Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elvált apaként fejleszteni
2014-09-09 07:311.
Létrehozva: 2014. szeptember 9. 07:31
Sziasztok!
Elváltam, most jubilálok: kb egy éve költöztem el otthonról. Van egy négy éves kisfiam, aki a legfontosabb számomra a világon. Az ő életéből való hátralépés talán a legnagyobb feladatnak bizonyult abban ez egész katyvaszban, ami azóta utolért engem. Gondoltam én... aztán rájöttem, hogy mennyire nehéz helyzetbe kerültem azzal, hogy nincsenek a barátaim között gyermekek (vagy nagy körkülönbséggel, vagy távoli) így csak az ovis társaságba járhatok vele, ahol más gyermekektől jövő impulzusokat is kapok, de sajnos nagyon-nagyon keveset. Megérkezett az óvodás értékelés, és nem túl pozitív. Nem is negatív, hiszen -amennyire utánaolvastam- itt tendenciákat kell figyelembe venni, de azért elemi erővel csapott tarkón az a tudat, hogy nem járulok hozzá a motorikus fejlődéshez, a szocializációhoz, és az összes többi szirszar kérdéshez egyszerűen azért, mert nem tudom hogy kell...
Minden erőmmel arra koncentrálok, hogy nevessen és jól érezze magát amikor velem van. Hogy ne veszítsük el egymást, hogy jól érezze magát velem, hogy ne legyen pszichológus a vége állandó bepisilések miatt, hogy maradhasson apaképe, még ha ritkábban találkozunk is. De közben nem akarok károkat okozni benne, ezért kiemelten figyelek arra, hogy ne kenjem el: természetesen le is teremtem piszkosul, ha éppen ez kell. Ezek működnek is rendesen. Arra mindig figyeltem, hogy fejlesszem a készségeit, arra viszont már nem, hogy nekem is fejlődnöm kell ehhez. Ebben kérném a segítségeteket. Nincs gyermek a környezetemben, nem tudom milyennek kell lennie a korának megfelelően. Hogyan, merre járjak utána annak, hogy milyen trükkökkel lehet egy gyereket az asztalnál tartani amikor nincs kedve rajzolni? Honnan tanuljak mondókákat amikor egyet sem tudok? Mi fejleszti a motorikus mozgást, és egyáltalán milyennek kell lennie négyévesen? HOGYAN tanulhatom meg azt, hogy játékosan vegyem rá olyan fejlődésre, amihez alapjában véve egyáltalán nincs is kedve (pl rajz, gyurma)?
A kiscsávóról, ill a részletekről: másodéves összevont csoportban. Nehezen mozdult, de korán beszélt (egy évesen szavak, két évesen komplett és helyes összetett mondatok ok-okozattal). Rettentően aktív (tőlem örökölte:)), állandóan pörög, szaladgál, meg nem áll. Középpontban a vihogós szaladgálás, az autó és a bicikli: a mozgás. Háttérben a koncentráció: festés, rajzolás, leülve bármire hosszabb távon koncentrálás (ami nem esik az érdeklődési körébe). Oroszlán. Cuki, de közben hisztibajnok is. Édesanyjával jól váltunk el. Nem volt a gyermeket érintő vita, mindketten ez Ő érdekeit tartottuk szem előtt. És ez a mai napig meg is maradt. Édesanyja rettentően szereti, Ő a mindene, nem hiszem hogy lenne amit nem kap meg tőle. Nincs anyagi probléma, nem csúszik ki a lábuk alól a talaj. Az édesanyja le tudja ültetni, nekem sajnos nem megy...
Én szeretnék fejlődni tehát, ebben kérem a segítségeteket!
Előre is köszönöm.

Vagy játszatok szakácsost, bevásárlóst, azt is imádják. Legyen kis kosara, táskája, pakolgassa bele, amit vesz, számolja mi hány drazséba kerül (a maci 3 drazsé, a nyuszi 2, stb.)
Mondj neki bevásárló listát, 3-4 elemszámút, mondja vissza, szedje össze, ez a memóráját fejleszti, mondja vissza sorrendbe, rakja maga elé sorba, ez a szerialitás fejlesztésére jó. Tegye maga elé a macit, maga mögé a nyuszit (elbújik a maci elől) egy a téri tájékozódást, téri viszonyokat, stb fejleszti. Találjatok ki történetet az állatokkal, stb.
Fejlesztésre a legegyszerűbb játékok is jók, lényeg hogy együtt játszatok, csak rá figyelj, legyél vicces, akkor élvezni fogja :)
legyél az APJA. mint eddig :) szeresd.
a lego jó lehet. de csak ha hagyod, hogy azt és úgy építsen, ahogy neki tetszik.
Ahogy már előttem is írták, nem kell erőltetni a gyurmázást, a rajzolást, ha nincs hozzá kedve veled. Az anyukájával rajzol, gyurmázgat, ez pont elég is, veled had birkózzon, szaladgáljon, másszon. (Nem vagyok szakember, de majd ha erre jár egy, kijavít ha rosszul tudom, de a nagy-és finommozgások összefüggenek, tehát sok rohangálás, mozgás kell ahhoz, hogy a finommozgásokra is megérjen az agya)
Valószínűleg azért nincs kedved veled "bigyózni" mert erre van lehetősége anyuval. Apuval meg szeretne fiús játékokat játszani: mászni, bunkert építeni, focizni, követ gyűjteni, megtaníthatod vízparton kacsázni, akármi. Ha nagyon ragaszkodsz hozz, akkor mondjuk készítsetek fasírtot az is remek gyurma :
A mondókázás meg, ha idegen tőled, akkor miért kellene erőltetni? Visszaemlékezve velem soha, de soha nem mondókáztak a férfirokonok, hanem pl apukám a kedven c számait gitározta nekem, és együtt énekeltük őket.
Egy szó mint száz, a fiadnak az apja vagy, nem a tanítója. Csináljatok olyan dolgokat, amit mind a ketten őszintén élvezte, ennél jobb fejlesztés nincs a világon.
Vagy csináljatok saját társasjátékot, akármilyen témában! Te megrajzolod a lépegetős részét, a körítést meg közösen! A társasjátékozás a szocializáció szempontjából is fontos - tudni kell nyerni és veszíteni is!
Ha pl. Apa iskolás módon csinálja a légzőgyakorlatot, akkor a gyerek unni fogja, de ha Apa jól felfújja magát és olyan lesz tőle, mint Popej, aztán meg majdnem kipukkad, akkor a gyerek is utánozni fogja. Vagy mondjuk a vízben lehetsz te a víziló, aztán meg a gyerek (ha nem meri bedugni az orrát, akkor elég a szájával belefújni a vízbe). Persze nem muszáj légzőgyakorlatot csinálni, ha nem szórakoztat titeket, akkor ki is lehet hagyni, és ha mégis szükség lenne rá, bármikor lehet újra próbálkozni!
Nem jellemző, hogy az óvodai "bizonyítványt" néznék amúgy még általános iskola első osztályaiban sem, nemhogy később, a diplomaosztón! Szóval időtök van, nem kell aggódni, az óvonéniknek az a dolga, hogy jelezzék feléd a legapróbb gondot is, és mivel jól szeretnék tenni a dolgukat, ezt meg is teszik - de nem kell ettől megijedni!
A gyurmázást ki lehet váltani pl. kókuszgolyó készítéssel (nagyon könnyű recept), vagy amikor jön a karácsony: mézeskalácsozással (lehet gyúrni, figurákat kivágni belőle, díszíteni cukormázzal, magokkal - nem muszáj a klasszikus formákat kihozni belőle, ha akartok, lehet Ferrarit is alkotni! :D).
Nagymozgásokra legjobb temrészetesen a játszótér, a kirándulás (amit ugye írtak mások is). De pl. kezdhetitek a napot egy férfias tornával (légzőgyakorlatok, egy kis hajolgatás ide-oda, meg egy-két bukfenc az ágyon), és bármikor lehet birkózni-repülőzni is egyet napközben. Ha van rá lehetőség, el lehet menni úszni, vagy lovagolni akár alkalmanként is.
Lehet játszani rendőröset, megtanítani neki a kézjeleket, amiket a forgalomirányító rendőr használ, és akkor te leszel az autós, akit irányítani kell - a kézjelek megtanulásával a mozgás koordinációját és az irányok ismeretét is fejlesztitek.
Egyéb: mindenféle dolgok pakolászása. Pl. a könyvespolcon lehetnek színek szerint is a könyvek, vagy a kisautóit rendezze el nagyság szerint...
Szocializáció: játszótér megintcsak, lehetőleg úgy, hogy nyitottak vagytok az ismerkedésre, az együttjátszásra a többi gyerekkel, szülőkkel. Látogatás a nagyszülőkhöz, baráti családokhoz, vagy vendégek fogadása otthon. Gyermekrendezvények, gyerekkoncertek látogatása - itt általában automatikusan van mit csinálni, a szervezők megmozgatják a népet, lehet itt is ismerkedni. Játszóházak felkeresése. Ezeken a helyeken (gyerekrendezvények, játszóházak) sokszor szoktak fejlesztő játékokat is bemutatni, ki lehet próbálni őket ingyen, sokszor vannak kint szakértők, akiktől lehet kérdezni a gyereknevelésről.
Menj el hozza az
Egy csomot ma topicba !!!
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=23&topicid=137404
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=23&topicid=137404
kerd hogy tegyen fel beloluk
Elsosorban APAnak kellene lennie az apukanak, pasis jatekok. Ha a gyerek nem szeret asztalnal ulve rajzolni, egy seta kozben, lehet pl. bottal sarba, homokba rajzolni.
Elvalt ismeroseimnel azt latom, hogy az anyuka nyilvan mindet megtesz, de nem tudja pasisan potolni az apat.
Majd anyuka leulteti rajzolni, meg mondokazni, meg mindenre figyel, egy fiunak itt es kulonosen kesobb elsosorban a ferfias jatekokra lenne szuksege, szerintem ezt kell, hogy kapja az apatol.
Ez a level meg csigahaz gyujtogetes peldaul nagyon jo, de ott van a barkacsolas. Kiurult dobozokbol jatekokat fabrikalni, ragasztani, haz koruli barkacsolasba bevonni.
Un parosito jatekok. Kepek amikbol ketto van es meg kell a parjat keresni.
Kesobb ezt lehet bonyolotani, hogy leforditjuk es talalt eseten aze a ket kep aki megtalalta kulonben meg vissza kell forditani a a helyen hagyni. Hihetetlenul szerettek a verseny helyzetet es azt hogy kepesek voltak megjegyezni mit hol hagytak . Bevallom oszinten nekem nem ment volna ilyen jol. Vegen ossz lehet szamolni kinek hany kep parja van .
Listat vezetve folytani es a vegen osszesiteni : Napi heti gyoztest lehet vele kinevezni .
Vidd kia termeszetbe ! Osz a legszebb legszinesebb evszek.
Gyujtsetek termeseket szep leveleket. Ezekbol levelkepeket is keszithettek meg a termesekbol babokat . Kvicsokat is gyujthettek hegyi patakoknal es jatszhattok ki melyikben mit lat. A legszebbeket vigyetek haza akar befesthetitek is arra amit benne meglattatok /pl beka , tunder.../ vagy osszeragasztva "alkothattok" belole szobrot is de keszithettek oszi tal kompoziciot is . Szep csigahazak segitsegevel giposznyomat kepeket is keszithettek .
ha visszaemlekszem a gyerekkoromra soha nem a hianyt generaltak hanem a meglevot fejlesztettek
koncentralasra jatekosan szoktattak ra es nem drillel . KOncentralni jatekosan is lehet a gyereket szoktatni Szolj a francia Mozdonjnak remek sok szojatekot pakolt az nlc-re . En mint gyerek nagyon szerettem.
Miert kell/lene egy 4 evest rajzolassal asztalnal tartani, ha nincs kedve hozza ?
Honnan tanuljak mondókákat amikor egyet sem tudok?
Gyerekkori elmenyeid emlekeidben mi van ?
kulonben biztos hogy vannak kiadvanyok amiben utana nezhetsz
Mi fejleszti a motorikus mozgást, és egyáltalán milyennek kell lennie négyévesen?
Vigyed kirandulni erdot /mezot hegyeket jarni , jol felszerelt jatszoterekre es mindig koranak megfeleloen valaszolj a kerdeseire !