Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Immunerősítés
sziasztok!
kerek 1 hónapja szedek antibiotikumokat (nőgy. gyulladás), vagyis most hagytam abba, és úgy érzem, tropára ment tőle az egész védelmi rendszer. Az első influenza-szellő (megfázás, köhögés, stb) ledönt, ami régebben sose fordult elő velem.
Szóval olyan vagyok, mint a mosott rongy. Van valakinek valami jó tippje, hogy hogyan lehetne gyorsan megerősödni, valamiféle vitalitást szerezni? Sajnos pihenés, stresszmentes élet kilőve (munka), sportolás még nem megy, gyümölcsöt-zöldséget eszek, de ez kevés.
köszi
potte
"Ha a problémád gyökere a tudattalanban van" - ez mitől egyértelmű? Illetve ha feltételezzük, hogy igen, akkor azt miért nem feltételezzük azt is, hogy a tudatalatti ezekre reagál, tehát "gyógyító" folyamatokat indít be?
(Ez természetesen nem kötözködés. Egyszerűen nem kedvelem a gyakorlati pszichológiát.)
valószínű, hogy te sokkal többet tudsz róla mint én, csak engem nagyon zavar az a hozzáállás, ha nem hagyják, hogy az ember maga rendezze le a belső életét, hanem rögtön "szakemberhez" küldik. Meg azt is utálom, - Poppert idézve - hogy ha felidegesít a főnököm, akkor munkahelyi neurózisról beszélünk, ha a párom bosszant fel, az szexuális neurózis...
azért a pszichoterápia kicsit erős, nem?
sziasztok!
köszönöm a sok tanácsot
tegnap megkérdeztem a gyógyszertárban, és azt mondta a hölgy, hogy az echinacea (jól írtam?) csak immunerősít, és adott egy olyan tablettát, ami vitaminnal immunerősít+bélflóra regeneráló. Remélem bejön.
üdv,
potte
http://www.elet-eroo.hu/probiotic.html
Próbáld ki az Ehinaceát. Akár cseppekben, akár bon-bonban, akár tablettában. Nálunk bevált. A legjobb, ha kb. háromhavonta váltogatja az ember az aloe verát meg az ehinaceát, és közben (ha nagyon le van pukkadva), akár Supradynt akár Béres cseppet is lehet szedni. Előtte hasznos, ha a bélflórádat helyreállítod, látom itt már bőven kaptál nagyon hasznos tanácsokat erre vonatkozóan.
Sajnos természetes módon, - tehát kajával - bevitt vitaminok meg ásványi anyagok sajnos kevesek. Ezek a gyümölcsök-zöldségek már csak kb. az egyharmadát tartalmazzák a húsz évvel ezelőttieknek. Az antibiotikumok meg nagyon kikészítik az embert. Nem is tudom, mi a rosszabb, maga a betegség, vagy a gyógyszerek mellékhatásai.
Jobbulást!!
Immungyengeség- hiány tápanyagokban, vitaminhiány pontosabban.Emiatt az immunrendszerünk amely a csecsemőmirigyből, a nyirokrendszerből és a fehérvérsejtekből áll, nem tud megfelelően védekezni.
A vitamin segithet:A kor előrehaladtával zsugorodik a csecsemőmirigy, ezért óvni kell a szabadgyököktől az A vitamin karotinja és az E vitamin a csecsemőmirigy sejtjeinek legjobb védelmezője.Minél nagyobb koncentrációban van jelen annál erőteljesebb ez az immunrendszer amely előállitja a fehérvérsejteket.
Egy paradicsomlé-kúra rendkivűl alkalmas arra,hogy növeljük a testsejtek karotinkoncentrációját.
A "A" vitamin az immunitás csodaszere.
E vitamin-naponta egy ev.kanál hidegen sajtolt noövényi olaj, hozzá bőségesen friss gyümölcsöt együnk a Cvitamin érdekében.
Az immunrednszer további fontos bioanyagai:cink/teljes örlésű gabonákban, sörélesztőben/, szelén:, szintén gabona, hús, fokhagyma, sörélesztő.Van halban is csak a szervezet nehezen értékesiti.
Talán már tanácsolták,de én a Normaflore-t mindenképpen ajánlanám.Nem immunerősítő,de helyreállítja a bélflórát.Ez fontos abban hogy a vitaminok,tápanyagok felszívódjanak.Recept nélkül kapható minden gyógyszertárban.
Ha nálunk antibiotikum szedés van ,akkor rögtön isszuk ezt is párhuzamosan!
Valaki hasznalta mar kozuletek a Vita Aktivot? Mi ezt hasznaljuk es nekunk nagyon bevalt senki nem volt beteg a csaladban azota.
Az Alpha 20 C kapszulárol hol lehet bovebben olvasni?Ez is erdekelne.
Elore koszi
Livi
én is a Protexinre gondoltam, csak nem jutott eszembe a neve
asszem Kavintont is kéne szednem hozzá...
Viszont bármit elkezdesz szedni,előbb győzödj meg róla,hogy már nincsenek benned bacik (mondjuk egy vérképpel),mert a vitaminok segítenek nekik a szaporodásban.
Ringló szilva C vitamin és polyphenol
Fekete ribizli B5 vitamin és másodlagos növényi anyagok
Homoktövis bétakarotin és B6 vitamin
Cseresznye B3 vitamin és másodlagos növényi anyagok
Szilva E vitamin és másodlagos növényi anyagok
Fekete ribizli B5 vitamin és másodlagos növényi anyagok
Paradicsom karotin és folsavak
Kék szőlő értékes anhocyane
Citrom C vitamin
Másodlagos növényi anyagok
ha van kerdesed irj.Segitek.Szep napot:LiviSzia!
Immunerősítésre nagyon jó a fokhagyma. Kapszulában is lehet kapni, ha valaki nem bírja egyben lenyelni. Én napi 1-2 gerezdet eszem, kisebb darabokra vágom, és azokat egészben sok vízzel lenyelem. Így nem leszel büdös tőle Szerintem sokkal hatékonyabb igazi fokhagymát enni, mint kapszulában.
+ C-vitamin, B-vitamin (az utóbbit csak módjával)!
Alma B5 vitamin és másodlagos növényi anyagok
Sárgabarack K vitamin
Arónia C vitamin és fontos másodlagos növényi anyagok
Boysen-szeder B3 vitamin és anthocyane
Fekete szeder karotin
Eper magas E vitamin és B12 tartalom
Csipkebogyó polyphenol
Áfonya B5 vitamin és másodlagos növényi anyagok
Málna K vitamin és B3 vitamin
Bodza B2 vitamin és másodlagos növényi anyagok
Sárgarépa a karotin legfontosabb szállítója
Őszibarack bétakarotin
Ringló szilva C vitamin és polyphenol
A kislányom immunrendszere gyenge nagyon nálunk és amikor kiderült belevetettem magam ebbe a témába.Elolvastam Dr.Lenkei Gábor:Cenzúrázott egészség című könyvét és nagyon ledöbbentem.Kértem a Dki öccsétől időpontot,ő i orvos és összeállítottak az egész csládunknak különböző vitaminokat.Nagyon ajánlom ezeket.Kislányom vérképe nem javult azóta de mégsem beteges,és mi sem mióta ezeket szedjük.Itt a honlap címe ahol utánanézhetsz:www.drlenkei.hu
Hozzátenném,hogy semmi anyagi érdekem nem fűződik a reklámozásukhoz.Nekünk ez vált be.
Ha a bélműködésed nem jó arra jó a Normaflor ampulla.
Immunerősítésre nálunk nagyon bevált ez a hármas kombináció : Béres csepp + C vitamin + grapefruitmag kivonat ( Citrocsepp néven kapni ) .
Mióta ezt szedjük a gyerekekkel együtt nem voltunk betegek ( legfeljebb 2-3 napig tartó orrfolyás ) . Adagja a testsúlytól is függ. Szeretem, mert mindegyik természetes anyag és nem túl drága. Vannak persze mindenféle Ökonet meg nem tudom milyen cégek szerei, de nem hiszem hogy jobban használ mint amit a gyógyszertárban lehet kapni.
Jó még az Echinacin csepp ( bíbor kasvirág immunerősítő ) A különböző homeopátiás bogyók is jók lehetnek , de abból ki kell kísérletezni, hogy neked melyik jó .
ezek micsodák? valami természetesebb dolog nincs? egyszerűen képtelen vagyok gyógyszer (kinézetű) dolgokat bevenni.
Szia! Szerintem előszö a bélflórádat kellene elsősorban helyreállítanod, mert ott található az immurendszer 80%-a! Ajánlom a Protexint v. Miltitabs LGG-t, illetve a hüvelyflóra helyreállítására a különböző lactobacillus-t tartalmazó készítményeket, pl. Gynoflor, Floragyn, Lactobacillus acidophilus stb.
a bélflórát is gajra vágja az antibiotikum kúra. ha ilyen jellegű problémáid is vannak, akkor egyél két hétig naponta egy natúrjoghurtot (nem muszáj a D. Actival, a noname is jó. NE KEFÍRT, mert annak más a baktérium-tartalma.
nem jut eszembe az a bogyó, ami koncentráltan tartalmazza a hasznos bélbacikat, de majd megírom.
jobbulást!