Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Macska INGYEN elvihető!!!!
Sziasztok!
A képen látható cirmos kandúr Bandi részére sürgősen egy szerető és felelősségteljes gazdit szeretnénk találni, aki megmentené őt a menhelytől. Ahol eddig átmenetileg befogadták, már sajnos nem tudják őt tovább tartani.
Idén tavasszal született ez a kis szépség, aki respesve várja az új gazdáját. Nincsen oltva és ivartalanítva sem, de teljesen egészséges, gyönyörű dús szőre van és nem csipás. Gyerekekkel, sőt kutyákkal is nagy barátságban van.
Jelenleg a cica Budapesten, a XII. kerületben van. Szállításban tudunk segíteni! Itt vagy priviben, bárhol elérhető vagyok.
Jó lenne, ha találnánk gazdit ennek a szerencsétlennek, mert nagyon sajnálnám, ha a menhelyre kerülne. Megérdemelne ő is egy esélyt a boldog életre.
Szép jóestét Mindenkinek
Ma is egész nap kint voltunk, ebéd citromos-rozmaringos csirkemell volt sültkrumplival, a csirek-kebel szépen elvolt magában, időnként ránéztem, de nem kellett mellette ott lenni.
Tulajdonképpen a száraz gazokat, leveleket gereblyéztük össze, kivittük a leandert, a kaktuszokat meg az angyaltrombitákat, egyből több hely lett a garázsban.
Férj földet talicskázott, amit ősszel a meggondolatlan ifjak előre hordtak, most vissza kell vinni, mert igen rossz helyen van a kupac.
Kinyíltak a krókuszok, szinte egy nap alatt, és néhány ibolya is.
Agyoncsaptam a szezon első legyét.
Hát ezek történtek ma.
Nálatok mi a helyzet ?
reggeltet
100 ágra süt a nap... lehet ma rápattanok a vasparipámra..... 6,5 hónap után... csak nehogy fejreálljak a gyakorlatlanság miatt...
ma kiteszem a leandereket, és a büdösliziket.....
maj érk...
Jó reggelt!
Már hogyne vártunk volna.....csak közben picit elaludtunk(ágyikó)
Mert szülinapi bulájon voltál...attól még lehet Neked is boldog, hogy nem a magadat ünnepelted
Mert tudom, hogy augusztusban tetted boldogabbá és szebbé a világot amikor megszülettél! A napját is tudom!
Csapdácska, Anyácska, Topánka, szép vasárnapot!
Csapdácska, ha elmesélnéd, mit is kertészkedtél? Mivel nem veteményezel, gondolom virágoztattál és hasonlók? Örülök, hogy szép napod volt, remélem ma lesz folytatása, és mindannyiótoknak!
reggeltet... nem vártatok meg megen
meggyüttem... megyek is tova...
de, Nénnye, mé kivántál nekem boldog szülinapot????? odébb van az még....
lóccakátot....
Jó éjszakát Kedves CIMA
Nagyon szép nap volt ma, jó volt kint lenni és matatni a kertben.
Holnap folytatjuk - remélem.
Álmodjatok szépeket
Beköszönök, hogy elköszönjek!
Anyácska, huh de finomat főztél! Holnap nálunk is lesz, csak most oldalas - már kész.
Topánkának Boldog Szülinapot!
Csapdácska, Te ennyire elfáradtál, hogy benézni sincs erőd?
Legyen Mindőtöknek nyugodalmas jó éjszakája!
Érezd jól magad Fittesem!
Asszem, én is távozom... a kertészkedőknek jó pihenést!
nyihahaa,,, benéztem egy topicba, az a cime: legyen már tél..... na még csak az kéne,,,,, alig vártam h kikelet legyen.... brrrrrr, nem fáztunk eleget télen,? csak ugy belegondoltam, milyne lenne ha nálunk mindig hideg lennne,,,, ilyen...
még elmék utána indulok, jók legyetek kisjányok.... azt már nem is kérem, h, várjatok meg..
lóóóóó éccakát.. páááá
Igazolás!
alulirott (Topán et.nő) igazolom, hogy topánka1 és pamacs551 ma este nem lesz jelen eme helyen, mert bulájba hivatalos, ezért kérjük a Tisztelt istállótagokat, h, a hiányzást igazoltnak tekintsék...
2010.03.20. CIMA szoba.....
Topán et.nő.....
hiinyee, milyen jókat főz Naccsád....
nekem ma nam volt nagy valami,,, elővettem 1 adag Székely Káposztát a mélyből, utána 1 kürtős kalács... ennyi, nem is igen vacsizik topi., mert szülinap van a kocsmába, csak adnak nekem is valamit..
LÓÓÓÓÓÓÓÓestét!
Tennap megen sztrájkolt a gépezet, azééé tűntem el...
Mai menü tejfölös, tárkonyos zöldbab leves, sertésszelet Du Barry módra, rizs. Holnap mai leves, rántott karaj, krumplipüré lesz.
reggeltet..
felénk nem, szakad a hó....... és befagyott a Duna mék is korcsolyázni..(no sport)
Jó reggelt!
Csapdácska, nálunk is ragyogó idő van - én is megyek ki a kertbe.
Munka: gyümölcsfák metszése, lemosópermetezés, és egy új szőlőfajta beiskolázása.
nálunk sincs főzés, ki mit talál, szombat van, konyhai szünnap
Mindenkinek szép napot, jó napozást, jó munkát!
Azért időnként benézek
Reggeltet
Nálunk -- végre -- ragyogóan süt a nap, remélem, Felétek is.
Megyek kinti munkára vagy csak egyszerűen napozni. Főzni nem kell, maradt tegnapról bableves meg bólyi túrós - megint jól sikerült - úgyhogy szabad a délelőttöm.
Használjátok ki a jó időt
Jó éjszakát Csapdácsak, Topánka és Anyácska!
Csak jóéjszakát kivánni jöttem vissza.
Szép álmokat Kedves CIMA
Igy igaz, vagyunk...
Csak én meg átadtam a gépemet a szomszéd szobának kicsit, mert az anyagép még mindig nem teljesen OK. Talán holnap már minden rendben lesz...
de van, de van, de van !!!!!
eltáv.... mer nincs itt senki...
páááááá
Még a Bonszáj előtti időkben Luckó is bejött, ha fürödtem... leszokott róla