Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Egészségügyi tananyagok
Sziasztok!
Ezt a fórumot elsősorban az oldalam látogatóinak hoztam létre, hogy lehetőség legyen leírni a véleményetek a honlapról, beszélgessünk egészségügyi szakmákról, továbbtanulásról, célokról. Legyen lehetőség a kapcsolattartásra, a tanagyagok egymás közti cseréjére, véleménynyílvánításra.
Természetesen az oldal látogatóin túl is szeretettel várok mindnekit, akikt érdekel az egészség témaköre és szeretne beszélgetni róla.
Az érdeklődőknek itt a honlap elérhetősége: www.egeszsegügy.hupont.hu
Igyekszem folyamatosan feltölteni új tananyagokat, segíteni a hozzám fordulóknak az érettségire való felkészülésben, a célom az, hogy idővel minden egészségügyis diák egy helyen találja meg a neki szükséges tananyagokat.
Mindenkit szeretettel várok a fórumra és az oldalmra is!
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni. Erre a modulra lenne szükségem, ha lehet kidologozva:
3710-10 Interakció az egészségügyi ellátásban
Köszönöm
Kedves Tamás!
A fórumon olvastam, hogy az ápoló képzéshez vannak kidolgozott tételeid. Érdeklődnék, hogy számomra is el tudnád küldeni?
Válaszodat előre is köszönöm.
Üdv: Gábor
Szia Tímea.
Elküldtem az összes kidolgozott szóbeliket. Remélem tudtam segíteni.
Üdv tamas
Kedves Tamás!
Szia, Marosán Tímea vagyok, és olvastam, hogy Neked megvannak a 2323-10 Egészségnevelés-egészségfejlesztés, illetve 3714-10 Diagnosztika terápia, és a 3717-10 Szakápolástan tételek. Szeretném a segítségedet kérni, ha elküldenéd nekem ezeket. 2 héten belül modulvizsgát kell tennem szóban - írásban - gyakorlatban egy ráképzéshez, 2 napja van tételsorom és elég nehézkesen tudtam eddig megszerezni az anyagot. Én még más rendszerben tanultam :)
Segítségedet előre is köszönöm!***
Sziasztok!
Ezeket a tankönyveket keresem,ha van valakinek jó állapotú kérem jelezze:-)
Balogh Gyermekápolástan I-II. 7200medicina Donáth Anatómia-élettan 3600medicina Székely Szülészet-nőgyógyászat 1800medicina Nagy Orvosi latin alapismeretek 2300medicina Rigó Dietetika 2400medicina Jevon/Hornyák Elsősegély 2600/2900med/műsz Dr Vágvölgyi Általános kórtan 3750Műszaki Dr Majoros... Darvay Az egészséges csecsemőés gyermek fejlődése és gond.
Szia
Nekem megvan a 3716-10es tétel kidolgozása, ha gondolod elküldhetem :)
Gréta
Szia!
Olvastam, hogy neked megvan a 3713-10 Alapápolás kidolgozott tételei. Azt szeretném kérdezni át tudnád-e nekem külden az összeset. Én ápolási aszisztensnek tanulik és ez a vizsga anyag hiányzik még nekem. Előre is köszönöm ha átküldöd.
Gréta
szia.
Igen eltudom küldeni. A héten valamelyik nap el küldöm az összes tételeimet, ill weboldalokat, ahol kidolgozott tételeket találsz.
Szia!
Láttam hogy írtad,hogy megvan a 3716-10 egészséges ember gondozás tételei és a 3710-10 interakció az egészségügyi ellátásban tételei. Eltudnád nekem küldeni őket,nagyon sürgős lenne.*** Segítséged előre is köszönöm :)
Sziasztok, keresem az alábbi kidolgozott modulokat, segítséget előre is köszönöm.
2323-10 Egészségnevelés- egészségfejlesztés
3714-10 Diagnosztika terápia
3715-10 Betegmegfigyelés
3716-10 Egészséges ember gondozása
3717-10 Szakápolás
a cimemet nem küldtem előbb el, tehát 3716-10 egészséges ember gondozása kidolgozott tételeket szeretném kérni, ha valaki tudna segiteni
Köszönöm Ibolya 2003***
Sziasztok!
3716-10 egészséges ember gondozása kidolgozott tételek, ha valaki el tudná küldeni nagyon fontos lenne.
Köszönöm Ibolya2003
Szia!
A 3713-10 alapápolás, ezenkívül még a 1851-06 gondozási-ápolási feladatok, 1865-06 a sajátos szükségletek felmérésének feladatai az idősellátásban, 1866-06 idősgondozási feladatok, 1867-06 az idősellátás adminisztrációja, és a 2393-06 gyógymasszázs modulok kidolgozott tételeit keresem.
Válaszodat előre is köszönöm!***
Szia! Privátba akartam írni neked, de nem engedte mert nem vagy a barátom. :) Ezért itt kérdezem meg, hogy el tudnád-e küldeni az Egészséges ember gondozása és az alapápolás kidolgozott tételeket?
Előre is köszönöm a válaszodat.
Üdv.:
Adri
Szia.
Sajnos nincs. Sokan kérdezték. De megnézem a kérdéseket pontosan és ha van órai jegyzetem ami hozzá való akkor elküldöm. De nem sokára végzek a közmunkával, és a gyakszival és kidolgozom deked azt 5 tételt. Jövöre már nekem is kell.
Neked nagyon sürgöss? Mert akkor jöv héten elküldöm. Csak küld el az emailedet.
Szia.
Holnap elküldöm. Ezenkívül még mire van szükséged?
Szia.
Alapápolás kidolgozott tételekre nagy szükségem lenne ,szeptemberbe vizsgázok.Nagyon megköszönném ha eltudnád küldeni.
Nagyon köszönöm.Szép napot!
Helló!Engem is érdekelnének ezek akidolgozott modulok.
Kedves boszorka7!
Nekem pont ezekre a tételekre lenne szükségem, el tudnád nekem küldeni?
Ezen kívül még szükségem lenne az elsőellátás és az aszepszis-antiszepsis kidolgozott tételekre.
Nagyon el vagyok havazva és jövő hónap elején vizsgázok, alíg maradt időm.
Ha tudnál nekem segíteni nagyon megköszönném
(de ha ezen kívül í többi modul is megvan azokat is elküdhetnéd, mert azok is csak hiányosan vannak meg sajnos...:((((((((()
Váárom mihamarabbi válaszod és előre is köszönöm a segítségedet és jóindulatodat.
Sziasztok! nagy szükségem volna 3713-10 Alapápolás kidolgozott tételeire. elég sürgős volna. Aki nek megvan a teljes kidolgozott tételekkérem küldje el nekem.
Előre is köszönöm
Zoli***