Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Külföldön élni ijesztő is lehet
Létrehozva: 2014. június 5. 20:05
Persze, hogy azt látod csak, amikor felrakom a Facebookra a kirándulós képeinket, ahogy állunk a tengerparton boldogan. Arról nem szoktam posztot írni, amikor az ábécé közepén pánikrohamot kapok.
Nők Lapja Café: Külföldön élni ijesztő is lehet
Nők Lapja Café: Külföldön élni ijesztő is lehet
Ez a cikk tipikus példája annak, hogy mi történik akkor, ha az ember nem akar beilleszkedni.
Rá lehet fogni mindenre, fáradt vagyok esténként, jajjjjj istenem mindjárt megsajnálom.
Az igaz, hogy röfökben lóg itt a kolbász, én is itt élek és az én kerítésemröl is lóg, de keményen meg kellett érte dolgozni. Ott kezdödött, hogy be akartam illeszkedni. És lám sikerült.
Emlékszem annyira élveztem, mikor kikerültem ide és hot-dogot vettem az utcai árustól és nem tudtam, hogy mit jelent a mustár németül! Azt mondtam helyette, hogy nem a ketchup, hanem a másik.
A boltban meg nem tudtam, hogy mit jelent a zsemlemorzsa. Odamentem két öreg hölgyhöz és megkérdeztem, hogy mivel szoktunk panírozni, liszt tojás és mi a harmadik és azt hol találom?
Élveztem, hogy meg kellett küzdenem azért, hogy megértessem magam, de mindig sikerült!
Senki nem fogja megérteni, hogy mit éltél át/meg, csak olyan aki ezt szintén át/megélte.
Azt is el tudom képzelni, hogy nem a nyelvtudás hiánya miatt kaptál pánikrohamot az áruházban hanem a helyiség maga is okozhatta ezt.
Arra gondolok, hogy nyomasztóan tud hatni egy ilyen hatalmas tér, alacsony mennyezettel, hatalmas tömeggel.
Nálad még a plusz ismeretlen/érthetetlen beszédzsivajjal tetézve.
Ez, így mindennel együtt, nagyon is elképzelhető.
Gondolom lassú és hatalmas dobbanású volt a szívverésed és kivert a verejték.
Neked muszáj volt leülnöd, másnak minden energiáját felemészti a kiszabadulni/menekülni akarás.
Mindenkinél más és mégis ugyanaz.
Nagyon rossz élményed lehetett.Sajnálom.
Jó lenne elmenned valamiféle dokihoz.De nagyon fontos az elhatározás is hogy ezt a gyengeséget te meg tudod oldani, le tudod győzni.És meg isteszel érte mindent, leginkább az önerősítést.
Külföldön ijesztő is lehet.Nem. Felre erted egesz jol.
Nem azt irta, hogy miota kulfoldre mentek, azota anyagilag jobban allnak.
Csak te irtad azt, hogy ott sem kolbaszbol van a kerites.
Neki az irasa szerint feltetelezhetoen a korulmenyei jobbak lettek. O nem erezte magat jol abban a kornyezetben, amit meg tett erte, az az elfordulasa volt a lehetosegektol.
En igy ertelmeztem az irasat.
" Bizonyára van, aki pénzben, anyagi javakban méri az örömet. Más meg nem. Ettől még nem beteg. "
Te most viccelsz velem?
Ezt irta meg a cikkben:
"Bevittek a kórházba, a férjem persze rohant utánam. Ő tolmácsolta aztán, amit az orvosok mondtak.Pánikroham. Kérdezték, ért-e valami stressz az elmúlt időszakban."
De beteg, irta, hogy panikbeteg.
Normalis korulmenyek kozott egy embernek orulnie kellene a helyzetenek, es tudomasul vennie, hogy a mindennapok mellett neki meg kicsit tobbet kellene tennie eppen a nyelv miatt.
Azonkivul, ha mar beszel nyelvet, normalis korulmenyek kozott konnyebben kellene, hogy forogjon a nyelve.
Jobban szeretem, ha a magyaromat helyesirasbol javitod.
Kisgyerek mellett kevés ideje van, ezt írta, de esténként nehogy ne legyen már 1-2 órája magára... a férje gondolom nem 0-24 dolgozik, apuka is tud foglalkozni a gyerekekkel addig.
Ha filmet nézünk otthon, angolul megy, és jobban szeretem mellé az angol feliratot mint a magyart - nincs félrefordítás, hallom és látom is az új szavakat. Gyerekkoromban rengeteg német rajzfilmet néztem otthon, suli után, később is bújtam a német adókat, amíg voltak. Ragozni nem tanultam meg belőle, azt a mai napig nem tudok :D de bővült a szókincsem, rengeteg dolgot megértettem, főzőműsorból pl. nagyon könnyen meg lehet tanulni az élelmiszerek neveit, és nem kell magyarul mutogatni a zöldségesnek hogy mit szeretnénk. De ugye könnyebb a magyar csatornára váltani... németeknél is vannak női magazinok, amiknek könnyebb a nyelvezete mint mondjuk a FAZ-nak, fenn vannak a weben is, nemcsak NLC-ből meg Velvetből áll a világ. Társalogni csak nyelvkönyvből nem fog megtanulni. Csak ne a döneres beszédét lesse el :DÉn úgy gondolom, hogy a cikk írójának nem az az elsődleges problémája, hogy nem beszéli a nyelvet.
Két ember is volt a környezetemben, mindketten hasonló cipőben. Nyelvet nem igazán beszélik, az egyszerűbb szituációkban sem tudják magukat biztonsággal megértetni. Viszont szép lassan kiderült mindkettőről, hogy egyiknek sem a nyelvismeret hiánya a legnagyobb gondja. Hanem az, hogy el kellett hagyniuk az otthonukat. Emiatt elutasítottak mindent, ami az új szituációval járt. Hiába tudják mindketten, hogy olyan lehetőséget kaptak, ami az életben talán egyszer adódik és hogy ezzel megvalósíthatják az álmaikat, képtelenek azt élvezni. Valahol sajnálom őket, mert borzasztóan szenvednek, a szenvedésüktől, az állandó siránkozásuktól szenved a családjuk is. Ugyanakkor azt hiszem, felnőtt emberekről van szó és néha kicsit erőltetni kellene a reális gondolkodást is. Ha egész nap azon siránkozik valaki, hogy mennyire rossz minden és elhárítja a családtagjai, új ismerősei segítségét, akkor nem is lesz jobb soha.
Ezenkívül nem szabad azt elfelejteni, hogy ha ennyire nem jó ott, akkor haza is lehet menni. De azt hiszem, önmagának, a férjének és a gyerekeinek is tartozik előtte annyival, hogy legalább megpróbálja úgy istenigazából. Mert az nem próbálkozás, hogy elmenekül a tanárnővel való találkozás elől, hogy annyit sem szól vissza a másiknak, hogy "nem értem".
Tudom, mit erzel. Az, hogy minden kedvesseg es kozeledes ellenere idegennek erzed magad egy masik orszagban. Mas kultura, mas szokasok, sok ido, mire az ember beletanul, hogy hogyan mennek dolgok.
Kulfoldon uj eletet kezdeni baromi nehez dolog, ne legyen buntudatod amiatt, hogy ezt valtja ki beloled a helyzet. Biztos erzed a nyomast, hogy hat jol kene erezned magad, szep hazban laktok, a ferjednek jol fizeto allasa van, mi kell meg? Te meg probalod valakivel megertetni, hogy miert erezted otthon jobban magad -- mert otthon otthon voltal.
Nem vagy egyedul ezzel az erzessel, probaljon ez vigasztalni. Az, hogy a kulfoldi elet nem csak feny es csillogas, teljesen normalis. Idovel sokkal jobb lesz, hidd el. Addig is sok kitartast!
Vajon a problemajat a facebookra is megirta? Vagy csak a fenykepeket mellekelte ?
Mert ott a rokonok, baratok nagyobb segitseget tudtak volna nyujtani, mint itt az ismeretlenek.
Ide nekunk miert nem jar a villogas?
Ja, értem! Ezek szerint a boldogság fokmérője, hogy hány rőf a kolbász.
Ha már 10 centivel hosszabb, az az otthonom? Bizonyára van, aki pénzben, anyagi javakban méri az örömet. Más meg nem. Ettől még nem beteg.
Kifogast nem talalok a mentsegere.
Ugye penz van, ha nem tud nemetul, akkor sajat erdekeben vesz egy olyanokostelefont, ami leforditja neki a mindenkori mondandojat.
Vagy elviszi a ferjet es leforditja a szeretett felesege problemajat. Mert ugye nem csak rola van szo, hanem a gyerekekrol is es a ferje erdeke is megkivanja.
Legjobb fogas a kifogas, meg a nyafogas.
Az M7-es meg lemaradt. A fene.
http://www.youtube.com/watch?v=8_asaiTNvuY
Maxim, de hat nem azt mondja,
"Abban a pillanatban, ahogy valaki ki meri mondani, külföldön sem kolbász a kerítés, " ...
hanem azt mondja, hogy rőfök lognak mindenhol a moi. viszonyokhoz kepest.
Sajnalnam, ha valaki ennyire rosszul erezne magat kulfoldon es eroszakolna magat ott tolteni tobb idot. Nem szamitva gyerekeket, ferjet, jo korulmenyeket.
Hidd el, komoly problemaja lehet, amit ha idoben elkezd kezeltetni, akkor nyertesen fog kikerulni belole.
Sok külföldi kollégám van, némelyikük megtanult - vagy épp tanul - magyarul, minden tiszteletem az övék. Azok sem panaszkodnak, akik egy szót sem tudnak, hogy jaj nem értem mit mondanak az utcán/boltban/bkvn... mert pontosan tudják hogy nem a környezetükben van a hiba.
Nem kiabaltam, az nem az en stilusom, csak halkan megjegyeztem.
Aki pedig meeg mindig azt hiszi, hogy kulfoldon kolbaszbol van a kerites, az elmebeteg. A cikk egyebkent nem arrol szol, hogy e teren erte csalodas a szerzot. Aki szerintem vagy orvosi eset, es itthon is kitort volna rajta a panikroham (hadd ne soroljak okokat), vagy pedig a cikket tekintsuk udvariasan "ujsagiroi munkassaga reszenek.
ez egy total stupid ember aki igy viselkedik ;a ferjenek volt egy jol fizeto allasa nem lagerba kedtek az eletuket, es egy ember igy viselkedjen ; HIHETELEN.
az ilyen ember csak menjen szepen haza, es elje a vilagat otthon.
mi anno 28 eve CANADABAN csak franciaul beszeltunk, ok itt az is hivatalos nyelv,
de munkank nem volt ,ocska csotanyos lakasba kedtuk az eletunket. es senki se kapot panik rohamot eze.
kerek mindenkit aki le akarna lepni: NE HOGY MA EZ MIATT OTTHON MARADJATOK.
szep napot.
""De azért mégis magányos voltam, különösen, ha a játszótéren beszélgető anyukákat láttam. Otthon leültem volna melléjük, itt inkább bemásztam a lányom mellé a homokozóba. Ha beszálltam a liftbe, és valaki kedvesen hozzám szólt, megtanultam, hogy a legokosabb, ha mosolygok és bólogatok. Néha megesett, hogy valaki a buszon mellém ülve hosszabb történetbe fogott, ilyenkor igyekeztem nem felvenni a szemkontaktust, és úgy csináltam, mint akinek fontos üzenet jött a mobilján. Mi mást tehettem volna? Kezdjem el neki tört németséggel magyarázni, hogy nem értem, amit mond?""
Szerintem a legrosszabb volt, amit tehetett. Igenis oda kellett volna menni a beszélgetős anyukákhoz, és kézzel, lábbal megpróbálni kommunikálni velük. Máris lett volna pár ismerős arc a játszótéren. A buszon sem ugrott volna fel a szék szomszéd undorodva, hogy "hát ez nem is beszél dajcsul". Igen, el kellett volna magyarázni, hogy nem érti amit mondd. Az átlag német meglepően barátságos a külföldivel szemben.
Tavaly kétszer két hétre németországi munkára kellett mennem.
Átgondoltam az agyamban, hogy mi az amit tudok németül. Nem sok jött ki, dacára a féléves tanfolyamnak.
Aztán szembekerültem az első német emberrel. Köszöntem és megmondtam a nevemet. Elmosolyodott és ő is megmondta a nevét. Aztán megkérdezte, meddig maradunk. Aztán elmondta hogy hét unokája van, a férje kamionfahrer. Onnantól kezdve minden nap munkakezdéskor odajött, hogy rendben vagyok-e, értettem-e az instrukciókat,, szólt a többieknek hogy figyeljenek oda rám. Sínen voltam. Sok sok szó volt amit nem értettem, de nagyon sok mindent ki tudtam következtetni. Őszintén néha nem tudtam, hogy velem nevetnek-e vagy rajtam.Szóltak, ha jött a drejcig pause, ha caffe pause jött, ha billig boltot kerestem, el is jöttek értem a hotelba és elvittek. Később már magam sétáltam el. Megálltam a buszmegállóban, mert egy térkép volt a falán. Jött a busz és kinyitotta az ajtót. Miért ne? Annyit kérdeztem, hogy Banhof? A sofőr bólintott és kérdezte a jegyet. Ráztam a fejem, már készültem lelépni a járműről, amikor kipattant és a jegyautomatán benyomta hogy milyen jegyet kell vennem. Bedobáltam az aprót és már mehettem is fel a buszra. Az utasok csendben figyeltek, nem hallottam egy elfojtott morgást sem az álldogálás miatt. Az állomásnál, ahol a hotel volt, ketten is szóltak, hogy itt kell leszállnom. Ha én is összezártam volna a soraimat és elfordulok a fontos üzenetekhez a mobilomon, úgy érzem, jóval nehezebb dolgom lett volna. Így meg utolsó nap vittem egy kis édességet, sorra kínáltam mindenkit, megköszöntem a segítségüket, elraktam a tőlük kapott bonbonokat és jó érzéssel jöttem haza. (Egy olyan városkából, ahol sajnos magyarok loptak egy üzletben amit még az újságjuk is megírt. Ennek ellenére csak jó szót kaptam tőlük, és sok sok segítséget) A következő két hetemnek már jóval könnyebben vágtam neki.
Gyertek haza, fiatalok, "odakint" mindig idegenek maradtok. A penz nem boldogit, haza csak egy van stb.
(Mar csak azt kellene megfejteni, itthon miert kap panikrohamot, aki kap...)
Csak annyit szeretnék üzenni, hogy feltétlenül keress segítséget! Talán van ott kint olyan magyar pszichológus, aki tud majd segíteni. Semmiképp se "add meg magad" a pániknak, ez a zavar ma már nagyon jól kezelhető! ;-)
Ha nincs, akkor nincs mese, lépni kell...
Sok sikert!!!