Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
sziasztok
még meleg az ischlerem
Szia!
Nekem a lányom készítette az alábbi mézeskalácsot. Először vékonyabbra nyújtotta, akkor ropogósabb lett, de ezt követően már a recept szerint fél ujjnyira, és akkor már a sütés után is sokkal puhább maradt. Nagyon finom az íze is, két hét alatt már háromszor csinálta meg! Képet a 13648-as hozzászólás alatt találsz, ide nem tudom felrakni, mert az otthoni gépen van.
Mézeskalács: 1/2 kg lisztet, 1 csomag sütőport, 2 egész tojást és 20 dkg cukrot összekeverünk, azután 1 citrom reszelt héját és kevés tört fahéjat adva hozzá, forró mézzel rétestészta keménységűvé dolgozzuk. A mézes tésztát félujjnyi vastagra nyujtjuk, s tetszés szerinti alakokra vágva lisztezett, viaszos tepsibe rakjuk. Tetejüket tojássárgájával megkenjük, s egész, vagy hosszúra vágott hámozott mandulával díszítjük.
Rita: szilikonlapon sütötte, és egész tojással kente (persze maradt belőle).
sziasztok!
lányok lenne egy nagy kérésem, ha valaki tudna egy jó kis puha szaggatós mézes receptet elárulná nekem? a gyűjteményben nézegettem, csak nem nagyon találtam. köszi Andi
Felcsillant a szemem, amokir olvastam, hogy lefagyasztod a bejglit. Ápolónő vagyok, nálunk karácsonykor is meló van. Épp ma gondolkodtam rajta, hogy sütök zserbót, és lefagyasztom. Nagy segítség lenne, ha így előre tudnék dolgozni. A szüleimnek és anyósoméknak is én szoktam sütni a bejglit.
A kérdésem az lenne, hogy amikor kiveszed a fagyóból, gondolom szobahőmérsékleten engeded fel, nem fagyasztva teszed a sütőbe, ugye? Nem vizesedik le a töltelék?
pollak@human.pte.hu
Nagyon köszönöm Zsu
De ezt úgyis érzed majd, amikor gyúrod, egy könnyen kezelhető zsírosabb tésztát kell kapnod.
milyen muffint szeretnél? csokisat, mákosat, diósat, kakaósat, túrósat, gyümölcsöset? stb.
Egyébként azt hiszem van külön muffin-os topik, talán ott is szét kéne nézned, oda kimondottan a kipróbált recepteket írták be.
Sziasztok
tegnap megvettem életem első muffin sütőjét sajna recept nem volt hozzá
Tudnátok receptet küldeni,vagy leírnátok hol találom
Köszi ZSu
Sziasztok
Én bejglit úgy szoktam késziteni hogy egyszerre 20 rudat kb. és beteszem a fagyasztóba épp ma vettem ki és sütöttem ugyan olyan mintha ma bibelődtem volna vele,persze akkor befogom az anyóst meg anyukámat.
Latsia: Csudiszép a bejglid! Egyszer nekem is meg kéne már próbálni. Mindig anyukám süti.
Egy kérdésem lenne: Nagyon vártam a profi(bigyó...-nak a recijét. Tudjátok az a töltött fánkocska. Nem tudom, hogy az be lett-e írva, vagy csak elkerülte a figyelmemet, de én nem láttam. Segítsetek, ha már megjelent hol találom. Ha nem akkor várom a receptet!
Nem kell sokáig dagasztani, csináld kézzel, mert nagyon jó a tészta és hamar összeáll! Keleszteni meg úgyis a hűtőben kell, tehát abszolót nem igényli a gépet, csak nekem volt és azért dobtam bele.
Ha sütök idén karácsonyra, az lesz az első életemben
Köszi a receptet! Kérdés, hogy nekem nincs kenyérsütőm, kézzel sokáig kell dagasztani?
Az eredeti recept egy cukrásztól van, csak kicsit változtattam rajta, nem margarinnal, hanem vajjal, és kicsit többel csináltam és cukrot is tettem bele többet, és kevesebb sót....
Na szóval leírom ahogy én csináltam és én csak féladagot sütöttem, vagyis próbának pont a felét a leírt mennyiségeknek, és abból 1 rúd mákos és 1 rúd diós lett.
És a kenyérsütőgéppel dagasztattam a tésztát és a friss élesztőt csak rámorzsoltam, nem futtattam.
És állati gyorsan megvan!
Bejgli / Latsia módra
Tészta:
1 kg finomliszt
30 dkg zsír (!)
20 dkg vaj
16 dkg porcukor
5 dkg élesztő
2 tojás sárgája
2,5 dl víz
1 csipet só
1/2 citrom reszelt héja
A tésztát jól összedolgozni, először csak a liszt felével, és utána fokozatosan hozzá adni a többit.
Fél óra pihentetés a hűtőben.
Nem kell liszten nyújtani, mert nem ragad le.
Töltelék:
80 dkg dió vagy mák (vagy fele-fele)
40 dkg mazsola
10 dkg édes darált keksz
40 dkg cukor
2,5 dl víz
fahéj
reszelt citromhéj
A mazsolát melg vízbe áztatni majd a diót, vagy mákot összekeverni a keksz darálékkal, fahéjjal, citromhéjjal, leszűrt mazsival.
A vizet és a cukrot forralni és ráönteni a töltelékre.
Összekeverni, hűlni hagyni.
A töltelék és a tészta egy súlyban legyen!
A tésztát téglalap alakúra kinyújtani, tölteni, tekerni, majd lekenni tojás sárgájával, meleg helyre tenni míg megszárad, /pár perc/ mégegyszer megkenni, de most hideg helyre tenni míg megszárad /hűtőbe tettem/.
Így szép fényes és márványos lesz és garantáltan nem reped.
Szurkálni és közepes lángon sütni. Nagyon finom beigli.
Latsia:
- a tésztát a gép dagasztotta, vagyis, mindent beledobáltam és amikor összeállt, ment a hűtőbe pihenni
- 2 rúd mákos és 2 rúd diós lesz belőle ha az eredeti adagot sütöd, én csak a felét csináltam...aztán a másik felét is, mert olyan gyorsan elfogyott!
Kérem szépen!
Szerintem nem baj ha reped a bejgli, mert akkor is finom, általában a sok tölteléktől reped, de kevéssel meg kinek ízlik?
Én tavaly sütöttem életem első "nemrepedős bejglijét", mutatom a képet róla, ha tetszik Neked vagy Másnak, írom a recit is
Azért ebben is van töltelék!
Gesztenyés kiflicskék
1 kg liszt
1/2 kg zsír
5 dkg élesztő
1 tejföl 2 dl-es
1 tojás
4 ek. kristálycukor
1,5 dl tej
Az élesztőt felfuttatjuk, egy nagy tálban mindent összegyúrunk.
Kis gombócokat veszünk a tésztából, kerekre nyújtjuk, nyolc háromszöget készitünk belőle, a háromszög közepébe tölteléket rakunk, feltekerjük.
Töltelék.
50 dkg gesztenyemassza
kb, 1 dl folyékony tejszín
ízlés szerint rum
Kenhetőnek kell lenni a tölteléknek.
Közepesen meleg sütőben sütjük, forrón vaniliás porcukorban megforgatjuk.
Latsia:
- féladagot készítettem de az 1 tojást beletettem
- a kenyérsütőgép dagasztotta-kelesztette a tésztát 1,5 óra alatt
-180 fokra előmelegített sütőben sütötem, vigyázat hamar kész, nekem 15 perc alatt!
- félbevettem a tésztát:
- az egyik feléből körtnyújtva 8 nagy kiflit sütöttem, amit porcukorba forgattam
- a másik felét szintén félbevéve 8 kis kiflit és egy rudat sütöttem /amit a gesztenyén kívül egy kis mazsival is megszórtam feltekerés előtt/, megkenve őket tojásásrgájával, megszárítva melegen, majd újra lekenve hidegre téve, meghintve szórócukorral és sütve
- egy picivel több tejszínt tettem bele, de sokat nem szabad, mert kifolyik a töltelék!
Az én sütőmben kb. 15-20 perc alatt készen volt.
Ennek is az alját kell figyelni, hogy meg ne süljön nagyon, mert akkor a sajt
megkeseredik benne.
Ha a teteje kezd "rózsaszínesedni", akkor jó.
mennyi ideig kell sutni?
holnap azt hiszem ki is probalom, a lala kifliket imadjak, de mar nincs erom este 6 kor nekikallni.. gyors ripszropsz kell..) annak tunik
kosziii.)
Szia!
Nekem a brazil diótorta nagyon ízlett, szerintem nem olyan bonyolult. Kép van róla a bem. oldalamon, meg itt is van sok szép kép róla.
A csokis izéket a tortára hústűvel csináltam. Jobb ötletem nem volt. Sütőpapírra húzkáltam a csíkokat a hústűvel. Bár a csokiolvasztásnak többször kellett nekifutni. De a rontottakat beolvasztod, és újra használható. Elég nehéz vele szépen dolgozni. Még gyakorolni kell és keresem az igazi megoldást...
Sok sikert hozzá!
...úgy 15 talán.
Ajánlatos nézegeni az alját, nehogy nagyon megsüljön. Annak is világosnak kell lennie.
Ilyen csoki izé-bizét biztosan fogok készíteni!!!
Férjemnek lesz hó végén a születésnapja.Szerintetek melyiket könnyebb megsütni : a brazil diótortát vagy a grízes kakaós tortát?Szájízre talán a grízes közelebb áll hozzám,de mindkettő nagyon fincsi lehet!Szóval "első tortasütő próbálkozásnak" melyiket ajánljátok?
A sajtos kekszem receptjéből sütöttem, csak elfelejtettem bele sütőport tenni.
De ugyanolyan finom lett így is.
Tehát a következő receptből sütöttem:
Sajtos keksz/ vadrózsa
Hozzávalók: 25 dkg liszt, 25 dkg margarin, 25 dkg reszelt sajt ( vegyesen ami van otthon: füstölt sajt, eidami, trapista, ementál..), 3 tojás sárgája,
1 teáskanál só, 1 teáskanál sütőpor, 1 mokkás kanál őrölt bors.
A tetejére: 1 egész tojás, ízlés szerint reszelt sajt, szezámmag, köménymag…
A hozzávalókat összedolgozzuk, majd a tésztát kb. 3-4 mm-es vastagságúra kisodorjuk. Nem kell hűtőben pihentetni, rögtön lehet vele dolgozni.
Tetszés szerint szaggathatunk belőle keksz, pogácsa, stb…. formát, de rudakat is lehet belőle vágni.
A tetejét felvert tojással megkenjük, megszórjuk magokkal, és előmelegített sütőben 190 fokon sütjük.
Sokáig friss marad. ( Ha egyáltalán marad belőle.)
A tésztával gyorsan kell dolgozni, hogy ne olvadjon fel benne a margarin, mert akkor ragacsosabb, nehezebben kezelhető lesz.
Akkor érdemes 1 órára berakni a hűtőbe.
De ha sikerül vele gyorsan dolgoznunk, akkor is ajánlatos jól megliszezett munkalapon átgyúrni, és alul, felül liszttel megszórva kinyújtani.
Sziasztok!
Nálunk ablakcsere volt a hétvégén, anyukámék jöttek segíteni takarítani...őket vártam szombat reggel kakaós és fahéjas csigákkal...
Azt a receptet csináltam, amit már a múltkor feltettem ide, azzal a változtatással, hogy mertem a könyvemet követni...tehát olajos kelesztőtálban kelt a tészta, és nem lisztezett, hanem olajozott deszkán (konyhapulton) nyújtottam ki és tekertem fel... feltekerés után egy éjszakát állt a hűtőben, így mire anyuék betoppantak "pont kész" lettek... Oltári sikerem volt...
Gyanítom, már elkéstem a segítséggel, de azért leírom:
Ha a recept szerint összeállítod a sajtos kekszet, valóban kicsit ragacsos lesz az állaga.
Ha a hűtőben csücsül 1 órát, addigra már nem lesz annyira ragadós.
Akkor kiborítod egy belisztezett munkalapra, átgyúrod, és alul, felül lisztezve kisodrod.
Én ebből a tészából sütöttem a hét végén is, és nem volt vele semmi gond.
Nem kellett bele több liszt, csak annyi, amennyit a nyújtásnál, szóráshoz használtam.
Azért írd meg, hogy milyen lett.
Anyukámé középen szétnyílik sülés közben és széttöredezik, az mitől lehet?
Szinte érzem az illataát ennek a gesztenyés kiflinek!
Hát persze, hogy kérjük a receptjét!
Csodás alkotások születtek, amíg nem voltam itt.
Alig győzöm végignézni az azóta készült sütiket, tortákat.
Gratulálok Mindenkinek!
Biztosan nagy örömet szereztetek velük a családnak.
Én is beírom az egyik süti receptjét. A többit is hozom majd.
Citromos szívecskék / vadrózsa
Hozzávalók: 30 dkg liszt, csipetnyi só, 15 dkg vaj, 3 tojás sárgája, 10 dkg porcukor, 1 citrom reszelt héja
A mázhoz: 15 dkg porcukor, 1 citrom leve
A hozzávalókat összegyúrjuk, és fóliába csomagolva 1 órára hűtőbe tesszük.
A hűtőből kivéve jól átgyúrjuk, és belisztezett gyúrótáblán kb 3 mm vastagra nyújtjuk, és szívecske formával kiszaggatjuk.
Előmelegített 180 fokos sütőben világosra sütjük. Nagyon gyorsan sül.
Az átszitál porcukrot annyi citromlével keverjük ki, hogy jól kenhető mázat kapjunk.
A még meleg sütiket megkenjük a citrommázzal, és rácsra téve hűlni hagyjuk.
Ebből az adagból nekem 62 db lett.
Receptet nem tudok adni,hisz a kiscicam egyedi.
De azert nezd meg a kepet