Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeretőből pár
Torolt_felhasznalo_287237
Létrehozva: 2006. október 19. 10:24
Sziasztok!
Érdekelne, hogy van-e olyan köztetek, akinek szeretői kapcsolatból végül sikerült-e normális, együttélős párkapcsolatot kialakítania. Csak én gondolom, hogy majd minden szeretői kapcsolat eleve halára van ítélve? Természetesen engem érint a téma és gondolom, hogy jópáran majd kiokítanak az erkölcsös, helyes viselkedésről, amiben igazuk is van, csak most engem a fenti kérdés érdekelne!
Köszi, Édesméz!
Gondoltam elmesélek egy felemelő történetet is.
Szívből kívánok Nektek boldogságot a jövőben!:-)
Hadd meséljek el valamit. Hat éves házasok voltunk, amikor a fiam 3, a lányom 1,5 éves volt. A férjem egy nagy irodában dolgozott akkor, ahol nagyon készséges gyakornoklányok is voltak az időtájt. Két gyakornoklány (barátnők) ráhajtottak a férjemre, ezerrel. Az egyik (a gátlástalanabb) egy forró augusztusi napon bugyi nélkül ment dolgozni, és ebédszünetben egy picinykét beleült a férjem ölébe. Két nap múlva a férjem este elémállt és közölte, elmegy mert nem bír magával, megőrül ezért a két lányért (főleg ezért a dögösebb, vörös hajú Rékáért), odaköltözik a lányokhoz (ennek a csajnak volt egy állati kalssz budai tetőtéri apartmanja), annyi cuccot visz el itthonról, ami az autóba belefér.
Csak néztem, néztem rá, szólni sem tudtam egész este. Összepakolt, és egy szó nélkül elment, miután lefeküdtek a gyerekek. Olyan sokk ért, ahogy ezt bejelentette, hogy abban a hónapban,amikor ez történt, 12 kg-t fogytam, és megőszültem félig. Nem tudtam feldolgozni, miért ment el. Tény, hogy nem voltam még a babák után csúcsformában, de nem is voltam visszataszítóan rút sem. A legjobb barátnőm és az anyám vitt át szeretetével abban a hónapban.
Ugyanis, mit gondoltok, hogy mi történt egy hónap múlva? El kezdte magát visszakönyörögni, mert a lányok kinevették, hogy bizonyos helyzetekben nem olyan nagy szám, ők nem ehhez voltak szokva... Kitették a szűrét, hogy menjen vissza anyucihoz... Annak talán jó lesz, annak talán még elmegy ez ...
Egy este jött vissza, becsengetett, beengedtem, a gyerekek tombolva örültek, hogy visszajött. Anyám a kis, 41 nm-es lakásunk falatnyi konyharészében mosogatott, és felnézett a férjemre... Aztán felöltözött és elment az anyám. (Mi nem egy elég hallgatós család vagyunk, mi szavak nélkül is értjük egymást) A férjem megkérdezte, hogy visszajöhet-e. Mondtam, hogy nem, most még sajog ez a nyílt seb. Elköltözött egy albérletbe, és elkezdett udvarolni, visszakéredzkedett. Annak az évnak a karácsonyán jöhetett vissza először haza alaudni. Teljesen vissza 10 hónap múlva engedtem, mert ott hagytuk azt a pirinyó lakást (albérletet), és kigürizett, hajtott egy szép saját lakást. Én láttam a szándékot, és megbocsátottam neki az egészet. Azóta nagyon szép az életünk újra, kiegyensúlyozott.
A gyakornok kislányok közben üzletasszonyok lettek, saját céget alapítottak, gyereket is szültek. a férjem és köztük szinte minden kapcsolat megszakadt. Azóta én minden kisgyermekes és megcsalt mamával együttérzek, de nem teszek senkire megjegyzést.
Két felnőtt ember, akiknek nem belebetegedni kell egy ilyen szituációba, hanem úgy megoldani a dolgot, hogy pl. a gyerekük is a lehető legkevésbé sérüljön az egészben lelkileg.
Nekik ez nem sikerült sajnos, ahogy látom.:-(
A kérdés mindig inkább az, hogy ezeket hogyan tudjuk közösen kezelni és mennyire vagyunk őszinték egymáshoz, ha ilyesmi előfordul? Na EZ az a fajta kapcsolat, amiről írtam:-) "Kalandozáson" titkos (!) viszony(oka)t értek elsősorban.
Kedves Hogylegyen!
Szerencsére én jóhírről számolhatok be.
A történet idén áprilisban kezdődött egy smssel, amit a mostani párom küldött nekem. Leírta, hogy nagyon tetszem neki. Egy tartózkodó, de kedves választ kapott, mert én is párkapcsolatban éltem, ő is házasságban. Az én kapcsolatom már unalmas volt, és egyértelmű, hogy nem illettünk össze, de a kényelem összetartott. Ő 17 éve élt házasságban, két gyermek apukája.
A tartózkodó smst e-mailek követték, és találkozások. Rövid úton szerelem lett, bár én eleinte nem akartam. Féltettem a régi párom és féltettem az ő családját, ismeretlenül is. Nem akartam családos férfival kezdeni, mondván, úgyse lesz jó vége.
A munkánk is összekötött, sokat utaztunk. Három hónapra rá, júliusban beadta a válókeresetet. Korrekten és nagyon nagyvonalúan intézte a saját és a családja viszonyát, életét. Én sosem kértem, még ráutaló magatartással sem, hogy váljon el. Ma van az utolsó tárgyalása, este szabad emberként jön majd haza. Én is nagyon korrekten és egyenesen intéztem az én oldalamon a dolgokat. Szeptember közepe óta együtt élünk. Nagyon szeretem. Persze nálunk is vannak nézeteltérések, de közösen képzeljük el a jövőnket.
Persze a túloldalon az exe mindent megpróbált. Én hagytam, sosem beszéltem ellene. De ezek már csak kapálózások voltak. Hiszen volt 17 éve, hogy megmutassa... A kedvesem viszont kezeli ezeket a helyzeteket. Csak a gyerekek számítanak a korábbi életéből, akikkel én is nagyon jó viszonyban vagyok, szeretjük egymást, rendszeresen közös programokat csinálunk.
Nekem az volt a tanulság eből, hogy ha valaki tényleg szeret, akkor megtesz mindent. Nincsenek akadályok. Ő ezt bizonyította nekem. Nincsenek hitegetések, be nem tartott ígéretek.
Csak bizonyítékok vannak. A tenyerén hordoz azóta is. Mindig friss virág van az asztalomon. Felnézünk egymásra és tiszteljük egymás munkáját, életét, tudását.
Lehet mondani, hogy még csak 7 hónapja... De mi ezalatt nagyon sokat éltünk meg. És örülök ennek az időnek is.
Úgyhogy, fel a fejjel, kedves Hogylegyen! Neked is sikerülhet!
Üdv: Amiras
vajon milyen motviácója lehet egy embernek egy ilyen nyílt, oszinte, mély szeretettel teli, szabad és (valószínusítem most;-)) mindkettejüknek megfelelo szexualitáson alapuló kapcsolatból kikalandozni...?
Nem nagyon tudom elképzelni, hogy egy kapcsolat évtizedekig folyamatosan olyan lehet, amilyennek Te itt leírod. Vagyis alapvetôen lehet olyan (másképp nem is lehetne kibírni évtizedekig), de mégis elôfordulnak hullámhegyek és -völgyek. Akár azért, mert ugye az élet és ezen belül a közös élet megoldandó problémák sorozata, akár azért, mert az emberek és érzelmeik folytonosan változnak.
És az azért elôfordulhat, hogy valaki egész egyszerűen néha "elfárad", valami másra, újra vágyik vagy szeretne felfedezni valaki mást. Mert újszerelmesnek lenni azért olyan érzés, amelyet egy hosszú párkapcsolat nem képes tartósan produkálni és fenntartani.
Ilyen szempontból én egy botlást meg tudok érteni. Na mondjuk hosszabb ideig tartó szeretôtartást már kevésbé. Pláne ha a dolog szakításba vagy válásba torkollik - akkor tényleg gond volt a kapcsolatban elôzôleg is. De az, hogy évtizedes házasság alatt egyik partner soha nem is gondol arra, hogy milyen lenne mással, azt nem tartom reálisnak.
Nem minden nő, aki nagyszerű anya, jó feleség is minden szempontból... Sajnos.
utálom akik szétbarmolják másik családját, mindegiket jol megkéne rugdosni de majd ugis visszakapják az élettöl, azt kivánom az összesnek.
Apudat is elővetted azért a "megmondós" kedvedben?