Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A harisnya, a csábítás esz
2006-11-29 07:171.
Létrehozva: 2006. november 29. 07:17
Tapasztalataim szerint a nylonharisnya igen csak vonzza a férfitekinteteket. Úgy vettem észre, hogy igen gyakran még a mély dekoltázsnál is jobban.
Ti vetettetek már be harisnyát kifejezetten hódítás céljából? Most nem kifejezetten arra gondolok, hogy a saját pasitokkal szemben.
Vannak olyan saját történeteitek, amikor felszaladt a (férfi)szem a harisnyátokon?
Ti vetettetek már be harisnyát kifejezetten hódítás céljából? Most nem kifejezetten arra gondolok, hogy a saját pasitokkal szemben.
Vannak olyan saját történeteitek, amikor felszaladt a (férfi)szem a harisnyátokon?
Nagyon szépek a fotók, amiket feltettél,köszönjük Aida.Cseppet sem baj a Sophie módszer,sőt; úgy jobban átjön,mint a sima dobozos)Legalább is nekem átjött (mint Pélynek).
Fata,babzsák,Jasmin és a többiek szintén szépek és biztosan csinosan is mutatnak rajtatok lányok, amiket bezsáknányoltatok.
Nap'!
Az a hari, amit tegnapelőtt vettem 600 Ft volt, életem eddigi legdrágább testszínű harisnyája Pedig nem is akadtam bele úgy kifejezetten semmibe..értsd nem ragadtam oda kétszeresen a táskámhoz, meg hasonlókEgyébként nagyon szép csillogós, és még azért hordható.
Igen, azt írtam, hogy én is a Bellindát használtam/om, fly15, csak azzal tényleg az a baj, hogy redőződik a térdnél (vagy az lehet, hogy egy másik volt?), plusz folyton elfogy a méretemben De most itt a Délinél láttam ezeket a 300 Ft-osakat, következőleg mindenképp letesztelem, mert jó minőségűnek és naaaagyon-nagyon csillogónak tűntek Majd beszámolok
Nyugi, én se vagyok egy nagy divatszakértő Egyébként ütni nem ütötte volna egymást ez a fekete-barna-fehér kombináció, tehát ha szembejön így valaki, eszembe se jut, hogy "uhh, ezt máshogy kellett volna" De az is biztos, hogy annak van egy plusz hatása, ha minden passzol az emberen..egyszer pl.láttam egy csajszit, fekete magassarkú cipő, táska, szoknya és mellény, és hozzá élénkpiros felső (csak az ujja látszott ki), öv, fülbevaló, karperec..így leírva nem nagy szám, de olyan harmóniában volt mindene mindennel (még a piros cuccok árnyalata is megegyezett), hogy csak néztem Na az is biztos, hogy nem öt perc alatt készült el otthon Mondjuk a piros-fekete kombináció az amúgy is nagyon bejön
"így volt felöltözve" = fehér kabát, farmer, barna harisnya. Nem kék, zöld, narancs és pink...
De persze neked kell tudni, csak itt mindenki olyan "szigorúnak" tűnt azzal kapcsolatban, mi illik mivel... Én is konzervatív vagyok, de nem lehet mindig max. 2, lehetőleg semleges színbe öltözni, az olyan uncsi... Én pl. utálom, hogy a téli kabátom fekete, a csizmám, táskám fekete, a vastag harisnyáim is azok, a kabát alól kilógó szoknyáim és a nadrágjaim nagy része is, így aztán felöltözve úgy nézek ki, mint egy holló...
Szépek a harisnyáid Nekem főleg a 2. és a 4. tetszik, de a többi is
Szövetkabát: abban a bizonyos nagyon téliben ma biztosan megsültél volna, mert ma nem volt hideg, csak az a nyavalyás eső Most már elég volt belőle, nem szeretem az ilyen locs-pocs nyirkos időt. Nem is volatm ma szoknyában és harisnyában, hanem lazán felhajtottam nadrágom szárát lábszárközépig, és úgy vágtáztam az utcán. Bénán néz ki? Kit érdekel, de a halálom, amikor a nadrágom alja csuromvizes, kinyúlik a sok víztől, és lelóg a sarkam alá. Ja, mielőtt végképp hülyének néztek, a felhajtogatást csak csizmával szoktam alkalmazni, azért annyira nem vagyok buggyant, hogy cipővel is
milyen hari az amelyik ilyen gyorsan öngyilkos lett? minta nélküliből én is az olcsóakat szeretem, arra figyelni se kell annyira, meg szerintem annyival nem rosszabb a minőségük a drágábbaknál. bellindát szoktam venni, fly 15 vagy az a csillogós most nem tudom a nevét. szerintem ezek nem olyan rosszak (bár a fly15 nyúlik de annyira nem szakad legalábbis nálam)
Wow Amúgy szerintem egyáltalán nem gáz már a hosszú fekete szövetkabát, ma már rajtam is az volt Múlt héten még nem nagyon mertem felvenni, de azóta már elég sok emberen láttam..ma is. (Konkrétan amúgy a szövetkabát nem is olyan meleg, a kis őszi kabátkámban télen is kevésbé szoktam fázni, mint ebben 
Mellesleg a tegnap beszerzett harisnyámon mára már lett 3 kis pici szakadás, gyorsan le is lakkoztam, de így már nem az igazi..na, ezért mondtam, hogy nem vagyok hajlandó folyton csak 6-700 Ft-os harisnyákat venni
mivel a dobozok már sehol sincsenek, így lányos zavaromat levetkőzve szofi módszerrel magamon fényképeztem
különben az első képen van az a csokibarna ami már szerintem is hülyén mutat a kabátommal. (alul a lábam árnyéka úgy néz ki, mintha lukas lenne a hari, nem értem, hogy miért)
az uccsó két virágos tavaszi/koraőszi darab, azok csak 20 denesek.
Elnézést kérek. Nem akartam senkinek "tanácsot"adni, és megbántani sem szerettem volna senkit.
Sajnálom hogy így történt. Bocs lányok.
hát akkor....holnap nadrág
Nyuszó: egyetértünk ismét, én is furán érezném magam farmer miniben és tényleg, a legtöbb pasi úgy áll hozzá, hogy még a hálóruci is sok
Az nekem közel van
Melyikben vetted? Vajon mindben van?
Ez komoly? /bár egy áll-leejtő smiley jobban passzolna ide/
B.sszus, miért nincs a közelünkben madaras?!
Szerintem csak a kabátod színével van gond, az nem illik bele nálam az összképbe. Én könnyen el tudom képzelni a farmerszoknyát csokiharival és fekete csizmával, szoktam is így hordani
Én is nagy gondban vagyok, mert láttam egy tök jó harit, de nem veszem meg, mert nincs mihez felvennem: 60 denes, keresztben csíkos szürke-lila-fekete-fehér, szóval olyan buliharisnya, és nem jó hozzá egyik csizmám sem A barna futkosóssal abszolút nem passzol, a fekete kopogós nem jó hozzá, mert a harisnyához túl elegáns, a homokszínű sima megint nem megy hozzá, a lilásbordó bokacsizmám meg egyáltalán nem jó szoknyához. Talán be kellene ruháznom egy fekete sportosabb fazonra is
Én is így gondolom :D
Ezt is írtam, nem?
Azt hiszem, én sem vagyok ma formában
Lilith, a farmer az farmer és jó a csokiharisnyával, de itt túl sok volt a szín... véleményem szerint. De lehet, hogy egy más színű kabátnál nem ütközött volna ki.
Frigyesúr, még mindig tök fura, hogy Neked a farmer az külön "szín" De végülis..
Aida, szerintem ez még határeset, persze barna sál az nem ártana a kabáthoz. Meg ugye nem tudom, mennyire csokibarna az a bizonyos hari De most valamiért üzemen kívül vagyok, nagyon nehezen képzelem magam elé az összeállítást..úgyhogy ne hallgass rám, keress inkább másik harit, az a biztos
Amúgy ma vettem egy szééép csillogó harisnyát, sötétebb testszínű, kicsit drágább volt, de láttam ugyanott olcsó, de szerintem nagyon fényes, jobb minőségű harit is. Ilyet már nem vettem, de a lényeg, hogy megvan a lelőhely (Déli pu., aluljáró
Hm, tényleg nem könnyű. A csokiharisnyát kékhez inkább ne vedd fel, mondjuk úgy, hogy fekete csizma és szoknya v. felső, barna harisnya és felső. Csak a kék nem passzol.
Az előbbi T.X. vitával kapcsolatban, szerintem elég egyértelmű volt, hogy az utcai viseletről van szó. Azért az ágyba ne itt kérjünk már tanácsot Vagyis kérhetünk, de szerintem nem fogunk
Szerintem nem néz ki hülyén.
Mondjuk egy barna vagy valami drapp, bézs felsővel jól nézne ki.Szerintem, de azért majd várd meg a többieket is.
Elgondolkodtam alaposan amit írtál. Tényleg lehet igazságtartalma a dolognak. Több szempontból is.
1, Belegondolva a dologba, a szexisebben öltöző nőket a munkahelyen, utcán gyakrabban "közelítik meg" ( ) a ffiak.
2, Adott esetben, pölö egy vizsgán, engem is zavar, ha túl szexisen öltözik egy nő.
3, A dolog nem csak a nőkre igaz, hanem a ffiakra is. Engem pölö a mai emancipált nőtípus esetenként sokkol, mert az embert alaposan elbizonytalanítja, hogy meg tud-e felelni a követelményeknek. Így nagyon nem jól hozza le magát nálam se, ha "híbe hoznak", vagy közlik velem jó s...d van. Mármint ha ez éhgyomorra történik.
És valóban ezen a topikon én az "alkalmi" felé nyilatkoztam. Nem a hétköznapi szerelés volt a hozzászólásaim homlokterében.
Ezek neked tényleg meg is vannak, vagy csak képeket hoztál? Csak a miheztartás végett
Ezt nagyon jól megfogalmaztad!
sziaztok
hátha vki tud segíteni..moszkvába készlök 1 honap mulva szval kéne pár jó meleg harisnya, nem tudátok h hol lehetne iyleneket ebszerezni olcson m nyilván itthon nem fogom viselni ezeket.köszi
rombuszos harisnyákat akarooooook Jasmin ezek nagyon szépek
T.X.: meglátásom szerint te kevered a mutatósat az előnytelennel és kurvással. az egy dolog, hogy egy általad alkalomnak nevezett intim eseményen felvesz valaki mondjuk egy olyan rövid szoknyát, amit amúgy nem, és esetleg nem is áll olyan jól, de az alkalom megköveteli. viszont teljesen megértem azt, aki két gyerekkel a nyakán, bevásárolni vagy munkába rohanva nem vesz fel olyan szoknyát amiből kilátszik a feneke, és ez nem életkortól függ.
én pl szeretem a miniket, de itt a melóhelyemen ritkaszarul érezném magam benne, ezért nem is hordom.
bocsánat, ha egy kicsit vulgáris lett
Élénkítően hatottak rám az biztos.
Kösz Jázmin, hogy eszünkbe juttattad, mi is az eredeti témánk.
Nagyon jók
én is mutogatom az enyémet
Előnyük hogy nem kell hozzá harisnyatartó.
Ja és hoztam egy lábszárvédőt is a hideg napokra.
Az egyszínűek is és a mintásakis.
Nagyon szép harisnyáid vannak
Úgy érzem le vagyok maradva mostanában
Bőr- , kötött-és szövetszoknyákkal gondoltam.
Természetesen egyszínűekkel.
Sziasztok!
Megmutatnám az új szerzeményeimet Bár látom, hogy az egyik kép elég bénán sikerült, mert a bokámnál nem igazítottam el a harisnyát, és elég furán áll, pedig ez nagyon szép harisnya, fekete csillogós ezüstszürkével. A barnának meg nem adja vissza a színét rendesen a fotó, mert az meg olyan lilás-bordós-barna, nem lehet pontosan megmondani, hogy melyik szín, a három keveréke, nagyon különleges a színe élőben.
Áááááááááá
Magától a nőtől is herótja van, de mikor még énekel is az neki felér egy kinzással
Nem is értem egyébként, hogy sztárocskáink "szinte" mindegyike miért érzi úgy, hogy neki feltétlenül énekelnie kell Vagy vetkőzni
Jujjjjjjj!!!!!
Ezzel a páromat a világból ki lehet üldözni. Pláne a Dundika kreálta változattal
Na akkor a pasik nyögdécselik,hogy:bumm chicka wah wah!!!!
Jó reggelt mindenkinek!Hu nagy sikert aratott a harisnyám,meg a szoknyám is!Voltak kócsányon lógó szemek ,pedig nem nagyon rövid a szoknya,és a harisnya lényege is csak akkor látszik ha leülök.
Igen, hülye vagyok, nem tettem fel rendes képet Na mindegy Egyértelműen más fazont akarok, a melíron még csak gondolkozom Pont ilyen aranyszőke-szőkésbarnás tincsek voltak benne régen, göndören tökre feldobta a hajamat, de egyenesen meg elég hamar kezdett látszani, hogy különállnak, nőnek le Na majd még kikérdezem a fodrászcsajt is..azért köszi lányok
Ametyst, szerintem nincs rossz alakod, egyébként meg az ilyen kis husisabb-kedves arcú lányokat nagyon szeretik ám a fiúk (A barátomnak pl. tutira bejönnél) Szóval nem véletlen, hogy beszólnak utcán Ez amúgy néha engem is zavar, ha épp olyan napom van, de máskor meg élvezem, ha egy-egy többet mutató darabbal pukkasztok (Nincs jó lábam, túl vékony vagyok, stb, de tökre nem ezek számítanak 
Szuperminit en mar elhataroztam egy parszor, de aztan sose vettem meg. Szegyent hozok a csapatra...
Viszont dafke nem tekintem az en hibamnak, ugyanis ez a ferfiak kulturalatlansaga, nem pedig az en nem letezo exhibicionizmusom. Ha latok egy guszta himet en se kezdek futtyogesbe, ugyanis volt gyerekszobam.
Ohh, erzem, hogy en vagyok itt a negativ hang, okonzervativ izlesemmel
Lilith, mivel az arcod nem látni a fényképen, fogggalmam sincs, hogy miként állna a melírozott haj, bár annyira természetes tud lenni, hogy nem is lehet látni, hogy nem eredeti
Nekem van fenék takaró farmer minim, de nyáron már nem vettem fel. Bár itthon lehet benne flangálni, de utcán nem.
Én is a jövőhéten megyek fodrászhoz, nagyon ritkán járok, ezért is ilyen hosszú Amúgy nagyon nehéz megállnom, mert iszonyúan jól vágó fodrászok vannak
Láttátok már Király Linda új klippjét, na szóval, olyan hajon gondolkodom, persze nem fogom szőkíteni De a fazon nagyon bejön
bár engem a kedves lakótársaim is állandóan szekálnak ha rövid szoknyában látnak
Lilith: esetleg többféle barnával való melírozás? (mondjuk én eleve természetes színekben gondolkodom, tehát nálam a bordó kizárva). lehetne benne olyan aranybarna ami már majdnem szőke, és sötétebb is.
ami azt illeti én március elején születtem, amikor még nincs olyan meleg (bár anyám szerint szép tavaszi nap volt) szóval engem a gólya hozott nem a varjak
hogy nem fagytok meg télen 15 denben és nem is fáztok? egyáltalán? én már két hete a télikabátomban járok
Frigyesur: igazad van, fogjunk össze és kezdjünk hordani szuperminit, illetve kollektívan nyírbáljuk le a szoknyáinkat (most jöttem rá, hogy nekem van nagyon minim, csak még alig volt rajtam. vékony, nyári darab pedig)
Persze, nyilván az ember szeret tetszeni, de azért van, ami már zavaró, legalábbis nekem, lehet, hogy túl szégyellős vagyok... De ilyenkor úgy érzem, mintha k...nak öltöztem volna, és ím', elértem a célomat...
Pedig én ált. azért veszek fel minit, hogy szeretett harisnyáim jobban érvényesüljenek (tél) vagy mert egyszerűen melegem van (nyár).
Lányok, ti hogy vagytok ezzel? Csak nekem vannak ilyen kellemetlen érzéseim?
Szerintem jó lenne bele a szőke melír vagy a padlizsán színű, ha jó sötétbarna Nekem a vörös nem tetszene benne, szerintem
Apropó, őszi szünetben végre én is eljutok fodrászhoz..tudtok nekem is segíteni? Valamivel fel kéne dobni a hajamat, tetszik így természetesen is, de most változásra vágyom Maximum melírban gondolkozom, de a színe bizonytalan..voltak már szőke csíkjaim (bármilyen bizarrnak hangzik, nem volt rossz), és most felmerült bennem valami vöröses-bordós..csak így meg a "kisebbség" hordja, nem?
Jasmin, szerintem jól állt a rövid haj (bár az a rövid inkább félhosszú). Vágasd le, sosem árt az újítás..ha meg nem tetszik, hamar visszanő
Ne is mond!!!
Esküvőmön édes kis kétrészesben feszitettem, mini (de nem szupermini) szoknyával és a fényképeken ahol ülünk világosan látszik, hogy fehér bugyi volt rajtam Pedig nem széttett lábbal ültem csak nem figyeltem eléggé
Dehogynem..égők vagyunk Megyek is, levágok az összes szoknyám aljából vagy 10 centit
Szövetüléseknél az tényleg gáz, amikor látszanak rajtuk ilyen megkeményedett foltok..egykoron valami kiömölhetett..hányás, Cola, ki tudja Mondjuk érdekes, ezeken csak ilyenkor fujjogok, amúgy külön nem zavar
Én is bent voltam ma a suliban, az ér? Kitartást..
Van meg 2 masik szlogenem is ilyesmire: "ne legyenek illuzioink!" illetve "erositeni kell az immunrendszert!" Amit a kenyerrel es csapvizrol tudok, ahhoz kepest ez igazan bagatell. Csak a szovetulesekkel nem tudok megbekelni, amikrol messzirol latszik, hogy mocskos, nehezebben tisztithatok, hat miert kellett a mubort lecserelni?!
Viszont a zart labak fontossagara sajnos iden ebredtem ra nehany kinos fotom lattan Amano!
Hasonló a véleményem
Amúgy a legjobb lábú nőnek is jobban áll egy mondjuk combközépig érő mini, mint egy rövidebb Az utóbbi feltűnőbb, lehet, de valamit "elvág" az alakból
Óóó pedig ennél sokkal durvábbak is vannak Ez még határeset!
Én is téli vagyok Tavaly télen, szoknyához se volt rajtam 15 dennél vastagabb harisnya (Szegény Aida már e mondatot olvasva is biztos vacogni kezd)
Nyuszó, mi ezt is mininek hívjuk Olyan 15 centis, mindent kilógatós szuperminim nekem sincs
Nem gondolkoztam még ilyenen, hogy miniben buszon, metrón leüljek vagy ne üljek Inkább az tart vissza, hogy ne kelljen zárt lábbal feszengeni az úton, nehogy belássanak, nem a kosz Frigyesúr, tényleg veszélyesen kell élni
nagyon megaszontad, igazad van én is valami hasonlót próbáltam elgagyogni a magam egyszerű módján
off: ki dolgozik ma? én igen