Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A harisnya, a csábítás esz
2006-11-29 07:171.
Létrehozva: 2006. november 29. 07:17
Tapasztalataim szerint a nylonharisnya igen csak vonzza a férfitekinteteket. Úgy vettem észre, hogy igen gyakran még a mély dekoltázsnál is jobban.
Ti vetettetek már be harisnyát kifejezetten hódítás céljából? Most nem kifejezetten arra gondolok, hogy a saját pasitokkal szemben.
Vannak olyan saját történeteitek, amikor felszaladt a (férfi)szem a harisnyátokon?
Ti vetettetek már be harisnyát kifejezetten hódítás céljából? Most nem kifejezetten arra gondolok, hogy a saját pasitokkal szemben.
Vannak olyan saját történeteitek, amikor felszaladt a (férfi)szem a harisnyátokon?
Neked nem nyúlik? Mosás után kirakom száradni, és a lábujj része majdnem a fördőkád alján van.
na most már nagyon kiváncsi vagyok a vádli méretemre még csak megsaccolni se tudom, rossz a szemmértékem
még egy kicsit visszatérve a csizmára, én még azért is szeretem a kerek orrot, mert kicsinek néz ki benne a lábfejem ellenben hegyes orrú cipőben a 38-as lábam kinéz kb 46-nak
Egyébként én meg vagyok a sajátommal elégedve (legalább ezzel a testrészemmel, ha a többivel nem is), illik az alkatomhoz, arányosan izmos, magassarkúban nagyon "ütős" - és mindezért semmit sem kellett tennem, csak jó géneket örökölni anyucitól-apucitól... Aztán hogy mi mindent örököltem még, azt inkább hagyjuk!
kedves Frigyes fórumtárs úr-hölgy, még az életben nem jutott eszembe, hogy lemérjem a vádlimat, de csak most, csak itt, csak nektek előkapom a centit és lemérem (persze úgy értem, h majd este otthon, munkába nem hordok magammal centimétert)
különben a csizmára visszatérve én direkt ilyen kerek orrút kerestem és ilyen pici de kecses sarkút, a cipő része tetszik, csak hát a szára vastag egy peppet. de az sem olyan vészes, most felhajtott farmerral van rajtam. bár azt vettem észre, hogy mostanában divat a lábtól elálló csizmaszár, vagy csak senki nem kap normálisat?
Nagyon szép ez a hari, bár nekem ezzel a ruhával együtt már kicsit sok(k)
Ha visszaolvasol, láthatod, hogy nemrég épp a Bellinda Fascination 15-öt dícsértük Nagyon fényes, és sok helyen kapni. Pl. most a Sparban vettem, de gondolom, a DM-ekben is van
Vagy legutóbb a Déli pályaudvar aluljárójában levő kis harisnyás butikban vettem hasonlót, a márkáját nem tudom, de tudnak segíteni
Engem zavarna, de en evekig kerestem olyat, ami megfelele. Karakan ember vagyok
Jaj, ez nagyon aranyos, ilyen tipikus kis "nőicipő", nem? Ilyen tipegő Én se szeretem a kerek orrút, de ez még tetszik Az már innen is látszik, hogy arányaiban széles a vádlirésze, de nem tudom, mennyire áll el..nem tudod kilyukasztani a csatrészt, és eggyel szorosabbra húzni? Az még nem is ráncolná meg annyira. Vagy ha cipésszel kicsit bevetetnél belőle?
Ha ezt celzasnak venned, az a veletlen muve
Nagyon szépek, főleg a barna!
Enn, ma az én lábaimat is látványosan megbámulták, pedig sima testszínű volt rajtam. Néha eszembe jut, hogy biztos csak azért nézik, mert nagyon görbék..aztán inkább elhessegetem a negatív gondolatokat
Tudnátok ajánlani valami extra fényes harisnyát?
Persze testszínben. Még azt is meg tudnátok mondani, hogy hol lehet kapni ilyet Budapesten? Annyi a lényeg, hogy minnél jobban fényledjen. Konkrét márkát, típussal ha lehet.
Köszöni a választ előre:
qq_vv_bb
Egyébként kipróbáltam a dupla-harisnyás módszeredet és nagyon bevált! Nem is gondoltam, hogy ilyen könnyen egymásra jön a két harisnya... De egyébként meg olyan hideg van, hogy brrr...
hoztam a csizmámról képet, nem a legjobb minőség de legalább látjátok milyen. elég roggyant, mivel önmagában áll a szára, a lábamon szépen kisimul, csak a vége áll el
Húúúú, mindegyik nagyon szép, én is elcsábultam volna rájuk
Mondjuk nincs az a harisnya amiért én a napokban szoknyát vennék. Iszonyatosan fázok
Sziasztok!
Ametyst, ezeknek nem is lehet ellen állni Nagyon jól választottál
Az előző Nyuszó harisnyái is szépek
Ma én is harisnyáztam, és hiába, érezni, hogy a harisnya vonzza a tekinteteket Nagyon-nagyon vigyorogtam magamban, ahogy az egyik pasi "észrevétlenül" nézte, hogy vajon meddig fut a minta a lábam oldalán Végülis szoknyától csizmaszárig
Bár mostanában úgy fázok, hogy kedvem sincs kimenni otthonról, nemhogy szokynát venni, de ma csakazértis...
az tényleg jó, én is szeretem. és tényleg,mintha kevésbé szakadna
nem tudom, titeket mennyire zavar, ha eláll a lábatoktól a csizma? mert engem nagyon. még vékonyabbnak érzem benne a csülkeimet
Loresz: üdv itt, egy újabb harisnyaszeretővel bővült kis társaságunk
sziasztok!
én eddig még ide nem írtam be
egyetértek veled Lilith ugyan én is megfagyok néha, de akkor is magamra öltöm a kedvenc szoknyámat egyfelől, mert így sokkal jobban érzem magam másfelől viszont a párom szeme is jobban csillog
szerintem a harisnya lehet a csábítás eszköze, bár tőlem messze áll a piros hari leginkább gyermekkorom emlékei révednek fel bennem, mikor ovis fejemmel, mindenki fehér harisnyában randalírozott csak nekem volt piros
Üdvözöl Mindenkit: LOresz
Bocs, hogy belekötök, de a nagy légterű és/vagy tömött metrón Te hogy érzed meg a bőr illatát?? Egyébként tényleg csinos lehetett ez az összeállítás, pláne plusz egy pont a szememben a piros-fekete
Tényleg sokan hordanak szoknyát most is, én is ma szoknyába fogok menni, pedig már a lakásban is majd szétfagyok (épp szellőztetek) De bármilyen hihetetlen, néha jobb a harisnya+szoknya, mint egy vastag farmer, ami szinte ráfagy az emberre
Nyuszó sok szép képet böngésztél össze. Ma reggel a metrón egy szép piros harisnyás leányzót láttam. Üdítő látvány volt a szürke, feketeség között.
Fekete csizma, kabát, térd fölötti szoknya. A csizma új lehetett, mert friss volt a bőr illata.Hozzá még kis piros kesztyűvel kombinálva. Úgyhogy az összkép harmónikus volt.Remek összeállítást választott. Amúgy a hideg ellenére viszonylag sokan viselnek szoknyát. Persze lehet, hogy az igazi mínuszok beköszöntével ez változni fog.
Nap'!
Viszont a combfixet en mindig szetszedem
Ne idegesíts Össze-vissza voltak a harisnyák és az árcédulák, de 500-nál több nem volt sehova kiírva..szóval gondoltam, megveszem, legrosszabb esetben is csak ennyi Eléggé siettem..de most, hogy így mondod, tényleg relatíve sokat fizettem a pénztárnál Te mennyiért láttad? Amúgy tényleg isteni egy harisnya, fényes, feszes, erős..a csizmám hátulja se húzta ki hátul a szálait (pedig ez se ritka esemény, amikor felállok pl.a székből), tök jó
Bar most csak feketet kaptam belolem, de 20x ellenoriztem, hogy minden stimmel-e
most én is szeretnék egy nagyon vastag fehéret
csizmámról majd pakolom a képet amint gép közelébe kerülök
Nekem van 4459/6-om, és igazából is nagyon szép
De mindegyik nagyon tetszik, kivéve amikor nagyon feltűnő sárga volt a minta. Na, az az egy nem jött be.
Fehér harisnya? Én is passzolom a kérdést, mert nekem még fehér menyasszonyi harisnyám sem volt, tehát utoljára gyerekkoromban húztam fel fehéret, az meg az a régifajta krepp-szerű volt. Emlékeim szerint nem látszott át, de hogy hány denes lehetett?
Ohh, a jó öreg zh alatti telefonálás Nálunk is volt ilyen állítólag, vagy a fél feladatlapot lediktáltatta magának a srác, tök feltűnően, 4-5 felügyelőtanár mellett Igaz, hogy az egyik nagy előadóban írtuk.
Jaj, ez annyira tipikus a nőknél..én is mindig megnézem magam a buszmegálló plakátjában, a kirakatban, a busz üvegén.. Épp csak egy pillantás, de muszáj odanéznem, hogy minden rendben van-eA csizmához egyébként grat, és persze én is várom a képet
Amúgy ma az én harisnyakészletem is gyarapodott, megint vettem egy csillogó testszínűt..Bellinda Fascination 15, szerintem szuper minőség!! Össze se lehet hasonlítani a Fly 15-tel Igaz, hogy szerintem drágább volt, bár nem volt normálisan kiírva az ára..de 500 Ft alatt volt, az tuti Ma ez volt rajtam a buliban
Egy kérdés: fehér harisnyából milyen vastagot kell venni, hogy egy cseppet se legyen átlátszó? Most épp egy fehér, mintás harisnyáért "döglök meg", de amiket láttam, 60 den-esek voltak és áttetszőek... Van valakinek tapasztalata?
Tuti biztos jól néz ki És az is bizti, hogy a pasik is téged stíröltek
Kérnénk szépen alkalomadtán képet mellékelni az új csizmácskádról
nálunk volt, aki matek zh alatt telefonált. hosszú haj alatt blútúsz a fülben, halk suttogás tiszta mátrix: " deriválás programot tölts"
na, hogy ne legyek annyira off:
vettem tegnap csizmát. egy kicsit még ez is eláll a lábamtól, de még mindig ez volt a legszűkebb szárú amit találtam. szép, fekete, csatos, kerek orrú, kecses sarkú nagyon tetszik éppen felavatom két réteg testszínű harival (alsú 60 den matt, felső 20 den csillogós) és farmerszoknyával. reggel munkába jövet stíröltem magam minden tükröződő felületben, hogy tényleg jól néz-e ki
Mondjuk én ritkán puskázok vizsgán, sőt..de ha mégis, akkor azt már-már gátlástalanul Fizkémből pl. esélytelen puska nélkül átmenni (pláne, hogy én be se jártam órákra), de mások mondták, hogy nem nagyon figyelnek a tanárok..könyv elő, laza lapozgatás a pad alatt..
Azta, micsoda ötlet Azt tudtam, hogy puskázni szoknyában lehet a legkönnyebben, de a harisnyás verzióra még nem gondoltam Bár szerintem nem árt, ha valahogy így is felragasztjuk a lábunkra a cetliket, mert ha járásnál mégis megindul a puska lefele, akkor ember legyen a talpán, aki visszaigazítja..pláne nagyközönség előtt
Nagyon diszkrét módszer, mi annak idején egyetemen használtuk. Úgysem húzhatja fel senki rajtunk a szoknyát. És diszkréten használva el lehet kerülni, hogy észrevegye a tanár.
egy infó, hátha érdekel valakit:
kezembe került egy auchan szórólap, és mit látok? azt írja, hogy női combig érő zokni, a képen ilyen vastag combfixnek néz ki a dolog és színes. szóval olyasmi lehet, amit testszínű nejlonharisnyára veszünk fel. engem érdekel a dolog, azt hiszem jövő héttől érvényes ez a prosi és kb 400 ft volt a harisnya. kiváncsi vagyok, milyen élőben, egy próbát megér....
Ötletes lehet ez a miniruha De vigyázz..nem lesz sok mellé ez a mintás harisnya?
Mért nem szóltál neki, mielőtt bement a főnökhöz? Hisz ha már előtte is észrevetted, lehetett volna. Bár akkor lehet, hoyg elrontottad volna a kellemes kis szórakozást. Ki tudja, akkor bele mert volna menni egy ilyen kis párnázott ajtó mögötti együttlétbe?
Vagy alkalomba, ahogy T.X. szokta volt írni... Na, ez a harisnya tuti, hoyg alkalmi volt.
combfix számozás ugyanaz, mint a harinacié, szerintem is a 3 lenne neked megfelelő. de attól is függ, hogy a magasságodhoz képest milyen hosszú a lábad- ha nagyon hosszú, akkor érdemes egyel nagyobb méretet venni, hogy jól fel tudd húzni a combfixet, ne a térded fölött érjen véget pár centivel (nekem 2-es hari kell, de éppen emiatt szoktam combfixből 3-ast venni). de ha a boltban megkérdezed az eladót, biztos tud segíteni, ők általában már ránézésre megmondják, hogy mekkora az ember mérete
Szia melyik weboldalról szedted ezt a képregényes harisnyát ??Barátnőmnek szeretnék ilyet,mert csinált magának képregényes miniruhát és ahhoz jó lenne
3-as
Tök jó a sztori
Azt hiszem én ezeket a harisnyákat kihagynám Nem az én stílusom.
Mindegyikhez el tudok képzelni vmi rucit
Ti nem?????
a kék nekem nagyon nem tetszik, olyan 80as évek cicanadrág stílusra emlékeztet.
Én is az egyszerűbb harisnyákat szeretem, de néha van olyan nap, hogy úgy érzem, jöhet bármi..és ez ma egy ilyen nap Úgyhogy én a pókhálósat és a képregényeset is bevállalnám (amúgy megörültem az op-art szónak, nagyon odavagyok azért a stílusért, de ez nem az). A kék, meg a rózsás is elmegy, ha van hozzá illő ruha. A rózsaszín virágos viszont nem az esetem, pedig az még nem is lenne olyan extrém..
De hangsúlyozom, ez ma egy ilyen nap, és suliba még így se nagyon venném fel ezeket
ami a képeket illeti: nekem talán a pókhálós valami nagyon extrém buliba, a többit nem venném fel. harisnyában a klasszikusat szeretem
köszönöm a gyors választ, én is egy feketére gondoltam első sorban, esetleg vmi nagyon enyhe mintával. a piros nagyon csini, a kockás meg vagány, csak a lábikóim így sem a legvéknyabbak
holnap nyakamba kapom a várost és majd beszámolok
"...képes illusztrációnak különösen örülnék"
Hiszem, nem csak a magam nevében írom: MI is!
Én bevallom, nem, talán a virágosat, de azt is csak egyszínű fekete/fehér ruhával és kiegészítőkkel...
1, Fekete, vastag nem átlátszó harisnya - ez a legklasszikusabb
2, Piros, vastag, semmiképp nem átlátszó (legalább 60 den-es, de lehet 100 is) harisnya - ez egy picit már "fűszeresebb", spec. nálam ez lenne a favorit
3, Fekete-piros kockás, mint a 4. képen, csak más árnyalartban, de ehhez már farmerszoknya helyett inkább feketét/pirosat vennék...
De persze, ha csak ürügy kell a vásárlásra...
Egyébként nekem is volt olyan, amikor megvettem egy harisnyát, hogy aztán kerestem hozzá nadrágot, amivel hordhatom... Ráadásul a harinya végül drágább is volt, mint a naci...
Sziasztok
Régóta olvasgatlak titeket, és nézegetem a szebbnél szebb harisnyákat, most pedig segítséget, ötleteket szeretnék kérni tőletek.
Teljesen belebolondultam egy úgynevezett peep-toe cipellőbe (olyan mint egy körömcipő, de a lábbujjánál kivágott).
Szóval a szerzeményem piros, lakk. Az lenne a kérdésem, hogy van-e olyan harisnya amivel hűvösebb időben is felvehetném-e, főleg szín-tippek érdekelnének.
Úgy képzeltem el a szettet, hogy fekete felső, piros bolero, farmer térdnaci, valamilyen harisnya, és ez a piros cipellő egy piros kistáskával
Segítségeteket előre is köszönöm, képes illusztrációnak különösen örülnék
Üdv
mivel úgyis aktuális, hogy lassan vegyek egy új csizmát (a régi fekete már eléggé romokban), azon gondolkodom, hogy nem lenne e hülyeség barnát venni. csak akkor megint ott vagyok, hogy a harisnyáimhoz megy ugyan de a fehér kabáthoz nem nehéz az élet