Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nagycsaládosok ide!
Sziasztok!
Először is köszönöm, hogy ide kattintottál.
Néhány napja nézegetem a különböző fórumokat, és valahogy nem találom a helyem. 3 gyermekem (12, 3 éves fiú, és 8 éves lány), és egy csodálatos férjem van. Nagy nap ez a mai a mi kis családunkban: legkisebb gyermekünk első óvodai napja. A mai napon valami különlegeset szerettem volna csinálni, hiszen ez az első "gyerekmentes" délelőttöm, aminek nemsokára vége, de azért ezt még gyorsan befejezem, és aztán spuri a gyerekért.
Mivel számomra a családom a legfontosabb, talán itt tudok majd hasonló emberekkel beszélgetni. Szeretném, ha mások is megtalálnák itt a helyüket, megoszthatnánk egymással a gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalatainkat, vagy csak egy jót beszélgethetünk.
Várom a hozzászólásaitokat!
Mindenkit szeretettel üdvözlök!
Sziasztok!
sziasztok!
most elsősarban azoktól kérdeznék ahol 4- gyerek van.
ti nem féltetek a 9 hónap alatt és szülésnél?
szeretnélk 4.-ik babát de valamiért félek.amíg ki nem derítem hogy miért és mitől félek nem merek belevágni egy ujjabb terhességbe!
köszönöm ha válaszoltok!
Szia pocakos!
Hogy bírod? remélem minden rendben van veletek...és nem vagytok betegek..az én két kisebbem kicsit taknyos.., de nem vészes...nem veszélyesek senkire...
Teczus - néha úgy érzem sosem fogom magam utólérni...Hol az egyik, hol a másik számlát fizetjük be..persze ígyis megvárjuk míg jól felszólítanak...
amit kaptma a héten azt már feladtam postán...most várok az újabb adagra, amit már múlt héten meg kellett volna kapnom...talán pénteken megkapom...
szia!
nagyon szép családod van...gratulálok..!
Sziasztok.
Jáájj...
Kissé mozgalmasak a napok...
Reni kapott' műkörmöt, hogy ki ne lógjon a flancos társaságból. Úgy volt ma megy a körmöshöz, de ma mint végül kiderült leghamarabb este 7-re ért volna oda, mert holnap lesz az a nagy fellépésük, a suli 75. évfordulója alkalmából. Ezoknból, beesett' tegnap 5-re...
Szaall..
Ma próba, holnap fellépés, pénteken pakol, ott alszik Bencééknél, szombaton lagzi...
Reni is kivan, én is nehezen viselem kissé hogy alig van itthon, de ez van.
Azon viszont halálra röhögtük magunkat, hogy ettől a francos műkörömtől milyen picsás' csajjá vált... Semmit nem tud normálisan megfogni, kunkorítgatja' az ujjait rendesen...
Montam neki, Te akartad 'kislányom'!
Metti, hogy vagy a pociddal???
Sziasztok!
Zsókám!Nagyon örülök,hogy hallok felőletek,de magadról nem irsz jól vagy e???!!! Látom nálatok is elindult az élet az iskolával.Tök jó,hogy élvezik a sulit,csak maradjon is meg a lelkesedés!!
Köszönöm kérdésedet Teczus jól vagyok,amikor éppen nem fulladok.
Szia Krisztys!!Üdv közöttünk!Egy nagyszerü bandába kerültél,csak jó volna ha a többiek is akikkel rég dumáltunk hirt adnának magukról néha!!
Vera remélem mielőbb zöldágra vergődsz a pároddal!!!!Kitartást!!!!
Teczusom irtó jó helyekre mentek mindig!!Köszi a csodás fotókat!!!!
Amugy mindenkinek egy nagy ölelés!!!!!!!!
Neeem...
Az efféle feladatokat' ellátják a rokon Lányok, pl. Bence nővére, meg még valaki csajszika. Reni nem is vállalna ilyen szerepet.
Ezek is tüneményes képek.
Reni csini a ruhájában.
Jó szórakozást neki akkor hétvégére !
Feladata is lesz ?
Koszorúslány vagy a vőlegényt kísérő leányzó ?
Hú, én tök sok rokon esküvőjén voltam ilyesmi :)
Tecus, friss képek, azért nem láthattad még.
Csak Reni meg esküvőre, a Bence uncsitesója nősül... Naaagy felhajtás lesz, anyagilag nem hiányzott, mert mint Te tudod, Reni nem ez a habosbabos-csajos csaj... De ide muszáj lesz vmi 'rendes' ruhát magára húznia, hamár a család is úgy itélte meg, hogy Bence oldalán a lányomnak is ott a helye a teljes lagzin.
Na, még egy pár kép rólunk mindenkinek!
Sziasztok Csajok !
Pörgessük csak meg ezt a fórumot, hátha visszatalálnak hozzánk a tagok :)
Kate, köszi !
Mi a helyzet ? Rendeződtek az anyagiak már ??
Krisztys, hali ! No ezeket a képeket még nem is láttam !
Gyönyörűségek ! Esküvő most hétvégén lesz ?
Mindannyian mentek ?
Sziasztok!
Kicsit besürűsödtek a napjaim mióta először bejelemtkeztem hozzátok....
Köszönöm a kedves fogadtatást!
Gondoltam legalább Patrikomat megmutatom Nektek, ha már a csajokról nem nagyon van használható képem. / Hihi, találtam a csajokról is, igaz ezért kb fővesztés' lesz a jutalmam... /
Tecus, üdv neked itt is! Nagyon jó képeket hoztál! Látszik hogy jól éreztétek magatokat!
és végül a siklósi vár.
Itt is az idő hiány volt a gond.
És elég is volt belőlem...
Este a belvárosban.
Kár, hogy olyan későn értünk oda. Kevés volt az idő, hogy megnézzük a sok csodát.
Pécsi képek első kör -
állatkert és gyermekvasútazás
És akkor elárasztlak benneteket képekkel.
Elsőként Gábor szülinapjáról
Sziasztok Lányok !
megjöttünk a kirándulásról, hoztam pár képet is.
Előtte visszaolvasok...
Harivera, sikerült már azóta rendezni a pénzügyeket a férjeddel ?
Olyan nincs, hogy a saját gyerekei elől elveszi a nekik járó összeget !!
Krisztys, hali ! De jó, hogy jöttél ide is :) !
Szia ReBekr ! Tényleg rég láttunk.
Barbi, jobbulást a lányoknak !
Sajna az enyémek is betegek. Gyerekorvoshoz viszont nem jutottunk be.
3/4 11-kor még vagy 30-an voltak előttünk és 11-ig tartott a rendelés elvileg....
Kate, anyósodnak jobbulást !
Fiad is beteg volt ? Mi újság veletek ?
Sziasztok!
Először is üdv az újaknak. A topikindítóban írtam magamról, annyi változott, hogy azóta a gyerekeim öregebbek lettek vagy két és fél évvel. Dávid 14 és fél (kilencedikes) - nagyon tetszik neki az új suli. Rettenetesen élvezi. Dorinám 10 múlt, negyedikes, Petikém pedig nagycsoportos ovis és nagyon szeret járni!!
Vera!
Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültetek. Remélem, megoldódnak az anyagi gondjaitok - ha már más nem is.
Barbi!
Nagy munka áll akkor mögöttetek, viszont biztosan nagyon szép lett minden. Ez úgyis kárpótol minden kellemetlenségért.
Kate!
Nagyinak jobbulást!
Sziasztok kislányok! legyen szép napotok!
Anyósom nagyon köhög...délután megy orvoshoz..most derült ki nem is kapott oltást influenza ellen..., de allergiatesztet szt csináltak nála... Őrület..
Szia Barbi!
Tényleg jól el voltál tűnve...Nyáron mindenki jön megy...talán lassan visszajönnek a lányok..bár már semmi sem lesz olyan mint régen....
Jobulást a lányoknak...!Sajnos könnyű összeszedni a betegségeket...a suliban és az oviban..
Hát holnapra úgylátom rendben lesz a fiam..megy suliba...és már van gyógyúszása is.. Most anyósom kezdett köhögni...remek.., mindig van valami sajnos...
Szia Krisztys!
Üdv közöttünk! Barbi vagyok és három lányom van. Szandi 15 , Niki 11, Laura 5.
Lobo!
Elveszett bárány! Nagyot nőttek a gyerekek!
Áriel!
Fogadd őszinte részvétem.
Metti!
Nagyon helyes kismama vagy! Jól vagy? Minden rendben?