Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kipróbáltam azt a hajbalzsamot amit belinkeltem tnap, és az én hajamnak nagyon jó! Használom a Tigi small talk 3 az 1ben hajformázóját és eddig nem találtam hozzá olyan balzsamot ami ne nehezítette volna el a ajam. Valahogy a kettő együtt már sok volt neki. De ez a wellás gyógynövényes nagyon szuper, finom puha lett a hajam, mégsem nehezült el!
Plusz még egy: vettem tnap a rossmanban én is vaddisznósötéből készült hajkefét. Mindenkinek ajánlom aki be szokta szárítani a haját, ugyanis sokkal szebben lehet vele tényleg formázni. Nekem ugyanis vállig ér most a hajam, és mindig kifelé állt, mert ahogy surlódott a vállamhoz kidobta. ezzel a hajkefével viszont szépen be tudtam szárítani!
Sziasztok! én most az új szőke árnyalatokkal szemezek, és érdekelnének tapasztalatok, hogy mennyre tartós, és az én hajam festett szőke, bár elég világos, azt befogja?
köszi előre is
ma voltam újra melíroztatni!
nagyon jó lett. :)
végül schwarzkopffal csinálta az egészet. melírpor plusz 6-os oxival melírozott, aztán egy 9.1-gyel és 3%-os oxival mosta át az egészet kb 6-7 percig.
ilyen lett:
avokádóolajat a dm-ben vettem, az illóolajoknál van, árban sem vészes!
DijaBaba: látom te is megint húzol a világosabbik oldal felé! nem tudunk megnyugodni... majd mesélj, hogy milyen lett!
egyébként én 100%-ig meg vagyok elégedve a schwarzkopffal... "megtartom"
Sziasztok!
Én is túl vagyok a hajfestésen, végül 5.1es bes hajfestékkel lett fodrász által befestve a hajam, plusz hamvas mixton lett hozzákeverve. szép színe lett, kíváncsi vagyok tartós is lesz-e, mert nem ismerem ezt a hajfestéket, bár fodrászom szerint nagyon jó.
plusz ajánlott egy balzsamot, ami állítólag nagyon jó festett hajra, sokáig megmarad a színe: http://www.veba.pl/data/gfx/pictures/medium/3/6/15 63_1.jpg
lehet kapni nálunk kimérve is, úgyh vettem belőle, majd hnap kipróbálom.
használta esetleg már vki?
Szia:)
Hááát, a rengeteg melóban kicsit el vagyok havazva, de amúgy megvagyok:) 5 hét és indulok nyaralni:) Annyira várom...
Most megint ott tartok, hogy picit világosítani kéne a hajamon.. úgyis eléggé ki van kopva.. lehet, hogy neki is ugrok jövő héten.. Legutóbb fodrászkellékes Berrywellel festettem, frissen álomszép színe volt, de totál eltűnt a hajamból.. elképesztő..
Még az is lehet, hogy ha sikerül egy középbarna hajat elérni, akkor pár szőkés tincset húzatok bele.. Ma épp a próbafülkében néztem, hogy a tövének tök jó színe van.. És szépen növöget is, vettem megint kalcium-kovaföld kapszulát, a Rossmannban 1900 a 150 db-os..
Gondoltam rád múltkor, Pesten voltam 2 napig
szerintem keverd őket össze!
a ,21-es színek gyönyörű hamvasak... biztos szép lesz, majd tegyél képet ha tudsz!
én a héten megyek majd újra melíroztatni, most lehet, hogy nekem is alfaparffal lesz. majd beszámolok. már várom nagyon.
Sziasztok!
Most eldöntöttem, hogy megpróbálok szép hamvas szőkésbarna lenni....
Vettem fodrászkellékesben hajfestéket, mert úgy gondoltam, hogy így olcsóbb lesz, és ilyen festékekkel festenek a fodrászok is, vagy nem jól tudom?
A választás az ALFAPARF-ra esett... Remélem jó lesz! Úgy emlékszem tiközületek is voltak már egy páran, akik ezt használták, használják..
Kaptam ugye 2 doboz 60ml-es festéket, és 2 db 90ml-es 9%-os krémhidrogént. Az egyik festék 10.21-es a másik 10.1-es. Mindkettő hamvas szín. Csak azt felejtettem el megkérdezni az eladótól, -pedig minden más marhaságot megkérdeztem amúgy - hogy most ezt úgy ahogy van összekeverem a 2 doboz hidrogént és a 2 doboz festéket?
Ti biztos tudjátok, azért kérdezlek titeket! Most amúgy a 4cm lenövésem az középbarna, a többi pedig melírozott sötét szőke színű...
Nagyon remélem, hogy olyan szőkés hajam lesz, amilyet szeretnék... Különben visszafestem barnára, az tuti!
Köszönöm előre is annak, aki tud segíteni, tanácsot adni, vagy ha van tapasztalata, és megírja, akkor azt is!
én a 400-asat használom már vagy 2 éve
Sziasztok!
Már teljesen elfelejtettem hogy lényegesebben könnyebb bánni egy ilyen fazonra vágott hajjal.
A mosás is kevesebb időt vesz igénybe,pakolás is sokkal kevesebb kell és egyéb formázók.
Ma pl besütöttem 15 perc alatt a vassal pikk pakk megvoltam,megborzoltam,kevés lakk és kész.Mennyi időt spórol meg az ember!
Most nézegetem ezeket a forgó fejes nagy keféket...nem tudom hogy nevezik őket. A Babylissnek láttam már Karácsony felé ezt a több funkciósát; Beliss. Ugyan valóban működnek-e?Gondolom ennyi pénzért a teljesítményük is már jó...hogy rendesen melegítenek,nem mint pár régebbi hasonló termékről nem mondható el.
Nekem ilyen van,ezzel is jó formázni iPro Curl 2in1.
Igazából a beszárítást kéne "könnyíteni", de hamar megvan az is ,mivel jó rövid hajam.
A Syossról annyit tudok hogy a sötétszőke (6-8) elég vöröses és sötét.Inkább a 6-7 golden honey féle igazából így ahogy nézem az árnyalatokat az oldalukon.Napfénykor meg főleg...Szóval az barna...viszont a balzsamja jó illatú és puha utána a haj.
Jó lenne kipróbálni azért a 9-5.
Majd írok,amit vettem festéket.
Szeretném megkérdezni, hogy hol sebesedett ki a fejbőröd?
Nekem is ki szokott, de csak a tarkómon. És most, hogy olvaslak, elkezdtem gondolkozni, de nekem már hajfestés előtt is olyan volt. Úgy, hogy remélem nem allergiás vagyok.
Már annyit gondolkoztam rajta, hogy mitől lehet és miért csak a tarkómon.
Ez aztán a változás! Jó lett.
Ha kipróbálod a Syosst, feltétlenül írd meg.
Egyébként boldogulsz az új frizurával, vagy nem nagyon kell igazgatni reggelente?
"Szerintetek ha egy szőkésebb castinggal rámegyek mitörténhet???"
Meg se fogja moccintani a hajad színét világosabb felé, viszont a hajmosások alkalmával egyre rezes-vörösesebb beütése lesz a hajadnak...
Sziasztok!
Tegnap befestettük a hajam egy ilyen Casting színezővel (karamell), de valószínűleg, mert előtte színezve volt ezzel a palette ammónia mentes színezővel, sokkal sötétebb lett és ilyen sötét vörös fényt kapott. Tehát a világos vörös hajamból, nagyon sötét barna lett világos barna helyett. Nem tudjátok mit tehetnék hogy újra kivilágosítsam, és leghamarabb mikor festhetem át? Rendes hajfestéket nem szeretnék használni! Szerintetek ha egy szőkésebb castinggal rámegyek mitörténhet???( sajnos már nincsenek forgalomba az átmeneti színesi a Castingnak:S)
1hét múlva megyek nyaralni, de nem szeretnék ilyen hajjal....
Légyszi segítsetek!
Sziasztok!
Másfél hete festettük be a Palette UIL+ -vel utána pedig XXL jégszőkével ismételten.
Most jobban kopik,mert többször kell hajat mosnom ebben a kánikulában.
Legközelebb Garnier festéket veszek vagy Syosst.A L'Oéral új szőkéi egyenlőre nem izgatnak,túl sötétnek látom őket. Bár kitudja.....
Hűs napokat!
Szia! sztem bízd magad egy ügyes fodrászra, főleg ha az esküvődre készülsz már. Én már annyit kísérletezgettem a hajammal itthon, de a drogériákban kapható festétkek nem túl megbízhatóak.
Én hnap megyek festetni, 5.7 es bes dohánybarna lesz és igora ezüst mixton, hogy picit hamvasabban legyen. eredetileg 4.71eset szerettem vna, de félek h az nagyon sötét lenne, úgyh az 5.7es lesz. kíváncsi vagyok hogy sikerül, mert nagyon ügyesen vág a fodrászom, remélem ugyanolyan ügyesen fest is:D
jó festetgetést mkinek;)
Számozást is kérünk ám, hogy egész pontosan milyennel festi/ melírozza a hajad Tamara
Én most a legutóbbi két festéskor megadtam magam a fodrászomnak és engedtem, hogy Indolával menjen rá Igora helyett, de nem vagyok annyira megelégedve Először jó volt, aztán másodjára már "nemgyerebe"
Vissza akarok térni az Igorához vagy még esetleg kacérkodom a L'Oreál új festékével az Inoával Ki kellene próbálni....
Azt a 100%-os avokádóolajat hol lehet kapni?
Sziasztok!
Leírom az elejétől a hajam történetét.
Tavaly úgy döntöttem, hogy lenövesztem a festett szőke hajamat, hiszen a természetes hajam is szőke.
Úgy gondoltam, hogy a színezés a legjobb megoldás. Így beszíneztem szőkére, ami nagyon szép volt, de allergiár lettem rá, kisebesedett a bőröm (Palette)Közben meg rájöttem, hogy jó volna, ha több színt is kipróblok, hátha rátalálok az igazira. :)
Időközben történt egy lánykérés, s én még nagyon régen megfogadtam, hogy csak hosszú, szőke hajjal megyek férjhez. :)
Utojára két hónapja színeztem be, egy majdnem teljesen lekopott borostyánról csokibarnára. Sajnos a csokibarna nem jött össze, kissé vöröses lett.
Jelenleg ott tartok, hogy mikor majdnem teljesen lekopott a szín, rámentem szőke színezővel, de sajnos maradt egy kicsi vörös árnyalat, s nem is lett annyira világos, mint szeretném.
A vöröset és a banát már Garnierrel csináltam. A mostani szőkét is, világosszőke árnyalattal.
Választási lehetőségeim:
1. Kipróbálom a nagyon világos szőkét a Garnierrel.
2. Befestem. (nem szeretném igazán, de ha más választás nincs)
3. Ill. ha tudtok ajánlani egy jó márkát a színezők közül, ami tényleg szép világosszőkét varázsol, akár a Loreáltól?
Vékony szálú a hajam, általában minden megfogja, s olyan lesz a színe, amilyennek szeretném, csak a színezőket még annyira nem ismerem.
Köszönöm a válaszokat előre is.
Üdv: Diána
szia!
épp a héten gondoltam rád, hogy vajon mi lehet veled. :)
szép hosszúra megnőtt a hajad!!!
mivel festetted legutóbb, ami ennyire nem tetszett?
nekem most a fodrásztanuló ismerősöm "kezeli" a hajam, nagyon ügyes.
egy hónapja melírozott, tök jó lett, soha ennyire természetes hatású nem volt még a hajam. a héten megyek hozzú újra, kicsit világosabb tincseket melíroztatok még bele, plusz lehamvasítja nekem. :)
úgyhogy most szőke hajra való színezősampont használok, nagyon jó, tényleg hamvasít, plusz növesztem a hajam, mert ugye hátul elég rövidecske. :D a cél a vállig érő. karácsonyra hátul is megnő akkorára szerintem. :) (amúgy igorával fest a srác, tényleg tuti a hajon)
majd teszek fel képet án is, csak persze lemerült a fényképezőm. ilyesmi lenne a végcél amúgy...
néztem a syoss festékeit, nagyon szimpik a doboz alapján, kérdés, hogy mennyire sötétek ahhoz képest... jó lenne, ha kijönne a tincskatalóhus is, az alapján jobban lehetne dönteni...
ja!!! próbáld ki hajvégápolónak a 100%-os avokádóolajat, isteni! százszor jobb, mint bármelyik speckó hajvégápoló, amit eddig próbáltam.
Régen nem jártam erre.
Most láttam a Rossmannos újságban, hogy a SYOSS-nak vannak hajfestékei. Igaz a színeket még nem láttam.
Aki esetleg próbált már valamilyen szőkét, írja már meg tapasztalatait.
Köszi!
Sziasztok!
Próbálta valaki a Casting új sorozatának, a "Glossy Blondes"-nak valamelyik árnyalatát? Mi a tapasztalat? Engem legjobban a hajminőség, fény érdekelne, meg hogy nem szárít-e. Csak kb 1-2 árnyalatot kell világosítanom, úgyhogy nem az a része érdekes, hogy mennyire világosít, hanem , hogy nem lett-e sárgás, van már sajnos néhány ősz hajszálam, ezért a fedőképesség is számítana.
Köszi, ha valaki válaszol.
Hello csajok:)
Már vagy 100 éve nem írtam ide, de azért követem a topicot :) Lassan megint esedékes a hajfestés, de nem veszek olyat mint a múltkor, ugyanis teljesen kikopott a hajamból... :S
De mutatok egy fotót, amin már látszik, hogy egész hosszú
Most még van itthon egy 400-as castingom, majd rákenem valamikor a közeljövőben Próbálta már valaki a Syoss festékeket? Vagy bármi újat ami bejött?
Rábeszéltél. :) Lehet, hogy akkor megpróbálom a sötétbarnát, hátha a kellékessel nem fekete leszek,hanem tényleg barna.
A festéket nem ismerem, amit belinkeltél, hanem a keverésről szólnék pár szót.
Biztosan festegettél gyerekkorodban, ha most már nem is. Két kül. árnyalatú, de azonos színt összekeverve - tehát pl. sötétkék és világoskék - a kettő közötti színt kapod. Vagyis amennyit az egyik a sötéten világosít, ugyanannyit sötétít a világoson a másik szín. Persze ez csak akkor érvényes, ha egyenlő arányban kevered össze a két anyagot. Hajfestékekre lefordítva:
ugyanannyi 6.0-ás és 8.0-ás összekeverve 7.0-ásat eredményez.
Szia!
Akkor inkább válaszd a fodrászkellékest!
nekem a dobozos még soha nem lett olyan, mint amilyet szerettem volna, ráadásul gyorsan kopott.
Most festettem be másodszor Wellával, és hatalmas különbség van a dobozos, és a kellékes között! ez megtartja a színt, és pár ismerősöm mondta, hogy milyen szép a fénye a hajamnak...és nem mellékes, hogy tényleg olyan színe lesz a hajadnak, mint amilyet szeretnél.
nem kell a festék lemosásánál rettegni, hogy vajon belilultál - e??
szia!
szerintem nagyon sötét lenne.
de ha sötétbarna, fekete hajszínt szeretnél, próbáld ki nyugodtan.
azt nem tudom, hogy mennyire ajánlatos ezeket a festékeket keverni.
én mindig csak egyet használtam, ilyen mélyen nem mertem belemenni...:)
de szerintem is inkább sötétebb dominálna.
Használta már valaki ezt a hajfestéket?
http://www.consumer.schwarzkopf.de/fileadmin /images/111/img/Presselounge/Bilder/Products_Schwarzkopf_Ret ail/GB_ESS_FS_PD_260_0209.jpg
Most a Tescóban akciós,ha kettőt veszünk, akkor a 1490 Ft.
Szerintetek van értelme középbarna és sötétbarna festéket összekeverni? A sötét szín úgymond "felülírná" a világosabbat, az érvényesülne, vagy egy a kettő közötti színt kapnék?
Nem tapasztaltam ilyet,lehet,hogy nem is kifejezetten ettől hullik.
Nekem bevált festék,még fénylőbb szebb lett a hajam tőle mint más festéktől.
szia!
kitöltöttem, de szerintem sok helyen hiányzik a "nem ismerem" vagy "egyéb, éspedig..." rublika, sokszor mást válaszoltam volna, mint az adott válaszok...de remélem azért segítettem!
"jó" szakdogaírást!
Üdv mindenkinek!
Ha már L'Oréal termékről van szó, megragadnám a lehetőséget, hogy a segitségeteket kérjem. Leendő szakdolgozatom a szépségiparról szól, és ezzel kapcsolatban végzek kutató munkát. Ki tudnátok tölteni az alábbi kérdőívet? Előre is köszönöm hozzájárulásotokat!
link:
https://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dE5kYz IxLUkxd282cVpOSUx3UVpyNWc6MQ
Sziasztok!
Gondoltam leírom a tapasztalataimat ezzel a Loreal Castinggal.
Azért akartam kipróbálni, mert kímélni szerettem volna a hajam, ha már úgyis az eredetihez hasonló színre szoktam festetni.
A kímélésből annyi lett, hogy azóta hullik (nem nagyon, de azért érezhetően).
Más nem tapasztalt ilyet?
Halihó,
gondoltam eldicsekszem, mennyit nőt már le a hajam :D Most minél tovább szeretném növeszteni le, néha elkap az őrület befesteni, szivatni ezzel-azzal, de tartom magam.
Szóval itt van a hajam :))
Akkor jó. Barnák sötétszőkék lennének a cél nekem is, szóval ez jó. Mondjuk ha fog sima vízben, azzal valami gond van lehet. Csak féltem kcisit, abból kiindulva hogy hajmosásnál látni a vizet néha sötétebbnek, de akkor sampontól biztos.
Mindegy, lesz ami lesz. Úgy unom már a festékek közötti agyalást, melyik nem feketedik be. Főleg hogy nem is látok olyat ami igazán tetszene... már.
nekem soha nem folytak a strandon/vízben a színezők, talán csak annyira hogy észre sem vettem...
de nekem csak barna/világosbarna színezőkkel volt tapasztalatom.
(úgy tudom a vörösek azok fognak/folynak, sőt melegben ha a nyakad megizzad akkor ott is folyhat a színe, vagy a kispárnát befoghatja.)
szia!
köszi, hogy betetted, de nem ezt keresem, hanem ami már régen is volt ide betéve, egy jó kis orosz honlapon fent volt az egész palette befényképezve, nagyon klassz volt, sajnos nem mentettem le. :(
akinek megvan légyszi tegye be.
Helló!
Színezősökhöz lenne kérdésem vagy aki már tapasztalta. Szóval szinezett haj így nyáron, strandon pl, medencébe, vagy vizesen engedi a színét?
Most növesztem épp le a sötét részt a hajamról,december óta nem festettem, csak színeztem, jó lenne kibírni és szinezgetni míg lenő jól, az alját úgyse nagyon fogná be semmi most szerintem.
Aztán ahogy nézelődök hajfestékek között, mert türelmetlen avgyok, mindig megunom, és azon vagyok hogy nem is fogom festeni a hajam. Max néha színezni.
Szóval engedi strandon pl a sznít szerintetek? Márkákat is írhattok.
Szia! Én ezt találtam: http://houseofbeauty.wordpress.com/2008/09/19/cartela-de-c ores-igora-royal-schwarzkopf/
De lehet már van újabb, mert a fodrászkellékestől nem ez rémlik :S
be tudná tennivalaki az igora palettáját?
volt már bent régebben, de most sehol se találom.
köszönöm.
Sziasztok!
Eredetileg sötétbarna hajam van és szeretnék egy kicsit világosabb színt, viszont nem akarom festeni, csak színezni. Ha veszek egy világosabb színű színezőt, mint a hajam, beszínezem magamnak otthon, de nem szívatom ki a hajam előtte akkor csinál a színével valamit? Ad neki legalább fényt? Világosabb lesz egy picit? Vagy ne is álmodjak róla?
Mit gondoltok erről?
Sziasztok!
A szegedi Tescoban megjelenteka Syoss hajfestékei. Nagyon szép árnyalatai vannak és kb. 1200 Ft-ba kerülnek. Hátha érdekel valakit...
Szia! Garnier Colour and Shine sötétszőkéje volt ... az a rózsaszín dobozos ammónia mentes verzió ez!
De hasonló kicsivel szebbet produkál a Londa Világos Hamvas barnája is... de ez fodrászkellékes festék
szia!
szerintem nyugodtan vegyél sima barna hajfestéket, mert a vörös át fog ütni mindenképp. ha vörösesbarnát veszel, lehet, hogy ugyanolyan vörös maradsz.
én most wellával festettem, nagyon meg vagyok vele elégedve! (500 Ft - tal drágább Loreal - nál; vidéken).