Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ötletbörze tanítóknak
2007-12-27 11:161.
Létrehozva: 2007. december 27. 11:16
Sziasztok!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!
Szia!
Nekünk nagyon vázlatosan kellett bead
1 hét
Alapozás Beszéd olvasás Írás
fejlesztés
nagymozgás ismerkedés sz ínezés sz
beszélgetőkör
_bébifóka beszédbátorság erősítése
-gyík mesehallgatás rajzoló,színező
légzőgyakor. gyak. lufifújás
Testudat fejlesztése
testfogalom alakítása mondókák
Hüvelykujjam almafa....
szemmozgást fejl.
-pillangók szállnak a fára
Még írsz hozzá 1-2 dolgot pl:
ujjgyak:két kövér úr
kismadarak + leírsz 1-1 mesecímet hozzá
ennyi elég is:-)
Remélem ,tudtam segíteni.
Sziasztok!
Egy újabb mozgalmas napon vagyok túl, de még mindig pörgök (bár nem sokáig ). Tegnap megkaptam a telefont, hogy a kanapém elkészült, mehetek rendezni a számlát (a 4-6 hét helyett 3 lett). A fuvarossal is beszéltem, holnap délben jön az ágy is utánam. Az ajándék kész, ideje, hogy a karácsonyfa is álljon már. Még jó, hogy a jövő héten állítjuk.
Szabiági: nézem, rajzolom, szabom...
Na, ma meg volt a mécses festés nálunk. Kis elsőseim úgy dolgoztak, mint a Télapó kismanói. Persze két szülő segített nekik (nem nagyon engedtem, hiszen karácsonyi ajándék lesz) és karácsonyi nagyon ritmusos muzsika is szólt.
Sziasztok!
Angyallány kezdheted az anyagot szabni, minta átrepült...
Sziasztok!
Végre van egy kis időm itt...bár nem túl jó okból, ui. beteg lett a fiam, így ma meg tegnap kivettem a 2 anyanapomat...
a héten már nálam is volt a mentor...aranyos-kedves, csak nem sokat tudtam vele beszélgetni, ui a dirinő és a szakmai vezető??? (talán úgy híjjuk) is benn volt, és mindenről esett szinte szó a 2 óra hosszában, csak első osztályos tanításról nemszerettem volna tőle kérdezni a beadandó dolgozatommal kapcsolatban is, ui 28-ig le kell adni
van itt vki, akinek szintén az előkészítő 6 hétről kell "tanmenetet" kreálnia első osztályos szövegértéshez???
nálunk ma du . csibeavató a suliban, arra mennem kell, mert mi elsősök vagyunk a csibék
szóval mégsem teljes a szabadság...még szerencse, h. idén az elsősöknek nem kell műsort adni ezen a du.
szép napot!
Zsuzska: tettem ki talán vasárnap egy csillagot (átmérője 55cm), ami talán még elkelhet. Nem kell hozzá, csak 6db géppapír (egy csillaghoz), de lehet színes is. Nagyon mutatós. Ilyet én biztos vennék.
De nagyon furcs, hogy miért éppen 20-ra tették. Nem lett volna jobb 1 héttel korábban?
Saléna: a mi osztályunk is teljes létszámú. A mellettünk lévő teremben viszont ma már 6 hiányzó volt, és 3-4 kókadt rendesen. Engem a múlt héten beoltottak, remélem kibírom a következő egy hetet is, hogy nem kapok el semmit, mert a védettség azután lép érvénybe (jól megszontam, mi?).
Szabiági: naná, hogy mehet minden ilyen is a közösbe!
Noemikem: milyen blogodba?
Petty: az érti, aki olvas engem. Persze én közben jól szórakozom. (ez most rejtvény marad).
Sziasztoooook!
Végre itt! vagyis egy ideje itt vagyok, de annyi levél volt a ládikámban, hogy azokra szerettem volna előszöl válaszolni!
Monitor rendben, én itt. De nem unatkoztam egy percet sem, mert keresztszemeztem, kreatívkodtam, vasaltam, pihentem.
Most meg megpróbálok visszaolvasni!
Sziasztok!
Azt hiszem holnapig kicsit leengedek. Végre, vége a tökös hétnek és sütőtök-csütörtök-partinak!!!!
Fotók az oszályom blogján: www.kalozkodok.spaces.live.com
Köszönöm szépen !
Az ünnepségre egy kis tánci-táncit szeretnék erre a zenére betanítani:-)
jó reggelt mindenkinek!
Ma van a nyílt napunk, de mivel ma délutános vagyok, így csak egy matekot kell tartanom a 3. órában, utána ott maradok megnézem a fiam angolját, s kezdődik a délután. Akkor oltják a gyerekeket, igaz összesen 3-an kérték, kettő már megkapta korábban. Nálunk még hálIstennek nincs gond, teljes létszámmal vagyunk egész héten. Az adventi vásárra mi is készülődünk, amit én készítettem valmikor korábban megmutattam, de még készítünk hütőmágneseket gipszből, csengőket a papírcsodákból, asztaldíszeket, tavaly aminek nagyon nagy sikere volt (nem is gondoltuk) az egy ablakra akasztható (de ajtóra is lehet) fenyőfa karácsonyi mintás vászonból, kb, 20-25cm magas kétszer kivágva közé vatelin, csak cikk-cakkozvaa széle, s erre rá a közepére egy kisebb fenyő ugyanígy rávarrva. Nem is gondoltuk volna, de plussz anyagot kellett venni, mert az elsőn elfogyott mind. Illetve ugyanebből az anyagból "hurkákat varrtunk, vatelinnel kitömve, kettő összefonva koszorúnak, szalag közé.
illetve a 3. üvegek gipszes szalaggal bevonva, lefestve, ezt majd este megpróbálom feltetetni, illetve a másik kettőt is lefényképezni, mert így lehet, hogy nem volt nagyon érthető.
Igen ,szerintem egyről beszélünk.
All I want for christmas is you
Nagyon megköszönném!
Zsuzska28: Mi osztálypénzből vesszük meg az alapanyagokat és jól megtérül. Tavaly 5000 Ft körüli összeget fektettünk bele, és olyan 15-18 E Ft-ot árultunk.
Az egérke sűrített tejből, porcukorból és kókuszreszelékből van. A szeme cukor, a füle lapmandula, a farka pedig gumicukor.
A pók pedig sós kekszben sajtkrém és ropi.
Köszönöm Igazgatónő!
És ne haragudjatok..lehet senki más nem ismer, igy illene bemutatkoznom! Bár anno kitoltottem a lapot :) Egy 31 éves tanitónő vagyok jelenleg itthon a kisfiammal, aki 2 és fél éves mult.Kétlaki életet élünk a párom lévén. Magyar -holland vonal. A férjem is magyar, csak kint kapott munkát! a http://doncsim.blogspot.com/ oldalon bepillanthattok a családi hétköznapokba..persze , akit érdekel..igyekszem én is jönni..és megismerni benneteket! Üdv: Judit
Jaj, elfelejtettem megdicsérni az egereidet és a pókjaidat!
Lassan állatkertet is nyithatnál!
Ha előbb elkészítetted volna, még a moly is megtámadja, annál jobb lett volna!
Vagy kis husitöltelékes, ami a jóóóóó meleg napsütésben csontikat táplál.......na, látod, ez bátorságpróba lenne!
Na de egy finom süti!
Ja, most sem dicsértem még meg őket, szóval:
Nagyon jók lettek az egereid és a pókjaid! Miből vannak? Töltelékes?
A pókláb ropi? Jó ötletek! Ügyes vagy!
JJJJJJJJa, hogy anyukákkal?!
Nekünk meg azért is kuncsorogni kell, hogy valami kis alapanyaghoz jussunk, semmiből mégsem lehet eladható, mutatós, igényes karácsonyi díszt készíteni.
Itt csak igények vannak
Köszönöm, ezek jó ötletek, megnézem az oldalt!
Ti miből pénzelitek?!
Nálunk a 21 napközis szinte mind hátrányos helyzetű, még rajzlapra sem telik nekik.......
Sziasztok!
Elkészítettem az egérkéket és a pókokat, a holnapi halloween napi buli bátorságpróbájára. Már alig várom, mint a gyerekek, csak éppen azt, hogy túl legyek rajta.
Zsuzska28: A vásárra mi is készülünk jövő csütörtöktől, de mi az anyukákkal jövünk össze és ügyeskedünk. Készítünk tésztaangyalkát, méhviaszból sodrunk gyertyát, hungarocellgömböt decoupageolunk, poharakból mécsestartót, cserépből csengőt, szalagra ragasztunk mindenfélét, ajtódísznek, csipeszből angyalkát, zseníliadrótból fenyőfát. Ezeket nagyjából meg is találod ezen az oldalon:
www.kreativkozpont.hu-n /nagyon jó ötletek vannak/.
Főzetek még az anyukákkal teát, puncsot, süttetek mézeskalácsot és majd árulhatják is, hogy legyen osztálypénzünk.
Susan19: Merry Christmas??? Ha igen, akkor elküldöm a közösbe.
Sziasztok lányok!
Csak azt hittem, hogy sűrűbben tudok jönni. Tévedtem.......
Nekünk is van végre mentorunk!!!!! Karácsonyig be is osztotta a hétvégéimet!!!
Holnap után 2-8-ig leszek bent a suliban......
Szijjja! De rég láttalak!!! Jól vagytok?
Megy a levél!
Sziasztok!
SOS keresek ötleteket karácsonyi vásárra, olyanokat, amiket december 20-án még hajlandó megvenni valaki.
Tehát pl. üdvözlőlap már kilőve.....
Gondoltam filigránra, hátha kell még ablakra valakinek, meg mécsestartóra, de igényeseket szeretnék, mert én sem vennék meg akármit. (Mindenki magából indul ki.)
Tavaly csengő alakú mécsestartót készítettem, nanáááá, ki más?!
Elvégre a napközi feladata volt. De hogy csináltassam már aprónéppel, szegények nem tudnak még olyan dolgokat készíteni.
Szóval felköthetem a bugyogót!
Gondoltam szalvétaképre, de nekem nem éri meg itthon pepecselni, aztán a napközi egy fityinget sem lát belőle, labdánk sincs........
Tavaly még készítettünk gipszfigurákat, kifestettük, arany akasztóval (csak a színe volt arany ).
Oké, hogy idén is lehet ezeket, de valami egyszerűűűűűűűbbet akaroooooooooook......
Biztos volt már szó ilyesmiről, de nincs kedvem és energiám visszalapozni, hogy hol.
Segítsetek rajtam, lányok!
Köszönöm, bízom bennetek!
Olyan jó kis fotók is megteszik, mint Angyallány Márton-napja, mert jó kis ötletroham volt, de karácsonyra mégsem készíthetek libásosatotetatöt.
http://www.youtube.com/watch?v=wxO1iGGw8t4 ezt keresed?
mp3ban?
Sziasztok!
Mokka igazgatono..Nem tudom emlékszik e még rám...ennyi szabit biztos nem engedelyezett...Szeretnék munkára jelentkezni..bár most rendesen beteg vagyok...de a gyujteményeteket szeretném gazdagitani! Udv: Judit
Sziasztok,szép napot! :)
Leültem egy kis kávészünetre,épp csak bekukkantok.
Ecike,a saját email címedről simán átküdöd a közösbe,s már ott is van.:)
A datára töltöttem még fel,pl. Poul Pots karácsonyi albumát.Mindjárt átköldöm a linkeket.
Szaladok,sok a dolog.Ma nem megyek dolgozni,mert délután a kislányomat visszük területi mesemondóra és elcseréltem a napom.