Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Bocsánat az illúzió-rombolásért.
Angyal: a görög angelosz szóból ered az elnevezés, "hírnököt" jelent.
Legkorábban az írott hagyományok között a perzsáknál találunk angyalokat abban a formában, ahogy a kereszténységnél is megjelenik.
De valójában már a sumereknél is megjelent az "elképzelés" az angyalokról. Náluk is -jé, micsoda véletlen- az angyalokat hírnököknek nevezték:
galu. KINGIA (a galu-t nem kell kiejteni, csak írásban jelölték).
Az angyalok azonban nem abbanaz értelemben hírnökök, mint azt az emberek elképzelik. Ugyanis ők Isten akaratának közvetlen megnyilvánulásai a teremtett világokban.
Isten teljes akaratával közvetlenül nem nyilvánulhat meg a teremtett, anyagi síkon, mivel az nem bírná el és széthasadna.
Ezért szükséges az angyalok léte.
Az emberek nem angyalok (nem is válnak azzá, csak a legritkább esetben), és az angyalok sem emberek.
Az embereket teremtik, az angyalok létrejönnek.
Az emberi lélek hosszú fejlődésen megy keresztül, mire ember lesz, az angyal születése pillanatától angyal.
És az is téves elképzelés, hogy az angyalok mind jóságosak, mosolygósak és kedvesek.
Gondoljatok csak a lángpallosos angyalokra, vagy a sötét angyalokra. . .
És abban is biztos vagyok, hogy az ember körül midig vannak bolyongó lelkek.
Én is szoktam érezni őket, általában hideg kéz simítását a nyakamon vagy vállamon. Nem tudom hogy ki lehet ő, de sokszor van olyan érzésem mintha a nagypapám lenne.
Egyébként csak elég megfigyelni az állatok viselkedését ugyanis a babákhoz hasonlóan ők is kapcsolatban állnak a szellemvilággal! Én sokszor észreveszem a viselkedésükön, hogy most nem vagyok egyedül.
A kolléganőm/barátnőm tavaly azon a napon vesztette el 20 hetes babáját (a másik babát rendellenesség miatt méhen belül "eloltották:((((, amikor a kisfiam megszületett.
Másnap ott ül az ágyamnál, olyan nyugalom volt vele, amit ami napig nem értek. Ha lehet-e értelemről beszélni ebben a témában. . .
Hívő emberek a férjével együtt, ennek tulajdonítottam lelkitartását. Az addig kicsit intrikus, cserfes lányból, mélyérzésű nő lett. Két hónap múlva ismét áldott állapotban volt. Kisfiúk 3 hónapos és gyönyörű :))) Mondta, valaki segített neki, ne kérdezzem, nem tudja, de végig érezte.
Egy barátnőm, akinek még a születése előtt meghalt az édesapja, rendszeresen álmodott az apjáról olyan élethelyzetben, amikor valami fontos döntés előtt állt vagy nehézségekkel küzdött. Ilyenkor apuci mindig megjelent az álmában, és szépen elbeszélgettek, majd tanácsot adott neki. A tanácsok mindig jónak bizonyultak.
Oke, oke csak vicceltem!Különben szep estet mindenkinek!!!
Csak benéztem, láttam van egy ilyen topic, aztán amikor láttam, hogy új, na mondom elolvasom az elejétől. Egész érdekes a kérdés amit feltettetek, komolyan. Jó magam eléggé sokáig csak a materiális dolgokban hittem, és kételkedtem bármi olyan létezésében, ami nem anyagi, vagy nem valamilyen természeti erő jellegü. Nos az idő múlásával viszont arra jöttem rá, hogy ez így azért mégsem ilyen egyszerű, és valaminek lennie kell még, csak az a kérdés, hogy mi? :)
Szóval, ahogy olvastam a hozzászólásotokat, egyből az ugrott be, hogy jesszusom, ez tényleg igaz lehet? Velem is volt már, hogy olyan érzésem volt, hogy valaki figyel, vagy valaki még van bent az egyébként totál üres szobában. Aztán történtek olyan véletlen dolgok, amiket nem egészen tudtam mire vélni. Szóval furcsa. Engem azért érdekel ez a dolog, úgyhogy ha nem bánjátok :) holnap visszanézek.
Sziasztok
Szerintem is kell lennie valaminek. Nálunk itt lakik velünk. Már többször volt olyan érzésem, hogy nem vagyok egyedül a lakásban, csak éreztem valamit, de nem tudom mit. Volt már, hogy beszéltem is hozzá, mert egy kicsit féltem, de nem csinál semmit csak itt van. Szerintem a kisfiam látja is, mert nagyon sokszor néz egy bizonyos helyre, ahol nem áll senki és aztán el kezd nevetni. Nekik még látniuk kell a kisfiam 8 hónapos. Olvastam pl. azt is, hogy a kisgyerekek egy bizonyos korig látják az auránkat is. Ez is igaz lehet valahol, mert a kisfiam sorozatosan a fejem fölé nézett, nagyon nézett ott valamit, aztán nézett rám. Érdekes és megmagyarázhatatlan. Mindig viccelődtem, hogy biztos a glóriámat nézi. Lehet kicsit nevetségesnek hangzott, amit írtam, de velünk megtörtént.
de angyalok nem lesznek
Kértem, hogy kapjál még jelet :)
Valahova a halottak lélekrésze is eljut.
És ha abból indulunk ki, hogy van vhol egy nagy lélek, és abból kap mindenki, akkor azt a földi lét után valahova el kell jutattni
Visszaadni vagy tovább adni? Nem tudom.
DE biztosan nem temetik el velünk a sírba.
Talán neki is az a feladata, hogy ezzel is javítson az "angyalimage"-én:)
De lehet, hogy már itt a földön is jó ember volt:)
És most továbbtanul:)
Meghalt emberekből nem lesznek angyalok, ők sohasem születtek meg emberként
A halottak világát valóban óvatosan kell kezelni