Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Macska INGYEN elvihető!!!!
Sziasztok!
A képen látható cirmos kandúr Bandi részére sürgősen egy szerető és felelősségteljes gazdit szeretnénk találni, aki megmentené őt a menhelytől. Ahol eddig átmenetileg befogadták, már sajnos nem tudják őt tovább tartani.
Idén tavasszal született ez a kis szépség, aki respesve várja az új gazdáját. Nincsen oltva és ivartalanítva sem, de teljesen egészséges, gyönyörű dús szőre van és nem csipás. Gyerekekkel, sőt kutyákkal is nagy barátságban van.
Jelenleg a cica Budapesten, a XII. kerületben van. Szállításban tudunk segíteni! Itt vagy priviben, bárhol elérhető vagyok.
Jó lenne, ha találnánk gazdit ennek a szerencsétlennek, mert nagyon sajnálnám, ha a menhelyre kerülne. Megérdemelne ő is egy esélyt a boldog életre.
Tudom ám, hogy úri sora van, és én is hozzá fogok szokni a hiányához.
Nem sok macskát adtunk örökbe, de egy ideig mindegyik hiányzik.
Allergiád mit csinál? Nem lett rosszabb? És Kata tüsszög még ?
Én is úgy érzem, hogy Csapdácskának nagyon hiányzik Gizigombóc. Ha Gizigombóc nem szokja meg, v. nem érzi itt jól magát, akkor ígérem, visszaviszem. Nem szeretném, ha boldogtalan lenne.
Nénnye, ilyen korán?
Hát akkor jóéjszakát, holnap találkoz(z)unk !
Szerintem sincs semmi okod a lelkifurdalásra, már hogy lökted volna ki...azért Te is ám fantasztikus vagy, annyi cica, és mintha fájna a szíved Gizigombóc után...és mintha hiányozna...Remek Cicamama vagyol Te!
Zsófi kénytelen lenne megszokni a másik cicát, ha a helyzet úgy alakulna, mert a Maut és a Maulit is eltűrte, amikor azok rátelepedtek...sose volt beléjük szerelmes, de tűrte méltósággal...más okok miatt nem lehet...
Azt látom, hogy a cicák előbb utóbb elfogadják egymást, ha a Gazdi mindet szereti...
Nálunk is csúnya viharos szél van...de majd ez is elmúlik...
Minthogy a Te főfájások is múljék el...vagy már el is múlt...
Timka, látod, alakul! Nem lesz semmi gond!
Topánka, hiányzol, remélem jól vagy!
Anyácska, remélem nem a géped rossz megint!
Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát!
Éjszaka nálunk is egyedül volt a konyhában. És aludt !
Ott volt az alom, ha kellett, ment, de éjjel sose csinált semmi disznóságot.
Szerintem ne engedd be Magatokhoz, nincs hozzászokva, de ha egyszer megengeditek, akkor vége. Okos ám
Ha egész nap játszottatok vele, remélhetőleg elfáradt annyira, hogy aludni fog.
Kimenni már nem akar (annyira)?
Hogy a legvégén kezdjem: köszönöm, olyan semmilyen nap volt. Nem kellett főznöm, mert volt maradék, viszont éjszaka úgy fájt a fejem, hogy be kellett vennem egy bogyót, és talán ennek utóhatásaként olyan lazsálós napot tartottam. Aztán jött ez a szörnyű szél, biztos ez is oka volt mindennek.
Láttam Kiszi Téged is megkörnyékezett a kis szürkével. Pedig ő tudja, hogy az nem úgy van ám, hogy csak úgy hazaviszünk egy vetélytársat. Zsófi biztos neheztelne...
Egy kicsit lelkiismeretfurdalásom van Gizigombóc miatt. Tudom, hogy jó dolga van, de úgy érzem, hogy kilöktem az otthonából. Ha tudtam volna, hogy ennyire a szivére veszi, nem tettem volna ilyet.
Szia!
Alakul a dolog. Ma már nem volt annyi nyávogás. Persze egész nap körülöttünk ólálkodik, a lányokkal nagyokat játszik, a fenyőről lepofozza a díszeket, rágja a szaloncukrot, jön-megy. Már feltérképezte a lakást, mindent ismer. Előszeretettel nézi a TV-t, és kezdi használni a fogait és a karmait.
Szia Csapdácska!
Aranyos vagy, hogy Te is jöttél Kiszinek segíteni, szerintem fantasztikus amit tesz, engem teljesen meghat
Örülök, hogy jöttél!
Hát igen, mi emberek sokmindent elrontunk...sokszor eszembe jut az, hogy amikor egy kisgyerek kap egy csodás ajándékot, játékot, az tulajdonképpen "örök"élető lehet, ha nem teszi tönkre...annyi minden lehetne itt is hosszabb életű, tartós, ha jobban vigyáznánk rá...bármilyen vonatkozásban...
A Mauka esetében valóban igazad van, szerencsém volt. Erről nem is tudtam, hogy ilyen veszély van benne, de azt azért igen, hogy nagyon komoly sérülés volt, és ahogy említettem, hatalmas tetanuszt kaptam, és napokig csúnyán dagadt volt és rettenetesen fájt...
Milyen érdekes, mekkora fájdalmat okozott úgy, hogy nem volt benne semmi szándék...nem is haragudtam rá, ahogy mondtam egy percig, egyetlen másodpercig se...
Nem utána nem vettük be többet az autóba így, mert már világos volt, hogy nem tudni - igen nehéz előélete miatt - hogy mitől fog megint bepánikolni...
Ez a másik amit ebből tanultam. Az, hogy emlékei voltak, fájdalmas és ijesztő emlékei, amit abban a pillanatban rám, az ártatlanra vetített és úgymond "bosszult" meg...érdekes, nem?
Ó kibékülni szinte azonnal, mivel én azonnal megbocsátottam neki...ő meg kegyes volt nem haragudni azért a fájdalomért, amit nekem okozott - a macsekok már ilyenek...
Igen, Zsófi megkapta a tapsikolóst. Ez alutasakos jutalomfalat, amit minden bevásárláskor hozunk a Müllerből... és olyan édes, a kapuban vár, ha nyilik és jön az autó, már síkideg...és aztán falja. Volt, hogy elfelejtettem, beálltunk, jött és egy valamit soha nem szabad: csalódást okozni: azonnal megint kiálltam és itthoni boltból hoztunk alutasakost...csak csodálkozott, hogy mit mászkálunk annyit...
És azért tapsikolós, mert ütögetem, vagy a kézfejemet, és hát így tapsolok...van, hogy nem akar előjönni, akkor kénytelenek vagyunk ehhez a cselhez folyamodni, mert akkor lóhalálában rohan elő...de akkor is kap valami friss konzervet... mert ahogy mondtam, becsapni nem szabad...
Hogy telt a napod kedves Csapdácska?
Jó estét csökkent létszámú CIMA
Nagyon megfogyatkoztunk estére
Nénnye Kedves, elolvastam ám Mauka történetét. És nagyon egyetértek Veled; az állatok soha nem hibásak, mindig az ember ront el valamit akár véletlenül is.
Azért szerencséd volt, hogy nem lett nagyobb baj, úgy tudom, a macskaharapás azért (is) veszélyes, mert mély, tűszúrásszerű seb, ami a felszínen bezáródik és nem tud kitisztulni.
Gondolom, szegény Mauka is jól megrémült még a saját reakciójától is.
Utána beszállt még az autóba? És hogy "békültetek" ki?
Zsófi megkapta a tapsikolóst ? Nem mondtad ám el, hogy mi az pontosan, csak azt, hogy nagyon szereti.
Átjárok kicsit Kiszihez is, hátha....
Ezt a képet is jó lenne kicsit nagyobbra. Tudod talán, hogy amikor itt rákattintunk, és kijön az ablakban a kép, aztán arra megint rákattintunk és kijön nagyobba, sőt még akkor kijön a kis kerek + és - , és még picit nagyobbra lehet tenni...
Akkor most érted, hogy amikor a paintben vagy, akkor a kép és ott legördül, ott Nyújtás és döntés, ott pedig vízszintes mondjuk 50 és függőleges és ott ugyanannyi, tehát esetünkben megint 50 és OK. Namost amikor erre a képedre rákattintok jobb gombbal, akkor mindjárt tudom a paintbe tenni, és csak olyan pici kocka lesz az egész, mert túl le van kicsinyítve...pedig jobb nagyobban látni...
Ugyan, ügyesen megcsináltad eddig, ez már semmiség...
Mindjárt átmegyek a topikodba!
Szia Ibby!
Szerintem neked irtam emilt!
Azta, nagyon ügyi vagy Kiszi!
Viszont mintha kissé nyújtott lenne...mondd, mindkét értéket egyformára vetted, a vízszintes és függőlegest. Például én mindig 50-re veszem a gépünkhöz képest, de mindkét értéket 50-re, mert akkor vagy szélesíti vagy hosszítja...
Mintha a Tiéd kicsit hosszítva lenne...vagy tévedek?
Köszike liddy!
Most kicsinyitettem a képeket!
Cirmoska gazdit keres még mindig!!!
Ivartalanitott lány cica,szobatiszta,kb.fél éves,bújós,kedves,félős,játékos és nagyon szép.
És most megadom Neked a képek kicsinyítésének illetve nagyításának a lehetőségét.
Ha bármi kérdésed felmerül, csak bátran kérdezz, addig csináljuk, amíg sikerül, jó?
Tehát:
A képedre jobb gomb kattintás: társítás-ott kijön egy újabb oszlop. Ott paint. Amikor benne vagy, felül a menüsoron: Kép: nyújtás/döntés. Ott a vízszinteshez is és a függőlegeshez is írjál be a 100 helyett 70-70-et majd OK. (ez a kicsinyítés, ami persze fényképezőbeállítástól is függ, azaz mekkora a kép, ezzel lehet próbálkozni, mikor megfelelő. Az NLC be se veszi, ha túl nagy.) És még fontos, hogy nagyítani is lehet, vagy lehet pont jó, ahogy van a f.gépen, ezt majd menet közben látod.
Azután: Fájl, mentés másként és a helynél legördíted, és oda mented, ahova akarod. De itt is adok egy egyszerű tippet. Ha legördíted, ott van az Asztal. Ebben az ablakban alul látod, hogy Fáljnév, oda írd be mondjuk a dolog nevét, és Mentés. Ekkor az asztalra kerül a kép a megadott címmel.
Namármost itt, a fórumon tallózol és a helynél az asztal, ott pedig látod azt a címet, amit aláírtál és azt feltöltöd.
Ezek a fájlformátumok azok, amiket fel tudsz rendesen tölteni:
GIF, JPG, JPEG, PNG
Igy tudod megnézni, milyen formátumban van a képed:
A képedre rákattintasz jobb gombbal: társítás - paint - és ott lesz a kép.
Aztán: Fájl - mentés másként: alul: Fájl típusok, és itt ha a képed másban van, azt rögtön mutatja is, akkor kiválasztod a JPG-t, vagy valamelyiket a lehetségesekből, amit fentebb írtam. Aztán mentés - asztal- és kész. DE kicsinyíteni még ezután fogsz ahogy már fentebb elmondtam.