Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Lopós anyukák?
Nagyon sok az olyan frissen elvált, vagy különélő anyuka, aki kevesli a megállapított gyerektartást. Vajon tudatában vannak-e annak, hogy a gyermektertási kötelezettség nem csak az apát terheli, hanem az anyát is? Tudják-e, hogy az ezen a címen kapott pénz mellé nekik is le kell tenniük a maguk összegét és az egészet a gyerekre és csak a gyerekre kell költeniük?
Tehát nem a rezsire, nem a lakásrészletre, nem cigarettára, stb, hanem csakis a gyerekre. mert ugye akkor nem mondható, hogy pl 30e tartás kevés lenne, hiszen ez esetben minimum 60e áll rendelkezésre és ennek ugye elégnek kellene lennie egy gyerek nevelésére, iskolázására.
Persze, ha anyuka drága elcseni ezt a pénzt és a saját megélhetésére fordítja, akkor bizony tényleg nagyon kevés. Az egész társadalmat átható nő terror szépen megszervezte ezt. Apuka, ha nem fizet, akkor akár börtönmunkára is ítélhető, de azt, hogy anyuka vajon megfizeti-e a gyerek részére a tartást, vagy még az apa által fizettet is elcseni-e, azt persze nem ellenőrzi senki.
Szerinted mégis miért van így? Mert kétszáz évvel ezelőtt a férfiak nyilatkoztak, hogy igen ettől az egy nőtől született gyermekekért felelősséget vállalnak, az összeg többi meg nem érdekelt senkit. És születtek a kiközösített zabigyerekek. Szerinted az jobb volt úgy?
Most azért ez a törvény, mert belátta a társadalom, hogy nem volt jó. És ráadásul fejlődött a technika, és a férfi nem tárhatja szét a kezét azzal, hogy ugyan, én ott sem voltam.
Az a nyilatkozósdi, amit Te elképzelsz meg egyszerűen nem működne. A társadalom pont az ellenkező irányba halad, éppenhogy nem akarnak papírokat az emberek (főleg a férfiak), úgyhogy nem is olyan régen emelték az élettársi viszonyt majdnemhogy a házastársi viszonnyal egyenrangú szintre. Egyre több a férfi, aki arra se veszi a fáradtságot, hogy elvegyen egy nőt feleségül, nemhogy elkezdjen nyilatkozgatni arról, hogy akar-e gyereket az adott nőtől. Egyébként meg ha nyilatkozik, hogy nem akar, védekeznek, és kiszakad a gumi, akkor is egyedül a nőre háruljon a gyermek felnevelésének teljes terhe? Mert, ha a válaszod pl. erre a kérdésre nem, akkor bizony szerinted melyik férfi fogja bebizonyítani, hogy a gumi nem véletlenül szakadt el, hanem a nő direkt úgy intézte. És innentől kezdve soha semelyik bíróság nem fogadna el semmilyen nyilatkozatot, és a férfinak ugyanúgy szerepet kellene vállalnia, akár átverték, akár baleset volt.
De egyébként is teljes baromságnak tartom ezt a nyilatkozgatást. Nem életszerű, nem működhetne. Az ember vigyázzon magára, akár férfi, akár nő.
Teljesen egyetértek veled!!
Mintha nem magyarul írtuk volna le, hogy vannak kivételek. Tény azonban az is, hogy a kívételeket nem lehet általános szintre emelni.
MILYEN NYELVEN ÉRTENÉK MEG? - ez a kérdés.
Sajnálom, hogy felnőtt emberek nem tudják, hogy mit jelent pontosan az a szó, hogy általánosítás, azokat, akik nem veszik észre, hogy akivel annyira egyetértenek, az minden 3. hsz.-ában lehazugozza őket ,mert nők), de azt is, aki szerint a gyerekek számára a nyaralás és az internet a 21. században luxus. És mégjobban sajnálom azokat, akik a hülyeségeik ellenére, veszik a bátorságot, és másokat kioktatnak...
Én nem egyetértettem a kifejezéssel, mármint a gazdasági gyermekvállalással, hanem egy korábbi kifejezéssel szúrja a szemem.
Voltak, akik azt állították, hogy véletlenek pedig nincsenek, tulajdonképpen a nő csavarja, ha teherbe esés.
És igenis, a nő védekezzen.
Nos, erre írtam a véletlenek pedig vannak írásomat. Ugyanis, az említett esetek majdnem mindegyikében teljes volt az egyetértés, hogy akkor a babának jönnie kell. Jött is, egy-egy boldog családba. Csak éppen, nem egészen akkor és így tervezték.
Ha pedig egy pasi nem akar gyermeket, akkor tessék felhúzni a kotont.
Nem abban kell bízni, hogy a nő védekezik-e?
Mert ha igen, akkor sem 100%, hogy nem lesz "következmény".
Ha meg mégis beüt a mennykő - akár véletlenül is -, akkor meg lehet vádolni a nőt?
Nagyon helyesek ezek a hozzászólások... :(
A nemibetegségek pedig a másik tészta. A kedves dugópartnerek, ha lehet, inkább védekezzenek ezek ellen is. Erre pedig a gumi a legjobb. Adhatja bármely fél írásban is, hogy én "tiszta" vagyok, ha a vizsgálat óta bejött valami! Az pedig még a női védekezést is megerősíti azon kívül, hogy a nemi bajokat is elkerülhetik. Vica versa. (persze, ez kiforrott, régi, hűséges partnereknél sokkal kisebb rizikójú)
A fiaimnak is azt fogom tanítani, hogy a gumi kötelező addig, amíg nem akar gyereket, és amíg a partnerek cserélődhetnek.
Látszik,hogy csak olvasol ,de nem értelmezel és figyelsz.
Ugyanis én idéztem.Lásd (gyengébbek kedvéért) 1746.hsz.
Kedves vwzzs!
"Általánosítás: a nők között (nem tudom az arányt) vannak olyanok, akik a náluk elhelyezett gyerek tartásában többet várnak el az apától, mint ami az adott életkorú gyerek normális fejlődéséhez szükséges."
Ez egyáltalán nem általánosítás. Nem minden nőre terjeszted ki ezt a véleményed, hanem kiemeled hogy a nők között vannak olyanok! Ez árnyaltabbá teszi a problémát, és közelebb visz egy érdemi eszmecseréhez.
Nemcsak én, hanem más is az általánosítás magyar jelentését utasítja el ebben a kérdésben. Miszerint: a nők élete a hazugságról szól, és a nők terrorizálják a férfiakat...stb.
Engem konkrétan nem érdekel Inves magánélete, itt én voltam az, akinek be kellett számolni, hogy mivel foglalkozik (ugyanis volt aki csak így fogadta el a véleményemet... Büszke lehet magára megjegyzem). S miután megmondtam, kérdőre vontak, hogy hazudok. :D
Az erkölcsi követelményeidet ne csak azokon kérd akkor számon, akikkel nem egyezik a véleményed. Már ha ennyire hangoztatod, hogy a véleménykülönbség nem olyan horderejű számodra, mint másoknak, akik személyeskednek..
Apropó! Kérésedre visszaolvastam Inves hozzászólásait. Nem kell megköszönni, de legalább illik válaszolni.
1757. ...........................................Részemről veled a vita lezárva!
lehetett izgulni, hogy nem lesz-e baja a babának?"
Ismeretségi körödben is elég sok a hülye akkor.
Erre most jöttél rá?
"- Nem számoltam, de az ismeretségi körömben jó páran estek teherbe gyógyszer mellett is, és mikor kiderült a terhesség, lehetett izgulni, hogy nem lesz-e baja a babának?"
Velem nem kell vitatkoznod, amit képviselsz ebben a témában az nem lehet nekem vitaalap.
Nem a gyógyszer a megbízhatatlan, az aki nem szedi rendesen.
Te tanítsd arra a gyerekedet -gyerekeidet (ha vannak )amire akarod meg én is arra tanítom amire én akarom.
Oké?
Különben több mint 2 éve van ugyanaz a barátja,csak nem akar "véletlenül" terhes lenni.Hiszen a gyógyszer nem megbízható,mint sokan leírták.
Ha meg "véletlenül" terhes lenne CSAK a gyógyszer mellet akkor ő lene a céda aki behúzta a csőbe a srácot.Akkor most hogy is van ez?
Össze-vissza beszélsz.
Részemről veled a vita lezárva!
Magyarországon 1956-tól kezdve engedélyezett az abortusz, azóta körülbelül 6,8 millió terhességbegszakítást végeztek el az orvosok, ebből nagyjából 700 ezer volt illegális.
Bár az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent az abortuszok száma, az Európai Unióhoz képest még mindig nagy az ezer élveszületésre jutó abortuszok száma, a legutóbbi statisztikai adatok szerint ez a szám 450. A legkedvezőbb uniós adat egyébként 111, de még a legkedvezőtlenebb is 348, tehát még ehhez képest is katasztrofális a helyzet hazánkban.
http://www.valsagterhesseg.hu/abortusz05.html
Egye s felmérések szerint Magyarországon 2008-ban több mint 40 ezer terhességmegszakítást végeztek, ennek tíz százalékát tizennyolc év alatti lányokon. Dikó Mariann több éve saját nyilvántartást vezet. Míg 2004-ben a 16-17 évesek voltak többségben a terhes tinik listáján, 2008-ban akadt 13 éves állapotos lány is, a 14 éves kori terhesség pedig gyakorivá vált. Java részük abortusszal végződik, amelyhez persze szülői engedély szükséges.
– Csakhogy sok tinédzser kettős életet él. A szülők nem tudnak lányuk szexuális kapcsolatáról. Megesik, a gyerek megígéri a rendelőben, hogy visszajön a mamájával, aztán eltűnik. Fél a szülői reakciótól. Ilyenkor kötelezően védőnővel kerestetjük – említi Dikó Mariann.Te arra tanítod a fiaid a lányod, hogy szexeljenek a bizalmukat nem élvező partnerekkel?
Hol élek én? Nem az általad vázolt szutyok világban.
Ha már statisztika, akkor nem ártana utána nézni, milyen elképesztően magas arányú a fiatal nők körében az abortusz.
Mintha nem a "felelőségteljes nemi életet tükrözné".
Mert ők is védekezés mellett "véletlenül" estek teherbe, vagy mégsem?
Szomorú, hogy nőként azt kell majd tanítanom a fiaimnak, hogy soha, de soha nem hihetnek egy nőnek.
Miért szexel olyan pasikkal akikben nem bízik, nem lehet bíznia bennük?
Az meg egyértelmű a mai világban, hogy gyerek ellen védekezik a nő, mivel a nő tud nem kívántan terhes lenni.
Sőt elárulom,hogy a lányom 22 éves múlt és gyógyszert szed+ a gumi.Hogy "véletlenül se legyen terhes,mert nem bízik a pasikban.
Különben sem hiszek a "véletlenekben".De ez egy másik téma.
Igenis védekezzenek,és nem csak a tehesség ellen kell a mai időkben.
Te hol élsz????????????
A Carina fölötti résszel nem tudom mit akartál mondani.
Az nem zavar, hogy a fiaid arra kell tanítani, hogy zsigerileg legyen bizalmatlan a nőkben?
Húzzanak gumit és járjanak nyilvánosházba a dolgozónő nem fog utánuk menni, hogy hé, lett egy kis baleset.
A kettő nem ugyanaz.
Az egyik eset átverésről szól,a másik egy tudatos döntésről.
Ez miért ugyanaz?
Carina!
Szerinted 12 évi ismeretség,10 évi házasság esetén ez áll?
Te általánosítasz.
Abban van valami igazad ,hogy nem kellene egyből gyereket szülni.
De megint jön az,hogy mi van akkor ha mind a ketten akarták és mégis csak egyik fél viseli a terheket.
Nekem vannak fiaim is.És nem arra fogom őket tanítani,hogy egyből hidd el amit a nő mond.Hanem arra,hogy amíg nem akarsz gyereket addig védekezz!!!
ÁTVERÉS?
Mi is van azoknál a nőknél, ahol a házaspár azért jár babaprogramra, hogy végre legyen gyerekük, és mikor összejön végre, a pasi lelép?
Ez is nő műve?
Ott is a nő a ludas?
Pedig, ha jól tudom, a házaspárnak itt hivatalos papírokat is ki kell töltenie, hogy legye gyerek.
Orvos környezetben felnőve, sok év médiás múlttal sokat láttam ám.
Jó duma az átverős duma, csak megfelelő háttér ismeretek nélkül üres bla-bla az egész.