Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Spórolásról lassan nem is lehet beszélni.
Anikó, viszont a gránátalma nagyon jó árba van a Tesco-ba, én imádom, igaz most 129 Ft/db. De amúgy 4-500 Ft szokott lenni. Annyiért nem szeretem.
Ma maradék leves volt, és süllőt rántottam még ki egy kis currys rizzsel. Tegnapi BMV saláta volt mellé, csak ma kapott egy kis majonézt a tetejére.
Kaptunk két nagy süllőt, meg két nagy pontyot. A pontyok mentek tovább, az egyik süllőből már 2 x rántottam, de még van 6 szelet. A másikat meg jó erőssen fóliába becsomagoltam és lefagyasztottam. Természetesen fej és farok nélkül, mert abból lesz majd egy leves. A héten sincs sok vásárolnivalóm, só, trisó, Bord Eva margarin, 1 kg nylonzacskó, ezek talán amik a legfontosabbak.
Van egy hatalmas karfiolom és két nagy fej káposztám, 2 amerikai sütőtököm, ezekből kéne valamit csinálni.
Kellemes hétvégét !
Sziasztok!
Rég jártam erre, de tegnap eszembe jutottatok!
A pennyben 169 Ft a fagyasztottcsirkemáj. És a karát scsemege szalámi 10 dkg 219 ft, ami mivel száraz szalámi igen kiadós. És a lényeg----------------> Pick szalámi. A PIck gyártja. Nagyon finom. Gondoltam megosztom veletek hátha valaki örül, mert én nagyon megörültem
Sziasztok!!
csita! A sárgarépa főzelék hasonló módon készül mint a borsófőzelék.
Sárgarépa főzelék ahogy Én készitem.
Kis olajon megfuttatom a karikára vágott répát, izesitem sóval, borssa,ételizesitővel, majd felöntöm annyi vizzel ,hogy ellepje, és szépen párolom. Ha már puha a répa, kevés liszttel megszórom ,kis tejjel felöntöm, és jó sok petrezselyemmel megszórom.Negyed óra alatt meg van, ha nem túl vatsagra karikázod a répát. Gyors, olcsó, és isteni finom!! Önmagában is finom, maradék sülthús, pörkölt, nem ronja el.
A mai menü, tegnapi paradicsomos gombóc volt, sütöttem egy kis sülthúst ebédre, vacsira .
Szép estét mindenkinek!!ianiko
Végül is az igazán spórolós megoldás,hogy Edit küldi a képeket és mi csak nézzük
Ránézek egy képre és eszembe jut néhány remek recept.Például a marha farok!Egy időben vadászni kellett rá.Már többnyire lehet kapni,na de milyen áron??
A sárgarépáról viszont nem jut eszembe a főzelék ...Próbálom elképzelni,de gondolom édes főzelék lesz belőle.Mivel szoktad készíteni?
Én a legtöbb főzeléket fokhagymával szoktam ízesíteni.
Lányok örömmel írom,hogy a Tescóban már 149 kg/ forintért lehet kapni sütni való tököt.Kipróbáltam és nagyon finom volt.
A bio liszteket és tojást a Sparban szoktam, a gyümölcsöket piacon, a többi cuccot (cukor, zabtej, gabobák, pelyhek, stb.) a DM-ben.
Nem szoktam mindenáron bio-t venni, ha horror áron adják, akkor lehetőleg árérték arányban és mesterséges összetevők nélküli legjobb nembio-t veszem, vagy én megcsinálom (pl. paradicsomszósz...)
A recepteket is úgy írom, hogy aki nem akarja, tudja egészségesebb összetevőből készíteni, az is el tudja készíteni, még így is egészségesebbek az ételek, mivel nem kell túlfőzni a zöldségeket, nem használok lisztet, rántást a sűrítéshez, kevés a só, adalék, stb...
Nemcsak a bio-n múlik...
Ezek régi képek, csak írta, volt gyümölcs, csoki, most akkor húst küldjek. Kérése parancs. Küldtem neki.
Megyk, jó éjt !
Edit!! Istenien néznek ki a húsok, a halakkal nem vagyok kibékülve, annak ellenére, hogy tudom nagyon egészségesek. Tudod a szálkák....
Tényleg lassan csak nézegetni, fogjuk a húsokat, és kicsattanunk az egészségtől.
Tényleg gyerekkorunkban csak hétvégén volt húsétel, többnyire vasárnap. Szombaton egyszerü ételt ettünk, mert a takaritás napja volt. Hétközben , idő,és pénz hiányában egészen egyszerü föttételeket készitettünk, és meg voltunk elégedve, a kolbásznélküli paprikáskrumplival is .
Ha megnézed, a receptek zöme nem tartalmaz húst, pár alapanyag kell hozzá, így nem túl drágák
Receptműves !!
Aranyos vagy, hogy a receptjeidet ajánlod a figyelmünkben!! Küldetésnek tekinted, az egészséges étkezést, igy már kezdem érteni, hogy miért népszerüsited a blogodat , egy spórolós topikban is .
Sziasztok!!
csita!! A sárgarépából főzeléket szoktam csinálni az utóbbi időben, mert finom, és a bétakarotin, A vitamin miatt, ami a szemünket védi. Jó sok petrezselyemmel isteni.
Hát valóban az árak nagyon mennek felfelé. Mi sajnos, vagy hál' istennek elég húsosak vagyunk , sok húsételt eszünk, de tényleg már az ára az egekben. Kell ügyeskedni, hogy gazdaságos legyen a főzés.
A tegnapi ebédünk rántott csirkemell volt rizzsel, ananász konzervvel.
A mai menü paradicsomos gombóc, és tarhonyáshús, fasirt golyócskák,pardicsomsaláta. Lehetett válogatni, ki mit szeret, az ehet!! Holnapra a paradicsomos gombócból maradt.
Szép hetet mindenkinek!!ianiko
Igen vettem 79 forintos sárgarépát meg csontot és lett belőle csontleves grízgaluskával.
Nagyon kilőtt az élelmiszerek ára a magasba.Megállapítottuk a családban,hogy jöhetnek majd a nagymamák laktató levesei főételnek.Húst nem fogunk nagy mennyiségben venni, az biztos.
Lehet,hogy egészségesebbek leszünk
Nincs is ezzel nagy baj csak több időt kell majd a konyhában tölteni.Nem a konyhakész anyagot fogjuk megvenni,hanem dolgozgatunk az előkészítésen stb.
Muszáj végig gondolni,mert nagyon mennek az árak és még a elején vagyunk a drágulásoknak.
Edit! Már küldtél csokit és gyümölcsöt,most jöhet egy kis hús
Sziasztok!!
Sarapod!! A humorod a régi ennek nagyon örülök!!Jó a csoki szállitmány..
Remélem jól vagytok, talán már a munka sem olyan sok mint szezonben. Bár ha kevés a munka , kevés a pénz is.
csita! Anyukámnak volt fügefája, nagyon szerette, óvta, télre takargatta, és imádta a gyümölcsét. A fügefa még meg van, de amióta anyukánk elment, a fügefa sem a régi, de még terem, és nagyon szeretjük,a fát is ,és a gyümölcsét is.
Sok -sok receptet irtok, de a spórolós tippek háttérbe szorulta.
Holnaptól a Te.. oban 79 ft / kg a sárgarépa ,karalábé 69 ft/ db. Csirkcomb 549.- ft /kg.Fehér kenyér 109.- ft/kg. Szóval érdemes körülnézni, előbb a katalógusban, majd az üzletben.
Ma karfiol leves, és bolognai spagetti volt az ebéd.
Még jövök holnap az ártájékoztatómmal!!Addig is szép estét mindenkinek! ianiko
Oké !
Nem kell a mérlegre állni és nincs gond. Én a banánt csak "magába" azaz úgy, ahogy lehet kapni a boltba úgy szeretem, és jó hidegen. Na de azért a héjját lehúzom, nem mint a szőkenő!
Se levesnek, se bóléba, se sütve nem szeretem sajnos. Most hirtelen gyümölcsnek csak a karácsonyi gyümölcstálam tudom küldeni, azt is csak képen. Fél nap munkám van benne. Ja és a nagyfiaméknak is csináltam, ez is gyümölcstál karácsonyra.
Küldök még neked egy kis sushit, ez nem hízlal !
Köszi a tegnap esti csokit,szeretem
Ne tudd meg,hogy mit mutatott reggel a mérleg....
Ma gyümölcs napot tartottam és anyukámnál ebédeltem.Főzött nekem cseresznyés ,banános levest.Még soha nem ettem ilyent.Egy kicsit édes volt,de ettem 2 tányérral.Nem is volt rossz.
Ma este ne küldj csokit,gyümölcsöt küldjél
Igen, én meg te könnyen tesszük. De lehet van olyan aki rászorulna jobban, mint én pl. és az nem is tud róla.
Talán a számla hátoldalára rá lehetett volna nyomni, és még csak plusz költségbe se került volna az EON-nak.
Nem lehet mindenkinek számítógépe?
A korunk meg annyi, amennyi, ezen nem tudunk, de én nem is akarok változtatni. Tudom ezt a legnehezebb elfogadni, de nekem sikerült nagyon hamar. Küldök neked vigaszképpen egy kis csokiszállítmányt, elvégre te még fiatalabb vagy, így neked jár.
Van némi igazad,de ha az embernek magának kell tennie érte,hát legyen!Ennyit meg tudok tenni.
Könnyen teszem,mert van netem és gyakorlatom ezekben a ügyintézésekben.Lehet,hogy a rászorultabbakhoz nem áll közel ez a lehetőség.
A korunk meg nem számít Csak csipkelődünk.....
Jaj, ezt a szöveget akkor írták ki az iwiw üzenőfalára és gondoltam berakom ide is. Ezek szerint nem jól sült el.
3 év fórom van veled szembe ! Szóval már én már nem voltam pelenkás mikor te születtél!
Köszi ezt a cikket. De tudod erre csak azt tudom írni, hogy miért kell ezt igényelni. Ők látják ki az aki pontosan fizetett, automatikusan vagy utalják ki a pénzt, vagy a legközelebbi számlából vonják le.
Nem tudom miről beszélsz?Ha így nézzük nem is vagyok tisztességes
Nagyon jól érzem magam ennyi idősen is
Nem viccelünk a korommal,de elnézem neked és megosztom veletek ezt a hírt:
http://www.eon-hungaria.com/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/ 4335/
Remélem akad,aki 10 %-ot még vissza tud nyerni!!!
50 fölött a tisztesség nem más, mint az alkalom hiánya!
Nálunk még nem volt leolvasás, remélem mi is maradunk a kvótába.
Sajnos az céklám csak jövő héten érkezik, ha csak meg nem szánnak. A hét nagyon zsúfolt. De azért a reciket várom én is. Van egy könyvem, amibe van pár céklás recept, de van olyan benne, ami már olvasásra nem valami megnyerő. Azt biztos nem fogom megcsinálni.
Én csak arról tudok beszámolni, hogy a majdnem tönkrement fügefám, túlélte az egyik traktorosunk permetezését, most így néz ki. Pedig már elsirattam.
Igen a céklát elsősorban salátának ismerjük.Pedig van belőle leves is...
Annak idején imádtam a céklás tormát a húsvéti sonka mellé.
Éppen a Nók lapjában van cikk arról.hogy milyen egészséges más őszi termések mellett.Bizakodom és Edittel együtt várjuk változatos céklás recepteket.
A bizakodásom a kertre terjed ki.Képzeljétek a héten beérett 3 fügém
Szeptember elején leolvasták a villanyórát.Mi havonta általányt fizetünk és évente egyszer olvasnak le órát.Megkaptuk az elszámolást és a fogyasztásunk tavaly óta nem változott.Benne vagyunk a keretben.
Hiába így 50 körül minden kiszámíthatóvá és állandóvá válik.A villany fogyasztásunk is