Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Férj csapatépítés
Sziasztok!
Segítséget, véleményt szeretnék kérni. Férjem egy éve dolgozik egy külföldi multinál. Időnként elviszi a munkáltatója céges vacsorára olyan helyekre, ahova egyébként nem jutnánk el (drága Bp-i helyek). Elvitték már csapatépítő tréningre is őket, most pedig az éves munkát megköszönve három napra Barcelonába viszik őket egy 5*-os szállodába (a féltékenység beszél belőlem: kétágyas szobába teszik őket emberenként). Családtagok, barátnők stb. nem mehetnek. Én kiakadtam rajta, hogy miért nem mehet a család, miért álcázzák ezt szakmai útnak, miközben a leírásban látszik hogy sokkal több a szabadidő program (wellness, éjszakai buli stb.). A férjem szerint 200 nőből rajtam kívül nincs olyan, akinek ez problémát jelentene. Azt mondja, hogy ez egy nagyszerű dolog, hogy a cége ilyen gáláns. Itthon vagyok a 14 hónapos gyerekünkkel, az még plussz rosszul érint, hogy én ragaszkodom hozzá annyira, hogy a napi 4 órás munkámra is bűntudattal hagyom itthon az Anyukámra, ő meg 3 napra simán lelép. Velem van a baj?
én régen lettem volna rá alkalmas, amikor a báróurak kedvükre dugták a színésznőket, jártak vadászni....
a feleség meg otthon kussolt a dadákkal, táraslkodónőkkel és imádattal fogadták mindig a hazatérő urat
Látod-látod...
Komolyra fordítva: Azért még egy pár tulajdonság kell ehhez, de ezt Te is tudod.
akiknek beütötték a fejüket babakorban, azok felnőtten is kissé dilisek
de inkább ez a rohadék irigység, nem csak sima agybaj
Én el tudom képzelni, hogy valaki úgy érzi jól magát, ha nonstop egymás seggében vannak, és ha bejön egy külön program, akkor sem azért örül az ember neki, mert végre kimászhat a másik seggéből, hanem mert örül a programnak és kész. Mert jónak ígérkezik, tetszik neki, élvezné, stb.
Mi a tökömet kell ezen megsértődni? Meg úgy egyáltalán eljutni gondolatban addig, hogy hogyan merészel nélkülem bármit is élvezni.
csillagos akkor én is baromira családcentrikus vagyok
a szülés után kóválygó havernőmet megfürdettem a zuhanyban, hazavittem a gyerekével a kórházból, kaját csináltam neki
a 4 napos csecsemőjét pelenkáztam fürdettem
amikor kórházban volt elvittem a totyogóst beszaróst egyedül nyaralni 2 hétre
Attól, hogy alapjáraton összenövős típus egy pár, tényleg elképzelhetetlen, hogy van egy-egy olyan szitu, aminek örülhet az egyik fél akkor is, ha a másik nem tud ebben részt venni?
Mi is összenövősek vagyunk, de, hogy én durcizzak, mert a férjemet meghívják valahova, ahova én nem mehetek, vagy nem ildomos mennem, hááát...
Most annyira nem unatkozom, hogy visszakeressem, de már csak itt is volt minden: lüke kolléga, idióta játékok, stb.
rajtad kívül még a 83as nyomatja, hogy egymás seggébe tapadva kell élni,
ok nála persze mert nem önellátó + még a kisgyerek a faszinak kell velük bajlódni
na de egy ép egészséges nő a gyerekével, mi a francért akar pióca lenni?
az nem működik, hogy rátelepednek a másikra évekig
egy nőnek is kell program nőkkel és a pasinak is kell pasikkal
Az a gáz, amikor ez még házasság előtt nem derül ki, mert nincsenek ilyen sarkalatos pontok... Szívás.
Összenövős / nem összenövős témakör: Még ebből sem lehet leszűrni, hogy a szóban forgó faszi mennyire családcentrikus. Mi ugye ennyire nem vagyunk összenövősek (király a kifejezés :-)), ennek ellenére úgy gondolom, hogy a férjem maximálisan családcentrikus. Erre utal pl. az is, hogy lazán otthon marad az épp aktuális gyerekszámmal és korcsoporttal, ha én valamiért kiesek (pl. lábtörés - 1 hét kórház). Még csak segítséget sem hív rokonok formájában, hanem rendben tartja a kis pereputtyát, és az elmesélésük alapján még élvezik is egymás társaságát. (És nem, nem azért, mert már nagyok. Simán lenyomott 3 napot a 3 és fél évessel + újszülöttel is, amikor a középsővel kórházba mentem...)
nem azt írtam, hogy rosszemberezted
csak idéztelek
nem családcentrikus a pasi
Miért gondolná bárki azt? Nem erről van szó.
Nem csak 3 napról van szó, gyakran jár egyéb összetartásra is. De nem ez a lényeg.
Kérlek idézd, hol írtam, hogy TI férje rossz ember, biztos megcsalja stb. stb.
Csak azt írom, kétféle ember másképp éli meg ugyanazt a sztorit és vázoltam azt a - lehet ritkább - verziót, amikor vki szeret a párja szoknyáján/nadrágján ülni.
Ez se nem rosszabb, se nem jobb kapcsolat. Csak vannak, akiknek ez jön be. Én 18 éve élek szimbiózisban a férjemmel és a gyerekeimmel, csak akkor vagyunk külön, ha, muszáj, bezony, a férjem még az ötyékre is elkísér, vagy ha másképp nem megy, előbb betoppan értem és bekapcsolódik a pletykálásba.
Miért gondolják legtöbben, hogy az összes kolléga idióta, a program infantilis, és esténkét a teljes csapat mocskosra issza magát, majd a szinglik asztalon táncolnak, ezután a rég nem látott kollégák összebújnak? :-)
Igazad van, nem jó hosszú távon senkinek sem.
Azért javasoltam még a legeslegelején, hogy ezt alaposan beszéljék meg.
Sztem itt két különböző emberről van szó, a konfliktus kibukhat azon is, hogy férj a haverokkal jár meccsre, nem kell hozzá csapatépítő izé.
Vannak nők, akik még örülnek is, hogy kicsit elmegy otthonról a pasi.
Van, akit zavar, ha elmegy, mert ő szeret összenőni a párjával.
Szerencsére nem vagyunk egyformák, és ha ki-ki megtalálja a hozzáillőt, nincs is baj.
Mi pl. összenövős típusúak vagyunk, Babyface-ék is, éviék nem. Nincs ezzel baj, mert mindketten ezt akarjuk a kapcsolatban.
meg ugye nem is családcentrikus
mert KÉPES 365 napból 3 nem otthon aludni
ha így folytatja lesz belőle új témája
lelépett a rohadék uram egy másik nővel
Nem fgéreg.
Más az értékrendje, mint a TI-nek, avagy nekem vagy a férjemnek.
Attól még lehet jó ember, hűséges férj is.
Csak nem nekem való, és lehet, hogy TI-nek sem, ha neki ez így nem elfogadható.
Nem én lihegem túl.
Leírtam, én mit olvastam ki a TI indítójából, mit érez.
Nem vagyunk egyformák. Vagyunk páran (mások is írták rajtam kívül), akik a legszívesebben a családjukkal töltik az idejüket, és aki így van behuzalozva, az nem érti, mi az ördög jó abban, ha vki a lüke kollégáival építi a csapatot, amin nincs mit építeni, mert kész van. :)
Azt is leírtam, ezzel mindaddig nincs gond, amíg mindkét fél ilyen vagy olyanféle.
De ha különbözőek, ott lehet baj.
Sztem itt erről van szó.
Ennyike.
Igen, de ettől függetlenül jó téma.
10
"az ilyen alkalmazottak kirándultatása a lojalitás erősítésére van kitalálva, ami anyagilag is jobb a cégnek (mert kölség) mint ha adja pénzjutalmat és arra fizethetne az államnak is egy rahedlit"
én is leírom az adóból az összes utam
mert az adóból a grocery előtt dekkoló szarokat tartják el
Viszont a téma láthatóan aktuális.
Engem érdekelne, hogy a TI végül mire jutott férjjel és az önvizsgálattal...
Ez nekem is hajaz már az agyrém kategóriára. Jó, nyilván nem egyformán vagyunk kalibrálva, de bakker 3 nap faszaságot sajnálni bárkitől is és azt hangoztatni, hogy akkor nekem deszar lesz...
Egyébként is, Ti. már rég megírta, hogy ő tolta túl ezt a bringát, már a semmi van ragozva.
Pontosan. Már írni is akartam.
129.
Nekem is agyrém.