Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kertészkedők IDE!
2005-03-30 12:091.
Torolt_felhasznalo_411882
Létrehozva: 2005. március 30. 12:09
Sziasztok!
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de alig várom, hogy lehessen végre tevékenykedni a kertben.
Nagyon szeretek növényekkel foglalkozni, de ez eddig a szobanövényekre korlátozódott. Szeretném szépítgetni a kertünket is.
Milyen ötleteitek vannak egy amatőr számára ? Eddig annyit tettem, hogy kitaláltam, hol legyenek virágok a kertben, és vettem különböző virágmagokat.
Üdv.
N
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de alig várom, hogy lehessen végre tevékenykedni a kertben.
Nagyon szeretek növényekkel foglalkozni, de ez eddig a szobanövényekre korlátozódott. Szeretném szépítgetni a kertünket is.
Milyen ötleteitek vannak egy amatőr számára ? Eddig annyit tettem, hogy kitaláltam, hol legyenek virágok a kertben, és vettem különböző virágmagokat.
Üdv.
N
Boldog Anyáknapját!
Aranyhajú kis hercegnő! Gyönyörű. A terasz szuper lett. Ezt már nagy öröm díszíteni, gondolom nagyon lelkesít.
Írigylem a konyhaablakod!
Ja,és van még egy szépségem!
Kilátás a konyhaablakomból.
Nem szórakoztatom magam tovább,megyek,mert nemsokára itt lesz a kisunokám!
mindenkinek szép vasárnapot!
Matesa,azóta olyan vagy,mint egy néger!
Ez a Fédra-bokor és Fédra-fa. Akkor vettük amikor megszületett.
Hááát?ez az én rododendron virágzásom.
Szép jóreggelt mindenkinek!
Mandy,küldtem neked privit.
Timi,nagyon jó nektek hogy kaptatok az esőből! Mi sajnos megint nem kaptunk belőle,csak készülődött és egy kis harmatocska lett csak az eredmény..
Nagyon szépen alakul a kerted!Nem ismerem ezt a virágot.Mi a neve?
Én megint "lecsúsztam" a rododendron virágzásról(mint eddig mindig),de az itthoniak kárpótolnak érte.A japán azáleák gyönyörűek,de már a rodik bimbója is szép duci.Így most ezekben gyönyörködöm.
Mind megszagolom!
Itt keresgeljetek hogy hol a hazatok ..
http://www.legifotok.hu/start.php
a mienk mar megvan es a fiame is ))))
Sziasztok!
Felénk tegnapelőtt délután hatalmas nagy eső volt, ma el is palántáztam a paradicsomot és a paprikát. Hihetetlen, de nem is nagyon vizes a talaj, pedig ömlött az eső.
Sziasztok!
Margó nekem is szándékom most már szólni a kolléganőknek, csak nem szivesen jön senki...
Ma a fiúk elültették, a magokat, palántákat, jó be is locsolták. itt még mindig nem esett egy szem sem. ez borzasztó, tiszta sivatag már a táj.
Mandy jó hogy neked ott a Zsarnay sok mindent meg tdusz venni... itt nincs piac.
Nagyon aranyosak a cserépbabák!
hogy Oka volt annak amiert nem mentunk be AZ BIZTOS
Most jottunk haza a Zsarnairol, nagyon JOL sikerult vasarolni majd megmutatom a kepeket is... a lomisomnal a Zsoltinal mivel Jo vevoja vagyok , 50 ftert adta darabjat --25 db -ot -- ebben van 14 db müanyag 4-5 literes viragcserep .. ja es nala talaltam --túrtam --a cd-t is most sok a tenni valom van , ami kesik nem mulik... aminek kulon orulok, egy cd haromb db-os album eredeti tradicionalis gospel zene --- Óhh happy day-- pl nem tudom mi az oka de IMADOM ezt a zenet , osszeszorul a szivem olyan szep......barmedddig elhallgatnam ..
JA es anyaknapjara kaptam egy--- igaz hogy hasznalt ,-- de IGENJOkarban levo montanbike kerekpart egy tizesert . Na fel a sportra mert nagyon elvagyok puhulva tunyulva ... ,,,na megyek mert SOKKSOKK DÓG van ... ajja szolez a zene jajdeimadom,,, nem tudom valamelyik elozo eletemben nem neger voltam e???
Nahát!!!! Irgum-burgum mackósajt!Nem is tudok mit írni neked!Elmész a kapunk előtt és még csak be sem köszönsz?!
Mivel érdemeltem ki?!
Igen,minden klappol,csak az nem hogy még meg sem próbáltál "benézni"!
Pedig tudod azt is hogy hol lakunk.
Örülök,hogy jól éreztétek magatokat a majálison! Mi nem szeretünk tömegbe menni.Meg itthon is rengeteg tennivalóm lenne.Azt sem tudom it csináljak.Tegnap délután a muskátlikat ültettem át.
Most meg megyünk a Zsarnaira,mega virágosokhoz.
Várom a képeket!
Legyen mindenkinek szép napja.
Jo reggelt ! HAT szanom banom nekem sem volt majusfam de jovore lesz !!! az biztos !
A majalis ,,, igaz hogy RENGETEGEN voltak DE.. elfertunk )))) ennek kulon orulok,,,de igazan vidam latvanyos , gazdag nonstop musor Meg LAJCSI is a lakodalmas is ott egy oras koncertet adott, volt ahitattal jatszott es mi ugyanugy ahitattal hallgattuk a trombitajat .. Le van fogyva !!!)))
De szinvonalas ,enekesek --a szinhazbol ketszinesz ... es igazi ir zenet jatszo zenekar is volt . JA es tiszteletbeli kajajegyet is kaptunk ))) gulyas kenyer es sor ...ez is jo volt es van egy par db felszallo lufim is ))))))))
osszegeszeben nem bantam meg hogy kimnetunk,,, igazan jo volt ... gyonyoru a majusi BÜKK.... Vannak fotok is ,,
MARIKAM a dinnyet negyszerre ettem meg , egy adag 150 ft )))nem bantam meg ...es az ehezok ??? amikor en eheztem ))))))))))))))))ram senki sem gondolt ...))))))))))))))
Sut a napocska latom FELETEK es Margoek fele esett valami esocske ,, itt csak a szele egy kis harmat volt.
Margo ezustszurke szinu az autotok ? mert ha jol lattam ,,, akkor feletek mentunk , es meg azuradat is lattam az udvaron ,, futolag a kocsibol... arra kanyarodtunk)))) mert visszafele beneztunk a fiam telkere hogy kell e fuvet vagni ... KELL(((
Radvanya , mielobbi helyrerazodast kivanok nektek vigyazzatok magatokra ...
TIMI ugyes vagy szepek a babaid , jaj az enymeket is allapotba kellene hozni ...
Legyen szep napotok,, szep hetvegetek ...
Sziasztok!
Nem tudom, hogy tudnátok-e segíteni szobanövényekkel kapcsolatban. Kaptam egy sáfrányos zebralevél nevű virágot, már két hónapja ápolgatom de nem sok sikerrel. :( Leírása szerint a sok vizet szereti, és a vízpárát a levelein, ennek ellenére egyre rosszabb állapotban van. Vagy megsárgulnak a levelei és elszáradnak, vagy pedig összecsavarodik a levele és azután szárad el.
Aki ért ezekhez a virágokhoz, légyszi írjon, akár privátba is.
Előre is köszönöm!
Timi
:)
Szia Radványa!
Örülök,hogy kezdetek jobban lenni! Reméljük a jó idővel együtt elmúlik ez a sok betegeskedés is és elfelejtitek az egészet!
Borzalmas ez a hosszú helyettesítés! El tudom képzelni milyen állapotban vagy!Kérd a többieket is,hogy segítsenek! Nem éri meg hogy kiborulj!
Itt is olyan szárazság van,hogy a föld olyan kemény,mint a beton.Nem lesz semmi! Nem bírjuk megvenni majd a piacon,olyan árak lesznek4
Sziasztok lányok!Szép és kellemes hétvégét mindenkinek!
Mateska,nagyon kifogtátok a jó időt! Biztosan jól lebarnulsz a hétvégén! Lehet hogy még fürödni is fogsz a Balcsiban?!
Apropó! Erről jut eszembe! Mi van az úszással?!
Nyugodj meg,biztosan jó idő lesz Erdélyben is! Nem lehetrossz és kész!
Mandy,gyönyörű időt fogtatok ki a majálisra! Biztosan sok jó műsor van,volt,lesz,de én már nem szeretek ilyen nyüzsibe menni! Délelőtt itt voltak a gyerekek,a kertben majálisoztunk.Kivittük a kertbe a szaletlibe a hotpent és abban főztünk,mert olyan bolond szél fújt itt. Esőnek semmi nyoma,pedig annyira reménykedtem benne!
777 Marika!Kiültettem ma a paradicsomot a végleges helyére.Remélem már nem lesznek fagyos szentek sem!
Timi,nagyon helyesek lettek a cserépbabáid!De látom nagy veszély "leselkedik rá" macskusz személyében!Én is kitettem az épségben maradottakat és tervezem,hogy szaporítom a csapatot. Persze ez csak terv!
Gyere máskor is! Neked is jó kertészkedést!
Sziasztok!
Már régen jártam itt, azóta elkészültek a cserépbabáink, amit innen koppintottam el. ( anya és Margó, azt hiszem Nektek tartozom köszönette, az ötletért l!! ) Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a topicra, további jó kertészkedést mindenkinek!
Sok száp májusfát a kapukba! Nekem nem vót
Mandykám jó szórakozást! Nekem tömegiszonyom van. Megértem, így már a bánatod, mivel ennyire vágysz a gyümölcsre. No, de reméljük , ez az új fa még hamarább is fog teremni, mint ami kifagyott.
Virágügyileg a gyónásodat elfogadjuk,feloldozunk, kiszabjuk a penitencát. Mostantól , mindennap háromszor fogod végigsimogatni minden cserepesedet!Bizony!
Dinnyevésnél gondolj az éhezőkre!
Jo reggelt szep napos napra ebredtunk az ejjel is enyhe volt . minden szep es jo, megyunk majalisra a Csanyikba ... Tavaj is voltunk RENGETEGEN voltak ..vannak musorok meg bameszkodas jatekok,, ezerrel ...
Tegnap bunbe estem viragugyileg csak egy csengettyukét --- fuxia---vettem,, 500 ert . meg bimbos .. hogy ne legyen viragmentes a napom ..
DE a metroban , a banan 399 a mandarin 400kb, a gorogdinnye ami nem gorog hanem egyiptomi,,, 200!! ft kiloja nA melyikre saccoltok ? melyikbol vettem ???NA azt !!! kicsit paraztam hogy na milesz hatöklesz ???
Na meg az eletben nem vettem aprilisban gorogdinnyet ,,, KICSI bebidinnyede ilyen finomat ???? eszmeletlen edes joizu illatos ,, eppen olyan ize volt mint annak amit oktoberben Tuneziaban ettem ,,, mert dinnyeert akarhol akarmikor szivesen vetkezem kivanos vagyok ...
Mara is eltettem a felet hogy mais orulhessek ...
MARIKAM , itt nem az a gond hogy a novenyek elpusztulasa miatt aggodom annyira ,,, azis.... de az nemis gond hanem az hogy pl a kákira kb NEGY eve ellenallahatatlan a vagyakozasom,,,.. na ez a a masik gyumolcs amiert szivom magamat
HANEM az elveszetegett evek ...amiket nem hozhatok vissza es az pedig megy megallithatatlanul,, es egy fa gyumolcsere minimum !!! HAROM evet kell varni ,, ez a bajom... az a gyumolcs pedig nekem kell..... es atobbi is ... MATESKAM deJO neked en is szivesen vagnam OTT a Balatonfelvideken a fuvet ... Jo lenne a Kali medenceben is ,,,
sziasztok, jó reggelt....
eső nem volt, semmi.... szörnyű már a föld, belesülnek a virágmagok....bár ma van remény, mert ballagás van, ilyenkor szokott esni...mi is ballagásra megyünk délután, holnap meg korán le a Balcsira, ugyhogy hétvégére ne várjatok.....fűnyirás ezerrel, meg pihenni is jó lenne kicsit, mert itt a héten nagyon bolondok háza volt, jól kifáradtam.....
mindenkinek szép hétvégét, pihenjetek, lazitsatok....
Margó mesélj hogy sikerült az anyák napi ünnepség
Sziasztok kertészlányok!
Olvaslak ám Titeket csak hozzászólni mostanában kevesebbet szoktam.
Mandy!
Nagyon szuper növénykéket szereztél!
matesa!
Ne aggódj az idő miatt biztos szép lesz
Margó!
Nagyon helyes a kisunoka
Áruljátok el mi az a perui???? Kíváncsi vagyok!
Nálam ami a legjobban halad az a chili, és 1tő!!! paradicsom. Idén sem itthon fogjuk megtermelni a télire valót úgy tűnik
Jövő hétfőn kezdek dolgozni, már várom nagyon.
Most meg képzeljétek a felső bölcsességfogam vacakol, már ki vagyok kattanva. Ja voltam fogdokinál kb. 150eFt lenne a teljes kezelés, ja és nem is rosszak a fogaim csak kicsi lyukak vannak. Azt hiszem még körül kell néznem ez ügyben.
Volt nálunk vásár és vettünk 2pici csirkét a gyereknek, mert annyira szerette volna, megígérte, hogy gondozza stb, hazaértünk már nem iskellett a csirke és közölte, hogy költözzenek a dédihez, hát levittük de ő sem rajong értük így el kell ajándékozni őket, én meg félek tőlük(ez nem vicc)
Képeket most nem hoztam mert hatalmas a fű viszont locsolni is kellene de nagyon drága a vízezés, így csak a fontosabbak kapnak vizet, így is túl sok van ami fontos
Sírni tudnék a szárazság miatt. Még csak kilátásban sincs errefelé eső. A vizünk is elfogy már, bezzeg tavaly, ugy eresztettük le a 2000 l-t ősszel.
Mandy gratulálok a szerzeményeidhez. Ennyire megvisel? Nem gondoltam volna. Aranyos az a kutya,és jó, hogy ilyen tanulékony.
A kákit a domboldalon a lányomék biztosan nem locsolják annyiszor , amennyit kéne. Ráadásul tiszta homok.....!
Van peruim, 11 db, még majd Margónak is adok, csak arra mondtam, hogy nekem is dézsában is kellene nevelni egyet.
Rendes emberek a kertbarátok, ez már igaz, nekem is így hozott el ősszel mindent spataki.
Mateska, majd szorítok, hogy jó időtök legyen. De jó lesz Neked!
Margó, abból a bangitából én is szeretnék. Majd utánnézek a szaporításának, ha lehet. Szép mindenkinek a kertje, nekem nincs mit mutatni.
... viszi a kutya kerti papucsomat ... tele van a szaja vele,
TE??? micsinaltal mar megint ???mondom neki ,,,
erre ő ram sem nez csak ugy lazan elejti ,,, es kozben kiforditja a szemet feloldalra , mint egy artatlan barany .. ugy tett mintha Ő itt sem lenne,,, csak a papucs ment el magatol ))) namostmar vege a szajmenesnek,,, TI kovetkeztek )))))
MATESKAM NEPARAZZZ jo ido lesz es passz ))))) Jo lesz neked ,,, valamikor en is elszeretnek meg menni,,, voltam mar tobbszor regebben ...
MARIKA nem kellene egy kicsit paras kornyezetbe helyezni a kákidat ??? talan akkkor meggondolja magat ... locsoljatok eleget ????mert pl Gyula tegnap ramszolt hogy ugyan locsoljam mar meg a kiviket ,,, ))))PL.... Pedig nagy ''' locsologep '''
vagyok de ugy latszik nem elegge ))))) Na megyek a novenyeimhez ,,, valamit kellene csinalni azzal a tarkalevelu hibiszkusszal, amit a Gyulavitezzel hozattam mert oly nagyon szerencsetlen , Ja a kikeleti bangitanak eltort --nem letort !! szallitas kozben egy aga ,, le akarta tepni de visszaallitottam, szigeto szalaggal megerositettem es megcsak el sem hervadt
na latjatok ezek a kicsi oromkek ,, amik szeppe teszik a eletunket ,,, legyen oromteli szep napotok de tudjatok TI tegyetek azza mert magatol nem lesz az ...
sziasztok. Köszönöm Mandy...ehhez voltam szokva, na
aranyos a kutyád.... remélem jó kutya is....nem ássa ki a fákat, bokrokat, virágokat...az enyém olyan volt, sajna....
hétvégén lemegyünk a telekre, azt mondja a párom méteres fű van... remélem viszi a fűnyiró.
nézegetem az időjárás előrejelzést, a 15 napost, hát pont akkorra mond esőt mikor megyünk Erdélybe.... remélem ott nem fog esni. Itt kéne tartani kicsit nálunk......
JO reggelt draga Mateskam A mai ebreszto NEKED szol KUKURIKÚÚÚÚÚ
Bosza , az a cserpember ITTENi forumos keszitesu ... van neki kalapja ,, ill volt neki de a kutya felboritotta es osszetort.Meg a karjan levo csrepkek is ,, MAJD renbe hozom , most massl van az agyam elfoglalva
Margo azt elsem tudom mondani hogy felszabadult a lelkem , amint megerkezett a nagy datolyaszilvam .Minden mas baj gond most eltorpul, mellette ...meg mas sok kis sikerkem is van ,,, az ara hetezer ft volt ebben a nagysagban en Pesten mas kerteszetekben ..... tavajelott a duplajaert---SŐT -- voltegy hely a wiand faiskola ahol 19 !!! ezerert lattam ... de elotte felhivtam a nyeki kertszemet es ő is azt mondta hogy azonnal vegyem mert nem draga .. ha ugy viszonyitom hogy egy 70 centiset Benelacitol 3500-ert vettem anno...na meg nem mindegy ? vagy veszem vagy nem majd eszunk kruplistesztat meg tojaslevest ...meg zsiroskenyerert ... zoldhagymaval...
Nagyon szep a TE bangitad is ,,,ez ILYEN lesz , es EZ mar februarban nyilik HATALMAS illattal,, egyszer mar volt nekem , de sajnos ki lett gyilkolva ...most orommel fedzetem fel , es elhozattam a DRAGAGYULAVAL...vannak meg joszivu rendes emberek...
az elso kepen a masik gyonyorusegem feneajodolgatdömper mar UGY beidomitottam hogy a konyha kertben is CSAK az uton kozlekedik
Szia Matesa!
Én is ugyanolyan bánatos vagyok mint te! Itt is megy minden tönkre,akkora a szárazság Hiába locsolunk,nem ér semmit!
Mandy,nekem ilyen bangitám van.(nemcsak a neve illatos,hanem a valóságban is)
Olyan isteni illat van kint a kertben! A gesztenye,orgona....ha ezt konzerválni lehetne!
Húúúú!!! Ez mán döfi!Igen szép ez a káki! Szabad tudni mennyiért vesztegetnek egy ilyet?Nagyon szeretnék én is egyet!Lehet,hogy a szülinapomra kérhetnék egyet .Szóval ez volt a nagy titkolódás!
Én is kimentem egy-két fotót csinálni az előbb.Egy kis részlet a kertünkből.
Szia Mateska , majd jovok... ez nem az igazi talakozo volt az majus vegen lesz az lesz az otven eves .
Ez csak UGY csinaljuk, mert szertjuk egymast es egy cegnel is dolgoztunk, egy ev alatt negyszer talakozunk... sorban ,, megyunk a vendeglatassal .. Most jottem be locsoltam de ez csak eletben tartas...
szia Mandy...nagyon ritkán jösz mostanság, reggelente te szoktál ébreszteni...
Ez volt az osztálytalálkozód? a hétvégi tali? azt hittem az egész osztály ott lesz...Milyen volt? ti gyakran találkoztok? mesélj....
látom megint szaporodtak a növényeid...jó neked. Én most épp elkeseredett vagyok, ebben a szárazságban semmi nem nől, mennek tönkre, hiába locsolom, semmit nem ér....itt semmi eső nem volt
MARIKA!! neked nincs peruid ??? az meg hogy lehet ?
mindig nagyobb es nagyobb edenybe ultetettem a vegen nekem abba sotet 200ft -os vederben volt , sok tapanyag es sok viz !
NA Mitszolsz ? megvan a nagy oromom.. Gyula 20az indexrol. egyem a szivet , elment -- valakivel--Esztergom megyebe maganak kakiert ,es en pofatlan voltam es kertem hozzon nekem is egyet . IGy egyiknaprol a masikra egy 2m20centis datolyaszilva tulajdonos lettem ,,, egyszer elunk, mondtam en es kiperkaltam a a nem keves penzt erte .
annyit bankodtam az elfagyott miatt hogy azt te elsem tudod kepzelni ... mondogattam magamnak na kutyaharapast szorivel kell gyogyitani ... mostmar rasetojok a hutlenre ...DE hogy nevelegyen a jankonak, hozattam egy afonyat, egy tarkalevelu pirosviragu hibiszkuszt es egy kikeleti bangitat ,,, HÁÁATTT ezek nem nagyon tetszenek mert kicsik de levannak ezekis majdmegnonek ,, mar megis tapoztam oket ...
IDE a hajtato ele gondoltam kiultetni itt elegge vedett helyen van .. a tobbi nem hoztott novenyem nem elegge fotogen ,,, latszik hogy ferfi valasztotta ...Ja es itt az egyszem bimbo a szt gellertnek ... de latszik a facskan is ---ezmeg kicsi-- hogy azert gondos kezek apoljak ...
Kíváncsian várom a nagy örömödet!
A kivigyökeresítés még nem megy, legalább is nekem nincs rajta még az a kallusz, amit odaát lehet látni. Mindegy, próbálkozom.
Én sem merek még mindent kiültetni. Mekkora edényben neveled a peruit? Nekem is úgy kéne.
Joreggelt !
Szep napot fenyeset es meleget , mert most meg c..va hideg van .Mindosszesen ketto fok.
mar nagyon televan a tokom ...a hideggel,
Margo szukszavunak tartottal ?))) nem baj .. a vendegek azok a kozepiskolas oszttarsaim Negy hazaspar akikkel felvaltva ''talalkozunk '' rendszeresen ,, olyankor a beszelgetes nevetes , vendeglatas van ,, es orulunk egymasnak, megtargyaljuk a DÓGOKAT )))
Tegnap extra napom volt EN nem vagyok nagy telefonalo, hivogatoim sincsenek DE 7 szer hivtak, )))) biztosan frontatvonulas volt ))
a fiam teveje is meg lett csinalva , annak ugralt a kepe,,, nagy az orom.
szepek a viragok , egyre jobban latszanak mar a koraiak utan a kesobbiek bimbozasa is .
Ma ha minden jol megy nagy oromomlesz , nem akaromelkiabalni majd este jelentkezem hogy sikerult e?
Majd csinalok mar fotokat is itt az ideje . szepen megmaradtak a kiultetett paradicsompalantak, jaj a tobbiek is kikivankoznak, de felek a majusi fagyoktol, nagyon remelem az iden elmarad .
a minap megint jott hozzank a Gyula '' kertesz'' baratom , es megint hozott mostmar gyokeres , bajorkivit ,,, mert az elozoek, nagyon megzakkantak .
MARIKA irtam mar ,? a kÁim HAJT alul de meg az oltasban .remelem hogy megmarad .
DE a szt gellertfa gyonyoru...sot egy bimbocska is van rajta ennyi maradt meg a hat kozul. EZT NEM szandekozom kiultetni .
megyek szetnezek a kertben mi nott este ota )))))) legyen szep napotok .
Jó szöveg !
Szia Bosza !
Nagyon ügyes vagy ! Egyik ötletből kipattan a másik ! Aztán majd azt is fotózd le , hogy gyönyörködjünk és irigykedjünk kicsikét .
szia Margo...de jó ez a szobafogság!
szépek a székek, tényleg nem kell sok az ember kicsit lecsiszolja , lefesti és gyönyörű
két óra alatt lent vagyunk a telken, nem olyan sok idő...csak most nézem az időjárást, hát mindegyik mást mond....remélem péntektől már javul az idő
Nem lehet könnyű még a balatoni telket is rendben tartani az otthoni mellett!
Sok idő alatt értek le?
Mikor mentek Erdélybe?Fotózz nagyon sokat! A kolléganőm szülei most vannak kint,nagyon jól érzik magukat,gyönyörű idő van.
Kedvet kaptam tőled a felújításra. A kisházban a lomok között lapult ez a két régi szék,nem dobtuk ki hogyha sokan vagyunk legyen elég ülőhely.Most kibányásztam és felújításra kerültek.Nem olyan szépek,mint a tieid,de a gesztenyefa alá nagyon jók lesznek.
A büdöskét küldheted nekem! Néhány szál van csak ami a benti ültetésből származik.Amit kint vetettem el(ugyanabból a magból)megse moccan.Vagy megette valami,mert a gaz ezerrel nő körülötte.
A kisunokám már most is "segédkezik"a sütésnél.A húsvéti zserbóba ő szórta a diót.Az anyja mindent enged csinálni neki.Imád segíteni.Szombaton a férjem nyírta a füvet,ő meg ment gereblyézni.Igaz nem volt csak a homokozóba való szerszáma.A nagyapja most fog beszerezni neki nagyobbat.
Gondolom a te kiskertészed is sokat segít neked!
Reméljük nem a fűtéscsöveddel lett valami baj,mert az kicsit kellemetlen lenne!
Mandy,azt hittem több időt szánsz ránk! Nagyon elfoglalt vagy!
Milyen vendégeid voltak? Mesélj!
Biztosan nagyon tetszett nekik a gyönyörűséges kerted!
Nálunk is nagyon szép a kert,igaz lassan a rengeteg virág elvirít.Közben hozzákezdtünk a lépcső-terasz burkolásához is. A mesterek most mentek
el,de nem lehet kimenni,beszorultunk a lakásba.Holnap reggelig nem lehet kimenni.A gyerek délelőtt hazajött(kihúzták a fogát) és az ablakon keresztül tudott bejönni csak.Először bohóckodtak,hogy én is csak ott jöhetek be,de megszántak.
nagyon várom,hogy jelentkezz!
Várom a fényképet!Úgy tűnik,mintha a mi csöppségünk is most született volna! Úgy elszaladt az idő,olyan hirtelen"nagylány" lett!Azt a boldogságot amit ő szerez nekünk nem lehet elmondani! Egyszerűen imádjuk.
Neked is ő az első kisunoka? Messze laknak hozzátok?
Irtó ügyes vagy. Bevallom, én megnéztem a bemoldaladat, hogy egyáltalán jány vagy-e?