Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Keresztszemes társaság

MSMacska
Létrehozva: 2002. október 3. 09:55
Kedves keresztszemezők!
Az október 2-án megjelent számon felbuzdulva szívesen szerveznék vagy lennék tagja egy (budapesti - vagy országos, virtuális) kézimunkázó, keresztszemes körnek. Rendszeresen összeülhetnénk, mintákat cserélhetnénk, dumcsizhatnánk, stb. Akinek van kedve, írjon, és megcsináljuk!

Üdvözlettel: MSM


Az előbbi pár sor már sokunkat megtalált, hisz ma már sok-sok tagból álló csapat (társaság) lettünk. Az évek alatt kialakultak szabályaink, amit kérünk hogy olvass el itt...Szabályzat!


  1. 2010. szeptember 12. 17:03172851.

    Sziasztok!

    Köszönöm a festési ötletet!

    Találtam egy Arab nőcit én is, valakit érdekel? Szóljatok! 

    előzmény:
    SETOJU (172848)
    2010-09-12  09:25
  2. 2010. szeptember 12. 16:24172850.

    Sziasztok,

     

    elnézést, hogy olyan sok idő után nétek csak be, titkos olvasótok vagyok, az az igazság, hogy nem nagyon van diőm keresztszemezni, meg inkább most nyáron tűgobleineztem, ileltve ősszel kötni szeretnék.

    Lenne viszont egy kérésem. Ajándékba szeretne unokahugom virágzó kaktuszt hímezni keresztszemes öltéssel, ebben szeretném a segítségeteket kérni, ha van talonban ilyne mintátok. Előre is köszönöm, ha valamilyen tudok én s segítek.

     

    Előre is köszönöm a segítségeteket, üdv: Gizella

    előzmény:
    MSMacska (1)
    2002-10-03  09:55
  3. 2010. szeptember 12. 13:03172849.

    Nemtudom már melyik lánykától kaptam a tippet,(azt hiszem Anitawtól)de hungarocellen kell festeni és akkor lesz márványos!és nem ecsettel, hanem sima szivaccsal próbáld meg .

    Úgy emlékszem ő akrilfestékkel festette be,viszont az mosásnál kijön.Hát ennyit tudtam segíteni,nem sok....hátha valaki többet tud erről.

     

    Zsupszi! Én emlékszem rád,bár te nem hiszem,hogy te is rám:))))

     

    Lányok! Talán nem haragszik meg Lujzi ha eldicsekedem,ma tartottunk egy mini talit a játszótéren én megcsodáltam a tattys óráját(gyönyörű),ő meg megvizuálta az arab nőm szemét:))) A kislánya tök cuki és még egy meglepit is kaptam tőle! KÖSZÖNÖM!!!

    előzmény:
    SETOJU (172848)
    2010-09-12  09:25
  4. 2010. szeptember 12. 09:25172848.

    Sziasztok, szép napot kívánok mindenkinek!

     

    Kelmefestésben kérem a segítségeteket! Fehér Aidát szeretnék befesteni valamilyen bézs, tejeskávé színüre. Csak az a lényeg, hogy világos legyen! Tudom, hogy már volt itt róla szó, mert ti nagyon kreatívak és ötletesek vagytok!Nagyon tetszik a márványos festés is, ha tudtok benne segíteni nagyon megköszönném!

    Üdv. Jutka 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  5. 2010. szeptember 11. 22:02172847.

    Sziasztok!

     

    Régi tag vagyok, de mostanában inkább csak az olvasómód van rajtam bekapcsolva, ezért ritkán jelentkezem errefele. 

     

    Most is csak azért ragadtam "tollat", hpgy egy felajánlást tegyek. DMC fonalat rendelnék, és, ha vkit még érdekelne, akkor csatlakozhat hozzám. 

     

    Ízelítőül annyit, hogy a sima DMC 90 Ft/db körül jön ki. A többit levélben.

     

    szept 20-ig lehet jelentkezni

     

    géméles vagyok, és a nevem :)

     

    zsupszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  6. 2010. szeptember 11. 18:17172846.

               

     

                 MINDEN MÁRIÁNAK BOLDOG NÉVNAPOT!!!!

     

     

    Eszterlili, sajnos a fotó nem adja vissza az eredeti színeket, a keret sötét cseresznye, a paszpartu meg sötét zöldes.

     

    Csilluka, én odaviszem a mosott, kivasalt hímzést (valakitől már nem tudom kitől vettem az ötletet, hogy henger kartonra tekerem fel a hímzést, így szállítás közben sem gyűrődik össze), és kiválasztom a keretet és a paszpartut (ha kell), előleget fizetek, és ha kész van telefonálnak, általában 2-4 hét a keretezőtől függ.

     

    Anik4 küldtem privit

     

    Fóka69, tudom mit érzel, mert én meg csuklófájás miatt nem tudtam egy ideig hímezni, de az egy idő után elmúlt. Menj el több orvoshoz, nem tudom hol laksz, de a budapesti Tömő utcai szemklinika a legjobb.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  7. 2010. szeptember 11. 18:15172845.

    Sziasztok!

     

    Most jöttünk meg a lovas rendezvényről.Szerencsére nagy eső nem volt, de azért jó sárosak lettünk.A kicsinek semmivel nem tudtam volna nagyobb örömet szerezni.Látni kellett volna az arcát, és a csillogó szemét.Megnéztük az állatsimogatót is.Lovagolni nem tudtunk, mert drága volt.Viszont mikor már kijöttünk, volt egy férfi, őt kérdeztük, hogy felengedi -e őket ülni a lovára.Nagyon rendes volt, mindkettő felülhetett rá, ingyen.Szép fehér paci volt.A nagy még sírt is, meg félt, a pici majdnem lovagolt  vele.Ő haza is hozta volna, ha rajta múlik.Még a helyi tv is kint volt, tuti adásban leszünk, ismerős kamerázott.A falunapot is megnéztük, de már nem szálltunk ki a kocsiból.Épp a sztárvendég énekelt.

     

    Eszterlili 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_750216
    Torolt_felhasznalo_750216
    2010. szeptember 11. 17:57172844.

    Dóra:Boldog névnapot!!!!

     

    Lányok van valakinek győrű mintája?Próbálom szerkezgetni rajzolni de nem olyan mint amilyet én szeretnék.

     

    Annira szépeket készítetek,nem tudom veletek felvenni a versenyt(igaz nem is akarom)

     

    Macsek:nagyon tetszik ez a digitális suli.Még 200km-ről is van tanuló.Nem érdeklődtél utánna?

    előzmény:
    kulekov (172842)
    2010-09-11  14:19
  9. 2010. szeptember 11. 17:03172843.

    Szia Dóri,

     

    Boldog névnapot!

     

    És persze így előre a Máriáknak is! :)

     

     

    Tegnap azt hittem, hogy az órával egy órás munkám lesz még... Hát már vagy 5 órája csinálom és még mindig van elég! Pedig csak kontúr és nem is sok, de ezüst szálas és azzal kűzdök! Ha készen van, akkor jövök és mutatom!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  10. 2010. szeptember 11. 14:19172842.

    szia!

     

    Köszönöm.

    Még itt vagyok. Nálunk tegnaptól reggelig 50 mm eső esett, van eső mérőnk a férjem mindig tájékoztat.

    Mi sokszor bosszankodunk az eső miatt ő meg sokszor őrül, mivel mezőgazdasággal foglalkozik és a jó terméshez fontos a csapadék is, de azért nagy károkat is tud okozni.

    Puszi .dóra  

    előzmény:
    bogyimami (172841)
    2010-09-11  11:52
  11. 2010. szeptember 11. 11:52172841.

    Sziasztok Lányok!

    Szép Napot Mindenkinek!

    Nálunk nyakig ér a víz, és csak esik és esik!

    Dóri lehet, hogy már uton vagy, de azért hátha utól ér a jó kívánságom, Boldog Névnapot!

    Érezd jól magadat Máltán!!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  12. 2010. szeptember 11. 11:08172840.

    Munkát sajnos még nem találtam. Lassan 1 éve kersgélek, kétségbeejtő !!! A lányom sem talált még munkát, most érettségizett.

     

    Nem baj az, ha nem megy még a kicsi bölcsibe, hidd el sokat jelent nekik ilyen korban, ha minél több időt tölthettek együtt !

     

    A frontok engem is kikészítenek. Itt most ömlik az eső, borzalom. Közlekedni lassan már csónakkal lehet. A pincénk is beázott. Hihetetlen mennyi víz van ! Jön fel a mosogatóban is, mosni sem merek.

     

    Érezd jól magad a talin !

    előzmény:
    anik4 (172837)
    2010-09-11  10:46
  13. 2010. szeptember 11. 11:03172839.
    Köszi, megpróbálok jönni, amikor a szemem engedi.
    előzmény:
    eszterlili (172836)
    2010-09-11  10:46
  14. 2010. szeptember 11. 10:55172838.

    Sziasztok!

     

    Anik4 :Irigyellek a tali miatt..Szabad tudni hová mész?Biztos nagyon jó lesz.Kár hogy én nem tehetem meg, hogy messzebbre is elmenjek.Tuti ott lennék én is. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  15. 2010. szeptember 11. 10:46172837.

    Jaj, Fóka, nagyon sajnálom....:((((

    Biztos hamarosan jobban leszel, és akkor tudsz majd varrni. Munka összejött valami? A lányomat felvették a bölcsibe, de végül nem fog menni, úgyhogy van még 1 évünk kettesben itthon!!!

    Engem ezek a rohadt frontok készítenek ki, de nagyon... Most is lüktet az agyam. Nem fáj, hanem lüktet.... Borzalmas....

     

    Viszont délután megyek hímzős talira, nagyon izgulok, még nem voltam, kiváncsi vagyok a lányokra. Sütöttem sütit, remélem, izlik majd nekik:)))))

     

    előzmény:
    Fóka69 (172835)
    2010-09-11  10:27
  16. 2010. szeptember 11. 10:46172836.

    Sziasztok!

     

    Fóka69:Jobbulást!És vigyázz magadra!Neked is jelentkeznek már az elvonási tünteid a leírtak alapján...Remélem minél előbb meggyógyulsz.Azért ha csak tudsz, gyere közénk a fórumra.

     

    Eszterlili 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  17. 2010. szeptember 11. 10:27172835.

    Aranyos vagy, hogy hiányolsz ! Jól esik, hogy vki még emlékszik rám.

    Mostanában csak olvasgatni szoktalak benneteket. Gyönyörű dolgokat alkottatok ismét, gratulálok.

    Sajnos az egészségem nagyon ramaty mostanában. Varrni kb 2 hónapja nem tudtam. Pár hete a szememmel is gondok vannak, sokszor homályosan látok. Olyankor az ujságot is az 5 dioptriás kézimunka nagyítómmal tudtam csak részben kibetűzni, így gondolhatjátok szóba sem jöhet a hímzés, pedig nagyon hiányzik ! A szemész szerint vmi keringési gond lehet, v. azt is a pm gyulladás okozza hormonálisan. A szemfenék vizsgálatnál azt mondta, olyanak jelenleg az erek, mint egy 80 évesnek. Sajnos amíg ez nem változik, addig tuti nem fogok varrni. Nevetni fogtok, de tényleg nem találom a helyem nélküle. Nem is csoda, régebben napi 6-10 órákat is képes voltam hímezni.

    előzmény:
    anik4 (172832)
    2010-09-10  22:28
  18. 2010. szeptember 11. 07:56172834.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  19. 2010. szeptember 10. 22:32172833.

    Sziasztok!

     

    Anik4:jó hogy Te is jelentkeztél.És ha valakit kihagytam volna, hát ő se érezze magát kirekesztve, és írjon nekünk!

     

    Eszterlili 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  20. 2010. szeptember 10. 22:28172832.
    Ja, még annyit: Én Fóka-t hiányolom, el van tűnve nagyon... Jó lenne ha jönne, és mutogatna szépségeket, ő nagyon "termékeny" alkotó, biztos vannak új hímzései, kiváncsi vagyok rájuk.


    És még egy kérdés: Gyöngyvirág, te Csetés voltál??(vagy csak keverlek)
    előzmény:
    anik4 (172831)
    2010-09-10  22:21
  21. 2010. szeptember 10. 22:21172831.

    Sziasztok lányok!!!!

     

    Eszterlili, én is köszönöm hogy hiányolsz, aranyos vagy, hogy így számontartasz mindenkit:)))))

     

    Olvaslak benneteket, de most nagyon elfoglalt vagyok, ma is estig vizsga-konzultáción voltam.... Hétfőn kezdődnek a vizsgáim, ugyhogy most nem is hímzek....:((((

     

    Mindenki szépeket varrt, Neisz téli-tigrises képe valami gyönyörűség....

     

     

    Zsike, tőled szeretnék kérdezni valamit!

    Én is kereteztettem már itt a Bauhaus-ba én is nagyon meg vagyok elégedve. Olcsón és szépen dolgoznak.

    Nálam úgy volt, hogy kiválasztottam a keretet, és mikor kész lett, akkor hívtak hogy mehetek. Akkor vittem a hímzést, és ott belerakták, amíg én átmentem vásárolni az "osan"-ba. Akkor ezek szerint pont ott volt ez a pasi??? Hogy hívják? Kit kell kérni telefonon? A számot meg tudod adni?

     

    előzmény:
    Zsike-f (172825)
    2010-09-10  14:03
  22. 2010. szeptember 10. 18:47172830.

    Sziasztok!

     

    Csilluska:Baranás arany, kifele domborító, mint az én nagy lovasomon?Paszportu nélkül, vastagabb kerettel?A festéshez csak annyit:Nekünk azt tanácsolták, hogy a festő színek palettáján minél halványabb színekből válasszunk.Nem akartam elhinni, de tényleg igazuk volt.Nagy felületen egész másként mutat, ha szép színt akarsz,csak halvány árnyalatú számokban gondolkozz majd., mert sötétül úgy is.

     

    Eszterlili 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  23. 2010. szeptember 10. 18:30172829.

    Hajajj, a fal, hát az megvan, csak még nem újítottuk fel, de a mediterrán színekre voksokol, narancs, bordó, sárga, persze a pasztelesebbek tetszenek, járólapban is így gondolkodom, én azt szeretném, hogy ha már a festésnél tartunk, akkor a színek melegek legyenek, pl nagy vágyam, hogy a konyhám olyan legyen, mintha mindig sütne benne a nap. Sajnos még álmodom, de haladunk, lassan, de biztosan...:D

     

    Mivel olyan zöld, zöld keret vagy natúr, nos, a natúr mellett döntöttem, mert az kb mindenen jól néz ki, de a párom mahagóni párti, az addig rendben van, hgoy a bútorzat olyan lesz, de egy szinte zöld képhez nem tudok ilyen keretet elképzelni, nem tudom...

     

    A készletben annyit írtak, hogy a háttér márványos zöld hímzővászon, passz. Azt hiszem ezen még ráérek addig rágódni, míg meg nem lesz a készlet és kész nem lesz a kép...

     

    Csak jöhetne már, úgy megtapogatnám, megsimizném...:) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  24. 2010. szeptember 10. 18:22172828.

    Sziasztok!

     

    A rossz idő miatt holnap elmarad a pécsi utunk.Céges renezvény, nem rajtunk múlott.Viszont  két másik progi is lehetne.A mamához közel, a másik városrészben egy lovastanyán egész napos rendezvény.Főképpen a kisebbik nagyon várja, már lovagolni is készülne.Meg ezen a városrészen "falunap is lenne"/régen önálló falu volt/.A lovasra már felkészültünk mi is.Talán nem lesz egészbap eső.Nemesarcsa:jobbulást!Azért mégiscsak jó volt, hogy legalább nyugodtan kézimunkázhattál, nem?Persze, Te se így gondoltad,de most tényleg volt időd...Zsike-f:Gyere gyakrabban, örülök, válaszoltál.A keretezés kb.reális ezért, ha jól látom paszportu is van.Az én keretesem is kb. ezt az árat mondaná szerintem erre a keretre.Így nagyon szép lett ez a kép!Csilluska:A mamádnak jobbulást, még jó, hogy idejében észrevettek mindent.Ha az ember nem jár utána, más tuti nem fog, sajnos muszáj a mai világban néha emelt hangon beszélni.A magzint kritzálókkal bizonyos esetekben azért én is egyet értek.Viszont csak arról lehet véleményt alkotni, ami van, sajnos később már hiába próbáljuk.Én az egyik karácsony számban csalódtam, akkor mást vártam volna.Ennek ellenére hiányozni fog.A képedről:Nagyon jó kép!Nem írtál Te sem, milyen színű falhoz lenne, mert keretet úgy igazán fal színével együtt lehet tervezni.Én változatlanul a kifele domborító negatív keretre gondolni, azzal tuti szép lenne.Nem biztos, hogy kell paszportu, szép lenne ez anélkül is.Az én nagy lovasomon sincs.Kérj tanácsot a keretestől is, hátha jót mond.

    Az abc-el már egész jól állok, jobban ,mint terveztem, a betűk közül már majdnem mindent kihímeztem.

     

    Eszterlili 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  25. 2010. szeptember 10. 17:02172827.

    Sziasztok!

     

    Zsike! Tök jó ez a kép!

     

    Csillu: Megáll az eszem ezen a dokin! Job is, hogy elkerült töle a mamád!

     

    Én készen vagyok az órával, illetve kb még egy órás melóm van vele. Ha azt megcsináltam, akkor hozok képet!

     

    Addig is jó bökögetést! :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  26. 2010. szeptember 10. 14:13172826.
    nemesercsa, jobbulást kívánok, és gyors haladást a képpel!  Zsike-f,  szerintem nagyon jó a keret Ilyenkor hogy viszitek? Mosva vasalva és a többit megcsinálják? Igazság szerint a soroksári úton lévő obi, amit ajánlott valaki, nincs messze és ha kész lesz, meg ha meg is érkezik a rendelt képem, akkor profihoz vinnémha más nem kasírozni már tudok, csak a keret meg a paszpartu kéne majd, esetleg tipp, mi illik ehhez?már egy ideje vitázunk a párommal, holott a rendelés max jövő héten jön meg...:D 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  27. 2010. szeptember 10. 14:03172825.

    Sziasztok, Eszterlili örülök, hogy hiányolsz. Nálunk is beindult a suli, meg a nagyobbik fiam szólt, hogy egyre rosszabbul lát a bal szemére, irány a szemészet, aztán a szemklinika. Kiderült, hogy a szem szaruhártyája kúposan megvastagodott, nem tudni mitől, hétfőn megyünk kontaktlencsét próbálni.

     

    Én a szigetszentmiklósi Bauhause-ban kereteztetek, nagyon megvagyok elégedve a pasival, aki csinálja. Egy gond van, hogy egyedül dolgozik és ezért nincs bent a hét minden napján, oda kell telefonálni mielőtt megyek, hogy ne potyára menjek. A legutóbbi képem a tóparti 3300 Ft volt összesen. 

    előzmény:
    eszterlili (172805)
    2010-09-08  20:07
  28. 2010. szeptember 10. 13:41172824.

    Sziasztok! A kiállítás óta nem írtam, pedig van mesélni valóm. Szóval aug. 11.-én ( 10 nappal a nyaralás előtt ) elestem és eltörtem a bokámat. Ahogy illik, kórház, műtét, titánlemez csavarokkal, stb. Azért nyaralni elmentünk, a csemetém összetört volna lelkileg, ha kihagyjuk, de meglehetősen egyhangúra sikeredett, legalábbis nekem. A családom, a barátaink (öt család nyaralt együtt) eljártak fürödni, meg erre-arra, én pedig feldobtam magam egy kempingszékre a teraszon és csak varrtam és varrtam és varrtam. Ez az egy jó dolog van az egészben, rengetem időm lett varrni. Nem régiben kezdtem egy képet, egy évet szántam rá, (Dimension hőléglufijai) és már a fele készen van. Sztem mire visszamegyek dolgozni, készen lesz, majd mutatom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  29. 2010. szeptember 10. 13:12172823.

    Talán lesz róla bővebb információ!:)

     

    Én begubóztam ide, feltekertem a konvektort, vasalgatok, mosogatok, főzőgetek, csinálok helyet, mert anyósék lecserélték a szekrényeiket és jönnek ide, semmi bajuk nincs, a másikat ajándékba kapták.

    Közben bűvölöm a telefont, elviekben a mama már túl lehet a tükrözésen, de bebóditották, én nem merem hívni, mert a telefonját otthagyta a szobában és máshol vizsgálták, egyrészt, ha nem ért vissza nehgoy elvigyék, meg be sincs kapcsolva, meg hátha elszundikált szegénykém, papát hívtam, ő sem mer telefonálni ugyanezekből kifolyólag, már szeretnék okosabb lenni... 

    előzmény:
    szjuli1313 (172822)
    2010-09-10  13:04
  30. 2010. szeptember 10. 13:04172822.

    Köszi a magyarázatot! Majd jövő héten megpróbálom megkeresni. Jó, ha van az ember közelében egy-két ilyen bolt.

    A fonalról változatlanul fogalmam sincs.

     

    Miért van ilyen csúnya idő? Mindjárt indulhatok ki a szakadó lébe.  

    előzmény:
    Csillucska (172819)
    2010-09-10  10:50
  31. 2010. szeptember 10. 11:10172821.
    na, még ezt találtam, de átváltásban max a csehek tudnak segíteni...
    előzmény:
    Csillucska (172820)
    2010-09-10  10:57
  32. 2010. szeptember 10. 10:57172820.

    vaterán találtam két képet, amúgy netes boltot nem is leltem:

     ezek se valami jó minőségű képek..

    előzmény:
    Csillucska (172819)
    2010-09-10  10:50
  33. 2010. szeptember 10. 10:50172819.

    Fú, nem láttam, hogy kiárusítanák, igaz sokmindent nem láttam, az érzéstelenítőt 9kor kaptam és 2kor még simán piercinget szúrathattam volna se éreztem volna, szerintem bálna adagot kaptam, azt sem tudom hogy figyeltem fel rá, a párom volt a vezéregér, ő mutatott rá.

     

    Ez az a bolt, ahol megáll a 151es, 68as, 148as, zoknit is árul meg egy csomó szalagja van, csipkét is láttam, gombok tömkelegét, fémes horgolófonalat, két ablaknyi az egész, a Rossmannal átellenben, a piac rögtön mögötte kezdődik. Jobban sajna nem tudom elmagyarázni, mert erzsébeti vagyok, csak doki miatt mentem be, mert emlékeztem, hogy ott tudok cipzit venni, erzsébetközpontba meg a francnak van kedve bemenni. Remélem megtalálod.

     

    Igazán nem tudom milyen fonal lehet, lehet kéne egyet venni, valami sötétet, hímezni egy részt, kimosni, és akkor tudnánk, hogy mi merre hányméter, aztán valami átváltó féle kéne hozzá, 70 ft és ha nem engedi a színét, akkor jó lenne, mert minőségre, már ahogy megfogtam, nem tűnt rossznak. 

     

    Hiába forgattam, egyik oldalon a vonalkód volt, meg hogy pamut és meddig mosható, a másikon nagy betűkkel MOULINÉ és hogy chez republic, semmi más... 

    előzmény:
    szjuli1313 (172818)
    2010-09-10  10:13
  34. 2010. szeptember 10. 10:13172818.

    Sziasztok!

     

    Csillu, örülök, hogy valami pozitív előremozdulás van mamád ügyében. Reméljük ez a csini doki rendbe hozza.  Amit meg az előzőről írsz, az tényleg szörnyű, nem értem, hogy lehet egy orvos ilyen embertelen. 

     

    A rejtélyes fonaladról nem tudok nyilatkozni, viszont érdekelne maga a bolt pontos holléte, mivel én itt lakom a piac mellett. A Kispest Centrumban lévő boltra gondolsz, ami az 1. emeleten van? Szinte csak egy "stand"?

    Én azt hittem, hogy az megszűnt, most, hogy árusítják ki a teljes boltot. De ha nem, az jó hír. 

     

    Én ma nem vagyok túl jól, már a tegnapi melót is végigszenvedtem, este hőemelkedésem volt, így ma nincs sok kedvem megint menni, dehát muszáj. Viszont utána utazunk haza, annak viszont örülök. Talán a hétvégébe egy pár x is  belefér majd.

     

    Szép napot nektek! 

    előzmény:
    Csillucska (172816)
    2010-09-10  07:59
  35. 2010. szeptember 10. 08:11172817.

    Most mondjam erre én is azt, hogy a szemfogamat ki akarták húzni, belülről észrevétlen szuvasodott, csak fura érzés volt, amúgy is érzékeny, nem foglalkoztam vele, bár párszor mondtam a sulis orvosomnak, hogy mintha fájna, de közben a mellette lévő lyukas lett, így arra fogtuk, és betömre, aztán fájt és megint azt mondta, hogy a másik szokja a tömést, sok évre rá majdnem az egész hátulja egyszerre törött be, vagy esett ki, a lényeg egy hatalmas lyuk, sztk, húzzuk ki, mivan? Nem, nekem majd kell protkó öreg koromra... MInek vártam vele ekkora lyukig, mondom egyből lett ekkora... Persze, akkor keressek mást. Elmentem magánhoz, elmondta, valszeg a másik fog miatt a két fog összeérésénél lett egy akkora lyuk, amit nem látott még a fogdoki sem, és azon keresztül belülről szuvasodott, aztán mikor már elért egy szintre bumm, beszakadt. Már készültem, hogy kikapja... Fáj? Nem... Csak érzékenyebb a hidegre, oké kedves Csilla, 14 a gyökérkezelés, köv időpontig ideiglenes tömés, és akkor betömjük, ha nem fáj. Hö? Nem kell kihúzni? Nem lesz rögtön a harmadik fogam helyén buszmegálló? És akkor visszakérdezett, hogy miért kéne kihúzni, van egy lyuk, a gyökere egészséges, nem érti... Szóval így ülök itt ideiglenes töméssel második napja, a fura érzésen kívül, hogy idegen a vacak a számban nem fáj... Igaz, hogy a gatyámat odafizettem, de megvan a fogam..

     

    Örülök, hogy jobban lett a gyerkőc, volt osztálytársamnak mindigis 8as lencséje volt, csak pluszos, azóta már kontaklencsét hord és semmiben nincs korlátozva. Szegénynek kijárt a bal lencséje és osztálykiránduláson beleesett a keszthelyi kastély szökőkútjába, hálisten már második nap dél körül, mindenki kotorászott a lencse után, de nem lett meg, ezt leszámítva nem tudok kellemetlenségről, ami érte volna, de még ezen is röhögtünk.

    előzmény:
    khajni80 (172814)
    2010-09-09  18:47
  36. 2010. szeptember 10. 07:59172816.

    Jajj, sajnálom, hogy ilyen indulatokat váltottam ki, akkor úgy magyarázom, hogy én azért nem, mert:

    -nekem nincsen gyerkőcöm és azok a pici  minták nekem igazából nem kellettek, de másnak valszeg igencsak jól jött

    - csodaszép virágok voltak benne, sőt, mivel biosz szakkörös voltam a meghatározós, árnyékolós virágok a kedvenceim voltak, de én az állatokat szeretem, a tartalmas állatokat, amik pl tájképen vannak

    -a kúltúra is nagyon tetszett benne, és nekem is segítettek az olvasói leveles részben

    -a magazinnal ellentétben az évkönyvvel mindig maximálisan meg voltam elégedve, sőt, és mivel nagyobb terjedelmű nekem az tetszett benne, hogy nagyobb minták is előfordultak benne, pl nekem valamikor ki kell hímeznem a levéltartót a 2008as vagy 9esből? a kalendár isjó az eggyel ezelőttiből

     

    hogy igazából mi nem, hát nem tudom, nekem, hiába volt mindig más téma, valahogy a tervezés vonulata megmaradt és nekem úgy tűnt, mintha ettől valamiért mindig lenne benne ugyanolyan és évek eltetlével kicsit unalmas lett... 

     

     

    Aztán hogy ettől eltérjek, nem tudom mit találtam.... 

    Hátha valaki járatos... Én tegnap voltam gyökérkezelésen, más tészta, hogy azóta az ideiglenes töméssel együtt folyton ki akarom köpni a fogam, ahogy az is mellékes, hogy a mellényembe kellett cipzárt vennem, de így jutottam el addig a boltig, amiben nem tudom mit láttam...

     

    Szóval, a kispesti piacnál ahol fel kell szálni Pesterzsébet felé a buszokra van egy olyan épület, ahová felfelé még érzékelős mozgólépcső is megy és van ott egy rövidáru bolt, MOULINÉ fonal, chez republic, hetven forint, mint a puppets, azt hiszem hétezres számokkal volt besorolva, sokmindent nem tudott az eladó hölgy mindani róla, tapintásra jó volt, mi az? 7776 és ilyesmi számok voltak, elég élénk volt és selymes tapintástú és fényes színe volt, tehát nem az a szőrösen matt, mint a puppets, először bevallom rosace-nak néztem, de mivel a könnycsatornámig felzsibbadtam órákra, csak a négy számjegyet láttam és emlékeztem, hogy némely dmc kétszerese lehet ilyesmi, de semmi, odaállhattam tapizni. Mi ez? Látott már valaki ilyet? Mitől van puppets árban és mit tud? Mit nem? Van rá átváltónk? 

     

    Köszi, ha valaki válaszol és bocs, a rossz megfogalmazásért.

     

    Eddig ott tartunk, hogy a mamánál is legyek, hogy a műtét közben májusban valahogy elzárták az epevezetékét, most várunk egyelőre, mert a nagynéném véééégre kinyitotta a száját és másik orvost kapott, aki állítólag a mama szerint aranyos, kedves és sokat foglalkozik vele, ergo lefordítva szép legény és ha nem lenne a párom, akit imád, akkor már szervezné az öreglány az esküvőt, szal azt rebesgetik, hogy lehet kedden mindent helyrehoz a kisdoki, aztán nem tudom,  most is ülök a telefonon és várom, hogy hívjon, megint gyomortükrözésre vitték... 
    előzmény:
    bogyimami (172811)
    2010-09-09  17:26
  37. 2010. szeptember 9. 18:51172815.
    Neisz! Ez gyönyörű!!!!!!!!!!!!!!
    előzmény:
    neisz1 (172800)
    2010-09-08  13:02
  38. 2010. szeptember 9. 18:47172814.

    Csillucska!

    Semmi baj,hogy kiborultál,szerintem ezért is vagyunk itt:D

    És tök igazad van! Muszáj tovább mennetek,közhely de sajnos ilyen világ van!Nem mindenki érdemelné meg  az orvosi rangot,nem etikus ilyen viselkedéssel.Mi is hasonlóan jártunk a kisfiammal,de tudom,hogy ez nem vigasztal.

    Elmentünk egy drága dokihoz értsd magán szemészetre.Azt mondta   -7-es a fiam egyik szeme és lehet,hogy megvakul és mivel két gyerek van örüljek,hogy a 4-ből csak egy szemmel van gond.Hát hogy mondhat ilyet egy orvos,aki ráadásul nem szégyell sokezer Ft-ot elkérni egy vizsgálatért.

    Egy szó mint száz,elmentünk egy másik szemészeti klinikára,ahol semmit nem fizettünk és csodák csodája a fiam szeme -3-as,de ne izguljak mert a tök kicsi a gyerek még javulhat is neki.Ennyi.

    előzmény:
    Csillucska (172798)
    2010-09-08  09:17
  39. 2010. szeptember 9. 18:26172813.

    Kedves Anton!

    Nem az én tisztem megvédeni Gyöngyvirágot,(megtudja ő védeni magát)  de a felsőmarós témát azért elég kioktató stílusban mondtad meg neki és én sem bírtam volna ki szó nélkül hasonló helyzetben.

     

    Sajnálattal olvastam,hogy megszűnik a KM magazin. Én annó a barátnőm hatására kezdtem el hímezni és úgy,hogy a magazinból nézett mintát csinálta épp,mikor kértem,hogy tanítson meg.Nekem nagyon hiányozni fog!!!!!

    előzmény:
    anton56 (172806)
    2010-09-08  21:39
  40. 2010. szeptember 9. 17:51172812.

    Sziasztok!

    Hát igen osztom a véleményt bogyimamival.

     

    Volt, hogy megvettem a külföldi laoikat iszonyú sok pénzért, és rájöttem, hogy oly felesleges! Azért is elkérnek csillagászati összeget,  - a mi KM-ünkből 3 számra is tellik egy árából - és semmivel nincs benne szinvonalasabb tartalim. De sajnos ezt hozta a vállság. De legyünk bizakodóak, és hátha nemsokára újra lapozgathatunk KM-et. A tartalom pedig nagyon tetszett nekem az utóbbi hónapokban. De nem vagyunk egyformák.

    előzmény:
    bogyimami (172811)
    2010-09-09  17:26
  41. 2010. szeptember 9. 17:26172811.

    Sziasztok Lányok!

    Szép Napot Mindenkinek!

     

    Bizony nagyon sajnálatos dolog, hogy a Keresztszemes Magazin nem lesz többet.

    Védelmében mondom, hogy nem romlott a színvonala 7 év alatt, elég sokszor hímeztem én is a lapnak, és szívesen tettem, nagy örömömre szolgált, és az ára 2003 óta úgyan annyi maradt.

    Ami nekem tetszik, az nem biztos, hogy a másiknak is az fog tetszeni, de ha adott hónapban nem is, de egy-két év után mindig találtam olyan mintát, amire nem emlékeztem, de amikor felfedeztem szívesen hímeztem ki.

    Bizony csak  a méreg drága külföldi lapok maradnak.

    Tudom, hogy ez a szerkesztőség adja ki a tetováló magazint, ékszeres magazint, nem hiszem, hogy ezeket jobban veszik, mint a KM-t.

    Reméljük, hogy hátha lesz még újra magyar kézimunka lap!!!!

     

    előzmény:
    Csillucska (172808)
    2010-09-09  07:50
  42. 2010. szeptember 9. 16:55172810.

    Sziasztok!

     

    A korcsolyát túléltük, a mama ott volt.Tájékoztattak bennünket, hogy nem tudom mi miatt sisak nincs, de lehet a szemüveg elé védő valamit kapni cirka 7000 ft körül direkt korizáshoz..A dioptriás úszószemüveget már megvettük a nyár előtt, 13500-ért, 61860 ft-os szemüveg mellett.Mi ez nekünk?A törlesztő részletünkről még nem is beszéltem....Ha nem kérdezek utána, a gyerek esetleg szemüveg nélkül úszik, vagy korizik, és alig lát.Az újságot kritizálni biztos lehet, de én már megszoktam, azért ha nem is mindig, de hímeznivalót is bőven találtam benne.Biztos lesz majd valamilyen másik helyette idővel, de aki igazán hímezni akar, az hímezni fog újság nélkül is.Régen sem volt kézimunka újság, és azért szép munkák születtek. Nekem hiányozni fog.

     

    Eszterlili 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  43. 2010. szeptember 9. 14:57172809.

    Sziasztok!

     

    Az nlc. goblen fórumonra sikerült feltenni pár képet Hunor unokámról.

    Még ha kicsit visszmentek a négyéves Danika is ott van.

     

    Sziasztok.dóra 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  44. 2010. szeptember 9. 07:50172808.

    Sajnálom, de mostanában alkalmam volt belelapozgatni, amellett, hogy azt tapasztaltam, hogy fogásra mind vékonyabb, az ár meg magas, azt is észrevettem, hogy míg az elején eldurrantották a jobb minták tárát, a mostani időszakra nem sok olyan maradt benne, amire rá tudnék bökni, hogy igen, kivarrom!

     

    Találtam a neisz által megadott oldalon egy olyat, ami engem kiütött, nekem azt muszáj, kell megcsinálnom, mert vá, feldobom, ha valaki kéri, akkor ne ide, hanem a csillucska@gmail.com címre írjon, azt tuti nem felejtem el, és ha igény van, akkor mehet a közös címre is, csak akkor is vagy a postaládámba sikítsatok bele vagy itt! Szerintem haláli... Dimensions egyébként.

    előzmény:
    tnoemi1976 (172807)
    2010-09-08  22:16
  45. 2010. szeptember 8. 22:16172807.

    Jó estét bökögetők!

    Most olvastam az xszemesen ezt a sajnálatos hírt!

     

     

    KEDVES BÖKÖGETŐK!

    MAGAZINUNK A DECEMBERI SZÁMMAL BEZÁR.

     

    Mármint a Keresztszemes Magazin!!
    Sajnálatos dolog, hogy idáig jutottunk!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  46. 2010. szeptember 8. 21:39172806.

    Tehát vacak volt a léc, ezért kellett a felsőmaró...

    Magyarul nem a keret elkészítéséhez (mármint nem a keret összerakásához) kellett.

     

    Igen, nem voltam ott. Ez igaz. Viszont 3 évet lehúztam asztalos mellett (azért csak ragadt rám valami akármilyen hülye is vagyok), illetve napi rendszerességgel jártam be üveges műhelybe, így 10-20 keresztszemes keretezésén már túl vagyok (bár egyetlen egyet hímeztem csak kiskorúval).

     

    Elismerem hogy nem lehet mindenhol keretlécet venni. Az anyagi vonzatát sem vitatom. Csupán az ellen merészeltem tiltakozni (ráadásul azt sem támadólag), hogy a keret összerakásához felsőmarót vásároltass...

    Egyébként javaslom hogy egy asztalba  szerelje be a párod (ha lesz saját), így egy marógépet kap, egy vezetővel kiegészítve el tudja készíteni a keretlécet lényegesen olcsóbb anyagból. Gyakorlatilag ugyanannyi munka mint a vacakot javítgatni. Fésűt (visszacsapásgátló) mindenképp használjon a géphez ha így használja.

    A 72cm-es kerethez vagy komolyabb anyag kell mint a kicsikhez, vagy össze kell fogni az oldalakat, ugyanis idővel meghajlana...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_972572 (172796)
    2010-09-08  03:54
  47. 2010. szeptember 8. 20:07172805.

    Sziasztok!

     

    Hát kissé liftezik a gyomrom, holnap a lányom jégkorizni megy tesin.Mondták, van kori, de hátha nem lesz annyi, akinek van vigyen azért.Kérdeztem, 38-asból is kellene-e.Neeem, abból csak 3 kell kb. az osztályban, a többinek elég a 32-33-as.Félek a szemüvege miatt.Remélem, abba is felmehet a jégre.Anélkül alig lát.Szerencsére a mama megy segíteni.Csillucska:együtt érzek.De nézzétek meg, kihez kerül ezután(ha tudjátok), ne járjatok pórul mégegyszer.Egy páran megint eltüntek a fórumosaink közül.Pl.Zsike-f, Erdőháti, Anik 4,Motika,Belinda is régen írt, Esztermiki is, hogy csak egy pár nevet említsek.Olyan jó lenne hallani felőletek is!

     

    Eszterlili 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  48. Torolt_felhasznalo_750216
    Torolt_felhasznalo_750216
    2010. szeptember 8. 16:21172804.

    Szia!

    Tudom van mindkettő,de akkor a Zétény tetszett!A Hetény is szép.

    előzmény:
    kulekov (172803)
    2010-09-08  16:00
  49. 2010. szeptember 8. 16:00172803.

    Szia!

     

    Most látom Te Zétényt irsz.

    Hetény nincs elirás. Te hallotad már ezt a nevet.?

     

    dóra

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_750216 (172795)
    2010-09-07  22:27
  50. 2010. szeptember 8. 15:56172802.

    Szia!

     

    Az első Dániel a fiaméknál 4 éves mult

    A lányomé Hunor és a második nov. végén Hetény.

    majd megszokom a lányomtól hallottam először ezt a nevet én 57 éves vagyok de még nem hallottam ezt a nevet.

    Ha belépsz hozzám van egy kép a két unokával feltéve.

     

    Szia.dóra

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_750216 (172795)
    2010-09-07  22:27

Címlap

top