Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anorexia, 12 évesen???
Létrehozva: 2005. szeptember 8. 17:37
A lányom barátnője szanatóriumba került, mert két hónap alatt kórosan lesoványodott.Nem eszik, csak az a két hatalmas szomorú szeme világít sovány kis arcában.A leány nagyon érzékeny, amit a kamasz társak mondtak neki, készpénznek vette. A sértést is, meg azt, hogy Ő dagadt.Hát tenni akart valamit, így nem evett.Egy pohár joghurtot 4 km futással dolgozott le.Pedig nem volt kövér, csupán fejlettebb deszka, nyakig kézláb társainál.Domborodó formáit szégyennek tekintette, hiába próbált segíteni édesanyja, a baj külső megoldást igényel.A lányom beleroppan, nem tudja ,hogyan segíthet.Ötleteket kérek.Segítsetek....Mit tegyünk, hogy visszataláljon közénk?Természetesen orvosok segítenek rajta, de a barátnők mit tehetnek?
Azt hittem h én voltam az egyetlen olyan szerencsétlen 12 éves, aki szégyelte domborodó formáit... Én voltam a legfejlettebb az osztályból, ezért kilógtam a sorból. 10 éves korom óta leszoritottam a melleimet, bő bluzzokba jártam, amelyek eltakarták a fenekemet, és nagyon bő nadrágokban. Igaz egy kicsit kövérke is voltam. Szégyeltem h nekem melleim vannak (most h visszagondolok, elég nagy hülyeség...). Annyira gátlásos voltam h ha valaki rámnézett már könnyezni kezdett a szemem, és elöntött a forróság. Nekem aztán hiába mondták h szép vagyok, meg ilyenek, én csak a magam feje után mentem.Senki nem segitett...de senki sem tudott volna...egyedül jöttem rá mindenre. Arra h nem kell szégyelnem a saját testem, és büszkén megmutatnom önmagam. Igaz csak 15 éves koromban próbáltam megmutatni h milyen is vagyok. Magamtól kellett rájönnöm mindenre, csak ez segitett. Pszihológia könyveket olvastam meg ilyenek. s közeben jobban megismertem önmagam, belülről is. Az igaz h 16 évesen majdnem anorexiás lettem, de az is az én hülyeségem volt. Most 17 vagyok és tisztában vagyok önmagammal, bár még néha elkap egy olyan nem eszem ma semmit feeling. Ez soha nem fog elmúlni, csak halványulni. Mindenki önmagán kell segitsen. Szerintem a kislánnyal nem kellene folyton a problémájáról beszélni. Mikor beszélnek vele ne emlitsék az ételt, és mikor meglepit visznek neki az ne legyen étel.
Ez sajna így van. Én is észrevettem, hogy már nem eszem aannyit, mint a hülyeségem előtt. Eddig csokiból 4 kocka volt a min. most kettő a max. stb.
Majd visszaszokik, de iylenor mindenki a fizikai egészségét tartja szem előtt-ami normális-de ahhoz, hogy egyen, előszőr a lelkét kell rendbe rakni!
Igen, mindenképp írj!
a fórumon beszéltem olyan csajokkal, kaik már megjárták a kórházat, és nem túl jó élményekkel jöttek ki, szal nagy adag itartást küldök neki!