Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Pajzsmirigy túlműködés
Sziasztok!
Tapasztalatokat várok pajzsmirigy túlműködéses betegektől -gyógyultaktól, illetve a gyógyulás útján lévőktől egyaránt. Mennyire hosszantartó betegség ez? Nekem az orvosom fél-egy évet mondott, de a topicokat olvasva évekről van szó. Én 25 éves vagyok, 2 hónapja derült ki a pm. túlműködésem. Azóta Metothyrint (kezdetben napi 6-ot, most "csak" napi 4-et), valamint szívritmusszabályzót szedek. Fiatal vagyok, gyerekvállalás előtt állok, aggódom. Kérlek segítsetek tapasztalataitokkal.
Fejlemények. Sikerült 1 óra után elérni a laboros dokinőt, azt m'ta neki, hogy előfordulhat ez az érték, egy hónap alatt is. Valószínű vmlyen külső hatás megdobta a dolgot. Legsűrgősebb, hogy álljon le a gyógyszerrel, és lehetőleg még ma menjen el a dokijához. Állítólag stressz, időváltozás...stb. is hirtelen változtathat.
Én semmit nem értek ehhez! Van vm spec. diéta,nem? De lehet, hogy hülyeséget írtam!
köszönöm!
Nekem szerencsére nincs vele bajom (van más :-)) Úgy van az érték, hogy 0,4-4,0. Koll.nő évek óta:0,02. Erre m'ta a doki, h. minél alacsonyabb, annál inkább túlműködik. Múlt hónapi lelete 0,01. Erre tegnap jött ez a 35,4. Ezért kezdtünk utána nézni, hogy ez most mi? eleve, ha a normális felső határa 4,0, akkor élhet-e egyáltalán olyan ember, akinek 35???
Ő sem nagyon ért hozzá, csak eléggé meglepődött. Elnyomtak egy vesszőt??? Hívta a dokiját, nem igazán tudott mit szólni hozzá!
A szanatóriumról az egyik ismerősömtől hallottam, akinek az allergiáját, asztmáját kezelik ott. Ha a keresőbe beírod a Kékestető és a szanatórium szót, akkor megtalálod. Bővebb infot ott találsz róla.
sziasztok!
Koll.nőm is túlműködéses. Évek óta a Rapid TSH ereménye 0,02. Tegnap kapott egy olyan leletet, amin 35,4 volt. Néztük interneten, meg máshol, de semmit nem találtunk róla. Szerintetek van egyáltalán ilyen érték? Vagy most mi ez?
Köszönöm!
Erről nem is hallottam még!!!Milyen szanatórium,és melyik tip.pm.betegséget kezelik?Még jó hogy jövöre már szerettünk volna elmenni a tengerpartra.ilyeneket honnan hallasz?A dokid mondja,vagy olvastad vhol?köszi!
Szép napot mindenkinek!!!
Tegnap végre sikerült eljutni, hacsak egy órára is megmártózni a jó hideg folyóvízben. Hihetetlenül jól esett!
Azt tudjátok, hogy a pm-eseknek nem ajánlják a tengerpartot, hanem inkább a dombosabb, hegyvidéki levegőt? Van Kékestetőn egy jó kis szanatórium, ahol nem csak asztmásokat, de pm-eseket is kezelnek.
Elég nehezen, de sokkal jobban, mint amikor tomboltak a hormonjaim ezerrel! Fürdeni kellene valahol egy jót!
Sziasztok!
Ha lehet én is csatlakoznék hozzátok.
Engem 2004-ben műtöttek Gyöngyösön. A pm 95%-át eltávolították. azóta gyógyszert szedek, L-thyroxint, jól vagyok. A dokim (dr. Solymosi) javaslatára az adagom egy kicsit meg lett emelve, mert mi is gyermeket szeretnénk. Ha minden igaz a gyermekvállalásnak a betegség nem akadálya, csak kicsit gyakrabban kell majd ellenőrizni a vérképet. Remélem minden rendben lesz.