Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Rosszabbul élünk, mint 4 é
Sziasztok! nem politikai vitát szeretnék, hanem közvéleménykutatok én a szűk családban azt látom, egyikőnk sem él rosszabbul (jobban sem), mint 4 éve, de valóban érdekelne, TI mit mondtok, az ország legkülönbözőbb vidékeiről, mindenféle korosztályból. Mert nem tetszik egy kijelentés, aminek nem látom a hátterét, az alapjait. Nem számítok cáfolatra vagy helyeslésre; mindegy, mi a vége, csak őszinte élettapasztalatok alapján alakuljon ki.
Nem szeretem aki a számokkal dobállózik anélkül hogy pontosan tudná mit is jelent. CSak szajkózza amit a tv-ben hall és az újságokban lát.
Még mielőtt nekiállsz írni hogy MSZP vagyok csak hogy tudd, nem! Csak nem vagyok olyan sötét agyu mint sokan ebben az országaban!!!!!
Mi is jobban elunk, 2 gyerekkel, Bp-en, es mind a ket nyugdijas-par szulok is, videken. Szerencsesek, jo a nyugdijuk, telik belole. Persze vannak rosszabbak is. Egyik tesom pl. munkanelkuli,de a felesege keresetebol is megelnek, csak nehezebben (Borsodban), anyamek tamogatjak oket egy kicsit.
A "rosszabbul elunk" plakatokon rendszeresen elgondolkozok, es nagyon lehangol, mert szinte mindet megkerdojelezem (talan a munkanelkulit nem, ezt Kelet-Magyarorszagon aki megfordul, nem kerdojelezi meg). A gyogyszerek is, amiket a szulok szednek, lenyegesen olcsobbak, mint annak idejen, vagy ugyanannyi. Persze nem a flancosabb fajtakat szedik. Szerintem ocsmanyak ezek a plakatok. Nem vagyok Mszp-s, de a pozitivak (igen, megcsinaltuk) sokkal jobban tetszenek.
Ha elolvasod a topikindítót, akkor láthatod, nem a pártállásodra kíváncsi, hanem arra, hogy ...(olvasd el)
Ez rossz irány, innentől majd megint anyázásba fullad a vita.
Hogy ki hogy él az szerintem nem kormány fügö ...ezt is csak a fidesz tudja igy beálitani.Ha ök kerülnek a polcra ugyanugy nem fognak semit tenni hogy jobban éljünk és csak a hülyék tudják elhini amit igérnek.Anyi mindent igértek hogy az már vic .Ha rajtam mulna akkor biztos hogy a kis pártoknak adnék eséjt például szdsz ,kiegyensujozott és nem hazudnak...
Mi perpillanat jobban, de ki tudja, meddig tart...
És szvsz szinte semmi köze a kormányokhoz, hogy ki hogy él. Ált, az emberek mikrokörnyezete sokkal döntőbb, mint hogy jobb vagy bal kormány van... úgyis mind csak lop magának, tökmindegy. Hogy melyik tájegységen él, hogy viszonyulnak hozzá a munkahelyén, az sokkal fontosabb. És az életkor és a végzettség sem mellékes.
Mindenkinek!
400.000 munkanélki ó bocsi álláskereső vagy és 300.000 alkalmi munkás.
ez 700.000 ember,beszorozzuk mondjuk 3-al,akkor 2 milla százezer ember él a lét peremén
Minden ötödik épplediplomázott munkanélküli
Nyilván egyedi pédák mindenre vannak,arra is,hogy szegényebb,meg gazdagabb lett -e valaki,de ugye az általános tendencia a lényeg.Miniszterelnök vagyona is-200millát nőtt 2 év alatt pl.
Egyébként ha OV kijelentené,hogy milyen szép havas a táj,milyen szép fehér a hóakkor az MSZP kapmányt indítania, és egyébként meg ne legyen demagóg aFIDESZ,amikor a hó nem is fehér,hanem szürke és hogy nem is havas.(Nálunk most hatalmas hó van)
Akkor pelenkára fizettél, most tankönyvekre, akkor kolidíjt nyögted az ösztöndíjadból, ma a lakáshitelt törleszted, stb
ÉRTELMETLEN!
Szia
1.-vel egyetértek,de mi sajnos rosszabbul élünk Nem tudom megmondani,h miért.Pár évvel ezelőtt is volt hiteltörlesztésem,rezsim és kevesebb volt fizetésem.
De akkor még több jutott karácsonyi ajándékra pénz,akkor jutott legalább heti egy étteremre pénz,stb.
Én ezt nem értem.......
erről van szó, mindenki elsősorban maga tehet arról hogy él,nempedig aktuál kormány
milyen hátrányok érnek hogy román vagy?
Biztosan vannak olyan területei az országnak, ahol igaz ez a mottó. De nem kellene általánosítani. Lehet, h ezért meg leszek kövezve, de én úgy látom, saját családomnál, illetve a baráti, ismerősi körben, hogy aki akar, az tud dolgozni, és ott nem mondják azt,h rosszabb a helyzet, mint pár éve. Sőt... Nincs fene nagy luxus, (erre nem is vágyom) de azért lassacskán csak jutunk előbbre. Persze ezt nem a kormánynak köszönhetjük, hanem annak, h tanulunk, mellette dolgozunk, akarunk tenni saját magunkért.
A statisztikához: mindezt egy Bp melletti községben élő, de Bpen dolgozó harmincas, családos csajszi mondja.
Viszont mar most hanyok az OSSZES PART kampanyatol
Sziasztok!
Az én családom sajnos rosszabbul él. Három gyermekem van, mindegyik tanul az én fizetésem 65. ezer nettó, a férjem 1 éve munkanélküli, 46 éves ezért sehová sem akarják felvenni. Kisfaluban élünk, a város elég messze van a bérletet nem szívesen tértítik a munkahelyeken vissza. Én csak remélni tudom, hogy lesz végre valami változás, és valaki az átlagcsaládokra is gondol.!!!!!
Én (BP) egyre jobban élek, de ezt a munkámnak, diplomáimnak, kinevezésemnek köszönhetem. Ha ez nem lenne rosszabbul élnék, mert azt viszonylag jó fizu mellett is látom, hogy mi mennyibe kerül, s tény, hogy annyival nem marad több, mint amennyivel többet keresek. Vidéken még nehezebb, kevésbé versenyképes diplomával (PL tanárok) szintén nehezebb, szerintem ma sokkal több embernek van hitele, mint négy éve és nem csak a lakásvásárlások miatt.