Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyűjtsük álmainkat!
Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!
Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát. Kavicsot.
De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.
Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet. Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!
talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!
Ilyen pénzügyi területes dolgot találtam és azt kell megtanulni. Hitelügyintézés, számlanyitás... Ilyesmik. Nagyon szeretném, ha ez összejönne. Ebből is le kell vizsgázni és ha okés, akkor fel vagyok véve :) Nagyon örülök!
Mi lett a teknőctojásokkal?
Sajnálom, hogy szakítottatok. Őszintén sajnálom, Insomnia.
Álmodról azt gondolom, a tények ismeretében, hogy nagyon fáj még szíved a dolgok ilyetén alakulása miatt. És tudatalattid segítségedre sietett: nappali boldogtalanságodat éjszakai kis boldogsággal igykezett enyhíteni. Ezért vitt vissza a kezdetekhez. Remélem, sok hasonló örömteli pillanattal ajándékoz meg a jövőben is.
A valóságról pedig, talán tudod, én úgy gondolom, hogy minden úgy történik, ahogy történnie kell. Akkor is, ha néha egészen mást szeretnénk, ha talán halálunkig fáj kissé szívünk, akkkor is úgy kellett alakulnia életünknek, ahogy alakult. Persze, néha, nehéz ezt lelkünk békéjével elfogadtatnunk. De reménykednünk kell, hogy sikerülhet.
Álmomra még nem volt időm. Fogalmam sincs, hogy jót vagy rosszat jelent-e?
Szia Janka, köszönöm, már jól vagyok!
A fiammal is arról beszéltünk, hogy Benedeknek jó ez a sport, már azért is, hogy itt a fény dönti el, az eredményt. Eléggé nagy az igazság érzete, nagyon bántja, ha nem úgy döntenek ahogy kell.
Élvezem én is nézni, mert felvették videóra, igaz, sokszor csak onnan tudom, hogy melyik ő, azt figyelem, ki a balkezes, mert csak akkor látom, mikor leveszik a sisakot.
Bonca, Drága, nagyon nehezek ezek a kisbabás hónapok mindenkinek. Hogy mennyire, mutatja, hogy sajátjaimra alig emlékszem - a nehéz időket kitörli az emlékezet.
Hiszen látom Zsófimon! Bár gyakran igyekszem átvenni a gyermekeket, hogy ő aludhasson egyet két szoptatás között, anyja is jön, nagynénje is, felszabadítani, "babázni", mégis, a folyton megszakított éjszaka hatására, újra és újra romokban hever, leesik lábáról. És Neked három kicsikéd van! Jaj. Nagyon megértelek. A kialvatlanság, a közelmúltban értesültem róla, szinte megőrjíti az embert. Hogyan is lehetnél türelmes tündi-bündi feleség, mai helyzetedben?
Mindössze egyetlen kiutat látok: ahogy az üzemeket "karcsúsítják" minden lehető eszközzel bajok idején, Neked is erre kell törekedned a házimunkával kapcsolatban. Minden nap aludnod kellene Benedekeddel összebújva, minden délután. Lesz, ami lesz! Neki is, Neked is nagyon jó lesz! Férjednek is! Pihenés, pihenés, ez az egy gyógyszer van a fáradtság ellen. Dehogy is vagy depressziós! Láttuk, tudjuk, hogy érzékeny, finom lelked van, és éppen ez a tulajdonságod ment meg a depressziótól, hiszen gyermekeid szeretetét, Te, nagyon át tudod élni. Kimerült vagy, mindössze erről van szó. A pihenés helyrehoz.
Kapcsolatotok? Férjedet csak fényképen láttam, és megállapítottam, hogy az az ember szeretetből és gondoskodásra való hajlamból van összegyúrva. Bízzál benne. Veletek van, mellettetek van. Szeret. Minden okod megvan a bizalomra, hiszen szavain kívül számtalan cselekedetével, értetek hozott döntéseivel, bebizonyította nagy-nagy áldozatkészségét, és azt, hogy csak Rátok figyel. Amikor pénz kellett, elszaladt a világ végére, amikor az ottlétetek túlságosan nehéz teher volt lelkednek, hazaszaladt Veletek. Tanul ma is, hogy minél jobb poziciójával minél jobb életkörülményt juttasson Nektek. Ezt látni a fontos, a "kanálcsörgést" majd elviszi az idő.
Minden házasságban vannak nehéz időszakok. Át kell vészelni, hiszen, ha valaki, Te tudod, hogy a házasság elsősorban szövetség. Amit lehetetlen csakúgy sutba dobni.
Persze, Nálatok nincs is erről szó. Pihenjél, drága Bonca, amennyit csak tudsz.
Mindezt, amit elmondtam, Te nagyon jól tudod. De talán nyugtatóan hat Rád olvasni róla. Semmi vész! Nálatok az alapokkal minden rendben van. És ha a vakolat hullik kissé, majd kijavítjátok, csak nyugi.
Mindig mondd el, ha valami bánt. Már azzal is könnyebb kicsikét, ha elmondtuk, ha meghallgattuk mások szavát. Hiszen ezért van ez a topik, ezért a baráti szóért.
A fáradtságon pihenéssel lehet úrrá lenni, és akkor megjön a béke is.
Szülőktől, rokontól segítséget kérni lehetetlen?
En egy darab pakisztani orvost ismertem otthon - akivel raadasul osszefutottam -mivel tolmacsolast is vallalt olykor .
nehez egy darab embert ismerve valamit is leszurni - de o felelmetesen hulye volt .
kepzeld - hogy mutet utan felulvivizsgalatra kellett mennem -es kiszurt maganak - hogy adjam oda a papirjaimat - majd o baratsagbol mindent elintez - de en nem mentem bele . Meg voltam elegedve az orvosommal .Mikor a vizsgalat befejezodott rakerdeztem az orvosomtol erre a pakisztanira .Erre nevetett es kinyitotta a szomszed kezelo ajtajat - ott hallgatozott .
Majd maskor azzal szorakoztatott - hogy oneki milyen hatalmas sikerei voltak a noknel - meg mielott megnosult . Mikozben egyutt dolgoztunk .A nyugati emberek mind panaszkodtak ra -mindig elojott azzal - hogy ok a muszlimok es felsobbrenduek es ok az igazak es ok gyoznek stb .Valami nagy profnak a lanyat vette el .
Egy cseppet sem volt jokepu , se okos ,se szimpatikus .Sokszor nehez megerteni notarsaim valasztasat .
O biztosan jol mondta, csak en ideztem rosszul. O maga iszlam kovetoje volt, de ahogy mondod a kasztok csakugyan nem fuggenek ossze azzal a hittel. A falvak szegeny nepeire mondta ezt, ahol a kasztok meg leteznek- ha nem is hivatalosan.
A jo es szep cselekves fontossagaban o is hitt. Azt mondta majd egy szep napon visszamegy es ingyen fog dolgozni a szulohazajaban.
Kicsit feddoleg mondta nekem en is megtehetnem ugyanezt....egeszen elszegyelltem magam amiert meg sosem jutott ilyen nagylelkuseg az eszembe.
Egyik legkedvesebb tulajdonsaga egyebkent az volt, hogy maximalisan imadta a kislanyat. Nagyon sokat meselt rola, - a kis holgy szemmel lathatoan a szuletese pillanataban a kisujja kore tekerte apjat.
A felesegehez sokkal inkabb "szigoru" volt...legalabb is ahogy beszelt rola, hiszen sosem lattam.
Nagyon nehez idoszak :par honapos baba . Nekem is volt - hogy a ferjem azt vagta a fejemhez- hogy sokszor az az erzese - hogy nincs is felesege .Mert - hogy az o babusgatasara nemigen maradt energiam .
Plusz meg letezik valami lappango feltekenyseg az apakban -az ujszulott fiaik irant .
SZia ! Meggyogyultal ? A kisfiam ot napig szenvedett ettol a hasmenes -hanyastol .
Milyen szep sportot valasztott ez a Benedek ! csupa nemesseg es lovagiassag .Kicsit divatjamult fogalmak ,ugye ?
Megis milyen jo latni - hogy meg leteznek !
Igen ,engem is magaval ragad a szecesszio es az art-deco .Neha megdobbenek - hogy 100 eves butorok milyen modernnek hatnak .
Szerintem beke nincs ,legfeljebb annak a latszata igazsag nelkul .Ezert orulok mindig ,ha latom - hogy emberek kiallnak az igazukert .
Lánykám már járt állatkertben! Kb. két és fél éves volt, és nagyon élvezte!
Anyám telefonált, hogy olyan kis szemfüles, még a botsáska sem tudott elbújni előle, ő észrevette.
Minden érdekli, imádja a természetet! Rajong az állatokért!
Én meg érte!
Klára, tényleg, nagyon szép az a lámpa, csak így, egyszerűen, szép.
Olyan kis titokzatos!
Angol hölgyikék jutnak eszembe, ha ránézek ilyen lámpára. És az akkori kor, ami igencsak bővelkedett titkokban.....
Bangaldeshi kollegadnal alaposan osszekeveredett a hinduizmus es az iszlam .
Ofelejuk a hinduizmus evezredes szoveten csak egy vekony fatyol a par szazeves iszlam .A hinduizmusnak iszonyu nagy hatasa van - az egesz vilagra .egyebkent .
Termeszetesen a Koran szerint nincsenek kasztok ,elozo eletbeli tevedesek miatt a jelenben valo buntetes vagy epuletek felhuzasaert jaro paradicsomi jutalom .
Az emberi eletek megmentese -es a szegenyeken valo segites az az ismetlodo elem -amiert paradicsomi jutalom jar -illetve a honvedelem,.
A Koran szerint a hitetlenek egyik jellemzoje - hogy arcuk elborul -ha leanyuk szuletik .A hindu ferfi egyik szent kotelessege fiu gyermek nemzese .
itt sem volt mindig ilyen az elet .sok sok hirtelen jott penz .
Rég jártam itt....
Igen álmodtam, de ennek szerintem nincs sok jelentősége. A barátommal álmodtam, akivel nemrég szakítottunk. Egy társaságban voltam, ahol bemutattak bennünket, és mi mondtuk, hogy már ismerjük egymást, aztán átöleltük egymást: ahogy szoktuk, hosszasan... ennyi. (Szerintem azt jelenti, hogy abban reménykedem, hogy kibékülünk, de ezt álom nélkül is tudom.)
És a te álmod? Bármilyen bonyolult is remélem, jót jelent neked!
Bonca drága, nagyon rossz ilyeneket hallani, remélem, hogy ez tényleg a fáradtságodból adódik. Hiszen csak egy pár napja volt, hogy áradt a leveledből a jó kedv, a vidámság. Minden okod meg is van rá, ha ránézel a három gyönyörű gyermekedre.
Majd, ha benéz Klára, biztos ellát egy pár okos jó tanáccsal.
Kedves Klara, jo az Ikeaba jarni, en megertelek :D hisz a kisgyerekesek, babasok is itt tudjak kielni az etterembe jaro kedvuket-mashol enni valo kedvuket stressz nelkul, szoval jo az :)))
napok ota morzsolgatom magamban a kerdest, beirjam, vagy ne, jo is lenne mert szeretem a bolcsessegeteket, a tapasztalataitokat, amikor egy mondattal tovabbsegitetek a gondolkodasban, de ugyanakkor akarhanyszor benezek csupa deru ez a hely minek irjak rosszat
meg hat magam sem tudom hogy tenyleg az van e ami van
roviden, szemermesen tetovan szegyenlosen irom,
ugy tunik, de tan nem bniztos hogy kisse romokban a kapcsolatunk, a hazassagunk, vagy a sok nehezseg kozben nem vettuk eszre hogy elromlott, es most hogy minden jo latszik meg, vagy most a 3 gyerekkel jaro rengeteg teendo nulla szabadsag hozza ki, rengeteget veszekedunk, keves a kedves szeretos megnyilvanulas, ezt egyikunk sem akarja persze jo lenne ha megjavulna, de magatol, csak ugy nem fog, valamit, valahogy tennunk kellene, nehez ugy, nehez evek ezek, meg kellene valahogy orizni kozben onmagunkat, a parkapcsolatunkat, de innen konnyu akar rossz iranyba is menni.
Éppen arra akartalak kérni, hogy majd mutasd meg, szeretem én is ezeket a meleg színeket.
A kislányod azóta már javában élvezi a sok látnivalót, csak legalább ott jó idő lenne, ne olyan mint nálunk, esik az eső. Eszembe jutott, hogy a legnagyobb unokámat is, aki most lesz 17 éves, én vittem először az állatkertbe. Nagyon élveztem, a kis csodálkozó arca, még most előttem van.
Klára, itt derülök magamban, hogy mennyire ismered már a topicod társaságát. Pont így gondoltam én is, eszemben sincs az ilyen ajánlatokat megnézni. Csak akkor nyitom meg a postámba a boritékot is, ha ismerős a feladó.
Szép a lámpa, amit mutattál, megvan már, vagy most akarod megvenni?
Jó szórakozást az Ágnes barátnőddel!
Holnapra várom én is a barátnőmet, a múlt hétre igérkezett, de lekellett mondanom az utazás miatt.
Vettem egy (sztem) nagyon szép, földszínekből álló anyagot. Mindenféle, kisebb-nagyobb kockák vannak rajta, mindegyik más színű: terrakotta, bézs, barna, mogyoró, megspékelték nagyon! És virágmintákkal is dúsították.
Most készülünk majd átrendezni a lakást, és az én ízlésemmel harmonizálnak ezek a színek.
De tudod, mit? Ha kész, lefényképezem, és megmutatom!
Megyek, folytatom!
B.
Szép napot!
Álmodtál-e ismét, Insomnia?
Nekem ma éjjel nagyon hosszú és bonyolult álmom volt. Majd elmesélem, délután lesz időm foglalkozni vele.
Nagyon örülök munkahelyednek, kicsi Anita. Bár máris megmutatkozik, hogy milyen ritkán fogsz betévedni hozzánk elfoglaltságaid miatt.
Ötös lett a vizsgád? Mert bár az időpontok mindig kiesnek fejemből - nekem már az idő semmit sem diktál -, úgy emlékszem, egyik vizsgádon tegnap túljutottál. Gondolom, nagyon sikeresen, és gratulálok.
Ha lesz rá időd, számolj be, kérlek, róla és munkádról is. Nagyon érdekel. Hiszen ez sorsod alakulása.
Laura, kérlek, mondd el, röpült a nyílvessző, vagy még késlekedik. Állandó izgalomban vagyok e miatt.
És folyton nyakamba szakad az eső, ilyenkor eszembe jut, hogy kár volt ennyire imádkoztatnom a mi Katinkat. Nálad is szivacs már a kert?
A múlt napokban nyakonvágtak, mint írtam, a Bölcsek, azóta gyáván békén hagyom őket. Neked mit mond a kártya? Esetleg rólam is megkérdezhetéd őket? Úgy általánosságban, csak azt, hogy mit hoz a jövő. Lehet?
Magdim! Csukott szemmel ráböksz a számokra, és máris Tiéd a főnyeremény - ha eltaláltad! Mindenki segítségedre lesz. Akár befogájk szemedet, kérésedre!
Megmutatom álmaim lámpaernyőjét. Csukott szemmel fogok rábökni!
Haraposlo, néha benézel, és talán nem is harapsz. Aha! Az tetszett meg annyira, hogy leereszkedtél közénk szavaiddal is, hogy Bendo lánya lóbarát!!!! Aha! Aha!
Ilyen videókat, tájékoztatlak, mi, zárva hagyunk. Mert egyszer svábbogarak másztak elő, egyszer meg egy bizonyos gróf,vagy ki, aki nagyon obszcén alak, rémes felvétellel lepett meg bennünket. Ezért csakis megbízható, vagyis jól ismert helyről való ajánlaltokat fogadunk el, szinte egyezményesen, bár ez kinek-kinek, saját döntése. Ha megismertünk, és látjuk, jószándékú vagy, akkor majd más lesz a helyzet. Hozhatod felvételeidet. Ahogy gondolod.
Itt, édes Magdim, itt.
Kis ideig. Mert sok dolgom van. Jártam ma már fogászaton is, technikusnál is, minden a legnagyobb rendben van.
Jön Ágnes, igazi "kulturális" tervünk van, elmegyünk az Ikeába ebédelni és körülnézni. Ki hangversenyre jár, ki IKEÁba. Kinek, mi jut.
Illetve, ki, mit teremt magának, igénytelensége szerint. A körülményeket kár okolni bármiért is. A megoldások bennünk vannak. Vagy nincsenek.
De jó ez a péntek13!
Félig-meddig nevem napja!
Szép napot mindenkinek!
Az előbb jöttem rá, hogy ma péntek 13 van!
Kellene venni egy lottót, de azt sem tudom, hogy kell kitölteni.
Visszajöttem a piacról, megúsztam eső nélkül, most viszont már esik.
Hol vagy Klára?
Szervusz Bendolino!
Jól tetted, hogy elengedted a gyereket a nagymamával, mekkora nagy élmény lesz ez, úgy a nagymamának, mint az unokának. Nagyon aggódos vagyok én is, de azért csak hagytam, hogy önállosúljanak egy kicsit.
Milyen anyagból varrod az ágyterítőt?
Szervusz, Kusza!
Nem, nem haragszom. Köszönöm, a gyerekek nevében is!
Ma kirándulni ment anyámmal a lányom. Fájt elengednem, de annyira akart menni, hát menjen.....nagy volt a boldogság, amikor meglátta a barátnőjét (egy napon szültem a barátnőmmel, és a lányok is nagy barátnők!!!).
Anyám óvónő, és vitte az oviját, meghívta az én lányom is! Nagy az öröm, mert először mehetett el nélkülünk! Állatkertbe mennek Pestre, és a Nagycirkuszba. Ez külön öröm számára, mert imádja a cirkuszt. Hab a tortán, hogy lovas revü lesz, és bolondul a lovakért! Ma is lovacskás pólót húzott, tegnap leptem meg vele!
Jaj, nem tehetek róla, de nagyon szeretem a gyerekeim, fájdalmasan nagyon! Talán azért, mert megszenvedtem értük, túléltem értük két mélyvénás trombózist, majdnem egy éves injekciókúrát.....de megérte!!!!!!
Szép napot nektek! Megyek, megvarrom az ágyterítőmet, már félig kész!
B.
Békés, szép éjszakát kívánok!
Kata, persze, hogy Vásárhelyi!
Éppen ezt mondtam, hogy a szecesszió nem fedezte fel a zebrát! Pedig milyen szecessziós állat!
Én is nagyon szeretem Vasarellyt. Nagyon. Milyen nagyszerű világ! Óriási felfedezés, a maga egyszerű módszerében!
Szép képeket kaptunk tőled, de azt olvasók mindet kenterbe veri!
Mindig öröm, amikor betoppansz közénk, Bendo. Gyönyörűség olvasni soraidat, amely gyermekeiddel való szeretetteljes törődésedről szólnak.
Hogy kissé bolondosak vagytok osztálytársaiddal a mai napig? Tetszik. És felesleges aggódnod: azok is maradtok. Mert igaz az, amit Picasso mondott, hogy aki fiatalnak született, az élete végéig fiatal marad.
Kislányod teljesen elbűvölt. Olyan igazi kislány, amilyenek a mesékben szoktak szerepelni, akik talpraesettek, értelmesek, jószívűek. Fiacskád pedig szakasztott olyan, mint a mi Domonkosunk. Édes.
Néha tényleg homokóra ez a gép! Csak pergeti, pergeti az időt.
Remek nyarad lesz!
Magdim, a szállásügyet nyugodtan rábízhatod szerintem gyermekeidre, rég tovatűntek azok az évek, amikor még nekünk kellett igazságot tennünk. Majd ők megvívják a maguk vitáját. Az ő ügyük, nem érdemes emésztened magadat miatta, bár az tetszik, hogy megérted lányod döntését.
Remek nyarad lesz. Budapest nevezetességei, majd Bécs, Prága! Szuper! A legszebb városok.
Tamás olyan, mint egy duzzogó kisfiú. Majd csak felnő egyszer...
Nagggyon-nagggyon tetszik az anekdota, Kata! Valamikor nálam is vezető szín volt a barna, aztán az említett véleményre jutottam magam is, de most megint van barna szerkóm. (Jó kis argó!)
Jól mondod, vannak szinte boldogtalannak született emberek. Bár, ma már, inkább úgy tudjuk, hogy sorsuk formálta őket azzá. Hallottam magam is egy jó példázatot, elmondom:
Két rab néz ki a börtön ablakán. Egyikük a sarat látja, másikuk a csillagokat.
De miért? Miért? Oka van.
Mindig oka van. Anyánkra valami úton-módon mindig hasonlítunk valamiben, ebből a cipőből lehetlen kibújni. Ha Zsófimnak azt mondom, hasonlítasz anyádra, elképed. Ha apádra - azt is. Persze tudja, hogy tréfálok, és nagyot nevetünk.
Anyámtól, fiatalon, én is igyekeztem különbözni, ma már szeretem magamban egyezőségeinket. Sok van.
Ma kissé bajban vagyok magammal - megyek tovább hozzászólásodon -, mert délben fehérje ebédem volt, és megörvendeztettem magamat vegyszerrel édesített tejszínhabbbal kávémon, és jóval hat után ettem ismét, hogy elkerüljem gyomromban a fehérje és a szénhidrát találkozását, és úgy örvendeztem este a pirított korpáskenyérnek, mint majom a farkának. Ezt kifogásolom. Mert az evés nem lehet örömszerzés! Ezért mondom, hogy valami baj volt.
Sziszikém járt itt, nagyon jól van. Örömmel láttam vidámságát, ami házassága éveire tovatűnt.
Ez az új, különleges hortenziám. Ugye, milyen bájos? A gyermekkori tündérmesék jutnak eszembe róla.
MIlyen konyveket szeretsz olvasni??? Nem lehet konnyu idot szakitani.
Mindenki panaszolja -itt a ncl-en is, a mostani fiatalok nem olvasnak mar eleget. Fiatalja valogatja-igaz?
Talaltam neked egy tavalyi kepet, amin oreg is, "fiatal" is van...!
Tiffanyi es secesszio...viragok, indak...madarak...De zebrak???
Roluk Vasarelly jut eszembe inkabb.
Mult honapban ismet megneztuk kicsit szemfaraszto kiallitasat-muzeumat. Izgalmas es erdekes. De a zebrak nem voltak meg-hova lehettek??
Ma reggel kaptam nehany fotot a konferencia szinhelyerol. Nezzuk csak, fol tudom-e rakni??
No, ez most nem volt gond! Az elso ketto a szalloda teraszarol keszult. A harmadik a magyarosch diszvacsoran ahol mi nem voltunk..a negyediken pedig foltehetoen az EN szekem lathato...!
Klaram lelkem. Erdekes dolgokat irsz-nem tudtam, hogy a buddhistaknal a felesege a foszerep.
Bar, ha belegondolok ez beigazolodik azon keves buddhista i eseteben akiket ismerek.
Kisvejem ha neha vitazva, de lenyegeben mindenben elfogadja eros akaratu Zsofim donteseit./ pedig a leany NEM koveti a hitet/
Will szulei -kulonos emberek, a buddhizmus otlete toluk ered- kutya-macska hazassaguknak epp most lett vege, az asszony kivonult a kozos eletbol, uj fejezetet nyitott. Boldogtalan teremtes, barhova megy...az biztos.
Velem kapcsolatban is igazad van- ha ismered a nem igazan hizelgo kifejezest "passziv agressziv"...bennem sok van belole. Szeretem ha nekem van igazam, ha nekem kedvez a sors- de jobban szeretem "masnak" atadni a komolyabb dontesek dicsoseget es kinjat .
neha eltunodom milyen nagyon kovetem edesanyam utjat, modszereit- pedig mennyire mas vilag ez a vilag-es megis.
Sose hittem volna, - termeszetesen . Hiszen anno "felvilagosult" es szabadelvu fiatalok gyanant azt hittuk az o elvei, gaykorlata..elete mar a multte-mi jobban tudjuk. Lehet..de a vegeredmeny nem igazan kulonbozo.
................
Ehes piggy makkal almodik. En meg nem is tudom mivel..de valami finomsaggal az biztos. most majszoltam el /2 perc alatt.../ vekonyka kis salatas szendvicsem..maroknyi sargarepam.
Hosszu lesz az ut az uj ruhatar megvasarlasaig! De nem baj....meglesz!
Addig is? ma a barna szoknyam van rajtam, barna bluzzal. De ezeket legalabb szivbol kedvelem. A szoknyan van egy azsurozott , csipore passzent resz, kis turkiz szinu gyongyokkel. Benne.
Kenytelen leszek megtartani...!!
Ismered a hires-hirhedt anekdotat ?
Csortos Gyularol koztudott, hogy eles nyelvu, ellentmondast nem turo..nagyteremszetu ember volt. Es igen-igen jol oltozott.
Egy unnepi vacsora alkalmaval, ahol termeszetesen elegans szmokingban, csokornyakkendovel es az elmaradhatatlan lakkcipoben jelent meg, megakadt a szeme szegeny jo --aprotermetu..szereny modoru - Ascher Oszkaron, aki tetotol talpig barnaba oltozve /barna oltonyben...barna nyakkendovel...barna cipoben/ alldogal a szoba kozepen.
Melle lepett;
" Mondja csak, maga sz...nak maszkirozta magat az alkalomra?"
szurte a foga kozott, majd sarkon fordult es mar indult is tovabb.
Szervusztok!
Rég nem voltam, nem tehetek róla, a két gyerek nagyon lefoglal....nem mentegetőzni akarok, csak egyszerűen nem érem magam utol....
Klára, láttam, meglested a gyerekeim, nagyon örülök...
Anita, látom, te is voltál. Magamról nem igazán van fontos dolog fönn, vagyis inkább, a két legfontosabb dolgot azért megismerted:
ők a gyerekeim. Mindennél és mindenkinél fontosabbak számomra.
Szervusz Klára!
Már reggel ide ültem, de ez a masina olyan lassú volt, minta tetű. Nem rég hallottam az unokáktól, hogy lát minket egy indián a gép előtt: Fehér ember nézi homokóra.
Meguntam a várakozást, kikapcsoltam, elmentem a Gyurival a megbeszélt randevúra, a LiDL-be. 11-ig tartott edzést, addigra bevásároltam, hazahozott.
Arról beszéltünk Tamással, hogy ez a vívás, pont Benedeknek való, mert itt a lámpa jelzi az érintést, és így, vitának nincs helye. Eléggé önérzetes gyerek, nagyon tudja bántani, ha valami igazságtalánság történik vele.
Ágimék készülnek haza, majd a jövő hónap végén. Mint ahogy már írtam, Pesten szeretne 2 3 nap valami szobát kivenni, több helyre szeretné Lilianát elvinni. Ezt nehezen tudná megoldani úgy, ha Tamáséktól kellene minden nap bejárni. Napközben egy kicsit megpihennének, és déliután folytatnák. Igen ám, de ez Tamásnak nagyon rosszul esik, már beszéltem vele, próbáltam megértetni, de hajthatatlan. Azt mondja, majd pont akkor elviszí a fiúkat egy túrára. Rengeteget aggódom ezért. Ági, 3 ágyas szobát akar kivenni, hogy én is velük legyek. Utána, úgy tervezi, hogy majd én is megyek velük, először Bécsbe, majd Prágába.
Magdim, nagyon szerencsés ember vagy Te! Gyermekeid, unokáid kivétel nélkül nagyon tehetségesek, és mindegyikük megtalálta - találja - a maga műfaját, amelyben sikeres lehet. Nagy ajándék ez az élettől!
Lányoddal mi újság? Esetleg erre hajóznak lányával, felfelé a Dunán? Vagy iderepülnek, netán gurulnak? Mi hír róluk?
Az igazságnak ezer arca van, ezt muszáj elfogadnunk lelki békénk érdekében, Janka, én így gondolom, mert akár háborgunk, akár nem, a dolgok mennek saját útjukon, nélkülünk. Csak magunkkal tolunk ki rossz közérzetünkkel. Persze, lehetnénk az ügyek harcosai, akár, de erre születni kell, erre szentelni a teljes életet, és elfogadni, hogy jöhet a tüzes trón vagy a kereszt. Én másra születtem. A nyugalomra, harmóniára, szeretteimnek.
Ilyenkor szokás mondani, rúgj belém, vess meg, köpj le...!!!! De inkább kímélj meg, ha lehet...
Tiffany lámpákat nézegettem, Janka, és eszembe jutott, milyen remek lámpaminta lennének a zebrák! Hogy milyen nagyszerűen el lehetne készíteni! Érdekes, hogy ezen gyönyörű, csíkos lényeket ez a műfaj eddig figyelmen kívül hagyta. Csak a szitakötő, a béka, persze a szecesszió ajándékaként. Imádom a szecessziót!
Bizony így van ez, Kata! A rossz sors elfogadása, úgy tudom, a buddhistáknál hasonlóképpen van. Ezért ismeretlen körükben az öngyilkosság, mert következő életükben nagyon meglakolnának érte! Úgyis mindent le kell tölteniük, ami ezen életükben elviselhetetlen, kamatostól. Ami viszont nekem fura, hogy a személyiség jellemzőitől függetlenül a feleség az abszolút úr a házban, a férfinek kötelező teljesen alárendelnie magát. Akár, ha ő a domináns típus, akkor is. Nekem ez nem tetszik. Mert nekem átok lett volna, ha nekem kellett volna uralkodnom házaságunkban, mert én odaadó típus vagyok, Hozzád hasonlóan. Ugye, igazam van Veled kapcsolatban? Na, egy uralkodó típúsúnak nagy szenvedés aztán a házassága! De van erre is magyarázat: ez a karmája, ez karmikus kapcsolat. És van menedék: elmenekülhet a megvilágosodásba, amikor is már maga az élet az illúzió, a valóság a meditálás üressége.
Hát, jó! Kinek a pap, kinek a papné. Itt, nálunk, választott hit, saját döntés, saját sors. Én az utóbbi időben ismét hajlok az ateizmus felé.
Ez idei legszebb dáliám.
Szép napot!
Jajj de jokepu ez a fiu..gratulalok az aranyeremhez- az elso, de nem az utolso!!
A kutyus belefaradt a sok izgalomba....
Ugye tudod, hogy a zidei nagy nemzetkozi kutya0-szepsegvernyet New Yorkban egy bejgli nyerte??? Ez volt a legelso alkalom- altalaban nem veszik oket ENNYIRE komolyan... legtobbszor a kikent-kifent pom-pomos ebek masiroznak el a nagydijjal.
De ez a bloki igazi "nyero volt"! Ugy setalt korbe korbe, egnek kunkorodo farkaval, ontelten...huvos eleganciaval...nem volt ketseg.
Mindenkit levett a labarol- "Uno! Uno! " kiabaltak, tapsoltak a nezok.
Ez a neve... Uno.
Bizonyam; Numero uno.
Volt egy Bangladeshbol szarmazo kollegank egyszer-egy evig dolgozott itt.
Muszlim is volt...meg nem is, mindenkeppen hajlando volt kompromisszumokra...attol fuggoen neki mi volt kedvezobb /eletvitelere ertendo/ De jokat beszelgettunk - folyton kerdezgettem....akkoriban meg jartam itt a bufebe es egyutt szoktunk ebedelni.
Szoval...o mondta egyszer- hogy a kasztok megkulonboztetese azon az elkepzelesen alapszik, hogy ki mikent elt ELOZO eleteben.
Azaz a megkulonboztetes ilymodon "elfogadhato";
hiszen aki most megvetett, alsobb osztalybeli, az valami rosszat tett korabban.
Vagy valahogy ilyenforman...
nem tudom csakugyan igy van-e vagy csak engem hulyitett a magyarazattal.
Azt is mondta, a gazdag muszlimok azert epitenek mecseteket,. minareteket, mert azzal biztositjak be a mennybe valo bejutast.
Fura szemely volt...Kb otszor olyan kulonbnek gondolta magat pusztan azert mert ferfiunak szuletett.
Elgondolkodtam az elobb....milyen erdekes neve van az allatkanak- a regies formajaban....Ugyanakkor nem valami hizelgo...
Mert azt tudjuk, hogy "csokkent lato"...de hogy undok lenne? azt nem hiszem...
Es mi milyen modernnek hittuk magunkat -mikor a teavaj helyett attertunk rama margarinra .olyan helyre kis holland sapkas leany volt rajta - hogy persze - hogy elhittuk - hogy az csak is jo lehet .
Most -hogy megjavitottuk a rossznak gondolt vevonket -hallgathattam a kossuth adot . hat rogton arrol volt szo - hogy fizetni kell - hogy a varolistan elorekerulhessenek egy szakrendelesen stb .Allitolag Nemeto .ban is ez van -bar teljesen alkotmany ellenes gyakorlat - hogy anyagi elonyokert kapjon valaki gyorsabb ellatast .
Otthon a biztato az - hogy pl ez a retesbolt is tonkrement -mert az emberek nem toleraljak az ilyen lekezelo vislekedest . Itt nagyon sok indiai es tavolkeleti turi - hogy lekezeljek .Ketto ev cseledsorsbol nekik jut annyi - hogy lakast tudnak ottho venni .Csak a nepaliak kozt lattam ellenpeldat .Tudod ,ellene vagyok a gyerekveresnek -de mikor a helyi rendetlenkedo kisfiu lekopte a korcsolya palya alkalmazottjat -aki rendre probalta utasitani -akkor nagyon nagy megkonnyebules volt latni - hogy a no lekevert neki egy hatalmas pofont -es hivta a biztonsagi ort .
Hat a nyuszik lelkivilagahoz cseppet sem ertek . Ferjemnek volt gyerekkoraban -o kereskedelmi cellal szaporitotta oket es adta el .Neha o mesel szokasaikrol .Itt olvastam Mpiggy -tol arrol - hogy az anya nyul a tarolni tudja a megtermekenyitett petesejtet --anelkul - hogy a magzat elkezdene fejlodni .