Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nap & nap, ragyogás & meleg.
Szia kedves Ági
Először egy távolabbi úticél felé kacsingatunk,aztán reméljük Tenerife is lesz majd
A képeket pedig majd megpróbálom összeszedni
Puszi
Örülök hogy végre jelentkeztél, mondjuk annan nem hogy beteg a fiad. Pár képet kérek ide, tessék próbálkozni.
Következő uticél akkor mégsem a távoli kaland, hanem marad Tenerife??
Sziasztok !
Itt vagyok ám én is A fiam beteg lett,elkapta ezt a fránya járványt,és itthon maradtam vele beksibe ezért ez a korai időpont. Majd én is rakok fel képeket ,már megigértem Ágicának is Nagyon szép helyeken jártunk mi is ,gyönyörű volt minden,bár az az egy hét tényleg kevés volt sajnos.De majd legközelebb több lesz remélem.
Szép napot nektek
Húúú, nagyon jó időtök volt!!
Sajna nem lehet bejárni a szigetet 1 hét alatt....
Még keresek neked pár képet a Martianezről, volt belépő oda, de nagyon kevésnek tünt. Viszont hűtőládát nem lehet bevinni, kint kellett a kapuban hagynunk, na gondoltam ennek annyi, nem lesz meg, mire megyünk haza... tévedtem, megvolt.
pénteken jöttünk haza !!! isteni volt !!! csak kevés volt , ízelítőt kaptam a szigetből, úgy döntöttünk legközelebb 2 hétre megyünk. megpróbáltam az 1 hétbe sokmindent belesűríteni , a többit majd legközelebb .
voltunk a teide -masca szigettúrán , a loro parkban . santa cruzba, már nagyon készülnek a karneválra 5-én lesz !! hajókiránduláson , delfinlesen .
szerencsére velünk korrekt volt a neckermann. azt az apartmannt kaptuk amit kiválasztottunk, nem a legeliteb hely de nekünk megfelelt , jó központi helyen voltunk . minden ott volt a közelbe és az óceánra nézett a teraszunk .
31-fok volt,
nagyon tetszenek az age képei lago martinezről , oda is elakartunk menni csak arra már nem volt idő. mennyi volt a belépő oda ??
puszi mindenkinek
gemike
Egy kis fordítanivaló...
így keletkezett....
Pingvinárium
2007 karácsonyán
Pár karácsonyi kép.
Én már január eleje óta levelezek a Neckermannal, de most úgy tűnik leráztak....
Témám velük a következő
http://www.hotelstreet.co.uk/Hotels-2837-Adonis _Castalia_Park.html Ha itt ezen az oldalon jobb oldalon a keresés feltételénél beállítani hogy:Sorted by:All Hotels a következőket találjuk: 1 Star Hotels Adonis Los Brezos Hotel3 Key Apartments
Adonis Castalia Park Apartments in Costa AdejeEgy 1*os szállást sózott ránk a Neckermann 2 felnőttre +1 gyerekre 630 ezerért....karácsonykor......
szerinte ez 3*
Ez az 524-es hozzászólásomhoz tartozik még.
Pár elrettentő képre még készülök itt, hogy jól meggondolja mindenki, hová fizeti be a pénzét ha üdülni megy.....
Viva Neckermann!!!!
Én a szigeten élek, keress meg a vorostenerife skype vagy a vorostenerife@hotmail.com msn hívókon és szívesen válaszolok bármilyen kérdésedre.
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9004994&la=59412912?cmd=Article_showArticle&t=9004994&la=59412912
itt többen is vannak akik a szigeten élnek, olvass bele
Sziasztok!
Tudom nem errol szol a topik, de erdekelne, hogy van-e koztetek, aki jelenleg a szigeteken el? Engem inkabb Tenerife erdekel, infokra lenne szuksegem. Szeretnek kikoltozni.
Ezt ne hagyd annyiban semmiképp! Mi is törzsutasok vagyunk, minket még nem vertek át, de voltak már apróbb ferdítések...
Sokan esküsznek a TUI-ra, annyi biztos, hogy korrektebbnek tűnik a leírásokat böngészve is...
Ami a neckermannál partmenti szálloda, az a tuinál úgy van feltüntetve, hogy a partot 80 lépcsőn keresztül érhetjük el...
Ráadásul nyáron teneriffére készülnénk a neckermannal....jókor írtad.
2 felnőtt 1gyerek /// sógorom 1 felnőtt
884 ezer forintot fizettünk ki erre az 1*-os félpanós luxusnyaralásra.
Már írtam az irodának ahol foglaltunk, holnap bemegyek.
Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz, de hogy nem hagyom annyiban az tuti, ez lopás, átvágás, és becsapás felsőfokon.
Két Neckermann utunk volt, két nem túl kellemes szállodával, szóval én erősen leszoktam róluk, pedig jó ismerősöm dolgozik itt. Csak az én jó nyaralásom nem barátság kérdése...
Ez a "lefoglaltuk de nincs hely" számomra azóta nem igazán ismert, amióta magamnak foglalom a szállást. Kifizetem jóelőre, nehéz elképzelni, hogy ott ne tudjanak rólunk. Az utazási irodában már a helyek lekérésekor tudniuk kellett, hogy van-e ott hely, vagy sem. Szóval itt nyilván úgy voltak vele, hogy "ha már kiutaznak olyan messzire, úgyse jönnek haza", és az emberek 99 százaléka nem is reklamál soha semmiért. Az 1 százalék okozta kis többletkiadást bőven ellensúlyozza, amit a többieken meg lehet spórolni. És amúgy is: "szinte" ugyanott voltál "szinte" ugyanolyan szállásban. Szerintük...