Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A víz maximum 22-23 fokra melegszik fel, ami még nem lenne baj, de mivel a sziget vulkánikus eredetű, tudomásom szerint nincs strandolásra kialakított vízpartja.
Tisztázzunk valamit.
Én, kiemelt részt írtam. Az elég nehéz, nem jelenti azt, hogy nincs.
Ahol mi jártunk, ott csupán sziklás óceánpartot láttunk, és sehol egy fürdőző embert.
De nem zártam ki a fürdésre alkalmas tengerpart lehetőségét.
Pl. ahol 98-ben voltunk, a Hotel Jadran Isla Bonita-nak még tengerpartja sem volt, viszont egy igen elegáns hotelról van szó, benne tengervízzel töltött temperált medencével.
Ugyanez volt a helyzet 2003-ben, amiket a képeim is tanúsítnak.
Én a helyedben azért egy kicsit belenéznék az Internetbe, és tájékozódnék a szálloda szolgáltatásairól, és a területi elhelyezkedéséről.
Ha megadod a hotel paraméterit, vannak elég jól informált ismeretségeim, akik úgy a szállodáról, mint az utazási irodáról tudnak felvilágosítást adni.
Én úgy olvastam az utazási iroda füzetében, hogy Adejen, meg még néhány helyen vannak strandok, ahol kultúráltan lehet fürdeni és élvezni az óceánt.
Mi tenger fanok vagyunk. Imádunk lubickolni.. hajókázni stb.
Tengerparton a tengerben "kell" fürödni.
szeretünk jönni-menni is, de kell néhány nap amikor "csak" élvezzük a tengert. 23 fokos víz az már nekünk jó, azt hittem ennél hidegebb a víz.
Nincs bajom a szállodai medencével, de ha arra vágyom, akkor elmegyek egy wellness szállóba Magyarországon (igen színvonalasak is vannak közöttük) és nem tudazom el egy messzi tájra.
Kissé cáfolnám Lacibá iménti sorait, igen is van fürdésre alkalmas strand, és igazán minden strand más. Mi többször is körbejártuk a szigetet, és élveztük hogy mindig más szépségét mutatta meg nekünk az épp aktuális part.
Terasitas a sziget ÉK-i részén lévő strand, nagy hullámtörő kövek vannak a parttól kb 100-200m-re ami révén akár kisbabák is fürödhetnek a vízben, mert nincs ott hullámzás.
Mutassak képet, vagy megkeresed a topikban ezt a helyet, amikor írtunk róla.
Legelőször köszönöm a dicsérő soraidat, gondolom, sejted mit gondolok azokról.
Egy szó, mint száz, jól esnek az ilyen megnyilvánulások.
Már három alkalommal jártunk a Kanári szigeteken.
98-ban Tenerifén, akkor szeptember volt, a drágámat leptem meg szülinapjára ezzel az utazással. 2000-ben Lanzerotén, akkor márciusban, a 25. házassági évfordulónkat töltöttük ott.
Az általad is látott fotókat 2003 májusában készítettem, szintén Tenerifén, akkor a 60. születésnapom volt.
Elkeserítelek, Tenerifén elég nehéz olyan helyet találni, ahol fürdésre alkalmas az óceán.
A víz maximum 22-23 fokra melegszik fel, ami még nem lenne baj, de mivel a sziget vulkánikus eredetű, tudomásom szerint nincs strandolásra kialakított vízpartja.
Ettől függetlenül a kopár sziklákra bemerészkednek napozni a bátrabbak, de nem az a trópusi látvány, amikor egymást érik az emberek a vízben.
Viszont ha szállodába lesztek, a legtöbb hotel rendelkezik saját medencével, ahol kiválóan lehet fürdeni.
Az az érzésem, ha nem szeretitek a hideg vizet, ami a fürdést illeti, nem lesznek maradandó emlékeitek a szigetről.
Viszont már téren fantasztikus élményben volt részünk.
Bár mi kérdésed van, szívesen segítek.
Üdvözlettel: Laci(bá.
nagyon szépek a fotóid. Gratulálok!!
Magáért az élménybeszámolóért is érdemes volt olvasni a topicot.
Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, ti mikor voltál Tenerifen? milyen hónapban?
Szerinted ha szeptemberben megyünk, akkor tudunk a tengerben fürdeni? Kicsit fagyosszentek vagyunk, nem szeretjük a hideg vizet.
Simán vezethetsz kint az itteni jogsival, és jók az utak is, tudod ott nincs fagy, csak jó időőőőőőő.
A hegyekben azért keskeny utacskák is vannak, és sok a kacskaringó, hát ennyit a közlekedésről.
Szia!
Köszi az infot!
Még nincs meg az időpont....mert a 3 barátnő,akikkel mennék még fősulin tanulnak, így nekik nem jó bármikor...nehéz összeegyeztetni a megfelelő időpontot, de május végére el kell dönteni,h. le tudjuk foglalni a szállást.
Klassz , h. olcsó a benzin! Elfogadják kint a magyar jogsit?
Sztem olvasd végig a topikot, és ott emgszólíthatod azokat akik már jártak ott, és ha egyébb infót kérsz tőlük.
Mikor mennétek?
Hát ha esetleg megszólítottál volna, előbb kaptál volna választ....
szóval az árak...
Én azt mondom, ha már ott vagy semmi nem vészes.
135 Ft a benzin literje, és az autóbérlés is nagyon jó áron van.
Bármikor beülhetsz egy étterembe, és nem fogod ott hagyni a gatyád is.
Persze ha spórolni akarsz , akkor ne a parton vásárolj és egyél, hanem keresd meg a számodra legjobb helyeket, ki vannak írva az árak az éttermeknél.
Mi félpanzió esetén nem tudjuk elkölteni a pénzt amit viszünk.
HAHÓÓÓ!
Sziasztok!
Ma esetleg vki??
Sziasztok Tenerife imádók!
Idén lehet, h. én is eljutok e csodás helyre, és szeretnék érdeklődni tőletek,h. milyen árakra számítsunk....élelmiszer, éttermek, szórakozó helyek, bárok, fakultatív programok...szóval minden terén.
Mennyi az a legkevesebb összeg,amivel érdemes nekivágni egy hétre??
Persze minden egyéb infot, tanácsot, tippet szívesen olvasok Tenerife-vel kapcsolatban! (4en mennénk lányok)
Köszi előre is mindenkinek!
Hát persze, mi már épp kifogytunk a képekből, de ha neked van, nyugodtan felrakhatod ide.
Mikor voltál?
Miért szereted?
csatlakozhatok én is????
Kedvenc helyem Tenerife......imádom
Mindenkinek aki képekkel és hozzászólásával izgalmssá tette ezt a topikot, köszönöm nekik
puszik
age
Olvasd végig a topikot, és nézd meg a képeket.
Több tengerpartot is említettünk, van sárga és fekete homokú is.
Igen, én tudok ajánlani majd helyet ahol tudtok búvárkodni, a helyet itt is említettem, és kép is van, a 23-as hozzászólásnál. Azt hogy itt lehet búvárkodni, onnan tudom hogy láttam csoportot amint ott úszkáltak...amikor mi pont arra jártunk.
Sziasztok,
ezt a topikot nekem találták ki. Július közepén megyek a barátaimmal Tenerifére 1 hétre. Próbálunk a neten minden szükséges információt összegyűjteni, mert sosem voltunk még a Kanári szigetek környékén sem. 8 abszolút "kezdő", de a képek és leírások alapján már "Tenerife-rajongók" vagyunk.
Remélem mi is tudjuk majd az út után szinesíteni a fényképgyűjteményteket! Köszi a sok hasznos infót előre is!
Néhány kérdésem azért lenne a "gyakorlott" Tenerifésektől:
Lehet az ócánban búvárkodni egy kicsit? Csak pipával, szemüveggel....Érdemes? Látni valamit?
Mi a Caledonia Park Hotelbe megyünk, van valakinek erről valami infója? Járt már ott valaki? Úgy tudom, hogy Playa de las Americasnál van, 5 perc sétára az Octopus viziparktól. Ez utóbbiban voltatok?
Melyik strandokat ajánlanátok? (Lehet, hogy erről már volt szó, nem tudtam még végigolvasni az egészet:-(()
Segítségeteket előre is köszönöm!
akkor már 2 óra volt
akkor már 2 ÉVES volt
akart lenni...bocs
Épp most intézem Krétára a foglalást, májusban mennénk.
1,5 évesen amikor repültünk az maga volt a pokol, 5 órás út, baba végig nyügi volt. Ezért féltünk is az üdüéástől, akkor már 2 óra volt, és az 5 órás útból 2órát aludt, és már élvezte az üdülést, a repülést és mindent.
Nagyon sokat számít ilyenkor akár fél év is.
Úgyhogy a 2 órás úttól nem kell félni!!Mi is azért megyünk ide, meg hát ez a második kedvencünk nekünk is. Mi már voltunk ott 2000-ben.
Age,
hogy bírta a lányod a repülést, illetve inkább a hosszú utat? Brúnó most nyáron lesz 2 éves és gondolkozunk rajta, hogy még mielőtt betölti a 2-őt elmegyünk Krétára (ez a másik kedvenc hely), mert oda rövidebb az út .
Még 98-ban, mi is voltunk a delfin show, de akkor még a digitális fényképezőgép egy elérhetetlen álom volt. Viszont a kint történtekről, van egy 180 perces, hangalámondásos, és szintén általam alázenésített videokazettám.
Ahhoz lépest, hogy ez volt életem első montírozása, (mások által is) egész jól sikerült.
Sajnos, tenerifei képek híján, csupán elismerésemmel tudok a topik további létéhez hozzájárulni.