Gasztro

Híres és finom: így készül a klasszikus olasz házi limoncello

Az olasz gasztronómiát sok mindenért szeretjük: ott van az örök kedvenc pizza, lasagne és bolognai, édességvonalon a tiramisu, a panna cotta és a zabaglione, hogy csak a leghíresebbeket emlegessük. Most elkalandozunk egy kicsit az italok világába, megismerkedünk egy újabb olasz klasszikussal, a limoncellóval.

A limoncello Olaszország déli részéről származó, kesernyés-édes ízű, citromhéjjal ízesített alkohol és cukorszirup keverékéből készülő likőr. Eredeti receptjét egyesek szerint maga Zeusz ajándékozta egy a Szirének Földjén, azaz a Positanóhoz tartozó, csodálatos Li Galli-szigetek területén élt földi halandónak, mások szerint egy szorgos halászfeleség készítette először, hogy a hűvös hajnalokon munkába induló férje szívét felmelegítse. Egy harmadik verzió szerzetesekre hivatkozik, akik az imádságok közötti időt múlatták a limoncello ősének összeállításával és tesztelésével.

Az eredetet tekintve tehát semmi konkrétumot nem ismerünk, biztos viszont, hogy a szóban forgó likőrt Maria Antonia Farace indította világhódító útjára az 1800-as évek végén. A Capri szigetén élő asszony, saját panziójában, az oda pihenni térő külföldi vendégeinek ebéd/vacsora végén kínálta a kertjében termő citromfák gyümölcséből készített illatos italt. Az első világháború után étteremtulajdonos unokája vitte tovább a nagymama által bevezetett jó szokást, majd 1988-ban, szintén egy leszármazott kezdte el a limoncello kézműves gyártását, és ezzel együtt levédette a nevet is.

Limoncellót otthoni körülmények között is egyszerűen elő tudunk állítani. Fontos, hogy kiváló minőségű, vegyszerekkel nem kezelt, vastag héjú citromot, és legalább 90 fokos alkoholt vásároljunk hozzá. Itt egy autentikus recept, és egy tiramisurecept, amiben fel is használhatod ezt a finom italt.

Limoncello házilag

Híres és finom: így készül a házi limoncello

Hozzávalók:

  • 10 db kezeletlen, vastag héjú citrom
  • 1 l 95°-os alkohol
  • 1 l víz
  • 700 g kristálycukor
  1. A citromokat alaposan megmossuk, héjuk sárga részét zöldséghámozóval lehántjuk, és egy nagy befőttesüvegbe tesszük. Ezután felöntjük az alkohollal, az üveget lezárjuk, és száraz, sötét, hűvös helyen egy hónapig állni hagyjuk.
  2. A cukorból és a vízből laza szirupot főzünk, majd összekeverjük az egy hónap alatt halványsárgává színeződött, illatos alkohollal. Az üveget ismét lezárjuk, és még egy hónapig állni hagyjuk.
  3. A második harminc nap letelte után a kész citromlikőrt leszűrjük, majd üvegekbe töltjük, és jégbe hűtve kínáljuk.
  4. A limoncellót fogyaszthatjuk ebéd vagy vacsora végén, önmagában (mindenképpen jéghidegen), esetleg aperitifként tonikkal, pezsgővel keverve, de használhatjuk desszertekhez, pl. piskótára, gyümölcssalátákra, fagylaltokra csöpögtetve, könnyű, tejalapú krémekbe keverve, és végül, de nem utolsósorban remek gasztroajándék válhat belőle.

 

Narancsos tiramisu limoncellóval (tojás nélkül)

Híres és finom: így készül a klasszikus olasz házi limoncello

Hozzávalók (15 db kb. 60 ml űrtartalmú pohárhoz):

  • 300 g babapiskóta
  • 80 ml limoncello
  • 2,5 narancs frissen facsart leve
  • 1 narancs frissen reszelt héja
  • 1/2 narancs
  • 300 g mascarpone
  • 400 g hideg tejszín
  • 1 ek. méz
  • 30 g étcsokoládé
  • 2 ek. kristálycukor
  • 1 ek. víz
  • 20 g szeletelt mandula
  1. A mandulát száraz serpenyőben megpirítjuk.
  2. A cukrot és a vizet felforraljuk, majd alacsony lángon, folyamatosan kevergetve az egészet addig főzzük, amíg a cukor karamellizálódik. Egy tányérra sütőpapírt fektetünk, a még folyékony, közepesen sötét karamellt rácsorgatjuk, majd megszórjuk a pirított mandulával. Amikor a karamell megszilárdul, kisebb darabokra tördeljük.
  3. A babapiskótát apró kockákra vágjuk, és elosztjuk a poharak alján.
  4. A mascarponét egy tálban elkeverjük fél narancs frissen reszelt héjával és levével. A hideg tejszínt a mézzel közepesen kemény habbá verjük, összekeverjük a narancsos mascarponével, és nyomózsákba töltjük.
  5. A fél narancsot 2 mm vékonyan felszeleteljük, a szeleteket apró cikkekre vágjuk.
  6. A maradék két narancs levét összekeverjük a limoncellóval, és meglocsoljuk vele a poharak alján lévő babapiskótás alapot. A poharakat megtöltjük a tejszínes-mascarponés krémmel, mindegyik tetejére egy-egy darab mandulás karamelldarabkát és egy-két cikk narancsot helyezünk. Végül étcsokoládét reszelünk rá, és a pohárkrémet jól behűtve tálaljuk.
Piazza Gabriella a Tavola in Piazza és Tarka Bárka caféblogok szerzője, az olasz konyha és a halételek rajongója. Blogjain változatos, egyszerűen elkészíthető receptek szerepelnek, melyek könnyedén beépíthetők a mindennapi ételeink sorába. A mediterrán ízek rajongóinak különösen ajánlott olvasmány mindkét blog. 
 
Piazza Gabriella további klasszikus olasz receptjei

 Még több klasszikus olasz recept az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése