nlc.hu
Gasztro
Drámai a hazai mézhelyzet

Drámai a hazai mézhelyzet

Óriási gondokkal küszködnek a méhészek. Nem csupán az időjárás nehezítette meg a méhek munkáját, a betegségek is számtalan méhcsaládot tizedeltek meg. Hogy milyen minőségű és mennyi méz kerül idén forgalomba, azt csak sejteni lehet. A kilátások drámaiak.

A  legtöbb helyen gyenge vagy közepes méztermést regisztráltak idén. A méhészek dolgát igencsak megnehezítette az időjárás, és a méhek között egyre nagyobb méreteket öltő atkafertőzés. Az egyik Békés megyei méhész szerint sajnálatos módon sokaknak idén szinte semmi nem termett, 2016 így több szempontból egyébként is szinte katasztrofálisnak nevezhető.

A szakember az okokat a szélsőséges időjárásnak tulajdonítja. Sok eső esett, amely a repcét és az akácot szinte teljesen tönkretette, így biztosan kevés lesz idén az akácméz. Kimagasló eredmény a napraforgómézek területén sem született, mégis ez a fajta mentheti kissé az esztendőt, húzhatja ki a slamasztikából a méhészeket.

A méztermelőket az alacsony felvásárlási árak is sújtják, hiszen például az akácmézet a korábbi évekhez viszonyítva jóval kevesebben keresik. A helyzetet pedig tovább rontja az Európába beáramló óriási mennyiségű, kevésbé jó minőségű szirupméz – írja a Beol.hu.

Drámai a mézhelyzet hazánkban
Drámai a mézhelyzet hazánkban

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top