nlc.hu
Gasztro
Hétvégi menü: óda a karajhoz és a napon érett paradicsomhoz

Hétvégi menü: óda a karajhoz és a napon érett paradicsomhoz

Gyömbéres répakrémlevest főzünk, majd sajtszószban sült karajt készítünk illatos paradicsomsalátával, végül tökmagolajas pohárkrémet eszünk.

Még javában tombol a nyár, mi pedig dúskálunk a jóban. Bármerre is járjunk az országban-világban, egészen biztos, hogy mostanában az egyik legérdekesebb program a helyi termelői piac. Már persze csak akkor, ha szeretünk főzni és enni, de egyrészt ki ne szeretne, másrészt meg aki nem szeret enni, az mégis mit szeret?

Szóval maradjunk abban így egymás közt, hogy az év egyik legizgalmasabb időszakában járunk, minden van, és minden finom, eredeti, hazai és szabadföldi, napon érett, és nem a vegyszerektől, egy kereskedelmi hajó sötét gyomrában. Érik a kertben a paradicsom is, aminek olyan íze van, hogy hirtelen megértettem, miért volt mennyei eledel gyerekkoromban a füstölt szalonna fehér kenyérrel és paradicsommal, és miért nem tudott ez az ízkombináció lázba hozni már felnőttként. Mert rossz volt a paradicsom. Most, augusztusban szerencsére mi sem egyszerűbb, mint igazán finom paradicsomhoz jutni, aminek az édessége és a savai harmóniában vannak, az állaga pedig már maga is egy élmény – csak ki kell menni a piacra, és jól körbe kell szaglászni.

Természetesen nem csak úgy, cél nélkül áradozok a finom, napon érett paradicsomokról, hanem használni is fogjuk őket, méghozzá pikáns, zöldfűszeres paradicsomsalátát fogunk készíteni belőlük, amit balzsamecet-redukcióval teszünk még izgalmasabbá. A főétel sajtszószban sült karaj lesz – a kettő remekül kiegészíti egymást –, mellé pedig krumplipüré készül. A menüt gyömbéres répakrémlevessel kezdjük, a desszert pedig szintén nagyon izgalmas lesz: az Őrség zöld aranya nevű pohárkrémet készítjük, ami egy tökmagolajos-tejszínes-fehér csokis csoda, a tetején málnamorzsákkal. Muszáj kipróbálni.

Gyömbéres répakrémleves

Mint a krémlevesek általában, ez is borzasztó egyszerűen készül, valójában a fűszerezéstől lesz a szokványostól eltérő íze. Természetesen semmiképpen sem szeretnénk, ha csípős vagy túl karakteres lenne (arra ott lesz a következő fogás), így a gyömbérrel bánjunk óvatosan!

Gyömbéres répakrémleves (Fotó: istock)

Hozzávalók

  • 50 dkg sárgarépa
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3-4 ek. olívaolaj
  • 1,5 l alaplé vagy víz
  • só, bors
  • késhegynyi gyömbér
  • 1,5 dl tejföl

Elkészítés

  1. A hagymát és a sárgarépát megpucoljuk, előbbit apróra, utóbbit karikákra vágjuk.
  2. Egy fazékban felforrósítjuk az olajat, és rádobjuk a hagymát és a répát. Mehetnek egyszerre. Kicsit megforgatjuk, megvárjuk, míg illatozni kezdenek, ekkor felöntjük a folyadékkal. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a gyömbért, és addig főzzük, amíg a répa meg nem puhul.
  3. Ekkor elzárjuk a hőforrást, kicsit hagyjuk kihűlni, majd hozzáadjuk a tejfölt, és botmixerrel turmixoljuk. Kész is a leves. Tálaláskor szórhatunk a tetejére pirított magokat, apróra vágott petrezselyemzöldet vagy csilipelyhet.

Sajtszószban sült karaj zöldfűszeres paradicsomsalátával

Ez így egy nagyon komoly ételnek tűnik, de nem kell megijedni, mert pofonegyszerű elkészíteni, és különösebb technikai bravúrt sem követel. Csak hús és sajtszósz kell hozzá, amihez természetesen használhatod a saját kedvenceidet, a végén pedig a hús és a sajtok kerek ízharmóniát alkotnak.

Sajtszószban sült karaj zöldfűszeres paradicsomsalátával. Elképesztően finom (Fotó: Belső Olga)

Hozzávalók

  • 1 kg sertéskaraj csont nélkül, szeletekben
  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg liszt
  • 5 dl tej
  • só, fehér bors
  • szerecsendió
  • 10 dkg sajt (én Grana Padanót, holland Goudát és menorcai Mahón sajtot használtam, de tehetsz bele kéksajtot vagy bármi mást is, amit szerettek)

A paradicsomsalátához

  • 50 dkg paradicsom
  • néhány szál petrezselyemzöld
  • 5 mentalevél
  • 1 bazsalikomlevél
  • pár szál snidling
  • balzsamecet-redukció (ezt lehet kapni készen, üvegben is, vagy úgy lehet elkészíteni, ha addig forraljuk a balzsamecetet, amíg krémmé nem sűrűsödik. Érdemes nagyobb adagot készíteni, mert eláll, és rendkívül sokoldalú fűszer)

Elkészítés

  1. A húst enyhén kiklopfoljuk, besózzuk.
  2. Besamelt készítünk: felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a lisztet, majd a tejet, és addig kevergetjük, amíg be nem sűrűsödik. Hozzáadjuk a fűszereket, belereszeljük a sajtot. Ilyenkor már csak óvatosan melegítjük, addig, amíg el nem olvadnak a sajtok.
  3. Egy tepsit kivajazunk, az alját vékonyan bekenjük a sajtszósszal, ráfektetünk egy réteg húst, leöntjük a sajtszósszal, majd újabb emelet hús következik, a tetejére sajtszósz kerül.
  4. 180 fokos sütőben megsütjük, ha a teteje nagyon pirul, visszavehetjük a hőmérsékletet 140 fokra. Letakarni nem kell, pont megfelelő mennyiségű nedvesség marad benne a végére. Nagyjából egy órán át sütjük, ez alatt az idő alatt a hús porhanyósra puhul, és az ízek is összeérnek.
  5. Közben elkészítjük a köretet, ami krumplipüré. Készítsd úgy, ahogy szoktad, nem szólok bele, mivel tapasztalatom szerint mindenki másképp csinálja.
  6. Elkészítjük a salátát is: a paradicsomot cikkekre vágjuk, a mentát és a bazsalikomot csíkokra, a petrezselymet apróra, a snidlinget pedig 1 centis darabokra. Összekeverjük. Tálaláskor balzsamecet-redukciót csepegtetünk rá.

Az Őrség zöld aranya pohárkrém

2016-ban az Őrség zöld aranya lett Magyarország tortája, azóta a hidegen sajtolt tökmagolaj (vö. zöld arany) határozott lendületet vett, és trendivé vált a gasztronómiában. Tapasztalatból mondom, hogy érdemes beruházni egy üvegre ebből a csodálatos, selymes ízű csemegéből, én kb. öt éve vettem egy literrel, és gyakran nagyon jó szolgálatot tesz, egyébként pedig a hűtőben tárolva kiváló egészségnek örvend azóta is. Nemcsak a salátákat, sajtokat, sőt gyümölcsöket dobja fel, de édesség is készíthető belőle, például pohárkrém, mint ez itt.

Fotó: Nosalty

Hozzávalók

  • 100 g fehér csokoládé
  • 250 g mascarpone
  • 200 ml habtejszín
  • 10 dkg tökmag
  • 20 dkg háztartási keksz
  • 5 dkg vaj
  • 1 ek. tökmagolaj
  • 1 csipet só
  • 1 ek. méz
  • 5 dkg liofilizált (vagy friss vagy fagyasztott) málna a díszítéshez

A desszert elkészítését a Nosalty oldalán találjátok.

Jó étvágyat és fergeteges hangulatot kívánok a hétvégi ízorgiához, hívjatok hozzá vendégeket is, mert úgy sokkal jobb a buli!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top