nlc.hu
Gasztro

Egyszerű ételek kamaszoknak

Egyszerű ételek, amiket a kamasz el tud készíteni magának

Szerdától a középiskolások otthon tanulnak, élnek, esznek. Ha valamennyire már tud főzni a kamaszod, akkor jó, de ha nem, akkor sem marad éhen, itt van néhány egyszerű étel, amit simán el tud készíteni.

Szerdától otthon maradnak a középiskolások, ami egyrészt nagyon jó, mert ez a korosztály napközben simán elvan otthon felügyelet nélkül, és addig sem terjesztik a vírust, másrészt viszont ezzel együtt adódik a szülőknek a plusz feladat: az etetés. Mert hát csak az iskola zárt be, az élet nem állt meg: valamit mégiscsak kellene ennie annak a gyereknek. Lássuk, mit tehetünk!

Először is, adott az ételrendelés lehetősége, ami nagyon szép és főleg együttérző dolog az utóbbi időben alaposan megtépázott éttermekkel szemben, de erre azért nem rendezkednénk be szívesen legalább 30 napra, mert, maradjunk abban, a válság nemcsak a vendéglátóipart sújtja. Szükség van egy olcsóbb, fenntarthatóbb megoldásra.

Hogy a kamasz mit tud hozzátenni a saját etetéséhez, azt gyereke válogatja. Láttam én már hatévest önállóan palacsintát sütni, igaz, kis széken állt a tűzhely mellett, mert magától még nem érte föl, és láttam olyat is, ahogy az otthonról frissen elköltözött 19 éves megsütötte élete első tükörtojását az albérletben. Nem lett szép, de finom se.

Ma azonban már más a helyzet, elméletileg a Halálcsillagot is meg tudják már építeni bármikor egy YouTube vagy Tiktok videós segédlettel, így alighanem a főzés is menni fog, szóval nem kell megijedni.

A lényeg itt is a fokozatosság, hogy ne akarjunk mindent egyszerre, másrészt meg annak a belátása, hogy a gyerek nem heverészni marad otthon, hanem tanulni. Vagyis nyugodtan készüljünk úgy, hogy a kamaszunknak legalább fél kettőig nemhogy főzni nem lesz ideje, de örül, ha pisilni eljut. Ha ugyanis az iskolája, a mindenki lelkében mély nyomokat hagyó, tavaszi lezárásból valóban levonta a megfelelő következtetéseket, akkor most már minden flottul fog menni és egymást követik az online megtartott órák. 

A Smack levesen túl is van élet

Ebből következik, hogy vagy megfőzünk neki előző este, vagy bespájzolunk tíz perc alatt összedobható receptekből illetve azok alapanyagaiból – már amennyiben legalább az alapokra megtanítottuk eddig. Ott vannak mindjárt a csodálatos, zacskós tésztalevesek, ez mindenkinek elsőként jut eszébe és nem ok nélkül: finom, meleg, gyorsan elkészül, és bár nutricionális szempontból az értéke nulla (ezért ne is vessük be túl gyakran), fel lehet úgy turbózni hogy tápláljon is. A pho levesek mintájára vághat bele a gyerek újhagymát, üthet bele egy tojást, reszelhet bele répát vagy sajtot, dúsíthatja sűrített paradicsommal, főzhet bele csirkehúst vagy kolbászkarikákat (előbbi esetben először a húst főzze bele a fűszeres vízbe, csak utána jön a tészta). Vagy ami éppen van otthon.

Tésztát természetesen nemcsak göndör kínait lehet főzni, hanem simát is, és alighanem ez a rántotta után az első, sikerrel kecsegtető egyszerű étel, amivel próbálkozni érdemes. A kifőtt tésztára aztán tehet bármit, akár magyar módra tejfölt és trappistát, esetleg cukros mákot, vagy olasz módra olívaolajat, fokhagymát és parmezánt, esetleg pesztót, ha tartunk ilyesmit otthon, vagy akár a tegnapi pörkölt maradékát. 

Szintén kulináris jolly jokernek számítanak a különböző krémlevesek, mivel gyorsan elkészülnek és alig igényelnek konyhai jártasságot, de még azt is tovább lehet butítani. Ha a tanár felállhat matekóra közben megkevergetni a levest, a gyereknek is el fogja nézni, és most tapasztalatból beszélek. A mélyhűtőben (vagy a kamrában) talált szinte bármilyen zöldségből lehet krémlevest rittyenteni nagyjából 20-30 perc alatt: a zöldséget feltesszük főni annyi vízben, amennyi ellepi, meg még egy ujjnyi, vágunk bele egy fej hagymát (vagy szórunk bele hagymagranulátumot), sózzuk, lefedjük. Amikor megpuhult a zöldség, öntünk a fazékba egy pohár tejfölt, botmixerrel simára turmixoljuk és kész. Fűszerezheti is, ha van hozzá érzéke.

Krémlevesek, fagyasztott készételek

A krémlevesek természetes kísértője az összenyomós sajtos melegszendvics, ennél egyszerűbb étel nincs, de egy dologra érdemes megtanítani a gyereket (ha még nem jött rá magától), hogy a kenyeret kívül vajazzuk, nem belül. Így gyönyörű színt kap, amikor megsült és nem is fog odatapadni.

kamasz főz

Ne becsüljük alá a kamaszok képességeit: akár a Halálcsillagot is megépítik egy netes videóból. Akkor a főzés is menni fog.

A modern élelmiszeripar korában azonban, kevés fantáziával is igen egyszerűen megoldhatjuk az ebéd kérdést, egyszerűen úgy, hogy félkész vagy fagyasztott ételeket vásárolunk. Egészen jó minőségű panírozott húsokat, zöldségeket meg mindenfélét lehet már kapni, (meg szörnyen rosszakat is, ki kell tapasztalni). E téren a legfontosabb tudnivaló, hogy mindig el kell olvasni az elkészítési útmutatót! Ez egy rendkívül fontos szokás, én két hete tapasztaltam meg, amikor is a forró olajban felrobbant csirkefalatkák húscafatokkal és étolajjal terítették be a frissen felújított konyhámat, mivel nem olvastam el, hogy a szóban forgó terméket sütőben kell megsütni, nem pedig olajban. Egyébként is próbáljuk a gyermeket a forró olaj helyett a sütő felé terelni, ez nemcsak biztonsági, hanem egészségi okból is indokolt és kisebb a hibázás és a szörnyű balesetek lehetősége, ha véletlenül két matek feladat között akarná a gyermek elintézni az aktuális konyhai teendőket.

Rakott ételek

Az igazi nagybetűs megoldást a különböző rakott ételek jelentik. Ezeket előző este összekészíthetjük, ahogy kell: megsütjük a darált húst, megdinszteljük a zöldséget, megfőzzük a rizst és szépen odarétegezzük a tepsibe, a gyereknek meg már csak annyi dolga van, hogy a megfelelő pillanatban betolja a forró sütőbe, majd pedig az óra végén (vagy amikor késznek látja) kivegye, majd megegye. Ha még ennél is jobb fejek akarunk lenni, és igazi ajándékot akarunk neki átnyújtani tudás által, akkor befoghatjuk őt az esti előkészítésbe, így szépen, lassan megtanulja azokat a konyhai alapműveleteket, amik később nagyon jól fognak jönni. Mikor máskor, ha nem most, amikor a bőrén tapasztalja az értelmét?!

Végül pedig, ha minden kötél szakad, éljünk úgy, mint a hollandok vagy az amerikaiak: akkor sem lesz semmi baja a gyereknek, ha ebédre csak egy szendvicset eszik, a főétkezés meleg étellel pedig a vacsora lesz ebben a pár hétben. Vagy hónapban, vagy ki tudja?

Segítünk felkészülni a zárásra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top