Budapest mindig híres volt régi (és új) kocsmáiról, presszóiról és persze éttermeiről, Ezúttal három olyan vendéglőt hoztunk, amelyek a maguk idejében (és egyik-másik ma is) nagyon mentek, és az akkori hírességek – már ha lett volna az ő idejükben social média – biztos be lettek volna tagelve a fotóikon.
Vörösmarty is idejárt
Zugliget csendes kerületében rejtőzött a híres Disznófő, amit 1840-ben építettek, és olyan népszerű lett a maga idejében, hogy 1857-ben kibővítették, sőt, saját csónakázó tava is lett. A kiegyezés évében ismét új gazdája lett a területnek: a híres serfőző Barberek birtokába került. A Budapesti Hírlap 1868 januárjában ezt írta róla: „A Disznófőt egészen átalakítják, nevezetesen egy terjedelmes kioszkot építenek oda, és a régi melléképületeket egy díszes ízlésű verandával helyettesítik, hogy a szép kilátást teljesen lehessen élvezni.”
A Disznófő-forrásnak évtizedekkel ezelőtt csodájára jártak, a 19. században a kor nagyjai, Vörösmarty Mihály, vagy éppen Blaha Lujza beszélgetett, evett-ivott, mulatott, a 20. században pedig ismeretlen tettesek ragasztgatták Ceaușescu képét a Disznófő cégérére. A Disznófő Mészöly Kálmánnak, a híres focistának a tulajdona, volt magánlakás, ma pedig egy 18 éves fiú nevén van a sok tízmilliót érő épület, vagyis inkább annak szomorú, idő rágta maradványai.
Visszatérve a szebb időkhöz, Jókai Mór és Vörösmarty Mihály is kedvelte ezt a helyet. Utóbbi az alábbi sorokkal örökítette meg a hely emlékét:
„Jókedvében teremté Isten a Zugligetet,
Gond és bánat itt víg kacagásra derül”
A ma is üzemelő: Kéhli
Kéhli Mama 1899-ben nyitotta meg a mesebeli kisvendéglőt Óbuda szívében. Többek között híres írónk, Krúdy Gyula is törzsvendég volt, de otthonos hangulata más hírességeket is odavonzott. A századforduló leghíresebb óbudai vendéglője 1899-ben még kocsmaként üzemelt, és csak a század elején kezdték meg a főzést. És milyen jól tették, állítólag nem lehetett ellenállni az utánozhatatlan házias kosztjának. A menün tényleg csak tipikus magyar ételek sorakozta: pörkölt tarhonyával, tokány, a meleg csülök, a páros debreceni, a friss házi disznótoros és a túrós csusza volt. A hangulatos vendéglőről még egy régi dal is íródott, ami visszaadja, milyen is lehetett a régi atmoszféra, amiből szerencsére még mára is maradt:
„Jöjjön ki Óbudára, egy jó túróscsuszára,
A kerthelységben sramli szól és ott lehet csak inni jól.
Az asztal tarka-barka és rajta jó kadarka,
És már az első csók után, meglátja, de jó lesz kint Óbudán”
Gundel: a vendéglátás szinonimája
A korábbi, Wampetics Vendéglő néven futó helyet 1910-ben Gundel Károly vette bérbe a fővárostól, és ekkor lett Gundel Étterem. Nem csak új nevet kapott, hanem át is alakították: Károly modernizálta az étlapot, megreformálta a kiszolgálást, valamint az egész konyhai rendszert. Mindemellett ötvözte a magyar konyhát a világból érkező kulináris trendekkel – és ma már tudjuk, gasztronómiai történelmet írt ételeivel.
A magyarok számára a Gundel név hamar az igazi vendéglátás szinonimája lett.
Rövidesen a magyar politikusok, gazdasági vezetők és a polgári középréteg kedvelt találkozóhelyévé vált, és ma is közkedvelt, prominens étterem Budapesten.
Sikk volt a Gundelbe járni…
– vélekedtek róla a művészek, sportolók, írók és más hírességek, illetve az étterem törzsvendégei.
Fotó: Fortepan
