2019-ben két nagyon fontos dátumot kell feljegyezned: január 21-ét és július 16-ot. Ezen a két napon ugyanis a teljes holdfogyatkozás lesz, amely rád különös erővel hat. A holdfogyatkozás a lezárás, a véglegesség hírnöke, de ahogyan minden veszteséget követően megtanulod, hogyan lépj tovább, ezúttal is pontosan ugyanez történik. Ikrek jegyűként már most érdemes felkészülnöd az érezhető fordulatokra.
Szerelmet hoz a Jupiter az Ikreknek 2019-ben
2018 novemberében a Jupiter a saját jegyébe, a Nyilasba lépett, mely a szerelmi életedben ígér szerencsés fordulatot. Talán máris érzed a pozitív változást a meglévő kapcsolatodban. Ugyanakkor ha nem a szerelem körül forognak a gondolataid, akkor is csodás társat sodor melléd az élet, aki az üzleti életben, a munkádban lehet nélkülözhetetlen partnered. Nem érdemes elszalasztani a lehetőséget.
Uralkodó bolygód, a Merkúr 2019-ben háromszor végez retrográd mozgást: március 5-28. között, július 7-31. között és október 31-november között. Ikrek jegyűként ezekben az időszakokban ne feszítsd túl magad, inkább a pihenésre, a lazításra figyelj. A múlt is visszatér valamilyen formában, vagyis újra lehetőséget kapsz, hogy szembenézz a korábban megoldatlan problémákkal. Ezúttal sikerrel veszed az akadályokat.
Így alakul az Ikrek karrierje 2019-ben
A Mars igencsak felpörgeti a munkádat és a mindennapokat március 31. és május 15. között, amikor az Ikrek jegyében tartózkodik. Tökéletes időszak lesz, hogy elvégezd a legsürgetőbb feladatokat, hogy előrelépj a karrieredben, hogy megmutathasd, mire vagy valójában képes. A Neptunusz bolygó energiája ugyanakkor álmodozóvá tesz, talán elérhetetlen célokat tűzöl magad elé. Fontos, hogy észrevedd, mi az, amire valóban érdemes pluszenergiákat fordítani, és melyek azok az álmok, amelyekbe nem kéne beleragadnod. Engedd majd el a megvalósíthatatlan elképzeléseket, és figyelj a belső hangokra, a megérzéseidre. Segíteni fognak téged.
Az Ikrek szívében fellángol a szerelem 2019-ben
Ha párkapcsolatban élsz, a Jupiternek hála, még inkább elmélyülhet a szerelmetek, sőt 2019-ben tovább is léphettek az együttélés, a házasság felé. Talán sosem éreztél még ilyen harmóniát és boldogságot, mint ebben az új évben. Ha még keresed a társadat, akár már 2019 tavaszán találkozhatsz az igaz szerelemmel. Már most érdemes felkészülnöd testben és lélekben, hiszen elsöprő érzések várnak rád. Ragyogsz a boldogságtól, az energiaszinted hihetetlen magasságokba emelkedik. Szinte repülni fogsz a boldogságtól. A Vénusz június 8-án lép az Ikrek jelébe, innentől egyenes út vezet a boldogság felé. Ugye, élsz a különleges lehetőséggel?
(via refinery)