Ezeknek a csillagjegyeknek a barátságai erősebbek, mint a párkapcsolatuk

nlc | 2019. Március 27.
Amilyen jól helytállnak barátként, olyan nehezen menedzselik a párkapcsolataikat ezek a csillagjegyek. A romantikánál sokkal jobban beszélik a barátság nyelvét, most pedig utánajártunk, mi állhat ennek a hátterében.

1. Ikrek

Az Ikrek nyitott, jókedvű személyisége miatt nagyon sok barátra tesz szert, akik mind szívesen töltik vele az időt. Nagyon könnyen ismerkedik, mindig vevő az új dolgokra és a társaságra, de ez a folyamatos mehetnék nem tesz jót a párkapcsolatának. Ahogy úgy érzi, kicsit unalmasabb és kiszámíthatóbb az élete, szíve szerint máris állna is tovább.

2. Szűz

A Szűz hűséges, megbízható és segítőkész, akire mindig számíthatnak a barátok. Míg a barátságaiban elfogadó, a párkapcsolataiban már előtűnik a perfekcionizmusa: a tökéletesnél nem éri be kevesebbel, vagy ha mégis, sokat kritizálja a párját, amivel könnyen elüldözheti őt maga mellől.

Ezek a csillagjegyek szuper barátok (iStock)

3. Bak

A Bak főleg a karrierje miatt tart igényt a kiterjedt baráti hálóra. Az ő számára mindig az előrejutás áll az első helyen, nem az érzelmek. A társaságához sokkal lojálisabb tud lenni, mint egyetlen emberhez, pedig létezik olyan társ, aki nem húzza vissza, hanem finom támogatja őt a háttérből a céljai elérésében.

4. Vízöntő

A Vízöntő nyitott, megbízható, és nagyon elfogadó a barátaival szemben. Magas intelligenciájának hála, mindenkivel tiszteletteljes, de a szerelem terén sok nehézséggel szembesül. Az érzelmeit éles eszén szűri át, és nem engedi elhatalmasodni magán, ezért gyakran szándékosan eltaszítja magától a párját, akihez pedig valójában nagyon is gyengéd érzések fűzik.

bustle

Exit mobile version