Előfordul, hogy ösztönösen ráérzünk valamire. Valakinél ez hébe-hóba történik, másoknál jóval gyakrabban. Ők könnyedén megérzik, amikor játszadozik csak velük a másik, s megvan hozzá a kellő önbizalmuk, hogy ilyenkor távozzanak, megkímélve magukat a szívfájdalomtól. Aki viszont híján van ennek a képességnek, nem érzékeli, amikor manipulálják, s csak akkor szembesül vele, amikor már túl késő. Lássuk, melyek azok a csillagjegyek, akik nem kérnek a taktikázásból!
Az Oroszlán
Az Oroszlán magabiztosságával kitűnik a csillagjegyek közül. Született vezető, aki bármilyen helyzetben azonnal a kezébe veszi az irányítást. Olykor önelégültnek tűnhet, ami zavarhatja a barátait és családtagjait, ám épp ez a tulajdonsága teszi olyan biztossá abban, hogy tudja, mi az, amit akar és megérdemel. Éppen ezért ő nem híve a taktikázásnak, ami a munkájára ugyanúgy érvényes, mint a párkapcsolatára. Ha azt tapasztalja, hogy manipulálni próbálják, fogja magát, és elmegy, olyan partnert keres, aki megbecsüli őt.
A Kos
Hasonlóan az Oroszlánhoz, a Kos is meglehetősen magabiztos és határozott. Ám szemben az Oroszlánnal, ő kifejezetten élvezi a konfliktust. Nem problémázik azon, ha valakit meg kell vádolnia, vagy véleményt kell nyilvánítani, legyen bármilyen negatív dolog is. Ha bárki is játszmába próbál bonyolódni vele, odamegy az illetőhöz és addig nem nyugszik, míg be nem olvas neki. A jó hír? Igen meggyőzően érvel a Kos, így előfordulhat, hogy teljesen elveszi az illető kedvét a manipuláció gondolatától is.
A Vízöntő
A Vízöntő alapból kedves és figyelmes típus, ám ha valaki nem ismeri igazán, akkor könnyen zsémbes alaknak tarthatja. Szarkasztikus a humora, s nem igazán érdekli, hogy fájó pontot ér a megjegyzése. Ugyanakkor következetes, amit elhatároz azt véghez is viszi. Nem tesz könnyelmű ígéreteket, de ugyanezt várja másoktól is. A sunyi, megbízhatatlan és kiszámíthatatlan embereket lenézi és gyűlöli. A taktikázás nála öngóllal ér fel.
A Skorpió
A Skorpió mindent és mindenkit az ellenőrzése alatt akar tartani. Határozottan tudja, milyen tulajdonságokkal kell a párjának rendelkeznie, ezért hosszú listával a kezében járja az utakat. Lehet, hogy nem a legmagabiztosabb a csillagjegyek között, ám hihetetlenül nyugodt, és határozott jövőképe van. A megbízhatóság, a hűség nála is alapvető érték, s ha úgy érzi, hogy a másik csak szórakozik vele, azonnal ott hagyja, majd szétkürtöli a világba, hogy mekkora idiótával akadt dolga. Az is biztos, hogy ő nem bocsátja meg az ellene irányuló sérelmet.
(via mystical raven)