Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Politika
2006-03-28 19:061.
Torolt_felhasznalo_850840
Létrehozva: 2006. március 28. 19:06
Kedves fórumozók!
Ezt a topicot korábban a választások idejére hoztuk létre, szabad politizálásra. Látogatottsága miatt azonban úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban is használhatjátok politikai eszmecserére. Mellette természetesen nyithattok új topicokat is, az NLCafe Fórum szabályainak betartásával.
http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi/
Ezt a topicot korábban a választások idejére hoztuk létre, szabad politizálásra. Látogatottsága miatt azonban úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban is használhatjátok politikai eszmecserére. Mellette természetesen nyithattok új topicokat is, az NLCafe Fórum szabályainak betartásával.
http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi/
További jó fórumozást!
A Nők Lapja Cafe csapata
...... és mégis mit gondolsz ?! Mi a véleménye egy normális embernek erről ?
Az , hogy a magyar egy kultúrálatlan népség .
Nem kell szeretni a politikust (tán' a világon mindenütt imádják a sajátjukat?) , de ennek kifejezése nem egy EB. megnyitóra való .
Szóval .... szerintem ettől nem GyF. lett kisebb , hanem mi magyarok .
csak lassan beledöglünk...
és bocsi, ha aggódom....
sajnos egyre több dolog miatt aggodóm. van 3 kisgyerekem, és még nekem is tanulnom kéne.....
ahogy most állnak a dolgok, a jövőnk
nincs aki kitermelje....
de ez nem jelentheti azt hogy a kispénzü már orvoshoz se tudjon menni, vagy iskolába
de akkor mire fizetjük a rengeteg adót???? ha nem jár ingyenes oktatás (ami azért nem is ingyenes) meg orvos???
akkor legyen minden fizetős, de ne vonjanak tőlem semmit!!!!
Az a gond szerintem(több is lehet persze..),hogy még mindig az a beidegződés,hogy jár az ingyenes oktatás....orvosi ellátás..stb.
Csakhogy már nem az a világ van,már nem a melósok béréből oldják meg ezeket,hanem az emberek adójából kellene.
Annakidején mi azért kaptuk töredékét a megtermelt dolgoknak,mert ment az ingyenes oktatásra,orvosi ellátásra,kultúrára,gyermekintézmények fenntartására,üdültetésre,és sorolhatnám.Akik akkor dolgoztunk,ezért kapunk alacsony nyugdijat az alacsony béreink után.Most ki fizesse meg mindezeket?
Az ország negyede dolgozik,adózik és eltartja a többit,...gondolod erre is futja??!
Igen,most fizetni kell,és sajnos nekünk is ,öregeknek is,nem csak a fiataloknak.
Ne háborodj fel,hanem gondold végig,ki fizessen??...
tuskevar!
és ezt hogy?
szegénységi bizonyítvánnyal megyünk orvoshoz? vagy chipkártyával..... hogy ne kelljen fizetni?
ez nevetséges.....sőt- tragikomikus
te ilyen bizosan tudsz mindent?????
egyébként már több mint valószínű h lesz....ugye a zöld könyv-tegnap...
a másikfele: engem már a fevetése is felháborít----ezt engedd már meg nekem jó?
Drága Ancsi7
Nyugodjál meg. Számtalanszor elmondták a rádióban , hogy teljes keveredés van.
Senki nem fog fizetni pluszt, ha egy kezelésre, vagy vizsgálatra kell mennie. De nem fogok itt egy órás müsort végig írni. Magam is minden harmadik hónapban megyek teljes vizsgálatra, s nekem sem kell. fizetnem.
Nekem is problémám volt, és megérdeklődtem. Épp azért nem sápítozok. De miért nem kérdezi meg minden ember olyan helyen ahol bizti felvilágosítást kaphat, hogy megnyugodjon.
NEM AKKOR ITT NEM LEHETNE PÁNIKOLNI. és egymást jól felhúzni.
MIND EZ ELGONDOLKODTATÓ.
Megint olyan dolgokat feszegettek, és ideggörcsöt kaptok, amik csak még megbeszélés színtjén vannak. Miért nem lehet megvárni a törvényt és azután gondolkozni?
Egymást úgy feltudjátok húzni, hogy nevetséges. Annyi állhír ami most terjeng az emberek között, az borzasztó.
Nemegyszer írtam, hogy a gázárat is már 90% ra emelte fel a kedves pánik sereg.
Van egy mag ami elhinti a baromságokat, és egy másik mag meg pánikol. Nem veszitek észre, hogy röhögnek némelyek rajtatok?
elég szomorú.............................
Aki fütyülni akar, menjen politikai gyülésre, menjen az Országház elé fütyülni, de ne egy olyan sporteseményre, ahol az a világ sportrajongói versenyekről akar hallani, versenyeket szeretne látni !
Erre a felelet az bályvigyor közepette, mint Magyarország hősapuja, " Helyesbítek, azt mondtam, hogy bejövök, ha a feleségem elenged! Mivel akkor volt az egyik gyerek születésnapja, feleségem nem engedett!"
Meddig is tartott a gyerek születésnapja, ?
Nem lehetett másnap /persze, melyik is az aznap?/ bemenni nyilatkozni a bukásról?
Ki is annak a pártnak a vezetője, aki az ország vezetésére készül, ?
Ki is készült miniszterelnökségre?
Anyu?
Miért is kell egy országot hülyének nézni?
hát tudjátok, én ettől agyvérzést kapok!!! mi az h legyenek fix árak???? a "hálapénz" eddig is konkrét összegű volt.
de arra senki sem gondol, hogy nem volt kötelező ilyen dokihoz menni? én pl pár éve, mióta megváltozott az anyagi helyzetem, senkinek sem pénzt! igaz már az elején leadott a régi dokim, rosszul esett( akinaek anno tejeltem, mint a fejőstehén, aztán már az állami! kórházban is 'vizitdíjat akart' és azt mondjuk ki tudtam volna fizetni, de mire fel????)
egyébként is csak akkor megyek orvoshoz, ha nagyon szarul vagyok, akkor ezenzúl akkor sem tudok, mert mindenképp fizetni kell?én dögöljek meg? mert az a (jó esetben 500ft- meddig lesz ennyi) de 2500-ról is szó van....
továbbá kérdezem én, van 3 kisgyerekem, 2 óvodás, akik minden héten elkapnak valamit, és állandóan a gyerekrendelőbe járok, hol az egyikkel-hol a másikkal, a harmadiknak most volt eltörve a keze-azzal csak 9szer voltun dokinál.....
nekik miből fogom kifizetni??????????
de érdekes módon mindenki egyetért abban hogy legyen....
HÁT ÉN NEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tudod,sokszor eszembe jut,hogy mit el nem tűr ez a pasi...Nagyon akarna valamit,aztán úgy nagyon nehéz, a szekeret húzni,hogy valaki mindig beakaszt a küllök közé.Eszembe jut,mit tenne ez az okos gárda,ha Gyurcsány azt mondaná,...rendben van,elmegyek a francba a milliárdjaimmal,...kinlódjon veletek ingyenér a fene...csináljátok...
Gondolj bele,mert ha ezt akarnák még meg is érteném,de nem.akarják most a hatalmat,csak uszitani..
Megoldásuk nincs,elképzelésük sem,szajkózzák amit már hónapok óta...
Mekkora sz....n lenne a megváltó,ha neki kéne a konvergencia programot elfogadtatni,ha a reformokat megcsinálni,és ezzel a koncra éhes társasággal karcsúsitani az államot..
Gondolom oldaltól független,ha bajban összefognának az emberek...
Valaha voltak a komcsik,meg az ellenállók..most meg vannak a komcsik,meg az ellenállók...szerinted mi változott???Röhej..ha ennyire futja csak tőlünk..,vagy inkább
Szerintem ez Magyarország,és nincs ellenség,..igy aztán nem látnám akadályát az összefogásnak...Tudom, idealista agymosott vagyok.Mondtad már.
Nagy fába vágod a fejszéd,ha Reszkát próbálod meggyőzni....Ő volt ugyanis aki rosszabbul élt..neki emeltek a gyógyszerén 140 %-ot,neki ez a kormány nem kormány,....ill.neki nem kormánya,csak nekünk...
Nekünk,akik valamiben hibásak vagyunk...valahogyan más srófra jár az agyunk...ill.már ami megmaradt az agymosás után..
Úgyhogy kösd fel a felkötnivalód,nem könnyü eset,itt bármit elfogadtatni..
Kedves Reszka. Én őszintén csodállak, te már két hónappal ezelőtt tudtad azt, amit a kormány még most sem tud!!! Még számokat is írsz, te félelmetesen tehetséges jós vagy.
Tudod tegnap este adták át azt a bizonyos ZÖLDKÖNYVET egyeztetésre a szakbizottságoknak. VÉLEMÉNYT KÉRNEK összegekről még szó sincs.
Egyébként én egyetértek a kórházi fix árak bevezetésével. Ma sem ingyenes!!!
Nem kívánom ,hogy beteg legyél, de ha bekerülsz a kórházba, megsúgják neked "A professzor úr enyit és enyit kér a műtétért/természetesen zsebbe/ Tisztelet a kivételeknek vannak nagyon becsületes orvosok is, de ők vannak kevesebben. A nővérek is elvárnak egy kis borravalót, szerintem jogosan. Ők is keményen dolgoznak /persze itt is vannak kivételek/
Ha hivatalosan befizetsz szerintem egy jóval méltányosabb összeget , futná béremelésre. Megszünne a hálapénz!
Tudom ez sok orvosnak nem tetszene, mert pár százezerrel kevesebbet keresne ráadásul adózni is kellene utána. De a betegeknek sokkal egyértelmübb lenne a helyzet. És méltányosságra is lehetőség nyílna.
Sziasztok!Tegnap voltam a megnyitón a Margitszigeten..
Hát tudjátok,az embernek meg áll az esze...van egy rendezvény,csodaszépen elkészült minden,ingyen bejön a "polgár"és kifütyüli a saját min.elnökét...
De,ez semmi,büszke rá!Mire is???Látnotok kellett volna azt a társaságot,köze nincs az EB.-hez,de megjelent Gyurcsány..tehát fütyülünk..
Láttam Hargitay-t és szégyelte magát,pedig ebben akörben Ő az egyik legnagyobb Fideszes,de..ez nem erről szólt..
Ez egy ünnep,amire becsületesen készült egy csomó fiatal,és ahol egy ország megmutathatná,mire képes....
Erre,miről szólnak ahirek??Kifütyülték a min.elnököt....Normális ez,szerinteteK??Még a Fradi székház előtt is Őt mocskolták...Nem azokat akik eltapsolták aklub pénzét,akik tönkretették,akik miatt megszüntek olyan szakosztályok,mint pl. a bajnok kosárlabdások...Egybemosnak már mindent ebben a gyülölködő világban.....Egyszerüen felfordul a gyomra az embernek,hogy némely ember milyen élvezettel piszkit a saját fészkébe...!!
agyar nemzet??
"Kormányokon átívelően híztak a politika szent tehenei. Terjedelmi korlátok miatt csak három közöset említek az Orbán-, Medgyessy- és Gyurcsány-érából: lakástámogatás, sztrádaépítési láz, mesterségesen alacsonyan tartott energiaárak. Ebből csak a lakástámogatások jelentek meg mindenkor a költségvetésben. A valóságostól mindjobban elrugaszkodó lakossági energiaárak költségét hol a magán- és állami cégek nyakába varrták, hol szegről-végről a közös erszényből kivett pénzzel tömködték a feneketlen zsák lyukait. Az elmúlt évtizedek sztrádaprogramjainak már a fogantatása sem volt szeplőtlen. A Fidesz - bár mostanában nem dicsekszik vele - a Magyar Fejlesztési Bankba helyezte ki a pályaépítések pénzelését és irányítását. A sztrádákat jószerével a Holdig megígérő Medgyessy-kabinet egy darabig tartotta magát, de aztán jöttek az újabb mutatványok. Lehet, hogy a manézsban tapsvihar fogadta volna ezeket, de ez nem cirkusz. Hiába próbálták meg azzá tenni. A pénzt nem pótolja az illúzió. "
Nem csodálom, hogy kifütyülték a gyurcsit. Teljesen lejáratta az országot külföldön. Az szinte már mellékes, hogy tönkre is vágta.
Gyurcsány Ferenc Brüsszelben beismerte a magas államháztartási hiányt, amely már az autópálya-építések és a Gripen-tender költségeit is tartalmazza, illetve felmerült a 2010-re tervezett euróbevezetés csúszása is. A Hírszerző értesülése szerint olyannyira nagy titkolózás övezte tegnap Joaquín Almunia uniós pénzügyi biztos és Gyurcsány Ferenc megbeszélését, hogy a miniszterelnök az egyeztetés utáni találkozón részt sem vett.
Eddig a kormányfő minden egyes uniós intőnél erélyesen visszautasította az EB kifogásait, mondván: Magyarország hatalmas összegeket költ a felzárkóztatásra. Ugyanakkor Gyurcsány a választások előtt elzárkózott attól, hogy a szociális kiadások visszafogása révén tegye rendbe az államháztartást. Ezek után a jelenlegi bizottsági egyeztetés valóságos Canossa-járásnak tűnik.
A Hírszerző információi szerint az egyeztetést nagy titkolózás övezte, a sajtó munkatársai sokáig azt sem tudták, melyik épületben találkozik a magyar küldöttség Almunia csapatával. Meglepő az is, hogy az egyeztetést követően a pénzügyminiszter és nem a kormányfő számolt be a sajtó munkatársainak, a biztos pedig mindössze egy néhány soros közleményben reagált a fejleményekre.
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=366259&rvt=2
Miért nem ez a téma???
Figyusz, ez a kurva nagy kelepce, hogy Orbánt nem tudod hazugságon megcsipni, mert nincs hozzá hatalma.
Különben nem értem a magyarokat, mindig arról beszélnek, ami éppen nincs. Szóval mo-on vagy egy egypolusú hatalom, amely az ég adta egy világon nem hajlandó senkivel sem tárgyalni, szart, szarra halmoz és mindezért a hatalom nélküli ellenzék a felelös.
Figyusz, nem mondd már, hogy a magyaroknak egy Orbán Viktor kell ahhoz, hogy nem fizessenek adót, és ne tartsák be a törvényeket????
Röhögnöm kell!!!!!!!!!!!!!!
Réka, Te is tudod, (de kötöd az ebet a karóhoz, ahogy elvárható , hogy az a 62.500 még két percig igaz, kormányod fogja 100-ra emelni és nem is a ciklus végéig, hanem max 2 év, csak éppen nem 19 lesz a járulék, hanem 29.
De hiába mondom, azt látsz, amit látni akarsz:
Fideszes mocskolódás, hogy államháztartási hiány van.
Fideszes mocskolódás, hogy Öszödön veszik bérbe Gyurcsánytól az üdülőnket a mi pénzünkből koalíciós mítingjükhöz.
Fideszes mocskolódás minden nemzetközi hitelminősítő véleménye.
Fideszes mocskolódás, hogy 50.000 Ft lesz a mandulakivét és 1000 Ft lesz a receptírás.
Fideszes mocskolódás, hogy az áfákat kormányod felemeli 20 %-ra.
Erre mind visszatérek Veled 2 hónap múlva.
Visszatértünk. De ez valahogy engem nem vigasztal.
A Fidesz elnöke részéről szegénységi bizonyítvány, hogy a határon túli magyarok vállán sírja el választási veresége feletti bánatát - véli keddi kommentárjában az Új Magyar Szó (ÚMSZ).
Salamon Márton László, a lap felelős szerkesztője szerint nyomasztó ötlethiányban kell szenvednie egy olyan magyarországi pártelnöknek, egykori kormányfőnek ahhoz, hogy egy - a magyar választópolgár szemszögéből nézve - külföldi, de mindenképpen határon túli helyszínen, egy hagyományosan erdélyi közéleti problémákat taglaló rendezvényen sorolja fel a maga belpolitikai panaszait.
"A tusnádfürdői szabadegyetemen rendszeresen megtartott eddigi fellépései közül márpedig Orbán Viktornak ez volt a talán legkevésbé alkalomhoz és helyzethez illő beszéde. A Fidesz elnöke részéről mindenképpen szegénységi bizonyítvány, hogy a határon túli magyarok vállán sírja el csúfos választási veresége feletti bánatát" - olvasható a cikkben.
A szerkesztő tisztességtelen dolognak tartja kígyót-békát kiabálni a jelen nem lévő ellenfélre egy olyan rendezvényen, amelynek résztvevői nem (lehetnek) cselekvő részesei a magyarországi politikának. A Gyurcsányt Erdélyben hazugsággal vádoló Orbán így nem egy, a demokratikus ellenzéket megillető eszközzel él, hanem riválisa ellen hergeli a határon túli magyar közvéleményt. Mint amikor az ellenfelével nem bíró birkózó a lelátón ülőktől azt kéri: avatkozzanak be a viadalba, lincseljék meg küzdőtársát - írja Salamon.
A legnagyobb magyar ellenzéki párt tusványosi beszédének volt még egy igen rossz üzenete az erdélyi magyarok felé is - írja a szerző -, éspedig az, hogy a romániai magyar közösségnek, a határon túli magyar intézményeknek nincs esélyük túlélésre a rendszeresen megejtett anyaországi vérátömlesztések nélkül. Az, hogy ezeket az átömlesztéseket a "donoroktól" egyenként ki kell kunyerálni, és külön meg kell értük szolgálni - áll az ÚMSZ kommentárjában.
(MTI)
nem biza, a fidesz már 19991-ben is erről álmodozott!
nade az álom meg a gomb messze nem találkozik egymással!
Lassan már menetrendszerűen, néhány havonta hergelni prbálja ezzel is az embereket és a két szekértábor közé állandóan jó sok kis éket verni...(((
Ez ám a konstruktív ellenzékiség...)
A parlamenti létszámcsökkentést -merthogy a közel 100 fő "kevés", ők 200-at akarnak-, csesztékk megszavazni!
A kevesebb csak kevesebb lenne, nemde?
Ma 100-al, holnap -ha netán Ő kerülne ismét hatalomra- akkor levihetné még százzal. Kis lépés, jó lépés...)
Dehát nem az a céljuk...(((
azért bízom, hogy a kotkodaudvar ott marad
Orbán: akciósorozat a Jó reggelt, Magyarország kiáltvány kapcsán
2006. július 26. 20:10
Minden héten újabb és újabb akciókat hirdet majd a Fidesz a Jó reggelt, Magyarország kiáltványhoz kapcsolódóan - mondta Orbán Viktor pártelnök, az InfoRádió szerdai műsorában. Orbán Viktor részleteket nem árult el, de annyit elmondott, hogy az aláírásgyűjtésen kívül minden héten újabb és újabb, embereket bevonó akciókat hirdetnek meg egészen a szeptember 23-i Hősök terei zárórendezvényig. Csak akkor van esély a Gyurcsány-csomag megbuktatására, ha be tudjuk vonni az embereket - folytatta a Fidesz elnöke, aki szerint az akciók is azt célt szolgálják majd, hogy az emberek elmondhassák, kellő súllyal kifejezhessék véleményüket.
Orbán Viktor kérdésre válaszolva elmondta: a Gyurcsány-csomag megbuktatása áll majd a Fidesz országos önkormányzati kampányának középpontjában.
Úgy vélte: aki az önkormányzati választásokon a szocialistákra szavaz, az a Gyurcsány-csomagra szavaz, akik pedig a polgári erőket tüntetik ki a bizalmukkal, azok arra szavaznak, hogy ezt a csomagot vissza kell vonni.
Véleménye szerint amennyiben visszavonná a kormány a csomagot, akkor gyorsan össze lehetne állítani egy másikat, amely adócsökkentésre épülő gyógymódokat takar, meg lehetne állapodni a magyar vállalkozókkal, meg lehetne próbálni széles politikai megállapodást is létrehozni, és semmi akadálya nem lenne annak, hogy a költségvetés keretén belül egy új válságkezelő programot fogadjanak el.
Orbán Viktor szerint azonban ha nem vonják vissza a Gyurcsány-csomagot, akkor azt még kettő követi majd idén, az egyik a konvergeciaprogram, a másik a költségvetési törvény lesz majd.
zseni ez a pasi, nem?
Ez az, fogjatok össze, csak azt nem értem, ehhez minek kell a jobboldal???
Elfogadva irónia ötletét,azt gondolom,hogy inkább itt kéne anapi politikával foglalkoznunk.
Ha,itt elmondjuk a véleményünket,nem érhet az a vád,hogy beleronditunk bárki "topikjába"..talán..
Valami elindult az őszre készülve,és nem igazán értem,hogy mit várnak tőle a jobb oldalon..
Igen,valóban kemény csomag,de szükséges,olyanok is ezt mondják akik értenek hozzá...Akkor miért nem összefogni,és együtt átvészelni a nehéz időket,miért inkább a mozgósitás...?!
Tudom ezek költői kérdések,de kinek az érdeke,hogy zűrzavar legyen??Mit várnak tőle??
Kiáltvány
Mi, a polgári demokratikus ellenzék hívei, akik a rendszerváltozás idején közösen küzdöttünk a diktatúra hazugságai ellen és sokakkal együtt kivívtuk Magyarország függetlenségét és szabadságát, most, hogy a politikai hazugságok újra felütötték fejüket hazánkban, közös kiáltványt fogalmazunk meg:
mi, a kiáltvány aláírói tudomásul vesszük, hogy a modern politika nem mentes a tömegkommunikációs és reklám eszközök használatától, ugyanakkor hangsúlyozni kívánjuk, hogy ezek a jelenségek az európai demokráciákban sehol nem léphetik át a hazugság határait;
2006-ban, a rendszerváltoztatás óta először Magyarországon szervezett és nyílt politikai hazugság történt;
nyíltan hazudtak az embereknek megint, eltitkolták az ország valós helyzetét, korlátozták az igazság megismeréséhez való jogot, a tájékozódás szabadságát, ezzel pedig az állampolgárok demokratikus jogát a döntés szabadságához;
mi, a kiáltvány aláírói elítéljük a politikai hazugságokat és felhívjuk a figyelmet arra, hogy Európában politikai hazugságokra nem épülhetnek demokratikus kormányzatok;
mi, a kiáltvány aláírói elítéljük továbbá, hogy a politikai hazugságok árát a családokkal és különösképpen a magyar fiatalokkal fizettetik meg;
ezért felszólítunk mindenkit, aki szabad és őszinte országban akar élni, hogy tegyünk a politikai hazugságok és az emberek igazságtalan megsarcolása ellen;
felhívunk minden magyar embert, hogy éljen az Alkotmány adta jogaival, ne engedje, hogy ismét megfosszák a döntés szabadságától, ne engedje, hogy vele fizettessék meg a politikai hazugságok árát;
felhívunk mindenkit, ne törődjünk bele, hogy a rendszerváltozáskor kivívott jogainktól 16 év után megfosszanak bennünket;
arra kérünk mindenkit, akinek fontos a döntés szabadsága, hogy aláírásával csatlakozzon a “Jó reggelt, Magyarország!” kiáltványhoz;
a politikai hazugságokra épülő egypártrendszer 1989-ben az '56-os forradalom kivégzett áldozatainak búcsúztatásával a Hősök terén bukott meg, amikor Magyarország polgárai hitet tettek a nemzeti függetlenség, a szabadság és a demokrácia mellett. Ma, 50 évvel a forradalom után a szabadság magyar híveinek ismét bátorításra van szükségük, hogy érezhessék, nincsenek egyedül, millió szám vannak sors- és eszmetársaik;
hívunk hát mindenkit, találkozzunk szeptember 23-án, a magyar szabadság születésének helyszínén, a Hősök terén.
2006. július 22.
NMMMMMMM!!!!
Szeretem, amikor a hülyeség sóssavval vegyül. Ez csúcs!!!
Nagyon dijazom, hogy kiismered magad a Stat. Hiv. kiadványaiban, ez tui igen kevesen tudják az országban.
Ennek ellenére, engedd meg, hogy ismét megállapitsam, hogy tök baromságot mondtál, mondasz és valószinüleg mondani fogsz.
Te mondod, hogy nem vagy sem jobbos, sem balos?
Hiszen süt a belőled a gyűlölet a FIDESZ iránt. Igy csak egy balos vagy SZDSZ-es tud gyűlölködni. Minden rossz Nektek amit a jobboldal csinál, ez miatt a gyűlölködésetek miatt szakadt ketté az ország. Én büszke vagyok rá, hogy a jobb oldalhoz tartozónak mondhatom magam!
Ne gyűlölködj és jobb lesz körülötted a világ! Nem szidni kell mindenkit, legyen az akár a menyed is. Mindig bántassz valakit, miért vagy ilyen ellenséges mindenkivel. Nem biztos, hogy csak Te vagy a tökéletes, a legokosabb?, a legjobb nő!
Békélj meg elsősorban önmagaddal, helyzeteddel és akkor nem fogsz mindig mindenkivel gyűlölködni.
Még megéri!!!
Tévedsz, mert más az állitólagos nyivánosságra hozott és az akkori tényleges adatok közötti különbség.
Nyitott füllel járj a továbbiakban. Baromságokat pedig ebben a topikban eddig te hoztál össze, de rengeteget.
Ezt jól elbaltáztátok, ez lenne a szakértő kormány?
Huzzatok bele és sürgősen repüljetek tovább, mielőtt nagyobb gond lesz!
Mikor férjemet intéztük, és mindent beadtunk, ellenőr ellepte a privátszféránkat is, nemcsak a vállalkozóit, jól megnézte, tényleg?
Kérdeztem, hát miért itt, ott nem tudja ellenőrizni? (Mármint a Nyugdíjigazgatóságnál.) Aszondi: egyrészt 90 előtti és utáni!!!! adatállományok megsemmisültek az állami szférában, másrészt vállalkozások adatbeadás nélkül megszűntek, eltűntek, így legbiztonságosabb - és pillanatnyilag egyetlen járható út - az álatalam bemondottakat nálam ellenőrizve, tényleg-e. Volt valami, hogy egy 88-as Pénzintézeti Központi munkaviszonyának zárását (ami 90 utánra esett) sehol nem találták, na, azt is a munkavállaló szerződése alapján értékelte, de mondta, hogy ez már nem is kéne, mert ha a jogosultság 60 %-a igazolódott, akkor a többit megajánlással elfogadják.
Na, csak úgy csendesen: ennyit a rendről.
Még az szerencse, hogy vannak azért még emberek, akik a közgazdasághoz is értenek.
Irtozatos nagy baromságot mondtál éppen.
Ez nem igaz. A Fidesz kormány utolsó tiszta évében 2001-ben 3% alatt volt a költségvetési hiány. Ez a gazdasági válság teljes egészében a Medgyessy-Gyurcsány kormány bűne.
Üdv. Pann
az az egyszerű érv már talán nem is győz meg, hogy a deficit eredendően a volt viki kormánytól alakult így. Az gyűrűzik tovább.
Ne fáraszd magad, ez közgadasági tény!
hát, breki, ezt is megérted!
leb.sztak!
75?
Látod, látod!
Ezt sem tudod!
Velem te ne vitatkozz!
Mikor indult az ÁLLAMI NÉPESSÉGNYILVÁNTARTÓ HIVATAL?
Hm....
Szívből kivánok Neked mindezekből bőviben!
Meg a hugom férje hosszas tépelődéssel egybekötött fél lityi vegyes-gyümölcs pálesz után...
A komcsi jelző vállalásán még gondolkodom, mert ...szóval mert.
no, kissenki!
oszt örömködj, meg vidámkodj!
kissenki!
kissenki!
GE
most lebuktál!!!!!!
nyugdíjas vagy, tehát a ferikére szavaztál, tehát komcsi vagy!!!
(ibm naon röhööööög!)
Én már büszke nyögdíjas vagyok, gyorsan és egyszerűen lehet intézni a dolgot, ha betartod a sorrendiséget. Legelőszőr /tavaly nyáron/ kitöltöttem egy nyomtatványt, aminek valami olyan címe volt, hogy "kérelem a nyugdíjjogosultságnál figyelembe vehető szolgálati idő megállapítására". Mellékelni kellett a munkakönyvet, a TAJ számot, és minden olyan papírt, ami egyéb munkaviszonynak minősülő tevékenységet igazol, valamint a gyerekeseknek a gyerek/ gyerekek/ születési anyakönyvi kivonatát, hiszen ez év /évek/ kedvezményt jelentő. Ezt követően kaptam egy határozatot, hogy mennyi esztendő, hó, nap vehető figyelembe. Mivel vállalkozó voltam, a további ügyintézéshez kellett Apeh ig., hogy nincs járulék, stb tartozásom, 1 nyomtatványt kellett a könyvelőnek kitölteni a jövedelmemet illetően, 1 nyomtatványt pedig nekem személyes adatokról, és mellékelni kellett a szolgálati idő megállapításáról szóló határozatot. Beadtam, mittudomén hányhét múlva rábolintottak. Beadni az illetékes megyei kirendeltséghez kell, akár postai úton. A szolg.idő megállapításánál irányadó elv az 1997.évi LXXXI. törvény.
"...de hiányoltam azt a két hónapot, amit a 1987-ben a Budapest Bankban dolgoztam..."
lehet, hogy szégyellik, hogy ott dolgoztál?
Nekem a német Nyögdij... kérte meg és ebböl csak négy poziciót kérdeztek meg. Tehát ezeket gyorsan elolvastam, de hiányoltam azt a két hónapot, amit a 1987-ben a Budapest Bankban dolgoztam, remélem ezt majd gyorsan utána küldik.
Irodagép: a probcsi az, hogy sokszor nem fizettek társadalombiztositást. Kuriózum: egyszer fizettek a Filmgyárban járulékot (egy nap), pedig nagyon sokszor statisztáltam egyetemista koromban. Hogy miért pont erre az egy napra fizettek, azt csak a Teremtö tudja, ha utána néz.
"a magyar Nyugdijintézet épp most küldte meg a mo-i munkahelyeimet"
hány napig olvasgattad?
"amióta az eszemet tudom én mindig dolgoztam"
lógós!!!!!!!!!