Lélek

Nem fél már annyira az Instagram a női mellektől, és ez neki köszönhető

Egy 28 éves fekete, plus-size modell csak azt szerette volna elérni, hogy sokkal elfogadóbbak legyünk magunkkal szemben, de törölték a képeit az Instagramról. Ő ezt nem hagyta annyiban, a közösségi oldal pedig úgy döntött, változtat a cenzúrázási irányelveken.

Bár tudjuk, hogy vannak olyan helyzetek, amikor emberek esetleg művészi vagy kreatív jellegű meztelen képeket szeretnének megosztani, többféle oknál fogva nem engedjük a meztelenséget az Instagramon. Ez többek között vonatkozik azokra a fényképekre, videókra és egyes digitális technikával létrehozott tartalmakra is, amelyek nemi közösülést, nemi szerveket és teljesen meztelen feneket közelről ábrázolnak. Szintén vonatkozik a tiltás a női mellbimbót ábrázoló egyes fényképekre, bár az emlő műtéti eltávolítása utáni sebek és az aktívan szoptató anyák megjelenítése megengedett. A festményekről és szobrokról készített fényképeken is elfogadható a meztelenség

– ez áll az egyik legnépszerűbb közösségi oldal, az Instagram felhasználási feltételei között. Ezek olyan irányelvek, amiken néha módosítanak, finomítanak. Hamarosan például mindenkinél elérhető lesz a meztelenségre vonatkozó új szabályozás, és ha minden igaz, a bőrszíntől és testalkattól függetlenül végre mindenki egyenlő lehet ezen a platformon is, írja a Guardian.

Mint olyan sok esetben, ehhez is egy olyan ügyre volt szükség, ami nagy hullámokat vetett az interneten, és persze olyan emberek is kellettek hozzá, akik hónapokon keresztül kiálltak az igazuk mellett. Augusztusban nagy botrány kerekedett abból, hogy az Instagram eltávolította egy 28 éves plus-size modell, Nyome Nicholas-Williams fotóit, például azt, amin félmeztelenül ül egy széken, és a karjaival takarja a mellét, vagyis nem látszódik semmilyen intim részlet.

És az Instagram nemcsak eltávolította a képeket, mind a modellt, mind a fotóst, aki természetesen maga is megosztotta  felvételeket, figyelmeztették, hogy törölni fogják az oldalukat. Nyome Nicholas-Williams és a fotósa, Alexandra Cameron is értetlenül állt a döntés előtt, hiszen nem öncélú pucérkodásról volt szó, a képek üzenete az lett volna, hogy tanuljuk meg elfogadni magunkat.

A képek törlése után Nyome Nicholas-Williams a Facebook tulajdonában lévő közösségi oldalt képmutatással és rasszizmussal vádolta meg: „Milliónyi kép van fent meztelen, sovány, fehér bőrű nőkről, de a testét ünneplő kövér fekete nőt letiltják. Ez döbbenetes.” Ezt követően többen jelezték, hogy nem egyedi esetről van szó, az Instagram rendszeresen törölte a fekete bőrű és/vagy plus-size felhasználók, illetve más marginalizált közösségekhez tartozó emberek fotóit, vagy ha nem is tüntették el a fotóikat, érezhetően nem voltak annyira szem előtt, mint más userek.

Alex Cameron sem hagyta annyiban a történteket, hanem megkereste Gina Martint, hogy segítsen. Ő volt az, aki 2018-ban elérte, hogy Angliában és Walesben büntessék, ha valaki befotóz egy nő szoknyája alá, és neki köszönhetően kezdett el terjedni az iwanttoseenyome hashtag. Mindeközben aláírásgyűjtés indult a fekete, plus-size nők diszkriminációja ellen, és már több mint 22 ezren írták alá ezt a petíciót, illetve Nicholas-Williams, Cameron és Martin írt nyílt levelet az Instagramnak címezve, amit több plus-size influenszer és híresség is szignózott. 

Hogy nem új keletű a probléma, azt jól mutatja, hogy júniusban az Instagram vezérigazgatója, Adam Mosseri beismerte, valóban meg kell vizsgálniuk, hogy mennyire elfogultak az algoritmusok, és tudnak arról, hogy sokak szerint a diszkrimináció nagyon is létező probléma a közösségi oldalakon, valamint azt is megígérte, hogy dolgoznak az ügyön. Ami Nicholas-Williams képeit illeti, állításuk szerint a képeket nem a modell bőrszíne miatt távolították el, hanem azért, mert az, hogy valaki megszorítja a melleit, az pornográf tartalomnak minősül, azt meg ugye nem szeretik.

De ennél sokkal összetettebb a probléma, és valóban nemcsak  a bőrszín számít, az sem mindegy, hogy ki milyen testalkattal rendelkezik. Már javában folyntak az egyeztetések az Instagrammal, amikor levették a hírességek tökéletesen megkomponált fotóit kifigurázó Celeste Barber egyik képét, amin Candice Swanepoel egyik aktfotóját parodizálta ki. Az eredeti fotóval természetesen senkinek nem volt baja.

Az ilyen jellegű megkülönböztetés miatt indította el Kayla Logan plus-size blogger a dontdeletemybody hashtaghet, így akarta felhívni a figyelmet arra, mennyire rosszul működik az algoritmus. Illetve október elsején egy – fogalmazzunk úgy, hogy – összehangolt akció keretében ötven plus-size influenszer tett közé egy-egy fotót magáról; a képek stílusban különböztek, volt, aki művészi aktot töltött fel, volt, aki egy vicces felvételt, de ami közös volt a posztokban, az a következő kérdés volt: Miért cenzúrázza az Instagram az én testemet, de vékony lányokét nem? Az influenszerek közül sokan arról számoltak be, hogy az Instagram közösségi irányelveinek megsértése miatt eltávolította a bejegyzésüket, illetve nem engedte azt megosztani.

Barber és Nicholas-Williams szerint az Instagram azóta bocsánatot kért tőlük, mondván, hogy képeiket tévesen cenzúrázták. „Alaposabban megvizsgáltuk a képeket, és rájöttünk, hogy nem megfelelően alkalmaztuk a mellek ábrázolásra vonatkozó irányelveinket. Nyoménak köszönhetően megértettük, hogy milyen hiányosságai vannak a cenzúrázásai elveinknek, és milyen változtatásokra van szükség” – nyilatkozta a közösségi oldal szóvivője. Az új irányelvek értelmében pedig ezentúl nem cenzúrázzák az eredetileg letiltott képekhez hasonló fotókat, csak azokat a tartalmakat tüntetik el, amiknek egyértelműen szexuális töltete van, tehát valaki rámarkol a mellre, nemcsak tartja.

Nicholas-Williams elmondta, hogy örül az eredménynek. 

Ha mi, nők összefogunk, igenis óriási változásokat tudunk elérni, mert ez csapatmunka volt. Örvendetes, hogy bevezetik ezeket a változásokat, de még nincs vége a munkának. Ne hallgassunk! Állj ki azokért a dolgokért, amik fontosak számodra. Mi sem hallgattunk, és célt értünk.

Martin szerint is jó példa arra ez a történet, hogy milyen óriási változásokat lehetne elérni, ha az emberek összefognak, és nem hagyják, hogy a nagy cégek ne vegyenek tudomást róluk. És ahogyan a Guardian is kiemeli, nem szabad lebecsülni az Instagram hatását a társadalomra, a mindennapjainkra. A közösségi oldalaknak világszerte több mint egymilliárd felhasználója van, és naponta több millió képet töltenek fel az emberek, ami nem kevés. És ugyan elsőre úgy tűnhet, hogy kontrollálatlanul ömlik a tartalom, ennek ellenőrzésére a mesterséges intelligencia mellett a Facebook és az Instagram 15 ezer (!) moderátort alkalmaz világszerte. Bár a fenti példák is mutatják, a rendszer messze nem tökéletes, de nem teljesen reménytelen a helyzet.

Fotó: Alex Cameron

Fotó: Alex Cameron

Még több cikk a témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése