Mindennapok

Eljátszod a gyerek előtt, hogy nem vagy stresszes? Inkább ne tedd!

A gyerekek meg tudják mondani, amikor a szülők stresszesek, még akkor is, ha el akarjuk rejteni előlük.

Nem azzal csökkentjük a stresszt a gyerekben, ha eljátsszuk előtte, hogy minden rendben van, és azt mondjuk neki, hogy nincs mitől félnie. Egy új tanulmány szerint, ha a szülők elnyomják a gyerek védelme érdekében az érzelmeiket, az bizony alaposan visszaüthet: „Az eredményeinkből az derült ki, hogy a szülők érzelmi elfojtására tett törekvések csak növelik a gyerekben a stresszt és sérül tőle a kommunikáció a családban.”

A Washingtoni Állami Egyetemen végzett kutatásban azt vizsgálták, hogy a szülők stresszre adott reakciói hogyan hatnak a 7-11 éves gyerekeikre, és arra keresték a választ, hogy az érzelmek elfojtása milyen hatással van a gyerek-szülő kapcsolatra. Bár a jelenlegi járvány miatt készült a tanulmány, de a jövőre nézve, minden helyzetben remek iránymutató lehet, amikor a szülők krízisben azt akarják közvetíteni a gyereknek, hogy amúgy minden rendben van, amikor pedig nincs.

A gyerek az őszinteségtől érzi magát biztonságban

A tanulmány legfontosabb következtetése az, hogy a gyerekek sokkal inkább attól érzik magukat biztonságban, ha az érzéseiket figyelembe veszik a szülők ahelyett, hogy elintéznék annyival a problémás élethelyzetet, hogy minden rendben van.

Ne tagadd le a gyerek előtt, ha stresszes vagy

A stresszt nem leplezni, hanem őszintén kommunikálni kell (Képünk illusztráció. Forrás: Getty Images)

„Például, ha a gyerek elmondja a szülőknek, hogy rossz érzés, hogy most nem találkozhat a barátaival, akkor nem kell rögtön megoldást keresni a problémájára – mondta el Sara Waters, a kutatás vezetője. – Ebben az esetben csak le kell vele ülni beszélgetni és esélyt adni arra, hogy átgondolja a saját érzelmeit.”

A kutatás szerint a gyerekek különösen arra reagálnak érzékenyen, ha az anya próbálja elnyomni a negatív érzéseit. Bár érthető reakció és jó szándékból tesszük, hiszen nem akarjuk megijeszteni a gyerekeinket, de pont az ellenkezőjét érjük el vele: a gyerek sokkal nagyobb bajt képzel el magában, ha nem mondjuk ki az igazságot. Az is a probléma része, hogy ha rejtegetjük az érzéseinket a gyerek elől, akkor ő is ugyanezt fogja tenni, ami csak eltávolít egymástól minket. Márpedig a szülőknek és gyerekeknek is arra van szüksége krízishelyzetben, hogy támogató légkörben, egymással kapcsolódva oldják meg a problémát.

A kutatók azt javasolják, hogy ne akarjuk becsapni a gyerekeinket, nem kell az arcunkra erőltetni a mosolyt, ha épp nincs rendben minden az életünkben. Helyette inkább a gyerek szintjén beszéljük meg vele őszintén a helyzetet, és igyekezzünk közösen eszközöket találni a stresszcsökkentésre a családban.

Próbáld ki ezeket a stresszcsökkentő technikákat:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top