nlc.hu
Öltözködjünk
7 ok, amiért a törpesarkú a világ legrémesebb cipője

7 ok, amiért a törpesarkú a világ legrémesebb cipője

A cipőboltok aktuális kínálatát látva újabban már a Sátán sem patákkal, hanem törpesarkú cipővel a lábán jelenik meg a lelki szemeim előtt...

1994-et írtunk, ötödikes voltam, A muzsika hangját néztük meg az Operettszínházban az osztállyal, és életemben akkor először mehettem nyilvános helyre „magas sarkú” cipőben… Ami valójában az anyám egyik akkori divatnak megfelelő törpesarkúja volt. Persze én sokkal, de sokkal magasabbnak és még annál is felnőttebbnek éreztem magam benne…

Mire elértem azt az életkort, hogy akár hétköznap is viselhettem magassarkút, már a Spice Girls korszakban jártunk, így az én első, saját magas cipőim holdjárók és csótányroppantók voltak. A kétezres évek közepén aztán volt még egy közvetlen találkozásom a törpesarkakkal: az első munkahelyemen dolgoztam és épp a bakancsos-tornacipős stílust próbáltam elhagyni, úgyhogy átmenet gyanánt törpe sarkú cipőben kezdtem el járni. Fogalmazzunk úgy: nem vált be.

(Getty Images)

Az elmúlt hetekben, mióta egyértelművé vált, hogy a törpesarkak divatja visszatért, már a Sátán sem patákkal, hanem sokkal inkább törpe sarkú cipőben jelenik meg a lelki szemeim előtt. Felsorolom, mi a bajom ezekkel a lábbelikkel:

1. A törpe sarkú cipő, különösképp ha hegyes orrú, optikailag legalább 2 számmal nagyobbnak mutatja a lábakat és minél kevésbé vagy kifejezetten magas, annál inkább torzítja ezzel a megjelenésedet. 

2. A törpe sarkú cipő NEM magassarkú! És nem kényelmesebb annyival egy magassarkúnál, amennyivel csúnyább. Mintha egy levágott virslivégen egyensúlyoznál. Ha magassarkút akarsz viselni, csináld rendesen! 

3. A törpesarkú NEM lapos cipő! Divatban van többek között a balerina, a slip-on, a sportcipő, a mokaszin, a flatform… Bőven van miből választanod, ha kényelmes lábbelit akarsz felvenni. 

(Getty Images)

4. Egy cipő is öregíthet, és a törpe sarkú cipők többsége bizony öregít is

5. Nem „vallja be”, hogy ugly shoe, vagyis ronda cipő, pedig valójában az. Miközben viszont a „hivatalos” ronda cipők, vagyis a  gumiklumpa, az UGG, a gyógypapucs, vagy épp a papi cipő épp a rondaságától menő, ráadásul nagyon kényelmes is, addig a törpesarkú sikkesnek próbál tűnni, pedig…

6. Nem lehet benne igazán szépen járni. Bár ez nyilván alkat és mozgáskultúra függvénye is, viszont sokaknál meglehetősen groteszk, kacsaszerű járást eredményez.

7. Papucsos és sarokpántos változatokban is létezik, melyekre az előző hat pont fokozottan érvényes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top