nlc.hu
Otthon
Az emberek harmada hazudik a bútorairól

Az emberek harmada hazudik a bútorairól

Kiderült, hogy rengetegen hazudnak a bútoraikról még a tulajdon barátaiknak is – természetesen azért, mert nem szeretnék, ha lemásolnák őket.

Legutóbb nagyjából általános iskolában jelentett problémát, ha valakinek ugyanolyan cipője volt, mint neked, de úgy tűnik, ebből még mindig nem nőttünk ki. Legalábbis akkor biztosan nem, ha bútorokról van szó.

Persze mindenki arra törekszik, hogy otthona egyedi és dizájnos legyen, ami nem egyszerű, ha ugyanakkor mindenki az IKEA-ból vásárol… Egy friss brit kutatás szerint viszont az emberek harmada hajlamos hazudni arról, honnan és hogyan szerezte be bútorait és lakberendezési tárgyait. 

Az emberek harmada hazudik a bútorairól

A felmérés szerint az embereknek nagyon fontos, hogy elsőkként kövessék a trendeket (amiket többnyire az Instagramról és a Pinterestről lesnek el), és jelentős részük úgy érzi, hogy ebben versenyben áll saját barátaival is.

Szóval amikor azt kérdik: “oh, honnan van ez az isteni ottomán?”, rögtön beindul a félelem, hogy a jó ízlésünket kérdőjelezik meg. Bútor vagy barátság!

 

Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top