nlc.hu
Otthon
Őrült karácsonyi dekoráció november közepén

Másfél hónap van karácsonyig? Ezt az idős párt nem érdekli

Elképesztő dekorációt villantott – szó szerint – ez a brit pár, aki szerencsére a jótékonyságért áll bele a teljes őrületbe.
Karácsonyi dekoráció

Elképesztő méretű, minden szempontból túlzó karácsonyi dekorációt rittyentett eleve hatalmas háza – plusz garázsa, kertje, kerítése – köré egy idős brit házaspár. Mármint nem elkezdték építeni, vagy lassan készen van, hanem már világít is, mintha legalábbis szenteste lenne. Felsorakozik itt minden klisé: számolhatatlanul sok Mikulás, hóember, szarvas, fenyőfa és persze fények minden mennyiségben, a falidíszekről és a – természetesen szintén világító – feliratokról nem is beszélve. 

A pszichedelikus műalkotást nézve nem találtunk különösebb koncepciót, legalábbis azelőtt, hogy elkezdett volna kifolyni a szemünk, de a belefeccölt munkáért és a – reményeink szerint legalább egy kicsit ironikus – giccsfaktorért mindenképpen jár az elismerés. Azért meg pláne, hogy a Cambridgeshire-ben élő házaspár, Helen és John Attlesey jótékony céllal díszítik fel otthonukat évről évre. Tavaly például majdnem 13 ezer fontot kalapoztak így össze, az összeget pedig két kórház és egy jótékonysági szervezet kapta. Idén egyébként azért készültek el vele és kapcsolták fel idő előtt, mert tudták, hogy a koronavírus miatt a nagy, közös ünneplés elmarad majd.

Az elképesztő képeket és az erről készült videót a Sun cikkében nézhetitek meg, érdemes.

A kiemelt kép illusztráció, forrás: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top