Emlékszem, gyerekként iszonyatosan menőnek tartottam, amikor az amerikai filmekben valaki felugrott egy hullámzó, puha, szuper-kényelmesnek tartott vízágyra. Egy poszt-szocialista országból nézve a kilencvenes évek elején a vízágy maga volt a nyugat elérhetetlen szuperluxusa, és még azután sem szerettem ki belőle, hogy Johnny Depp az Ollókezű Edwardben megmutatta, hogy azért akadhatnak hátulütői annak, ha az ember a hálószobájában több száz liter vízen fekszik. Aztán a vízágyak szép lassan eltűntek a filmekből, vagy ha néha-néha mégis megjelentek, inkább csak röhejes termékek voltak a múltból, amire egy-egy szereplő rácsodálkozhatott. A filmekben azonban csupán az történt a vízágyakkal, ami a valóságban is: jöttek náluk jobb, kényelmesebb és kevésbé macerás matracok, ezért kimentek a divatból. A nyolcvanas évek közepére eső fénykorukban a teljes matracpiacból még 20-22 százalékot hasítottak ki maguknak, ami mára bőven 5 százalék alá esett vissza az Egyesült Államokban, a vízágyak őshazájában. Egykori feltalálójuk azóta tökéletesítette a termékét és bőszen dolgozik azon, hogy a vízágy újra trendi legyen, de erőfeszítéseit egyelőre nem övezi látványos siker.
Egyszerű, de nagyszerű
A vízágy a fejünkben igazi XX. századi találmányként él, pedig ennél jóval korábbi próbálkozásokról is tudunk. Perzsiában már 3600 évvel ezelőtt varrtak kecskebőrből vízzel töltött matracokat, a XIX. században pedig kórházakban gondolták jó ötletnek, hogy a fekvőbetegeknél a felfekvések elkerülése végett jó ötlet lenne vízzel töltött matracokra fektetni a pácienseket. A koncepció tömeges elterjedését azonban sokáig akadályozta, hogy nem született meg a megfelelő, kellően strapabíró és a kényelemnek sem ártó anyag, amiben biztonságosan tárolni lehetett a hihetetlenül sok vizet. A műanyagok előretörésével csak idő kérdése volt, kinek a fejéből pattan majd ki a nagy ötlet.
Ennek az ideje végül 1968-ban jött el, és Charles Hall, a San Francisco State University design szakos hallgatója fejében született meg, aki a diplomamunkájaként készítette el azt a vízágyat, amit a mai vízágyak elődjeként ismerünk. Visszaemlékezése szerint a találmánya akkora siker volt, hogy az évfolyamtársai diplomamunkái alig érdekeltek valakit, mindenki az ő csodamatracára volt kíváncsi. Hall elnevezte a termékét Gyönyör Gödörnek (Pleasure Pit), majd elkezdte gyártani és árulni. Kaliforniában egy év leforgása alatt elérte, hogy több mint harminc bútoráruház vegye fel a kínálatába a vízágyát, de a további növekedésnek voltak akadályai. Charles Hall koncepciója ugyan remeknek bizonyult, viszont viszonylag könnyen le lehetett koppintani. A piacot elárasztották a különféle másolatok, melyek némelyike az eredeti terméknél is sikeresebbnek bizonyult.
A vízágy és a szex
A vízágyak történetében komoly fordulópontnak számított egy Time magazinos cikk a hetvenes évek elejéről, amiből kiderült, hogy a Playboy mogul Hugh Hefnernek is akad a kéjbarlangjában egy oposszum-szőrrel borított (!), king-size méretű vízágya. A hippi-korszakban, a szabad szerelem és a szexuális forradalom éveiben jártunk, így nem csoda, hogy egy olyan terméket, ami a szexualitásunkra is hatással lehetett, eleinte a szexszel próbáltak eladni, a siker pedig nem maradt el. Az Aquarius cég például a
Két dolgot jobb vízágyon csinálni. Az egyik az alvás
szlogennel reklámozta matracait, de egy másik, jól hangzó reklámszlogen is híressé vált akkoriban:
Az autódért fog csodálni, az állásodért fog tisztelni, de a vízágyadért fog szeretni.
Sorban álltak a hírességek érte, megírták a lapok, hogy a Jefferson Airplane és a Smothers Brothers zenekarok tagjainak is van otthon vízágya, a termék piaci részesedése pedig évről évre felfelé kúszott.
Vízágy reklámposzter a 80-as évekből (Fotó: Keith Beaty/Toronto Star via Getty Images)
A vízágyak ugyan a minden újdonságra, minden megszokottól eltérő dologra nyitott hetvenes években váltak sikeressé, azonban a jóval konzervatívabb nyolcvanas években értek a sikereik csúcsára. Ez nagyban köszönhető annak, hogy a reklámok hangsúlya egyre inkább eltolódott a jobb szexről a jobb és pihentetőbb alvás irányába, a gyártók pedig igyekeztek hangsúlyozni, hogy a test alakjához igazodó matracuk jót tesz a gerincnek, és éjszaka nem zsibbadnak el úgy a tagjaink, mintha egy hagyományos matracon aludnánk. Ugyan rendszeresen hivatkoztak orvosi szakvéleményekre, átfogó tudományos kutatás mégsem bizonyította a vízágyak egészségügyi előnyeit. A melegíthető víz újabb vevőket hozott, a koncepció pedig annyira sikeressé vált, hogy már nemcsak a hálószobákban, hanem a gyerekszobákban is találkozhattunk vízágyakkal, a gyerekek között a termék igazi státuszszimbólum lett a nyolcvanas évek során.
Felemelkedés után bukás
Szokás azt mondani, hogy a vízágyak bukását a memóriahabos matracok berobbanása hozta el, melyek ugyanazt a kényelmet tudták biztosítani, de a vízágyakkal járó macerák nélkül, de ez csak részben igaz. A vízágyak ugyanis leginkább azért kezdtek el kikopni az otthonokból, mert egyre világosabbá vált, hogy ezek a termékek rendszeres karbantartást igényelnek, számos veszélyt jelentenek, a beállításuk és a költöztetésük pedig rengeteg nehézséggel jár. Kezdjük azzal, hogy slagról tölthetőek, és ha belegondolunk, elég sok macerával járhat a kerti slagunkat (már akinek van…) bevezetni az emeleti hálószobába, és egy kis baleset a töltés során könnyen vezethet ahhoz, hogy elárasztjuk vízzel a hálószobánkat. Ha pedig valahogy sikerül feltölteni a matracot, rögtön érkezik problémaként a hihetetlen súlya. Egy king size méretű matrac legrosszabb esetben akár 1000 liter folyadékot is igényelhet, és legendák szólnak arról, hogy az így feltöltött matrac és ágy egyszerűen beszakította az alatta lévő padlót, és lezuhant egy szintet. Ráadásul az így feltöltött matrac annyira nehéz, hogy nincs az a költöztető munkás, aki meg bírná mozdítani, kizárólag egy elektromos pumpa segítségével lehet lassan leereszteni, és a folyamat szintén magában hordozza a szoba eláztatásának veszélyét.
A vízágy feltöltése sem volt kockázatmentes (Fotó: Wallocha/ullstein bild via Getty Images)
Sok vevő szintén nem számolt azzal, hogy a műanyag a vízzel érintkezés hatására egy idő után megkeményedett és sokat veszített a rugalmasságából, és ennek megelőzéséhez évi egy alkalommal vegyszerrel kellett kezelni. Továbbá vízágy-romantika ide vagy oda, az éjszakai forgolódás következtében fellépő hullámzás sokak álmát tudta megkeseríteni, főképp azokét, akik a forgolódó mellett feküdtek. A legfőbb veszélyt azonban továbbra is a szakadás jelentette. Bár a vízágyak vastagabb műanyagból készülnek, azért a sérülés még így sem kizárható, és még úgy is kellemetlen, ha valójában nem egyetlen tárolóban, hanem több különböző kamrában áll a víz: egyetlen ilyen szakadása is el tudja árasztani a szobát, ha pedig épp nem vagyunk otthon, ez a vízmennyiség komoly károkat okozhat a lakásban.
Vízágyak ma
A vízágyak számos előnyök (könnyen takaríthatók, így nincs bennük atka, ágyi poloska és a por is könnyedén eltávolítható a műanyag felületről, így allergiások számára is ideális) ellenére fokozatosan szorultak háttérbe a kilencvenes évek második felében, de teljesen sosem tűntek el a piacról. A termék legfőbb szószólója továbbra is a feltalálója, Charles Hall, aki a Hall Flotation nevű márkájával próbálja új szintre helyezni a vízágyakat. A Hall által ma gyártott matracok már közelében sincsenek a hetvenes években gyártott pofonegyszerű elődeiknek. Időközben sikerült megoldani a hullámzásgátlást, így a vevő saját maga döntheti el, mennyire hullámozzon a matraca: maximális hullámzásgátlás mellett már alig érezhető a különbség egy hagyományos matrachoz képest. A termék ráadásul fűthető és a fűtés is állítható: ha ketten alszanak egy ágyban, mindenki saját maga állíthatja a saját felének fűtését. Finomabb, elegánsabb anyagokkal dolgoznak, kisebb szivárgások ellen beépített védelem is rendelkezésre áll, de persze ezért mélyen a zsebünkbe kell nyúlni: egy jobb minőségű mai vízágy bizony több százezer forintba kerül, és még csak Amerikába sem kell menni érte, ugyanis Magyarországon is kapható.
Felhasznált cikkek: (businessinsider) (theatlantic) (eachnight) (mentalfloss)
