nlc.hu
Otthon
Érdekességek a levenduláról

10 dolog, amit talán nem tudtál a levenduláról

A levendula kétségkívül a nyár elejének legnépszerűbb virága. Köztudott, hogy a növényt sokoldalúan használják a természetgyógyászatban, a kozmetikai- és az élelmiszeriparban, illetve dekorációként is. Most azonban olyan érdekességeket hoztunk róla, melyekről talán még nem hallottál.

1. A levendulának több mint 45 faja és mintegy 450 fajtája van.

2. Leggyakoribb színe a lila, mely az antocianin nevű kémiai vegyületnek köszönhető. Emellett azonban létezik fehér, rózsaszín, vörös és sárga színben is. 

3. Nevét a latin lavare szóból kapta, ami azt jelenti: mosni.

4. A levendula a virágok nyelvén odaadást, szerencsét, sikert és boldogságot jelenthet, de a tisztaság, a derű, kegyelem és a nyugalom jelképe is.

Levendula

Fotó: Getty Images

5. A növény jellegzetes, semmivel össze nem téveszthető illatát a terpén nevű molekula adja. Illata a méz, a balzsamfenyő és a kakukkfű kombinációjaként írható le.

6. Az ókori egyiptomiak, rómaiak és görögök is használták már, többek között sebgyógyításra, illatosításra, az otthonaik és a templomaik dekorálására. A középkorban úgy tartották, hogy a boszorkányok a levendulát varázslatokhoz használják, így lépnek kapcsolatba a gonosz szellemekkel és a halállal. Franciaországban ugyanebben az időszakban fizetőeszközként is használták. Az 1800-as évek végén aztán újra felkapottá vált, először a test illatosítására szánt kozmetikumok összetevőjeként. 

7. A levendula a második legnépszerűbb fűszernövény a világon. Az első helyen a bazsalikom áll.

Levendulamező

Fotó: Getty Images

8.  Illatának belélegzése nyugtatóan hat az autonóm idegrendszerre, csökkenti a kortizolszintet és a vérnyomást.

9. A levendula a mentafélék családjába tartozik.

10. 15 milliliter levendula illóolaj előállításához nagyjából 27 négyzetméternyi levendulát kell betakarítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top