nlc.hu
Shine
Meghan Markle terhessége egy sor embert tesz gazdaggá

Meghan Markle terhessége egy sor embert tesz gazdaggá

Meghan Markle ruhatára az a hely, ahová minden márka be akar jutni, mióta pedig kiderült terhessége, a várakozás csak fokozódott.

A 2019-es kismamaruha-divatot egyértelműen Meghan Markle fogja diktálni, amit rajta láthatunk majd a következő hónapokban, az garantáltan must have darab lesz. Mondhatnánk, hogy ez a sorsa mindenkinek, aki uralkodói család tagjaként lesz várandós, Meghan Markle azonban még Katalin hercegnén is túltesz.

Meghan Markle a hivatalos ausztráliai látogatás során Melbourne-ben, 2018 október 18.-án. (Fotó: Karwai Tang/WireImage)

Amerikai származása és az, hogy Katalin hercegnéhez képest jóval kozmopolitább, merészebb, csúnya szóval trendibb módon oldja meg, mit passzíroz bele öltözködési szabályoktól hemzsegő megjelenésébe, azt eredményezi, hogy ruhaválasztásai nemzetközi szinten nagyobb hatással vannak a divatra. Többen akarják utánozni stílusát, lemásolni gardróbját.

Mint arról mi is írtunk, a fehér ruha, amit a terhessége bejelentését követő első nyilvános alkalommal viselt, pár óra alatt csinált világmárkát az addig inkább csak Ausztráliában ismert Karen Gee-ből, de korábbi példák is akadnak jócskán, amikor egy ruha, táska vagy cipőválasztása miatt kifosztották az adott márka készleteit, a nagy divatáruházak pedig egyből kopogtattak, hogy szívesen bevennék kínálatukba a márkát.

Katalin hercegné három terhessége már szépen bemutatta mindennek a működését, esetében pedig már azt is láthattuk, György herceg és Sarolta hercegnő maguk is miként váltak divatikonná az anyukák szemében: az ő ruhatáruk ugyanis szintén az érdeklődés középpontjában áll.

Meghan Markle-re ugyanez vár, csak fokozottabban – ha ez lehetséges. Öltözködése még akkor is nagyobb médiaszenzáció lesz a következő hónapokban, ha köztudott, hogy sógornőjéhez képest jóval drágább márkák kínálatából válogat. Míg Katalin hercegné rendszeresen visel fast fashion márkákat, addig esetében nagyítóval kell keresgélni a jóáras szetteket.

Meghan Markle és Katalin hercegné a wimbledoni tenisztornán (Fotó: Karwai Tang/WireImage )

Carolina Herrera, a menyasszonyi ruháját is tervező Givenchy, Erdem vagy Oscar de la Renta divatházak kreációi sokkal közelebb állnak hozzá, amik bőven a luxusszintet képviselik. A hercegné öltözködési stílusa azonban olyannyira hordható, a divattrendeknek megfelelő és a nagyvárosi nők ruhatárába beilleszthető darabot tartalmaz, hogy a fast fashion márkák bolondok lennének, ha nem másolnák le őket villámgyorsan.

A következő időszak divatérzékeny kismamái számára Meghan Markle öltözködése tehát elsőrangú kiindulási pont lehet, mint ahogyan majd a születendő apróság sem fogja megúszni a kíváncsi tekinteteket – még akkor sem, ha sohasem lesz belőle herceg vagy hercegnő.

Meghan Markle és Harry herceg (Fotó: Samir Hussein/Samir Hussein/WireImage)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top