A francia forradalom sem tudta kivégezni, oly népszerű volt, egy film azonban, úgy tűnik, örökre elintézte, hogy férfiak többé ne hordjanak köpenyt.
Köpönyeget már a római birodalomban is viseltek, vörös vagy lila változatait a katonai parancsnokok, köztük természetesen maguk a római császárok is hordták. A paludamentumot díszes biztostűvel, fibulával rögzítették vállukon, ruházatuk felett. Később, a középkorban ennél már jóval békésebb körülmények között is népszerűnek számítottak a köpenyek, gyakorta tartozott hozzájuk csuklya is, hogy az eső és szél ellen óvja viselőjét. Idővel mégis a hatalom, az erő és a rang képe társult hozzá.
Díszes palástként a keresztény egyház elöljárói is viselték (és viselik ma is), valamint minden rendű és rangú nemesember (és -asszony is) adott rá, hogy vagyonát is kifejező, díszes köpenyt viseljen, és egy ügyes kezű mester erről lehetőleg festményt is készítsen.
Richelieu bíboros. Philippe de Champaigne festménye (Kép: Print Collector/Getty Images)
A forradalmat még túlélte
Aztán jött a francia forradalom, és nemcsak a politikai és társadalmi berendezkedést formálta át, hanem az európai öltözködési szokásokra, a divatra is nagy hatással volt. Azt megelőzően az arisztokrata férfiak körében épp úgy dívott a rizsporos paróka és a magas sarkú, mint a hölgyeknél, de a zsabós ing is roppant macsónak számított, nem beszélve a finom harisnyába és térdnadrágba bújtatott férfilábakról, amelyek mind egyértelmű jelei voltak annak, hogy az illető kellő vagyonnal rendelkezik ahhoz, hogy ne végezzen fizikai munkát. És úgy általában semmilyet se.
XIV. Lajos, a Napkirály (1659–1743) portréja 1702-ből (Kép: VCG Wilson/Corbis via Getty Images)
A forradalmár sans-culotte-ok (a „nem térdnadrágot viselők”) azonban mindent el akartak törölni, ami a korábbi elnyomó arisztokráciára emlékeztetett, így 1789 környékén nemes férfiak tömege vált meg egyszeriben parókájától és a többi úri huncutságtól – remélve, hogy ezzel megússza, hogy fejétől váljék meg a vérpadon. A férfiak ruhatárából tehát – legalábbis Európában és Amerikában, ahová minden szépen átszivárgott – a történelem e pontján távoztak a puccparádés öltözékek, és helyüket azután már a mai értelemben is egyre férfiasabb öltözködési divatok vették át.
Nem úgy a palástét, ami köpeny, köpönyeg vagy épp felső ruha néven, de továbbra is használatban maradt, hiába pózoltak benne a királyok. Nemes egyszerűséggel azért, mert praktikus volt. A vándor bármikor takarójául használhatta, szabása egyszerű volt, hogy könnyen elkészíthető legyen, miközben valóban óvta viselőjét a hideg szél vagy épp eső ellen, ha arra volt szükség. No persze az előkelőségek továbbra is rangjukat igyekeztek kifejezni azáltal is, hogy finom kivitelű köpenyt terítettek vállukra, ha elhagyták otthonukat, de lényegét tekintve bárki viselhette. Ausztráliában például egészen az 1970-es évekig a katonák ruházatának részét képezték a vízálló anyagból készült köpenyek, amelyek szükség esetén sátorponyvaként is funkcionáltak.
I. Károly portugál király (1863-1908) köpenyes portréja (Fotó: The Print Collector/Print Collector/Getty Images)
Hollywood kivégezte
A különböző hosszúságú és stílusú köpenyek és palástok az 1800-as években is kedvelt ruhadarabnak számítottak még, bár a felöltők, vagyis a hosszú gyapjú felső kabátok az évszázad közepe táján erős versenyt diktáltak. Mégis, mindkét ruhadarab megtalálta a saját helyét és funkcióját mind a férfiak, mind pedig a nők ruhatárában, így az 1930-as évekig zavartalanul élvezhették a népszerűség minden előnyét. A férfiak alkalmi ruházatának közkedvelt kiegészítői voltak a köpenyek még az 1900-as évek első évtizedeiben is, ha bálba, operába, előkelő fogadásra szólt a meghívás.
Mígnem jött Lugosi Béla, és eljátszotta a Drakula főszerepét.
A Drakula 1931-es moziplakátja
Az 1931-es filmklasszikus a maga korában elsöprő sikerű alkotás volt – gondoljunk csak bele: akkoriban az amerikaiak 65 százaléka hetente járt moziba, így a Drakulát talán csak a kisgyerekek és az ágyhoz kötött betegek nem látták. Így hát a köpeny, mely addig a kifinomult öltözködés és vagyonosság jele volt, attól kezdve nem lett más, mint a ruhadarab, amiben briliánsan imitálhatta bárki a népszerű horrorfilm arisztokratikus vonásokkal megáldott vámpírját.
Vagyis a szívatások és Drakula-viccek céltáblájává tett volna bárkit, aki felveszi, így hát a köpeny egyszer s mindenkorra kivonult a férfiak ruhatárából.
A színpad világában persze továbbra is megmaradt mint a fellépőruha kiegészítője – ennek tengerentúli vezéralakja minden bizonnyal a zongoraművész és showman Liberace volt, akinek rokokósan túlfeszített szettjeiben egy díszes köpeny nagyjából a minimumot jelentette.
Liberace egy 1985-ös fellépésén (Fotó: Larry Busacca/WireImage)
Végezetül nem feledkezhetünk meg a legmacsóbb macsókról, vagyis a szuperhősökről sem. Batman, Superman, Thor és a többiek, szóval a klasszikus képregényhősök mind kaptak alkotóiktól valamilyen imázsukhoz passzoló palástot, amely hol csak díszíti a spandexruhát (Superman), hol pedig funkciója is van (például Batman esetében, akit nemcsak véd, de az ellenségeit is megzavarja harc közben). Ez onnan eredeztethető, hogy az első karakterek alkotói, Joseph Shuster és Jerry Siegel mindketten a cirkuszok világából inspirálódtak, mikor hőseik öltözékéről volt szó: a korabeli porondmesterek, akrobaták, erőemberek öltözködése volt nagy hatással rájuk. Igaz, például Batman megjelenését állítólag az olyan filmek hősei is alakították, mint a Zorro, amelyben az álarcos bandita szintén köpennyel egészítette ki az outfitet.
