nlc.hu
Aktuális
A párom képtelen az orgazmusra. Mit tehetek? – Soma Mamagésa válaszol

A párom képtelen az orgazmusra. Mit tehetek? – Soma Mamagésa válaszol

Lassan fél éve ismerem a páromat. Ő a tökéletes férfi, leszámítva egy kis problémát. Neki órák kellenek ahhoz, hogy eljusson a csúcsra. Kérlek, segíts, mit tehetek ilyen esetben?

Kedves Soma!

Rendszeresen olvasom a leveleidet. Még sosem kerültem olyan helyzetbe, amivel ne tudtam volna megbirkózni, egészen idáig. A párommal közös baráti körünk van, emiatt nem beszélhetem meg velük a problémámat. Ezért is kérek tanácsot tőled.

Lassan fél éve ismerem a páromat. Nagyon szeretem. Ő a tökéletes férfi, leszámítva egy kis problémát… Előtte csak egy férfi volt az életemben. Vele nem volt meg a harmónia, viszont az ágyban valami isteni volt. (Talán ezért futottunk neki háromszor is a kapcsolatunknak.)

A mostani párommal az első három hónapban nem szeretkeztünk. Azt gondoltam, hogy romantikus, biztos szeret, ha nem akar egyből lerohanni. A harmadik hónap elteltével úgy történt meg az első közös esténk, hogy „letámadtam”. Katasztrofális volt. Csődöt mondott fizikailag – hiába csináltam akármit is. Majdnem sírtam, hogy ez is csak velem történhet meg – a tündérmese után jön az ébredés. De erőt vettem magamon, mert nagyon szeretem. Megvigasztaltam, hogy nem egy vesztes. Összeölelkezve elaludtunk, de belülről megviselt ez a dolog.

A párom képtelen az orgazmusra. Mit tehetek? - Soma Mamagésa válaszol

 

Ezután kezdődtek el az igazi problémák. Amikor sikerült a férfiasságát a megfelelő állapotba hozni, akkor ő gyorsan rátért a lényegre, mert félt, hogy megint csődöt mond. Semmi előjáték, simogatás. Ez még talán nem is lenne baj, ha neki nem két-három óra kellene ahhoz, hogy eljusson a csúcsra. Nem szándékosan késlelteti, ez aktív együttlét, szünet nélkül. Az előző párommal kb. egy óráig tartott, de közben voltak kis szünetek, és aktus közben simogatott. A mostani páromnál ez hiányzik, hiába próbáltam rávezetni. Ráadásul a maratonok alatt nekem csak egyszer van orgazmusom, és már alig várom, hogy végezzen. Ezt normális nő mindennap nem bírja elviselni. Borzasztó a szexuális életünk. Ráadásul a fejébe vette, hogy ő egy vesztes, és állandóan ezzel gyötör, bizonyítani akar. Én ezt már nem bírom tovább. Nemcsak az a baj, hogy a szexuális életünk romokban hever, hanem az is, hogy állandóan veszekszünk. Szeretem, ő is szeret, de ez így nem mehet tovább.

Kérlek, segíts! Mit lehet ilyenkor tenni?

Előre is köszönöm a választ:

C.

 Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu


Kedves C.!

A párom képtelen az orgazmusra. Mit tehetek? - Soma Mamagésa válaszolAz, hogy egy nő arról panaszkodik, hogy a pasija rendszeresen órákon át „döngöli” (hogy a kifejezéseddel éljek), teljesen abszurdnak tűnik.

Ha igaz, amit írsz, egészen kivételes fizikai adottságokkal rendelkeztek mindketten. Nemcsak a fiú, te is. Csodálom, hogy ennyi idő alatt a bőr finomabb rétegei nem roncsolódnak, nem beszélve a petefészekről, a méhszájról. Ilyen teljesítménye még a „legkeményebben dolgozó” pornószínészeknek sincs. (Főleg rendszeresen, nyilván nem egy-két alkalomról beszélek, az egészen más.) Időnként egy egész napos szeretkezés (és nem az órákon át tartó „döngölés”) csodálatos tud lenni, hatalmas energiákat szabadíthat fel. Amiről te írsz, az abnormális. És nemcsak a fizikai adottságokról beszélek, hanem az egésznek a hajtóerejéről, az igényről, a képességről.

Idevonatkozóan úgy érzem, mindenképpen beszélnem kell arról, amit úgy hívnak: a libidó szublimálása. Ez a szexuális energiák munkában, kreativitásban, alkotásban, teremtésben való megélését, más szinten való levezetését jelenti. Amikor az ember megtalálja a munkájában vagy a hobbijában azt az örömöt, kihívást, amely magával ragadja, és belekerül a flow-ba (az áramlatba, amely sodorja), akkor az olyan csoda, amelyre újra és újra vágyni fog. Akik pedig ezt nem ismerik, a teremtést „alsóbb kanálisokban” vágyják megélni.

Amikor azt mondod nekem, hogy szereted a párodat, és ő is téged, de állandóan veszekedtek, a következő gondolatok merülnek fel bennem:
A jó szexhez fontos az adrenalin (itt a szexről való hagyományos felfogásról beszélek). Régi igazság, hogy a veszekedés után a legjobb a szex. Ezt már sokan megtapasztaltuk. Ebből akár függőség is kialakulhat. (Az adrenalin- és a szexfüggőség gyakori jelenség.) Ha valaki VALÓBAN változtatni akar ezen, érdemes megvizsgálni, hogy mit pótol ezzel, és szíve szerint mi minden mást tenne ehelyett. Hogy mi lehet az egésznek a hajtóereje, motivációja, az egyéni dolog. Ha egyedül nem megy, pszichológus vagy kineziológus segíthet kideríteni, és a változtatáshoz való segítséget is megadhatja. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mit szeretne. Sokan vannak, akik jól elvannak ezzel a függéssel, és ragaszkodnak is hozzá. Rengeteg energia elfolyik vele, de egy csomó embernek elképzelése sincs arról, hogy mit tenne, ha nem ezzel töltené az idejét.

A másikkal való veszekedés mögött gyakran a szülőktől „levett”, öntudatlanul továbbvitt viselkedésminta is állhat. A problémagyártás és a szenvedésfüggőség felismeréséhez önismeret kell. Rengeteg úton el lehet indulni, ehhez mindenképpen egyedüllét, csend és befelé figyelés kell. Enélkül nem fog menni. Ezúton ajánlom figyelmedbe az oldalamon (www.somamamagesa.hu ») az Írások link alatt a Bumerángtechnika címűt. Minden kérdésünkre ott van a válasz belül. Az a képességünk pedig, miszerint ezt meg is hallhatjuk, fejleszthető. Véleményem szerint enélkül soha senki nem lehet spirituális értelemben véve felnőtt ember. Enélkül egy életen át mások mondják meg, mit tegyünk, mi a helyes, és mire vagy kire van szükségünk.

A pasid kisebbrendűségi komplexusára (miszerint ő vesztesnek tartja magát) ugyancsak a tudatos belső munkát ajánlom. Elképesztően sok energiát pazarol el ezzel a „programmal”, és nemcsak a sajátját, hanem azét is, akinek panaszkodik. Néhány héttel ezelőtt válaszoltam egy másik levélre is (A pasim elégedetlen a méretével »), ezt is ajánlom figyelmedbe.

És ha már szóba hoztad az ejakuláció témáját, akkor hadd mondjam el azt, hogy több kultúrában az az elképzelés (tantra, tao), hogy a férfiaknak kifejezetten ártalmas, ha minden szeretkezés alkalmával ejakulálnak. A taoisták azt állítják, hogy a spermiummal energiát is veszítenek, és ha tízszer visszatartják az ejakulációt a szeretkezés során, akkor magasabb szintre lépnek a szexben és az energiák vibrációjában.  A tantrikus szexben nem hagyományos „csúcs”-orgazmus van, hanem úgynevezett „völgy”-orgazmus, ami azt jelenti, hogy a férfi itt sem ejakulál, hanem a gyönyörnek egy elnyújtott, meditatív minőségét élik meg. (Mindkét technikában alkalmazzák a kondicionálás során azt, hogy az orgazmus megélése előtt az ánusz és a herezacskó között elszorítják az ondóvezetéket, így állítólag van gyönyörérzet, de nincs spermakilövellés.) Tehát egyátalán nem kell amiatt parázni, ha egy férfi nem élvez el minden szeretkezéskor. Sőt! Hagyja, hogy hajtsa a munkájában, teendőiben a bent maradt energia.

A döntés a te kezedben van, kívánok hozzá éberséget!

Soma Mamagésa

Amennyiben személyesen is szeretnél találkozni Somával, hogy tanácsot, véleményt kérj tőle életed jelenlegi konfliktusában, akkor írd meg ezt e-mailben a somaval@nlcafe.hu címre. Ezután Soma személyesen választja ki azt az embert, akivel találkozik. Történetét közös egyeztetés szerint megírja, ami megjelenik a Nők Lapjában.

„Mindig olyan levélírót választok, akinek a problémája sokak számára tanulságos lehet, és felhoz egy eddig még nem megvilágított új helyzetet, gondolatot. Azt tapasztaltam, hogy az emberek szeretnek adni, szeretik, ha az ő problémájuk és az ebből fakadó tapasztalatok másoknak hasznosak lehetnek. Ehhez általában az inkognitóban való megjelenést választják, ami természetesen érthető. A velem töltött idő nem terápia, csak kívülről való megláttatása az adott élethelyzetnek, és bizonyos döntések következményeinek felvázolása. Választási lehetőségeket mutatok és módszereket ajánlok, amelyek segíthetnek a kitűzött cél elérésében. A változtatni akarás választása tudatos belső munka.”
Soma Mamagésa

 
Párkapcsolat.lap.hu »
Szerelem.lap.hu »
Pszichológia.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top