nlc.hu
Szabadidő
Jude Law

Jude Law

1972-ben, Londonban született hõsünk. Már tinédzserként színészkedett, elsõ jelentõsebb szerepét azonban csak 1994-ben játszhatta a "Shopping"-ban.




A brit produkció révén nem csak a szélesebb közönség, hanem jövendőbeli felesége, Sadie Frost színésznő is megismerhette. (Két gyermekük van.) Az „Indiscretions” kritikusi és kereskedelmi sikere után több szereppel is elhalmozták. Először Claire Danes pasiját játszotta az „I Love You, I Love You Not”-ban 1997-ben, majd a kiváló génekkel rendelkező embert, aki eladja identitását Ethan Hawke-nak a „Gattaca”-ban.





Még ugyanezen évben Oscar Wilde szeretőjét alakította a „Wilde”-ban. Bár egyik film sem ért el óriási sikereket, de karrierjét mind elősegítették. 1999-ben a „Tehetséges Mr. Ripley”-ben láthattuk egy sármos, de hihetetlenül felszínes srácot megformálva. Dickie Greenleaf szerepéért Golden Globe-ra és Oscarra is jelölték, amivel megszilárdította pozícióját, mint az egyik legbíztatóbb fiatal tehetség. Legutoljára az „Ellenség a kapuknál” orosz mesterlövészét formálta meg, valamint Gigalo Joe-t Steven Spielberg régóta várt filmjében, az „A.I. – Mesterséges intelligencia”-ban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top