2006-ban London, Prága, New York, Sao Paolo, Stockholm, Tokió, Brüsszel és még számos más világváros után Budapest is vendégül látja a CowParade elnevezésű public art” kiállítást. A kiállítás során üvegszálas tehénformák szolgálnak alapul a pályázó művészeknek, amelyeket kedvükre alakíthatnak, felhasználhatnak saját műveik megalkotásához. Az így művészeti installációvá formált tehenek a város közterein kerülnek bemutatásra, majd a kiállítást követően az alkotásokat jótékony célú aukción árverezik el a szervezők.
A CowParade Budapest érdekessége, hogy közel 100 különböző kreatív elme alkotását mutatja be városszerte három hónapon keresztül 2006 nyarán. A CowParade, miközben széles tömegek részére teszi lehetővé a kortárs képzőművészethez való közvetlen hozzáférést, a márkaaktiválás különleges eszközeként is szolgál majd. A teheneket szponzoráló vállalatok a művészettámogatás e különleges formáját saját kommunikációs céljaik megvalósításának szolgálatába állíthatják.
A kiállított alkotásokat a nagyközönség mellett neves szakemberek is értékelik majd: a művészeti grémium tagja Néray Katalin, a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója, Petrányi Zsolt, a Műcsarnok főigazgatója és Szoboszlai János, az acb Kortárs Művészeti Galéria vezetője.
A tehén évének záróeseményeként az alkotásokat árverésre bocsátják majd, és az így befolyt összeg jelentős részét a szervezők a Mosolyország és a Bátor Tábor alapítványoknak ajánlják fel.
Néhány érdekesség… | |
Miért tehenek? Honnan származik az ötlet? Miért nem Tehénfesztivál? Az esemény a világon mindenhol CowParade néven fut, hogy az emeberek számára már az első pillanattól kezdve világos legyen, miről van szó. Kik nevezhetnek? Miből vannak a tehenek? |
Tipp: további információ a CowParade Budapestről az esemény hivatalos weboldalán található »