Makranczi Zalán: “Nem vagyok egy szent”

Mizantrópot próbál az idei évadra, miközben szigorúan óvja a magánéletét, minden ezzel kapcsolatos kérdés tabunak számít, a bulvármagazinok szalagcímeken hozott híreire nem is hajlandó reagálni. Szakmailag a legtöbbet Alföldi Róbertnek köszönheti, akitől a nemzeti színházas szerződése mellé élete első filmfőszerepét is megkapta a Bartis Attila regényéből készült Nyugalomban. A Marie Claire magazin Makranczi Zalánnal készült hosszabb interjújából közlünk most részleteket.

Magadat játszod, vagy magadból építkezel?
Ha például Rómeót játszom, akkor is Makranczi Zalán vagyok a színpadon, tulajdonképpen minden szerepet úgy játszom el, mint ha én lennék. A legtöbbször úgy építem fel a karaktert, hogy megmutatom, én hogyan reagálnék abban a helyzetben, amelybe például Shakespeare Rómeója került.  

Vannak, akik szerint ez egy szép szerelmi történet, mert sem Rómeó, sem Júlia nem ismeri meg életében azt a fájdalmat, amikor elmúlik egy szerelem, vagy az egyik kiszeret a másikból.
Én egészen másképpen értelmeztem. Szerintem Rómeó egészen egyszerűen éretlen még a szerelemre. Ahogyan én játszottam, abból is ez derült ki, hogy Rómeó tulajdonképpen mindent bevet azért, hogy az övé lehessen a kiszemelt nő arra az éjszakára, de valójában fogalma sincs arról, mekkora felelősséggel jár egy szerelem.

Valamelyik szerephez növesztettél szakállt?
Igen, az utóbbi évadban zsinórban jött pár olyan is, amelyhez jól jött a szakáll, de nem ez volt a fő motiváció. Szerettem volna végre megszabadulni a lánglelkű, szerelmes hős szerepek skatulyájától, és megmutatni végre, hogy ember és férfi vagyok.  

Neked volt olyan korszakod, amikor mindenkit meg akartál hódítani, akit csak lehetett?
Minden férfinak van ilyen korszaka. Én Kecskeméten voltam színész, amikor a kollégáimmal hét évünk szólt arról, hogy minden éjszakát végigbuliztunk. Visszanézve nem is értem, honnan volt annyi erőnk, hogy este tíztől hajnalig ugyanúgy éltünk egy életet az éjszakában, mint reggel tíztől, a próbáktól az előadásig nappal. Érdekes az is, hogy vegyes volt a társaság, valahogy úgy alakult, hogy mindenki egyszer csak egyedülálló lett, amikor elkezdtük ezt az életformát. Kecskemét nem egy nagy város, de mindig tudtuk, hová kell menni, hol történik valami.

Miskolcon nőttél fel. Mit hoztál otthonról?  
Tisztességet. Nem művészcsaládba születtem, de azt tanultam a szüleimtől, hogy történjék bármi, mindig, minden körülmények között tisztességesnek kell maradni.  

Neked sikerült mindig annak maradnod?
Nem tudnék más lenni.

Még soha nem tűntél fel reklámban. Igent mondanál egyáltalán ilyen megkeresésre?
Nem jellemző, hogy reklámszerepekkel keressenek, de egy kétéves kisfiú édesapjaként az ember négyszer-ötször is meggondolja, hogy mire mond nemet. Az biztos, hogy whiskey-t szívesen reklámoznék. Láttam egy olyan italreklámot is, amelyben a reklámra felkért színész komoly alakítást nyújtott. Egy ilyenben szívesen benne lennék.

Szerencsés, Hollywoodban is jól eladható alkatod van, hallottam, hogy a külsőségekben hasonlítottak már Brad Pitthez vagy James Deanhez is.
Makranczi Zalán vagyok.

Okoz bármiféle frusztrációt, hogy nem a Színház és Filmművészeti Egyetemen végeztél?
Egyáltalán nem számít szerintem, hogy ki honnan került a szakmába, ha jól végzi a dolgát.

Harminchárom éves vagy, itt szerettél volna tartani ennyi idősen, ahol most tartasz? 
Nem tudom, hogy egy színészi pályának van-e csúcspontja. Szerintem minden nap és minden este nulláról építkezve kell a legjobbat adnia magából az embernek. Azon, hogy mi a top, még nem gondolkoztam. Mondták már nekem, hogy villámkarriert futottam be azzal, hogy vidékről a nemzet színházába kerültem, de nekem az a természetes állapot, hogy a lehető legjobban végzem a dolgom. Így tettem eddig is, és így teszek ezután is.

Kattints, és nézd meg, hogyan zajlott Zalán fotózása a Marie Claire-csapattal a Művészetek Palotája tetején!