Szabadidő

Időjárás: erre készülj a hosszú hétvégén!

Napsütésre és záporokra is számítani lehet az augusztus 20-val kezdődő négynapos hosszú hétvégén. A leghidegebb órákban akár 10 foknál is hidegebb lehet, a maximumok néhol 20, másutt 25 fok körül alakulnak.

Augusztus 20-án, csütörtökön nagyobb területen felszakadozhat a felhőzet, a Dunántúl középső területein valószínű a legtöbb napsütés. A nyugati, déli határvidéken, a Tiszántúlon még napközben is valószínű eső, zápor, egy-egy zivatar, de mind előfordulásában, mind mennyiségében kevesebb lesz a csapadék. Több helyen megélénkül, elsősorban az Észak-Alföld térségében, valamint zivatarok környezetében meg is erősödik a szél. Augusztus 20-án a legalacsonyabb hőmérséklet 13-18, a legmagasabb hőmérséklet 19-25 fok között valószínű.

Változékony idő várható a négynapos hosszú hétvégén - forrás: met.hu
Változékony idő várható a négynapos hosszú hétvégén – forrás: met.hu

A veszélyjelzés szerint csütörtökre a nap folyamán várható sok eső miatt Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében felhőszakadásra is figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. Ezekben a megyékben csütörtökön az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadékmennyiség is hullhat.

Pénteken általában gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de az ország keleti, északkeleti harmadán több lesz a felhő, és a Dunától keletre elszórtan zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Napközben megélénkülhet a szél. A minimum-hőmérséklet 11-16, a maximum-hőmérséklet 20-25 fok között alakul.

Időjárás: erre készülj a hosszú hétvégén!

Vége a 30 fokoknak

Szombaton napos idő várható sok gomolyfelhővel. A középső és keleti megyékben lesz felhősebb az ég, nagyobb eséllyel ezeken a helyeken fordulhat elő elszórtan záporeső. A leghidegebb órákban 11-16 fok lehet. Napközben 20-25 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap is túlnyomóan napos idő várható, kevés gomolyfelhővel, legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő. A minimum-hőmérséklet 9-14, a maximum-hőmérséklet 22-26 fok között alakul.

Programajánló az augusztus 20-i hosszú hétvégére az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése