nlc.hu
Szabadidő
Így néznek ki most az idén negyvenéves Rocky sztárjai

Így néznek ki most az idén negyvenéves Rocky sztárjai

1976-ban Sylvester Stallone valószínűleg bárkit hülyének nézett volna, ha azt mondja, hogy még negyven évvel később is mutatnak majd be új Rocky részeket a mozikban, pedig így történt. A legendás bokszolós film máig megőrizte báját, minket pedig az érdekelt, mi történt azóta a szereplőkkel.

Rocky Balboa (Sylvester Stallone)

Így néznek ki most az idén negyvenéves Rocky sztárjai

Az ezredforduló környékén még azt gondolhattuk, hogy Stallone (idén töltötte be a hetvenet) karrierjének befellegzett, és az általa képviselt izomfilmek végképp kimentek a divatból. Néhány nyugisabb év után azonban a retrohullám őt is visszahozta, és élni tudott a lehetőséggel a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legnagyobb akciócsillaga. A Rocky azóta két bivalyerős folytatást (Rocky Balboa, Creed – Apollo fia) is kapott, vagyis immár hét résznél tart minden idők legsikeresebb bokszolós franchise-a, sőt Stallone-t idén Oscarra is jelölték az alakításáért.

A hollywoodi legendák szerint Sylvester Stallone a pályája csúcsán elég arrogáns figura volt, akivel nem igazán szerettek együtt dolgozni a kollégák, de neki jól áll az öregedés. Megfontolt, bölcs, szimpatikus fickó benyomását kelti manapság, aki nemcsak a karrierjét tartja kézben (főképp az Expendables-sorozattal), hanem lányos apukaként közösen neveli három nagylányát feleségével, Jennifer Flavinnel (született két fia is egy előző házasságából, de Sage 36 éves korában elhunyt). Legközelebb A galaxis őrzői második részében láthatjuk őt a mozikban.

Adrian Balboa (Talia Shire)

Így néznek ki most az idén negyvenéves Rocky sztárjai

“Adrian!” – ordította Rocky teli torokból tucatnyi alkalommal a címmeccse végén az első filmben, és ha valami, akkor ez a jelenet biztosan mindenki emlékezetében megmaradt. Talia Shire egészen az ötödik részig játszotta a figurát, és örömmel tért volna vissza a hatodikban is, csakhogy a forgatókönyv szerint a karaktere időközben elhunyt rákban. Nem Sylvester Stallone-nak lett baja a színésznővel, hanem annyi történt, hogy így jobban működött a bokszoló drámája, és ezt Shire is megértette, így nem lett a dologból sértődés.

Az idén hetvenet betöltő színésznő eredeti neve Talia Rose Coppola, vagyis a híres olasz-amerikai Coppola dinasztiából származik, és maga is feltűnt A keresztapában. Színészként máig aktív, de maga is tudja, hogy rá mindig A keresztapából és a Rockyból fognak emlékezni, és ezeket leszámítva tényleg nem volt sok szerencséje a szerepválasztásaival. Két férjétől három gyermeke született. Az első férjétől elvált, a második pedig elhunyt rákban még a kilencvenes években.

Apollo Creed (Carl Weathers)

Így néznek ki most az idén negyvenéves Rocky sztárjai

A karrierjét focistaként kezdő Carl Weathers a hetvenes években nyergelt át a színészetre, és főképp a Rocky filmeknek köszönhetően vált ismertté Rocky ellenfele és barátja, Apollo Creed szerepében. Miután a negyedik részben a karaktere meghalt, kapott esélyt egy önálló akciófilmre (Jackson, a vadállat) Hollywoodtól, de a film nagyot bukott, így elszivárgott az esély arra, hogy Weathersből sztár legyen. A kétezres években több televíziós produkció is felfedezte a komikusi vénáját, így egyre gyakrabban volt látható ilyen szerepekben. Weathers sportolói múltját sosem hagyta maga mögött, máig figyel arra, hogy formában maradjon, és tagjai az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának. Háromszor volt házas, mindháromszor elvált, és az első házasságából két gyermeke született.

Paulie (Burt Young)

Így néznek ki most az idén negyvenéves Rocky sztárjai

Rocky jó barátja és Adrian bátyja szerepében Burt Young (Gerald Tommaso DeLouise néven született, de megváltoztatta) annak idején annyira emlékezeteset alakított, hogy Oscarra jelölték érte legjobb mellékszereplőként. Bár a fickó rasszista, sokat ordítozik, és könnyen féltékeny tud lenni mások sikereire, Paulie a hibái ellenére szerethető maradt, nem utolsósorban az őt játszó Youngnak köszönhetően.

Az idén 76 éves színész máig aktív, és csak 2016-ban három film stáblistáján találkozhatunk a nevével – másodvonalbeli filmek ugyan, de a rezsit ebből is ki lehet fizetni. A Creed – Apollo fia kivételével az összes Rocky filmben visszatért, szóval Sly-t leszámítva őt láthattuk a legtöbbször a sorozatban. A bokszolós film témája már csak azért is illett hozzá, mert fiatalkorában maga is bokszolt. Young özvegy, akinek a házasságából egy lánya született.

Mickey Goldmill (Burgess Meredith)

Így néznek ki most az idén negyvenéves Rocky sztárjai

A Rocky edzőjét játszó Burgess Meredithről nehéz lenne friss képet mutatnunk, ugyanis a színész 1997-ben, 89 éves korában elhunyt, azonban ő is öt részen át kitartott a bokszoló mellett. Az elkötelezettsége nem csoda, mivel őt is jelölték legjobb mellékszereplőként Oscarra az első részért (érdekesség, hogy abban az évben még egy jelölése volt A sáska napjáért, szóval saját magával konkurált). A legtöbben a Rocky mellett A szomszéd nője mindig zöldebb filmekből emlékeznek még rá, pedig Meredith veterán színész, aki végigfilmezte az egész életét a harmincas évektől kezdve, éppen csak elkerülve a némafilmeket.

Nem volt sztáralkat (mindössze 166 centi magasra nőtt), mégis rengeteget foglalkoztatták, és jellegzetes hangja Amerikában rengeteg reklámban köszönt vissza. Négyszer házasodott, az utolsó házasságából két gyermeke született. Nem lehetett könnyű megmaradni mellette, ugyanis életrajzi könyvében bevallotta, hogy szörnyű hangulatingadozásokkal küzdött, és bipoláris volt.

Olvasnál még arról, mi történt a régi kedvenceiddel?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top