nlc.hu
Szabadidő
Elolvadsz, ha meglátod, hogy reagál a kislány az első hóra

Elolvadsz, ha meglátod, hogy reagál a kislány az első hóra

Clara születése előtt az orvosok azt jósolták, hogy a kislány egy napot sem fog élni. Hamarosan fél éves lesz, és a napokban először láthatott hóesést.

“Mikor az első hó leesett Bostonban, Clarát épp műtötték” – nyilatkozta a Today című amerikai lapnak az öthónapos kislány édesanyja. Johanna Morton elárulta azt is, lánya súlyos szívelégtelenséggel jött a világra, amire jelenleg nincs orvosság. “Mikor a várandósságom második felében kiderült, hogy Clara beteg, az orvosok igyekeztek felkészíteni rá, hogy talán a szülést sem éli túl.”

 Clara a pesszimista jóslatok ellenére életben maradt, igaz, az elmúlt öt hónapban számtalan életmentő beavatkozáson esett át. “A legnagyobb probléma az, hogy a szíve nem nő együtt a teste többi részével” – vallotta be Johanna, aki szerint Clara eddig igazi harcosként viselte a megpróbáltatásokat: “Megtanultunk nem gondolni a jövőre és örülünk minden egyes napnak, amit együtt tölthetünk.”

Johanna azt mondja, azért töltötte kislányáról a megható fotókat az internetre, mert szerette volna felhívni a figyelmet a betegségre, amivel született. Hozzátette, álmában se gondolta volna, hogy a fotót, melyen Clara rácsodálkozik a hóra, ennyien megosztják majd.

Nézegess még több cuki babafotót az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top